Füzessy Tibor (KDNP)

1990. június 4.

DR. FÜZESSY TIBOR (KDNP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A szerződéseket be kell tartani. A kereszténydemokratáknak az a meggyőződésük, hogy egészséges és tiszta politikai élet csak ott alakulhat ki, ahol elismerik a politikai morál létjogosultságát, és tiszteletben tartják annak az elveit, ezek között az elvek között talán éppen az egyik legfontosabbat, a szerződések betartásának az elvét. A szerződéseket nem azért kötik, hogy megszegjék, hanem azért, hogy betartsák még akkor is, ha a körülmények megváltozása folytán valamelyik szerződő fél elveszítené eredeti politikai súlyát, alárendelt helyzetbe kerülne, és talán éppen ebből kifolyólag a fölérendelt helyzetbe kerülő szerződő fél számára a szerződés betartása feleslegessé válnék. A Kereszténydemokrata Néppárt betartotta a tavaly szeptemberben kötött háromoldalú megállapodást. Betartja a Magyar Demokrata Fórummal kötött koalíciós szerződését, és tiszteletben tartja azt a megállapodást is, amelyet a Magyar Demokrata Fórum a Szabad Demokraták Szövetségével kötött, sőt még az olyan, csekélyebb súlyúnak tűnő megállapodás betartására is nyomatékot ad, amely szerint a frakcióvezetők hozzászólásának az időtartama nem lépheti túl a 15 percet. A szerződések betartásának az elve alapján a kereszténydemokrata képviselők túlnyomó többsége - főleg az elvek és a fontosabb megállapodások tekintetében - együtt fog szavazni a törvényjavaslat előterjesztőivel. Ez azonban nem akadályozhatja meg azt, hogy egyes képviselők, akik kisebbségben vannak a frakción belül, ne tekintsék elsőrendű érdeknek és értéknek a saját értékrendjükben a képviselői lelkiismereti szabadságot, amely értékelésük szerint a pártfegyelmet is és a koalíciós megállapodásokat is megelőzi. A módosító javaslat rendelkezéseit mi is négy fő csoportba osztjuk. Az első csoportba azokat az új rendelkezéseket értenénk és sorolnánk, amelyeket az alkotmányerejű törvény fogalmának túlzottan széles körű alkalmazása folytán úgy találják - ez a fogalom és ez a megkötöttség - a kormányzást lehetetlenné teszi, és megakadályozza az ország rugalmas kormányozhatóságát. Bármilyen demokratikus kormány lenne is uralmon, úgy gondoljuk, meg kell adni a lehetőséget számára, hogy biztosítsa elképzelései szerint az ország kormányozhatóságát. Ezen a helyen ezért helyesnek tartjuk a túlzott megkötöttségek következetes kigyomlálgatását, és egyetértünk azzal a négyfokozatú rendszerrel, amely differenciáltan biztosítja az egyes törvények súlyuk szerinti megszavazásának lehetőségét. Ebben a körben a részletes vita során csak olyan, talán nem túl nagy jelentőségű, kisebb módosítási javasolatokat kívánunk megkérdőjelezni, amelyeknek logikáját egyelőre nem tudjuk megérteni. Ilyen kérdés például az, hogy amíg a törvényjavaslat a miniszterek és képviselők jogállását egy törvényben, mégpedig egyszerű többségű törvényben kívánja szabályozni, a képviselők jogállásánál viszont megosztja a kérdést, és míg a képviselők díjazásához egyszerű többséget igényel, addig a képviselők jogállásának megállapításához a jelenlévők kétharmadának hozzájárulását tartja szükségesnek. Messzemenően egyetértünk azzal, hogy a nemzetiségek és kisebbségek képviseletét sürgősen szabályozni kell. A sürgősségnek két fokozata van: a sürgős és a még sürgősebb. Az alkotmánytervezet ennek a "még sürgősebb" fokozatnak tesz eleget, amikor a nemzetiségek képviseletét országgyűlési biztosra bízza. Ezzel a szabályozással első lépésként - de hangsúlyozottan csak első lépésként! - egyetértünk. Tudomásunk szerint, a nemzetiségi képviselőkkel folytatott közvetlen tárgyalásaink és levelezéseink nyomán az a kép alakult ki bennünk, hogy ezzel a megoldás első lépcsőzetével ők is egyetértenek. Hangsúlyozni kívánom azonban, hogy a kérdés azonnali továbbgondolkodást és további szabályozást igényel, és véglegesen és megnyugtatóan csakis a helyhatósági és az országgyűlési választások