Áder János (Fidesz)
Áder János
DR. ÁDER JÁNOS (FIDESZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mind a Szabad Demokraták Szövetségének, mind pedig az MSZP-nek a felszólalója kifogásolta a választójogi törvény kapcsán az arányosság elvének az érvényesülését. Így elkerülhetetlenül is lesznek olyan pontok, ahol az általam elmondottak hasonlítani fognak a másik két ellenzéki párt észrevételeire. Ennek ellenére - és egyúttal szellemi törpeségünk újabb bizonyítékaként - az eredetileg elkészített felszólalás szövegét ismertetném. Mi a Parlament soron következő legfontosabb feladata? - hallani ma már nap mint nap a kérdést. Az önkormányzati és az önkormányzatok választásáról szóló törvény elfogadása, hogy a rendszerváltás, változás, változtatás - kinek-kinek ízlése szerint - beteljesedjék. Ez frappáns, tömör válasz. De mit is akarunk, amikor rendszerváltozásról beszélünk? Helyi szinten is plurális viszonyokat, vagy ahogy a tervezet szemérmesen fogalmaz az önkormányzati testületek homogenizálását és egypártiságát. Mit is akarunk? Helyi szinten is egyezkedő, egymással, egymással a helyi hatalmi rendszerekben kompromisszumot kereső önkormányzatokat vagy a homogenizálódás következtében arroganciára hajló, a helyi politikai akarat szertelenné válását elősegítő képviselőtestületeket, és ezzel párhuzamosan a képviselőtestületbe be nem került politikai erők marginalizálódását, hatalmon kívüliségét, kompromisszumképtelenségét? Mit is akarunk? A nyilvánosság előtt működő, a választópolgárok előtt állandóan vizsgázó, a visszaéléseket még elmérgesedésük előtt feltáró önkormányzatokat, vagy befelé forduló, a nyilvánosság elől zárt bizottsági ülésekbe menekülő, a visszásságokat eltussoló és nem feltárni óhajtó képviselőtestületeket? Röviden, mit akarunk? Arányos helyi képviseleteket vagy sem? A helyhatósági választásokról szóló törvény vitája vélhetően leginkább a választási rendszerről szól majd, és a tervezet többi fejezete szintén háttérbe szorul. Ez érthető, hiszen a választások eredményét nagymértékben befolyásolja, hogy milyen rendszert fogad el a Parlament. A kisebb lélekszámú településeken a tervezetben javasolt kislistás választás koncepciója számunkra is elfogadható, néhány apróbb korrekciót leszámítva. Megfontolandó - erre Horváth Balázs belügyminiszter úr is utalt előterjesztésében, és ellenérveket is fogalmazott meg ezzel kapcsolatban -, hogy a kislistás választást a 10.000 lakosú településekre is kiterjesszük-e. Az 5000-nél nagyobb lélekszámú településeken azonban a tervezettnél lényegesen egyszerűbb és attól jelentősen eltérő megoldást javaslunk. Ennek lényege a következő. Minden település egy választókerületet alkot, ahol listán a törvényben meghatározott számú képviselőt választanak. Másodszor nemcsak a pártok, hanem az érdekképviseleti szervek és egyesületek is állíthatnak jelölteket, sőt akár egyetlen független jelölt is indíthat egyszemélyes listát. A Parlamentben képviselettel rendelkező pártok ajánlások nélkül állíthatnak listát, míg a többi szervezetnek, valamint a független jelölteknek megfelelő számú aláírás nyújt lehetőséget az indulásra. A képviselőtestületbe történő mandátumszerzés feltétele az érvényes szavazatok meghatározott százalékának az elérése. Végül az eredmény megállapítása a tervezetben leírt d'Hont módszer szerint történnék azzal, hogy javaslatunk elfogadása esetén természetesen a független jelöltek vonatkozásában a szöveget pontosítani kell. Úgy ítéljük meg, hogy a törvénytervezetben elénk tárt megoldások: a tisztán egyéni kerületi rendszer, az egy szavazatot kétszer értékelő rendszer vagy a kétszavazatos rendszer mindegyike lehetetlenné teszi az arányos képviselet érvényesítését és kialakulását. E rendszerek mellett elsősorban az hozható fel érvként, hogy olyan homogén képviselőtestület kialakítása előtt egyengetik az utat, amelyben kevesebb vitára kerül sor, és könnyebb lesz a döntések meghozatala. Vannak azonban a rendszernek hátrányai is. Az első: az aránytalan választási rendszerekbe sokkal kevésbé épülnek be azok a helyi politikai ellensúlyok, amelyek a politikai akarat úgynevezett szertelenné válását megakadályozzák. A második: az arányos képviseleti rendszer ezzel szemben nehezíti ugyan a döntéshozatalt, de a kényszerítő kompromisszumkeresés több estélyt jelent arra, hogy időálló, a