Roszík Gábor (MDF)

1990. július 8.

ROSZÍK GÁBOR (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Kedves Képviselőtársaim! Amint látni fogják, én egy kicsit más szemmel néztem és olvastam az önkormányzati törvénytervezetet, mint ellenzéki képviselőtársaim. Sőt, az olvasás közben meg kellett állapítanom, hogy alighanem megviselte idegrendszeremet az elmúlt egy esztendő, mert többször elérzékenyültem. Már maga a cím rendkívüli örömmel töltött el, megdobogtatta a szívemet. Édes Istenem! Hát tényleg eljön az az idő, amikor a helyi önkormányzat önállóan, szabadon igazgathatja, szabályozhatja a helyi ügyeket, helyi közügyekben gyakorolhatja a hatalmat? Bár egyre inkább látható, hogy nehezen fog megszületni ez a törvény, mégis hiszem, hogy ez a történelmi válasz megszületik. Igen, eljött az ideje! Újra tartalmat kapnak olyan szavak, mint települési képviselő, képviselőtestület, polgármester, jegyző, ispán, vármegye és még sorolhatnám tovább. Újból szavuk lehet a városukat, falujukat szerető lokálpatriótáknak, a lakosság kezébe veheti környezetének, lakóhelyének sorsát. Két mondatot szeretnék kiragadni a törvényből, és köréépíteni mondanivalómat. Két mondat, melyek különösen is kedvesek voltak számomra, politikai jelentőségük történelemformáló, világra szóló. Az egyik így hangzik - bocsássanak meg, ha kicsit patetikusan fogom felolvasni -: "Az önkormányzati törvény hatályba lépésével hatályát veszti a tanácsokról szóló 1971. évi törvény. (Taps, derültség a jobb oldalon.) Szívet melengető mondat, sőt, annál is több: bátorító, reményt adó, jövőt ígérő Hatályát veszíti valami, ami a nemzetet igyekezett veszteni. Megint elvonul egy felhő, megint egy kis fénysugár. Elmúlik valami, amit ránk erőszakoltak, ami természetellenes, embertelen - ígér valamit, ami jó, természetes, nagyon is emberi, ami nagyrészt az emberek lakóhelyükért és egymásért érzett felelősségén, szeretetén nyugszik. Nagyon fontos ma erről a változásról beszélni, erről a reménységről, hiszen éppen olyan időben élünk, amikor emberek milliói szinte lehetetlen helyzetbe kerülnek az áremelkedések miatt. Érdemes arról beszélni, hogy lehet előretekinteni, lehet jövőt látni, vannak és történnek fontos és az országot rengető dolgok. Ha arra gondolunk, hogy milyen eredménytelenül, hatástalanul, sokszor gátlástalanul, kommunista politikai alapra helyezve működött a tanácsi rendszer; s most megváltoztatjuk, megszüntetjük - most érthetjük meg azt is, hogy szükség van az áremelésekre, megszorító intézkedésekre; mert ugyanígy működött a gazdaság és annak minden ága. Az elmúlt évtizedek vezetőinek fontosabb volt mihaszna életük, a terroristák támogatása, a költségvetés meghamisítása, hazudozások, mint a nép élete. De most hagyjuk ezt - ámbár ehhez kapcsolódik a másik mondat, amely meghatott, és tartalmában közel áll az előző mondathoz, és a törvény indoklásában található. "A helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek 1990. évi megválasztásával a tanácsrendszer - és most erre szeretném a hangsúlyt helyezni: a szovjet típusú tanácsrendszer - megszűnik." Persze, ugyanígy örülünk annak, hogy megszűnnek a magas prémiumok, a kiemelten magas nyugdíjak. Örülni fogunk, ha a politikai korkedvezményes munkásőrparancsnokok elmennek dolgozni, ha minden intézménynél, iskolában, gyárban és vállalatnál új igazgatók, új vezetők lesznek. Mégis, meg kell mondanom, hogy a