Zétényi Zsolt (MDF)
Zétényi Zsolt
DR. ZÉTÉNYI ZSOLT (Magyar Demokrata Fórum): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Mivel nem tudom, hogy mennyire tudok rövid lenni, azzal kezdem, hogy a kormányprogram irányelveit a magam részéről elfogadom, azért, mert meggyőződésem, hogy részemről ez a célszerű magatartás, ezzel segítek a nemzet kibontakozásában. Megmondom őszintén, hogy nem vagyok közgazdász, az itt lévő szakkérdésekhez nem értek, de ismerem azoknak az embereknek a törekvéseit és szándékait, akik ebben a kormányban szerepet vállalnak személy szerint a miniszterelnököt is -, ezért számomra nem jelent feladványt a szavazás mikéntje. Amihez felszólalok, az ezen belül egy látszólag részletkérdés, az "Ember - haza - nagyvilág" című fejezet, és ezen belül is a kisebbségi kérdés, és a kisebbségi kérdésen belül is a határon túl élő magyarság kérdése. Ebben a teremben valamikor régen, 1942-ben elhangzott egy felszólalás, amely úgy szólt, hogy "Bölcsen tudja nemzetünk Szent István óta, hogy ezek között a népek között, sőt, jórészt ezekkel együtt kell élnünk, és a reális erőviszonyok szem előtt tartásával kell megfogalmaznunk nemzeti céljainkat, hogy államunk betölthesse európai hivatását." Milyen ismerős, hogy már akkor is európai hivatásról volt szó, a II. világháborúnak igencsak a közepén. Aztán így folytatta a szónok: "A magyarság egyénségének, de helyzetének és hivatásának megfelelően is mindig megőrzött bizonyos tárgyilagosságot más népekkel szemben, merném mondani, de nem magyar dolog az ilyen népek lenézése és lebecsülése." Ez a szónok Bajcsy-Zsilinszky Endre volt, aki feltehetően a velem szemben lévő ellenzék soraiból mondta el ezeket a szavakat. Amikor az irányelvek ide tartozó részét olvasom, akkor azt látom, hogy ezek meglehetősen szűkszavúak de eleget tesznek annak a minimális igénynek, amelyet részemről ezzel kapcsolatban támasztani tudok. Egy dátumra, nem ünnepnapra, hadd emlékeztessem Önöket: 1990, június 4-én - ha jól emlékszem - 70 éve lesz annak, hogy aláírtak egy okmányt, meg száradt a tinta egy olyan okmányon, amely miatt most mi a határon túli magyarságról beszélünk. Nem akarom most ezt a 70 éves évfordulót se pozitív, se negatív értelemben méltatni. Azonban úgy gondolom, hogy ehhez a közel 10 sorhoz néhány gondolatot hozzátehetünk. Az egyik gondolat az, hogy végre a magyar állam abban a helyzetben van, hogy nem kell alárendelni a nemzeti érdekeket idegen érdekeknek, tehát primátust élveznek ezek az érdekek, így primátust élveznek a magyar nemzet határon kívüli részének érdekei is. Ez feladatokat jelent a magyar állam részére, azt a feladatot is, hogy a nemzetközi jogalkotásban kezdeményezően kell fellépnie, és e kezdeményezésnek ki kell terjednie a világméretű jogalkotásra és az európai jogalkotásra egyaránt. Egy sajátos Duna-völgyi hivatást kell vállalnia a magyarságnak a szónak a nemes értelmében, amely Duna-völgyi hivatás két elemből kell összetevődjön. Az egyik elem talán az, hogy a magyar nemzet a szabadság és a demokrácia zászlóvivője a Duna-völgyében - ezt, azt hiszem, büszkén mondhatjuk jelenleg. A másik pedig az, hogy ez az államalkotó magyar nemzet itt, e csonka hazában azt a kötelességet hordozza a vállain, hogy meg kell védenie az egyetemes magyar nemzetet. Az a nép, amely saját magát nem becsüli (azonnal befejezem), az nem fogja kivívni mások megbecsülését sem. Ha nem mutat erőt és érdeklődést saját elszakított részei iránt, akkor nem fogja megkapni a támogatást külföldről sem. Éppen ezért nekünk itt minden lehetséges alkalommal szóba kell hozni, konkrét intézkedéseket kell követelnünk, kérnünk és várnunk, amelyeket én jószívvel várok, és biztos vagyok benne, hogy ebből a szűkszavú programból egy tág intézkedési terv születik majd meg. (Taps a jobb oldalon.)