Szent-Iványi István (SZDSZ)
Szent-Iványi István
SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! A kormányprogram külügyi fejezetének vitájához kívánok hozzászólni, ezt a vitát kívánom megnyitni. A kormányprogram külügyi fejezete valóban nemcsak a kormányprogram része, hanem egy hosszabb távra szóló, új orientáció-váltást meghatározó, megalapozni hivatott politikai állásfoglalás kell, hogy legyen kellene, hogy legyen. Éppen ezért úgy gondolom, hogy a majdani kormányprogram kivitelezésében, s már most a vitájában is az ellenzék felelőssége is óriási. Nekünk is részt kell vennünk ennek kialakításában, s ugyanakkor bírálva azt, egyértelmű álláspontot kell kifejtenünk egy majdani, általam lehetségesnek tartott konszenzus érdekében. Ebben a kormányprogramban értelemszerűen nincsenek határidők, hiszen nem négy évről van szó. A bemutatkozó Kormány és annak elnöke most olyan programot terjeszt elő, amely a végleges elszakadás programja kell, hogy legyen, a nagy váltás programja, az új orientáció-keresés programja. Ebből a szempontból örvendetes, hogy a program kiemelt helyen, ha nem is kiemelt terjedelemben, de tükrözi a magyar népnek azt az általános óhaját, amely a Varsói Szerződésből való kiválásban, a kiválás követelésében ölt testet. Ezt a követelést a legteljesebb mértékben támogatni tudjuk, mi magunk már itt az Országházban is felvetettük, most mégis szükségét érzem annak, hogy valamelyest érveljek; valamelyest álláspontunkat világossá tegyem, hiszen az utolsó fél mondat némileg eltér attól, amire véleményünk szerint szükség van, amit meg kell cselekednie azon bátor férfiak testületének, akik most az ország vezetésére vállalkoztak. Szükség van tehát a Varsói Szerződésből való kiválásra minél gyorsabban, minél határozottabb lépésektől övezve. Megvan az erkölcsi felelőssége is és az erkölcsi felhatalmazása is a Parlamentnek, az új Kormánynak, s e felhatalmazás alapja az az immár 34 éve tett kormánynyilatkozat, amely akkor külső erőszak, külső körülmények következtében nem emelkedhetett törvényerőre, de mindannyiunk - az itt ülők közül mindannyiunk - gondolkodását alapvetően meghatározta. Ez tehát azt a kötelezettséget rója ránk, hogy minél hamarabb tárgyalásos úton kezdjünk a kérdés végleges és megnyugtató megoldásához. Szükséges a tárgyalások előtt a deklarációra, a 34 évvel ezelőtti felhatalmazásra hivatkoznunk. Szükséges nemcsak azért, mert mindannyian legitimitásunkat az 56-os forradalom szent eszméiből merítjük; szükséges azért is, mert ki kell jelölnünk tárgyalási pozícióinkat. Kedvező tárgyalási feltételeket kell elérnünk valamennyi tagállammal, de elsősorban a Szovjetunióval szemben is. Világossá kell tennünk, hogy minden nap, amelyet a szerződésen belül töltünk, engedmény a részünkről, a magyar nép nagylelkű ajándéka, türelmének bizonyítéka, amit értékelniük kell azoknak, akikkel a szerződés jövőjéről tárgyalunk. Másodsorban ki kell mondanunk a Varsói Szerződésből való kilépést minél határozottabban és erőteljesebben azért is, mert ugyan mindenki úgy gondolja ma már a világon - minden politikai elemzés és politikus -, hogy a Varsói Szerződés elvesztette értékét, elvesztette létjogosultságát, már valójában nem is létezik, de ha a felmondására és feloszlatására vonatkozó határozott lépéseket nem tesszük meg, akkor valójában még sokáig létezik, még sokáig gúzsbaköthet minket, még sokáig behatárolhatja mozgásterünket. Valamint azért is sürgető és helyes javasolnunk a kilépést, mert hiszen látjuk, hogy az európai rendezés útjában álló egyik nagyon komoly akadályt éppen a Varsói Szerződés képezi. Tudjuk, hogy egyik társunk már féllábbal kilépett belőle - Kelet-Németország gondolok -, másik felét azonban most visszatartani kívánják. Mi sokat teszünk a német egység érdekében azt hiszem - valamennyien, akik itt jelen vagyunk. Egyetértünk a kormányprogramnak azokkal a soraival, amelyek a német egység támogatásáról biztosítják a politikát, ugyanakkor nem tettünk meg még mindent, nem segítettük őket ahhoz, ami magunkat is segítene, hogy a legfőbb akadályt elhárítsuk a német egység útjából. Ezért tehát ceterum censeo - bár tudom, hogy több bizottság, köztük a mi bizottságunk is behatóan foglalkozik e kérdéssel -, javaslom a majdani Kormánynak, hogy ezt tartsa napirenden, és sürgősségének és fontosságának megfelelően kezelje. Elnézést, nem tudom, van-e 5 perc? Engedjék meg, hogy még két gondolatot rövid formában közzé tegyek. Ez most már valóban rövid lesz. Azt hiszem, senki nem kételkedik abban, hogy a megbízatást kapó új Kormány ereje legjavát kívánja kifejteni a nemzetiségi kérdésben. Ám a kormányprogram irányelveit olvasva, nem vagyunk abban igazán biztosak, hogy Tudják is-e, hogyan fejthetik ki a legjavát a kérdésnek`? Ma a nagy átalakulás közepette nagy és új lehetőségek adódnak a Kormány számára az új európai architektúrában, a Helsinki II. Szerződésben. Mód van arra, készség mutatkozik a vezető nyugati országok részéről is, hogy az alapvető nemzetiségi jogokat kodifikáló, rögzítő követelmény-rendszert felállítsuk, ebben mi részt vegyünk, és ezt az Európához való csatlakozás feltételeként szabjuk minden ország számára, természetesen beleértve Magyarországot is. Azt hiszem, ez fontos nemzeti érdek, és nem került sor megemlítésére. Hiányoltuk a kormányprogramból a regionális együttműködések említésének szükségességét. Tudjuk, hogy Magyarország részese ilyen kezdeményezéseknek. Tudjuk, hogy történelmi együttműködések, történelmi tapasztalatok kötnek össze minket Lengyelországgal. Én azt gondolom, hogy a kormányprogramnak, és a Kormány majdani tevékenységének igenis erre a regionális együttműködésre sokkal hangsúlyosabb figyelembevétellel kell irányulnia, ?mint ahogy a kormányprogram teszi. (Taps.)