szabályozása keretében oldható meg. Pártunk számára fájó kérdést vet fel, és koalíciós kompromisszumos készségünket nagymértékben próbára teszi a köztársasági elnök kérdése. Az EKA- tárgyalásokon és a háromoldalú tárgyalásokon is mindig következetesen vallottuk, hogy véleményünk szerint a nemzetet egy olyan köztársasági elnök tudná a legnagyobb súllyal reprezentálni és pluralista hatalmi rendszerünk belső egyensúlyát a legjobban biztosítani, akinek ereje és súlya nem csupán egy viszonylag ingatag parlamenti egyensúlyon, egy szűk körű megállapodáson, hanem a nép egészének bizalmán alapulna. (Taps a bal szektor szélén.) Ezen túlmenően a köztársasági elnök választásához pártunkat történelmi hagyományok fűzik. 1945 óta mindig a köztársasági elnök közvetlen választása mellett foglalt állást, és már az 1946. évi I. törvény vitája során is ezt az álláspontot képviselte. Képviselőink nagy többsége mégis a megállapodásnak megfelelően a törvénytervezet megoldása mellett fog szavazni; a kisebbség lelkiismereti szabadsága előtt azonban, úgy érzem, fejet kell hajtanunk. Végül a negyedik csoportban azokkal a módosításokkal szeretnék foglalkozni, amelyekkel általánosságban nem tudunk egyetérteni. Olyan módosítások ezek, amelyeknek kapcsolatát nem tudjuk érzékelni sem valamiféle sürgető szükségszerűséggel, sem pedig a Magyar Demokrata Fórum és a Szabad Demokraták Szövetsége között kötött megállapodás lényegével. Úgy érezzük, hogy a tervezett módosítások folytán ez az amúgy is agyontoldozott-foldozott Alkotmányunk csak újabb flastromokkal lenne teleragasztva. Való igaz, hogy vannak ennek az Alkotmánynak olyan részei, amelyek idejétmúltak, kövületeknek minősíthetőek. De ezeknek a kiiktatása csak tovább fokozná az Alkotmányunknak az elnyűttségét, összefüggéstelenségeit és nem egyszer érthetetlenségét azok számára, akiknek nem volt módjuk és lehetőségük arra, hogy olyan közelről figyeljék és kísérjék nyomon az Alkotmány változásait, mint ahogy némelyünknek erre lehetősége volt. Úgy tűnik, mintha az előterjesztők számára csak az lenne vagy legalábbis elsősorban az lenne fontos, hogy egyes mondatokat, egyes részleteket kiiktassanak. Kevésbé fontos azonban az, hogy mi kerüljön a kiiktatott részek helyére. Úgy tűnik, mintha a beiktatott részleteknek csak az lenne a célja és rendeltetése, hogy a kiemeltek helyén ne tátongjon űr, ne tátongjon lyuk. Miért kell például feltétlenül megváltoztatni az Alkotmány 12. szakaszának (1) bekezdését, amely szerint "Az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeti mozgalmat"? Természetesen mindenki tudja, hogy elmúlt az az idő, amikor a szövetkezeteket egy magasabb rendű szervezeti, magasabb rendű tulajdonformának tekintettük, és ezért szükségesnek tartottuk mozgalmi úton, mozgalmi eszközökkel való támogatását. Ezt azonban ma már mindenki tudja, és úgy gondolom, senkit nem sértene és nem bántana különösebben az, ha még egy ideig benne maradna az Alkotmányban. Ha azonban azt írjuk a helyébe, amit most akarunk, hogy "az állam támogatja az önkéntes társuláson alapuló szövetkezeteket", akkor mindenki arra fog gondolni, hogy itt valamiféle anyagi támogatásról van szó - és pontosan ez az, amit semmiképpen nem akarunk. Vagy ha mégis akarjuk, akkor a magántermelők ugyanilyen jogát miért nem rögzítjük az Alkotmányban? Hasonló pongyolaságok keletkezhetnek több helyen is, aminek oka - úgy gondolom - egy bizonyos felesleges, kellőképpen át nem gondolt újítási törekvés. Még egy veszélye van ezeknek az apró újításoknak. Ezt a veszélyt abban látom, hogy minden ilyen újítás után jóleső megelégedettséget érezhetünk magunkban, ami arra vezethet bennünket, hogy később fogjunk hozzá az Alkotmány végleges, teljes és átgondolt megfogalmazásához, megalkotásához. Úgy gondolom, hogy ennek a teljesen új, összefüggő és átgondolt Alkotmánynak a minél előbbi megfogalmazása és elfogadása elsőrendű érdekünk lenne. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)