tanácsrendszer megszűnése különleges örömmel tölt el, hiszen valamennyiünket undorít, ahogy mindent eluralt az elmúlt évtizedekben a tanács, amely valójában a kommunisták végrehajtó bázisa, legfőbb támasza volt - igazi szovjet. Akkor döbbenünk rá igazán, ez mennyire igaz, ha a megszokott "tanács" szóösszetételekben a "tanács" szót a "szovjet" szóval helyettesítjük - hiszen pontosan azt jelenti. Tehát volt nálunk sokezer "szovjetháza", élükön a "szovjetelnök", mellettük a "szovjetelnök-helyettes", végül "szovjettitkárok", akik időnként összehívták a nagy "szovjetterembe" a "szovjettagokat" "szovjetülést" tartani, az előre elkészített "szovjetrendeleteket és -határozatokat" elfogadni. Volt persze megyei "szovjet" a hozzá tartozó "szovjet-funkciókkal" és "-funkcionáriusokkal" együtt. Emellett vannak "szovjeti" lakások, "szovjeti" lakáskiutalások, "szovjeti" szociális segélyek és 1919-ben kikiáltották a dicsőséges "Szovjetköztársaságot" Magyarországon. (Taps a jobb oldalról.} A szomorú az, hogy ez nem vicc. A vicc viszont az, hogy ellenzéki képviselőtársam azt állítja - nyilván poén kedvéért, mert komolyan nem gondolhatja -, hogy a beterjesztett törvényjavaslat felfogásában alig különbözik az 1971. évi tanácstörvénytől. Az ugyanis, hogy az Országgyűlés törvényeit, illetve más jogszabályokat a helyi önkormányzatok nem sérthetnek meg, természetes. Ha önállóságuk birtokában mégis jogszabálysértést, törvénysértést követnek el, akkor nyilván tenni kell valamit - de természetesen ilyen esetekben sem dönthet az államigazgatási szerv, a Minisztertanács vagy a kormánymegbízott. A jogszabálysértés megszüntetésére a javaslat szerint kizárólag csak a bíróság - illetve helyi rendelet esetében az alkotmánybíróság - jogosult. A főispán - vagy más elnevezéssel a kormánymegbízott - apparátusával csak arra jogosult, hogy a mintegy háromezer község képviselőtestületénél, a városoknál és a megyéknél feltárja a törvénysértést, és az ügyet elbírálásra a bíróság elé vigye. Ez nem nevezhető éppen bolsevik centralizmusnak. Éppen ellenkezőleg: a törvénynek az a célja, az az egyik célja, hogy felszámolja a szovjet típusú tanácsrendszer központi irányításának azt a rendszerét, amelyben a tanácsoknak és szerveiknek a tevékenységét a Kormány és a minisztériumok szabályozhatták. Eddig az volt a jellemző, hogy a tanácsi munka többségét államigazgatási központi szervek, minisztériumok, sőt, országos hatáskörű szervek jogszabályai és nem a Kormány vagy az országgyűlés jogszabályai, törvényei szabályozták. Ezzel szemben a jövőben ott, ahol egyáltalán az önkormányzati tevékenység központi szabályozására valamilyen módon szükség van, ezt csak az Országgyűlés és csak törvényben végezheti el. A központi hatalom választott testülete, a népfelség elvét központi szinten megjelenítő Országgyűlés jogosult arra, hogy törvényeivel egységben tartsa az országot és a nemzetet. Sőt, a törvénytervezet szerint a helyi önkormányzatnak feladat- és hatáskört, illetve bármilyen szervezeti és működési korlátot vagy garanciát is csak az Országgyűlés - megint csak törvényben - állapíthat meg. Úgy tűnik, ebben a kérdésben is az ellenzéki pártokkal egyetértés van. Nem csoda, hiszen ennek elvetése önkormányzati anarchiához vezetne. Világos, hogy az Alkotmányban foglalt alapvető emberi jogoknak minden településen való egyenlő biztosítása érdekében meghatározott esetekben - például