Fodor Gábor (Fidesz)

1990. június 4.

DR. FODOR GÁBOR (FIDESZ): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Országgyűlés! Egy olyan megegyezésről kezd ma vitát a szabadon választott Országgyűlés, amely jelentősen módosítja hatályos Alkotmányunkat. Talán nem tévedek, ha azt feltételezem, hogy ebben a házban mindenki tudja: az alkotmányozás nagy jelentőségű feladat, olyan, amellyel körültekintően és alaposan kell foglalkoznunk. Döntésre készülünk, amely hosszú távra határozza meg az ország közjogi felépítését. Éppen ezért lep meg minket egy furcsa jelenség. Az egyezséget, amely e tárgyban született a legnagyobb kormányzó és a legnagyobb ellenzéki párt között, sokan azért fogadják megkönnyebbüléssel, mert esélyt látnak arra, hogy megkíméljék magukat a szükségképpen várható, elhúzódó éles vitától. Ilyen olcsón azonban ezt nem úszhatjuk meg. Mindenekelőtt fel kell vetnünk a kérdést: jó-e nekünk, az ország népének, a politikai közéletnek, hogy előzetesen, a Parlamenten kívül megállapodás jött létre a Demokrata Fórum és a szabad demokraták között? Az egyezmény nyilvánosságra hozatala után voltak olyanok, akikben 40 hosszú év után hirtelen feltámadt a parlamentáris demokráciáért érzett aggodalom, és most félreverték a harangokat, mondván, hogy az egyezség összeegyeztethetetlen a demokratikus törvényhozási gyakorlattal. Attól még, hogy érdeklődő tekintetünk néhány pártban a depresszió jeleit véli felfedezni, ki kell jelentenünk, hogy egy parlamentáris demokráciában semmi meglepő sincs abban, ha két párt egyezséget köt bizonyos kérdésekben. És sajnos bizony az is előfordulhat, hogy ezek a tárgyalások nem a sajtónyilvánosság előtt zajlanak. A honi politikai helyzetben akár megnyugtatónak is találhatjuk azt, hogy a két legnagyobb párt képes volt kompromisszumot kötni egymással. A választás során kiéleződött küzdelem sokakban keltette azt a félelmet, hogy az ellentétek miatt lehetetlenné válik az ország kormányzása. Ám láthatjuk: mindkét oldalon volt annyi bölcs belátás, hogy a felek kölcsönös engedményeket téve, megegyezzenek. E szabad hazában a nyugodt erő is tudott és mert tenni, úgyhogy most csuda dolgokat élvezhetünk az öreg ház falai között. (Derültség, taps.) Az egyezségre való készség természetesen üdvözlendő. Tisztelt Képviselőtársaim, bizonyára emlékeznek még arra, hogy a választási kampány idején a FIDESZ éppen az ország kormányozhatóságáért érzett aggodalomtól vezetve vetette fel a két párt közötti nagykoalíció gondolatát. És hogy elképzelésünk nem volt irreális, azt bizonyítja az is, hogy végül is egymásra találtak a szabad, magyar demokraták. (Derültség.) A felületes szemlélő azt is mondhatná: íme bekövetkezett, amire vártunk, modern happy end őseink földjén, itt a Kárpát-medencében. A valóság azonban más. Bár a gesztust, a tényt üdvözlendőnek tartjuk, a megállapodás módja, tartalma és következményei aggasztanak minket. Menjünk sorban! Ma, amikor Magyarország 40 éves diktatúra után tanulja a demokráciát, nem indokolatlan a gyanakvás a politikusok titkos megállapodásaival szemben. Nagyvonalú megoldás lett volna, ha a két nagy párt az egymással folytatott tárgyalások tényéről már előzőleg tájékoztatta volna a kisebbeket és a közvéleményt. A paktum titkossága körüli bizonytalan, ideges hangulat is így bizonyos, hogy elkerülhető lett