Salamon László (MDF)

1990. június 11.

DR. SALAMON LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Ház! Én is az órára pillantok, mint Fodor Gábor képviselőtársam, és erről egy budapesti bíró sürgetése jut eszembe, aki olykor azzal serkentett: "Ügyvéd úr, rövid védőbeszéd nyomatékos enyhítő körülmény." (Derültség.) Tehát hadd legyek nagyon-nagyon rövid, és talán csak slágvortszerűen megfogalmazva gondolataimat, észrevételeimet: legelőször Kőszeg Ferenc képviselőtársam felszólalására tennék egy olyan észrevételt, amely ahhoz kapcsolódott, hogy ő előadta, elmondotta, hogy a Demokrata Fórum meghirdette, választási kampányában is hangsúlyozta, hogy a múlt bűneit fel kell tárni, és ott a büntetést lehetővé kell tenni, meg kell büntetni a bűnösöket. Ezt kérve számon a mostani amnesztiarendeleten, egy mondattal hadd utaljak arra, azon túl, hogy meglátásom szerint a közkegyelmi rendelkezés eleve tekintettel volt arra, hogy ha itt volt valami hiányosság, akkor azt Szokolay Zoltán képviselőtársam indítványa ugyancsak a Magyar Demokrata Fórum képviseletében, nevében teljes mértékben helyre tette. A másik kérdés szintén Kőszeg Ferenc képviselőtársam észrevételéhez kapcsolódott, nevezetesen ahhoz, hogy ő tud olyanról, hogy még jelenleg is vannak államellenes bűncselekmény címén gyakorlatilag jogtalanul elítélt politikai foglyok, és hogy erre tekintettel ez az amnesztiarendelet nem ad megoldást. Ehhez hadd tegyem hozzá: ha ez így van - ezt én kontrollálni innen és most nem tudom -, akkor ezeknek az elítélteknek nem amnesztia jár, hanem ezek az elítéltek ártatlanok, s akkor velük szemben perújításnak, törvényességi óvásnak van helye, erkölcsi és anyagi rehabilitációnak van helye, nem pedig az amnesztiának, amely köztudottan a bűnelkövetőknek a menedéke. (Taps.) A harmadik megjegyzésem Mészáros István képviselőtársam fejtegetésének egy mozzanatához kapcsolódik, nevezetesen a mellékbüntetések körében az amnesztiarendelet szűkösségét hangsúlyozta, és kifejezetten megemlítette a vagyonelkobzást. Nem tudom osztani ezt az észrevételt, hiszen a vagyonelkobzás olyan mellékbüntetés, amely az ítélet jogerőre emelkedésével - hogy úgy mondjam - végre is hajtatott, a vagyon tulajdonjoga megszűnt az elkövető tulajdonában lenni, annak különböző sorsa lehetett, és ismételten az amnesztiának, a kegyelmi rendelkezésnek a célja és gesztusa nem egy kártérítés, nem egy reparáció - ez ugyanaz a gondolat, mint az előbbi, csak megfordítva; az elítélt erre ne tartson igényt! Az elítélt erre ne tartson igényt, elégedjen meg meggyőződésem szerint azzal, hogyha visszanyerheti az állam kegyelmi gesztusából a szabadságát. Végül egy utolsó gondolat: Torgyán József képviselőtársam javaslatát szeretném egy mondat erejéig támogatni. Nem kívánok érvelni, mert előadták az érvelést többen is és világosan. Talán egyetlenegy kiegészítést tennék a bizottsági álláspontról, mert elhangzott - helyesen -, hogy a bizottság, a jogügyi bizottság nem támogatta a javaslatot. Ez pontosabban annyit jelentett, hogy emlékezetem szerint kilencen szavaztak a javaslatot támogatóan, kilencen pedig tartózkodtak. Valóban Házszabályaink értelmében ez a szavazati arány azt jelentette, hogy a bizottság ezt nem támogatta, azonban ez ténylegesen - a Ház tájékoztatására mondom - nem azt jelenti, hogy effektív ellenérvek merültek volna föl, vagy ellenszavazat merült volna föl ténylegesen a bizottságban a javaslattal szemben, úgyhogy én is megfontolásra ajánlom, mint Kutrucz Katalin ennek a módosításnak és természetesen Szokolay Zoltán módosításának az elfogadását. (Taps.)