tankötelezettség, egészségügyi ellátás stb. -, világos, hogy törvény kötelezze az önkormányzatot bizonyos tevékenységre. Ezekben az esetekben az önkormányzat nem önálló abban, hogy el kell járnia, de önálló abban, hogy a célt milyen módon, milyen formában valósítja meg. Megközelítőleg vagy pontosan így fogalmazott Wekler Ferenc képviselőtársam is egy héttel ezelőtt. Fel kell hívnom a figyelmét: mi is úgy gondoljuk, hogy a törvényileg előírt kötelező önkormányzati feladat- és hatáskör megállapításával egyidejűleg az Országgyűlés dönteni köteles az ellátásukra szükséges anyagi feltételekről - lásd 1.§ (5) bekezdése. A törvényjavaslat tehát - a helyi önkormányzatok szabadságát elismerve - nagyon helyesen, nem törekszik az abszolút helyi függetlenség rendszerének megteremtésére. Ugyanakkor a törvényjavaslat feltételezi, hogy az országgyűlés mértéktartóan fog kötelező feladatokat előírni a törvényben, és jelentős szabad teret hagy a helyi önkormányzatoknak az önkéntes helyi feladatvállalásokra. Az utóbbi feladatkörökben az önkormányzat széles körű helyi szabályozási és egyedi igazgatási önállósággal rendelkezik. Természetesen a feladatok felvállalása nem a képviselőtestületek önkéntes ügye annyiban, hogy a helyi választópolgárok - de nem a törvény - kikényszeríthetik a képviselőtestülettől a feladatok szélesebb vagy szűkebb körének felvállalását; mondjuk, egészen attól kezdve, hogy megváltoztassák-e a Szamuely vagy a Munkásőr utca nevét, azon keresztül, hogy mik a helyi feladatok az oktatás, kultúra, sport vagy egészségügy területén, egészen addig - most nagy dolgot fogok mondani -: mi legyen egy kiemelkedően fontos nemzeti érték, nemzeti kincs sorsa; mint például a gödöllői Grassalkovich-kastély sorsa. Ez ugyan országos ügy, s nem gondolom, hogy az önkormányzat egy csapásra meg tudja oldani, elő tudja teremteni a financiális feltételeit. Azt azonban joggal hihetem, hogy az önkormányzatnak olyan szerepe lesz például a Grassalkovich-kastély megmentésében, hogy a következő években nem marad ebek harmincadján, talán már tavasszal elkezdődhet a komolyabb munka rajta. Itt természetesen lehet gondolni mindenféle hasonló volumenű, természetű vagy nemzeti kérdésre, kincsre. Ez csak egy példa, ami nyilvánvalóan közelebb áll az én szívemhez. Végül szeretném megemlíteni, hogy a törvényjavaslat arra az önkormányzati logikára épül, amelyet szubszidiaritás, magyarul kisegítés elvével fémjeleznek. Ennek lényege, hogy lehetőleg mindenki képes legyen arra, hogy maga, vagy szűkebb környezetével közösen, szervezze önnön dolgait. Ha erre nem képes, akkor ott van a települési önkormányzat, mely gondoskodik a közösségi szükségletekről, illetve a közösségi módon megoldható szükségletek megszervezéséről. Ha nem képes valamire a települési önkormányzat, vagy valamire nem kötelezhető, akkor jön kisegítőként a megyei önkormányzat. Amire pedig a megye nem képes, illetve egy megyén belül adott feladatkör nem intézhető el, ott - és csak abban a körben - belép a központi hatalom. Gondolok itt olyan dolgokra, mint külügy, hadügy, polgári védelem, nemzeti, pénzügyi, szakmai tudományos központ ösztönzése, egyetemek, klinikák, vasút, posta, környezetvédelem és így tovább. Tisztelt Képviselőház! Európai mértékű, nagyon liberális önkormányzati törvénytervezet fekszik előttünk. A nép sóvárogva várja, hogy minél előtt valóság legyen belőle. Köszönöm szépen. (Taps.)