volna. Egyezményt lehet kötni, de a titkos paktummal szemben mindenki védtelennek érezheti magát. De mit is tapasztalunk, ha kézbe vesszük az emlegetett szöveget? A javaslatnak az a része, amelyik a háromoldalú tárgyalásokon kialakult politikai kompromisszum ésszerű eredményeit akarja törvénybe foglalni, mindenképpen üdvözlendő, hiszen a letűnt Parlament hisztérikus hangulatban változtatta meg azt, nagyfokú rövidlátásról, kisszerűségéről és szakmai hozzá nem értésről téve tanúbizonyságot. Valójában az első meglepő tény, amellyel szembesülünk, az, hogy voltaképpen három szöveggel van dolgunk. Olvasható a megállapodás eredeti változata, aztán létezik a 34-es számú törvényjavaslat az alkotmánymódosításról, majd végezetül izgalommal forgathatjuk a 69-es számú törvényjavaslatnak "Magyarázat az alkotmánymódosításhoz" című mellékletét is. Ráadásul mind a három - a részleteket tekintve - különbözik egymástól. Mire utalnak ezek a jelek, tisztelt képviselőtársak? Kapkodásra és előkészítetlenségre, ami az egész egyezséget jellemzi. Ha a száraz tényeknél maradunk, ki kell jelentenünk, hogy bármennyire hasznos az egymás felé tett gesztus, politikailag, szakmailag súlyos kifogások emelhetők. Mondhatnók azt is, hogy a politikai kompromisszumkészség ez alkalommal a szakmai színvonal rovására ment. Meglepetésünknek kell hangot adnunk amiatt, hogy bár mind a Demokrata Fórum tagjai, mind a szabad demokraták között kitűnő, nagy tekintélyű jogászok ülnek, úgy tetszik, hogy a beterjesztett alkotmánymódosítást akkor hozták tető alá, amikor ők valahol máshol tartózkodtak, mert várhatóan ugyanúgy tisztában vannak az egyezség fogyatékosságaival, mint mi. Engedjék meg, hogy utaljak néhány súlyos problémára, amelyről a FIDESZ- frakció tagjai a későbbiekben majd részletesebben is fognak szólni. Először vegyük szemügyre az úgynevezett kétharmados törvény csökkentésére tett javaslatot. Az a törekvés, hogy az ország kormányozható legyen és a kormány rendelkezzék önálló mozgástérrel, önmagában támogatandó, de vajon indokolt-e e törvények ilyen mértékű csökkentése. Mi indokolja például azt, hogy míg a bíróságokról szóló törvény tovább is kétharmados többséget igényel, az ügyészségekről szóló törvény elfogadásához már egyszerű többség is elegendő lesz? De nem csupán következetlenségekről van itt szó. Gondoljunk csak a kormányprogram vitájára, amelyben először ütköztek meg a Házban a különböző politikai nézetek. Tapasztalhatóan az ellenzék szava falra hányt borsó maradt. Semmi sem kényszerítette rá a kormánykoalíciót, hogy a kritikát megfogadja. Természetesen egy kormányprogram néven beterjesztett fogalmazvány esetében mindez még nem tragikus. Itt indokolt abszolút többséggel döntést hozni, hiszen ez esetben a kormánykoalíció viseli a későbbi felelősséget, de ma, amikor a demokrácia működéséhez elengedhetetlenül szükséges jogrend kidolgozása még éppen csak megkezdődött, nagy veszélyt jelenthet, ha a kormánytöbbség alapvető kérdésekben korlátozás nélkül érvényesítheti akaratát. A kétharmados törvények javarészének a megtartása talán fáradságosabbá tenné a munkánkat, de a kormánykoalíciót nagyobb körültekintésre szorítaná, az ellenzékben pedig fenntartaná a felelős magatartás iránti igényt. Másodszor, sem a megállapodás, sem a beterjesztett javaslat nem tartalmaz elégséges magyarázatot arra