Oláh Sándor (FKGP)

1990. június 4.

OLÁH SÁNDOR (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Hogy az időzavar ne akadályozzon meg abban, hogy az ebben a szektorban illő hűségnyilatkozatot megtegyem, rögtön előljáróban elmondom: az alkotmánymódosítással kapcsolatos törvénytervezettel, mint a kisebbik rosszal, egyetértek. Úgy érzem, hogy a frakcióvezetők hozzászólása után, mely nagyon sok okos gondolatot tartalmazott, ünnepélyes és komoly volt, megengedhető az egyszerűbb képviselőknek, hogy kicsit oldottabb stílusban beszéljenek az előttünk fekvő törvénytervezetről. Számomra a polgári demokrácia, amely születésnapját május másodikában határozta meg, egy nagyon édes gyermeke mindannyiunknak. Akik itt ülünk - már vajúdását is egyforma aggódással kísértük, és örültünk, hogy ez a parlamenti demokrácia valóság lett, élő, eleven kis gyermek. Egy-két nap után kezdtünk aggódni, mert a gyermek nem fejlődött, kicsit sápadt lett, súlyát vesztette, és amikor a tudós, politikus orvosok körüljárták, megállapították, hogy valami új kór, valami kétoldali paktumbetegség támadta meg. Aggódásomra elmondták, hogy azért ezt nem kell tragikusan venni. Ebből a betegségből könnyen ki lehet lábalni, ebben csak egy a veszélyes, hogy a parlamenti demokrácia egy ciklusban ezt a betegséget többször nem tudja átvészelni. (Derültség.) Most a kezemben van az a kórisme, amit megállapodás néven emlegetünk, és minden képviselőnek kedves szórakozása lehet esténként strigulázni, hogy ebből már mi az, amin túl vagyunk. Úgy érzem, hogy ezzel a törvénytervezettel ennek a kórismének jelentős részén lehetünk túl. Itt a vigasz: csak ki fog lábalni betegségéből ez a parlamenti demokrácia. Az elhangzott okos hozzászólások alapján szeretnék az elnökválasztás kérdésével röviden foglalkozni. Azt, hogy a rendszer mennyire elnöki - hogy magyar szót használjak - és mennyire parlamenti demokratikus, azt nem az elnökválasztás módja, hanem az elnöknek biztosított hatáskör szabja meg. Az biztos, hogy nagy hatáskörű elnök és nagy hatáskörű Parlament között csak gyenge miniszterelnök képzelhető el. Az eddigi módosítások erős miniszterelnököt akarnak az ország kormányozhatósága érdekében. Emellé az erős miniszterelnöki pozíció mellé lehetetlen erős Parlamentet és erős köztársasági elnököt állítani. Ha meg akarjuk tartani az erős Parlament tényét és valóságát, kénytelenek vagyunk - és itt van a kisebb rossz elve - megalkudni azzal, hogy a nép által való választásról mondjunk le, amely mindenképpen demokratikusabbnak tűnik. Tehát mondjunk le a közvetlen választásról, és hagyjuk meg parlamenti hatáskörnek. Nekem is az az aggályom, amit Füzessy Tibor képviselőtársam is kifejtett, hogy az Alkotmányba való "belecsipkedés" eleve egy nagyon veszélyes jogalkotói munka. Miért? Mert az Alkotmány az ország legfőbb - elnézést a kifejezésért - szervezeti és működési szabályzata, amelyiknek egy meghatározott koncepciót kell képviselni, és rendszerszemlélettel. Itt is érvényes az, hogy az alkotmányos működésnek van egy statikus képe, a struktúra, és van egy dinamikus képe, és az a jó Alkotmány, ahol ez a kettő szerencsésen összehangolt. Ha többször hozzányúlunk ehhez a rendszerhez, és ebből kicsípünk módosításra egy-egy kis fejezetet, akkor magát a rendszert borítjuk föl, és az alkotmányozás alapkoncepcióját. Szerencsétlen dolog a politikai fejlődés átmenetében, hogy nem került sor a totális diktatúra és a parlamenti demokrácia közt egy olyan alkotmányozó nemzetgyűlési formációra. Mondhatjuk azt, hogy ennek a szerepe miránk vár, és hadd mondjuk úgy is, hogy ha most kell - mert úgy érzem, hogy tényleg kell - egy ilyen alkotmánymódosítást megcsinálni, azonnal be kell programozzuk magunkat, hogy azt a bizonyos toldozás-foldozás, flastromragasztás kárait ne sokáig szenvedje el a parlamenti demokrácia. Torgyán doktor említette meg, hogy a Kormány nem tud a Parlament fölé nőni, és ennek a gondolatnak a továbbviteleként én szeretném, viccesen inkább, kis aggályomat kifejezni. Az se lenne jó, ha a házbizottság nőne a Parlament fölé. Mire gondolok itt? Arra, hogy lassan a parlamenti munka alapmeghatározása, házbizottsági döntések szerint, érdemben is befolyásolni fogja a parlamenti demokráciát. Ha lenne egy rémálmom, az körülbelül úgy szólna, hogy a minősített rangsorolás alapján a hat frakcióvezető összebeszél, és állandóan egymás közt nyomogatják a gombokat, és elsőbbségi joguknál fogva a Parlament többi egyszerű tagja nem is jutna szóhoz. De amikor rangsorolásról, korlátozásról, napirendről, egyebekről van szó, akkor ez a házbizottság - amelyikről szintén azt mondom, hogy szükséges rossz - egy kicsit nem tudom, néha nem lépi-e túl azt, hogy a Parlament zavartalan működésének a feladata hárul rá, és nem a Parlament zavartalan működését fékezi esetleg éppen egy-egy döntésük. Amikor Tölgyessy képviselőtársam megszólalt, hogy elérkezettnek látja az időt, én az órára néztem, akkor 21 perc 10 másodpercnél tartott, és akkor elkezdte a címerről hosszú kifejtését. Én is elérkezettnek érzem az időt, hogy befejezzem mondandómat. De nem fejezhetem be anélkül, hogy Kónya Imre képviselőtársam mai élményét ne tegyem teljesebbé azzal, hogy én nagy örömmel csatlakozom a FIDESZ vezérszónokának, Fodor Gábornak higgadtan, okosan, elemzően kifejtett gondolataihoz. És hadd mondjam azt, hogy mindabban, ami az előzőekben elmondottakban eltérő az ő véleményétől, amit itt nem érintettem, a többiekben örömmel azonosulok vele. Köszönöm türelmüket. (Taps.)