Tóth Imre (FKGP)
Tóth Imre
TÓTH IMRE (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Tegnap Antall József kijelölt miniszterelnök úr kormányprogramot hirdetett, amely nagy vonalakban összefoglalta azt, amit ebben az országban a választások előtt minden pán hol keményebben, hol megfontoltabban ígért ennek a nemzetnek. Ebben a kérdésben - sajnos - hatvanegynéhány felszólalás után azt látom, hogy vannak képviselőtársaim, akik elfelejtve másfélhónapos ígéretüket, másképp látják és másképp gondolják, hogy a Házban minden további nélkül talán nem azt a meghirdetést, amit annak idején fogadtunk, hogy az ellenszenvet félretéve megpróbálunk ennek a nemzetnek a jövőjéért aggódva építeni, hogy ez a nemzet újra nagy legyen! Képviselőtársaim! A tízes-húszas években történelmi falak között hangzott el egy parasztember szájából az a szó, ami intő példa kell hogy legyen mindnyájunk számára, csak - sajnos - ez már nem hirdeti, mert elvették és eltávolították a szobrot, amelynek talpazatán ez volt írva: "Nem sebeket ejteni - sebeket gyógyítani jöttünk ebbe a Nemzetgyűlésbe!" Ez mindnyájunk számára intő példa, és aki azzal foglalkozik, és ennek a Háznak lakója akar lenni, ezt vésse az agyába! Mert minket azért küldtek ide, hogy minden további nélkül ezt a nemzetet képviseljük! Képviselőtársaim! Nem kell önöknek mondani, hogy ez a nemzet ezer sebből vérzik, ennek a nemzetnek a teste tele van fekélyekkel! S ugyanakkor megkérdezem önöktől, hogy ki tudja ezt a fekélyt kioperálni ennek a nemzetnek a testéből, ha nem professzor, aki érti a dolgát, aki az élet alapján keresztülesett mindenen, és az operációs kése odáig tud hatni, ameddig kell, de tovább nem! Kedves Barátaim! Mi örülünk 40 év után, hogy itt szabadon elmondhatjuk véleményünket. Az első szabad választáson az első szabad Kormány teszteli a programját. Én azt kérem az Országgyűléstől hát fogadjuk meg ezt a szót, mielőtt ítéletet mondunk; hogy nem sebeket ütni - gyógyítani akarunk! Majd ha elkövetkezik az idő, amikor a Kormány nem fogja az ígéretét teljesíteni, akkor számon fogjuk kérni. Még egy kérdés, amellyel foglalkozni akarok: eléggé sokat elhangzott, maga a földkérdés, a parasztság kérdése. Olyan forma idős voltam, mint éppen fiatal barátaim, akiket én nagyra becsülök. Abban az időben egy 12 családos apa-anya, amikor el kellett hagyni a földjét, amelyen a 12 családot akarta nevelni, az apa letérdelt, amikor elhagyta a földjének a sarkát, és elkezdett zokogni, az édesanya 12 gyermekkel azt mondotta: "Istenem, ha gyermeket adtál, báránykát, hát miért veszed el a legelőt?" Azt gondolta az ő paraszti agyával, hogy az Isten az oka annak, ami történt. Hát nem az Isten! Mi, gyarló emberek! Én azt vállaltam, hogy a múlt sebeket nem akarom felidézni, de akik ebben egy kicsikét is felelősek, vonják le a konzekvenciát! És ugyanez az elképzelés kísérjen el bennünket, de - sajnos - mivel szeretem mindig a pontosságot betartani, az időm lejárt, de lehet, hogy lesz még alkalmam és módom ebben a kérdésben kifejteni az álláspontomat. Köszönöm a meghallgatást. (Nagy taps.)