nézve, hogy mi indokolja egy, ez idáig a magyar jogrendben ismeretlen és a világban igen ritka jogintézmény meghonosítását: a konstruktív bizalmatlansági intézményt. Mi több, a mi megítélésünk szerint a javaslatot tevő valószínű szándékával szemben ez a jogintézmény ma a kormány stabilitását inkább gyengíti, nem pedig erősíti, amint azt majd a későbbiekben ki fogjuk fejteni. Harmadszor, a módosítás további hibája, hogy hiányzik belőle a későbbi alkotmányozást segítő koncepció. Az alapvető jogok tekintetében előírt sarkalatos jelentőségű törvények nem merítik ki a jogok teljes katalógusát, pedig egy új alkotmány azokból a nagy jelentőségű törvényekből tud majd építkezni, amelyek elfogadásáig megszületnek. Negyedszer, a FIDESZ a kormányprogram vitája során is firtatta a hatalommegosztás hiányzó koncepcióját. A beterjesztett alkotmánymódosítás csak tovább növeli a kormányprogram kapcsán kialakult kétkedést bennünk, hiszen azonos súlyú kérdések eltérő szabályozásával találkozhatunk. Gondolok itt például az Alkotmánybíróság és az Állami Számvevőszék különböző kezelésére. De közben az előttem szóló Torgyán József - hogy egy kicsit megszakítsam ezt a szöveget - tulajdonképpen megnyugtató megjegyzést tett az alkotmánymódosítással kapcsolatban az úgynevezett megosztási koncepcióra, hiszen ő előadta, hogy itt Montesquieu Társadalmi Szerződéséhez nyúlik vissza a kormánykoalíció. Én megmondom, hogy ez a mi számunkra nem megnyugtató, inkább felizgató. Akkor inkább javasolnám Kis János hatalommegosztásról szóló művének a tanulmányozását, ami ugyanúgy nem létezik, mint az előző, hiszen a Társadalmi Szerződést Rousseau követte el. Nem lenne jó, ha a kormánykoalíció ilyen hatalommegosztási koncepciót alkalmazna. (Taps.) Ötödször, a nemzetiségi jogok országgyűlési biztosának a jogintézményével kapcsolatban az előkészítetlenség érzete erősödött fel bennünk, hiszen az illetékes bizottság alapos és nem az ebédszünetben sebtében összehívott ülése utáni vita eredményét nem ismerjük, és ennek hiányában a kérdés még a vitára sem alkalmas. Végül engedjenek meg néhány szót a következményekről! Úgy vélem, amire a kompromisszum összes hiányossága visszavezethető, az a nagyfokú sietség és kapkodás. A nyugat-európai parlamentekben a hasonló súlyú törvényjavaslatok szakértői és parlamenti vitája heteket-hónapokat vesz igénybe. Nekünk a törvénytervezet kézhezvétele után alig néhány nap állt rendelkezésünkre, hogy az 51 paragrafusból álló, az ország Alkotmányát jelentősen módosító törvényjavaslatról álláspontot alakítsunk ki. Mi több, a tervezett parlamenti menetrend szerint ugyancsak néhány nap alatt kell ezekről a súlyos kérdésekről határozatot hoznunk. Aggasztónak tartjuk, hogy a megállapodást megkötő nagy pártok ilyen helyzetbe hozták a kisebbeket, és végeredményben önmagukat is. Ez ijesztő precedens lehet a jövőre nézve. Hölgyeim és Uraim! Úgy vélem, hogy az elmondottak alátámasztják a FIDESZ-nek azt az álláspontját, hogy a megegyezés tényét önmagában üdvözöljük, de a konkrét megállapodást sok tekintetben aggályosnak tartjuk. Mindezekből következően a FIDESZ frakciója ragaszkodik ahhoz, hogy alapos, körültekintő vitát folytassunk a benyújtott tervezetről, amelynek az elfogadását csak a szükséges módosításokkal tudjuk támogatni. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)