következő választási cikluson túlmutató szabályozásra kerüljön sor. Ugyanakkor elősegíti azoknak a politikai szokásjogoknak a kialakulását, amelyek mind a helyi hatalmat birtoklók, mind az ellenzékiek számára kiszámíthatóvá teszik a politizálást. A harmadik: az egyéni kerületi rendszer egyik legnagyobb hátránya, hogy olyan politikai csoportok sem jutnak képviselethez, amelyek jelentős szavazóbázist tudhatnak maguk mögött. Gondoljunk csak arra, hogy ha tisztán egyéni kerületi rendszerben történtek volna a parlamenti választások miként azt annak idején az MSZP javasolta -, akkor sem a Kisgazdapártnak, sem az MSZP-nek, sem a KDNP-nek, sem a FIDESZ-nek nem lenne túl sok képviselője itt a Parlamentben! Ez lenne az igazi gondolhatják most néhányan az MDF soraiban. De hol lenne a valódi rendszerváltás, amelynek nemcsak a pártok cserélődésével kell járnia, de a politikai szervezetek átalakulásával is? Kényszerítené-e például valaha is az uralkodó pártot, hogy olyan szabályokat dolgozzon ki, és olyan személyeket válasszon a különböző tisztségekbe, amelyek és akik tényleg hatalmi egyensúlyt jelentenek? Gondoljunk például az Alkotmánybíróságra! A negyedik: az egyéni területi rendszer egyszerre jelenti a katasztrofális vereség és a diadalmas győzelem lehetőségét. A mindenkori győztesek a következő választásokon akár megsemmisítő vereséget is szenvedhetnek. És ehhez még csak az sem kell, hogy a korábbi szavazók nagy része meggondolja magát; esetenként elég néhány százalék szavazatveszteség, néhány száz vagy néhány ezer szavazó átpártolása a rivális politikai erők valamelyikéhez, s máris a választókerület többségében ellenzéki győzelem születik. A korábban hatalmat gyakorló képviselőtestületek mögött álló választott politikai képviseletnek pedig - annak ellenére, hogy a párt támogatóinak száma nem csökken drámaian a következő választásokig - alig-alig marad erre lehetőségük. Az ötödik: ez a veszélyhelyzet bizonytalan önkormányzatokat eredményez, hiszen amikor már közelít a következő választások időpontja - amire természetesen mindig korábban kerül sor, mint ahogy azt a hatalmat gyakorlók szeretnék, és ameddig választási ígéreteiket teljesíthetnék -, egyre kevesebb határozott intézkedésre lehet számítani. A hatodik: miután a parlamenti és az önkormányzati választások távol esnek egymástól, könnyen bekövetkezhet, hogy a helyhatósági választások a kormánypártok népszerűségi barométerének süllyedését mutatja. A többségében ellenzéki irányítás alá kerülő önkormányzatok és a kormány között nehezedne a politikai érintkezés, s úgy vélem, mindkét fél számára üdvös lenne elkerülni azt, hogy az egyszerű parlamenti többség az önkormányzatok jogainak nyírbálásával foglalkozzon. A hetedik: ugyancsak jelentős hátrányt jelentenek a képviselőtestületekbe be nem került, ugyanakkor jelentős szavazóbázissal rendelkező helyi szervezetek, ha olyan politikai magatartást alakítanak ki, ami a kompromisszumkeresés elvetéséből és a "ha mi lennénk hatalomban, mindent jobban csinálnánk" szuggerálásából építkezik. A listás rendszer jobban fenntartja a közéleti aktivitást is. Az egyéni vereség mindig megszégyenítőbb, mint a listás kudarc, hiszen a választási eredmény a listáról be nem jutott képviselő számára is lehet siker, ha a szervezet legalább a várakozásoknak megfelelően szerepelt. További előnyei a listás megoldásnak, hogy egységesebb a választási rendszer, ezenkívül olcsóbb is. A helyi érdekképviseleteknek több lehetőséget biztosít arra, hogy részt vegyenek az önkormányzatok munkájában. Az igazán népszerű, nagy tekintélynek örvendő független jelöltek így is bekerülhetnek, a pártok erős emberei húzhatják a listát; ugyanakkor a listára nemcsak politikai, hanem szakmai megfontolásból is kerülhetnek jelöltek. A legkiépítettebb helyi szervezetekkel rendelkező pártok e módszerrel is érvényesíthetik erőfölényüket, a választási eredmények számítása - d'Hont- módszer - pedig ez esetben is az ő javukra tolja el a választási eredményt. Tisztelt Képviselőtársak! Szokásunktól eltérően most nem végezzük el a tervezet belső ellentmondásainak, pontatlanságainak tételes vizsgálatát és a mindenképpen korrigálandó szakaszok felsorolását; na, nem azért, mint hogyha nem lenne mit Önök elé tárni... De szeretnénk, ha a plenáris ülésen elhangzott és esetleg gyors reakciókat kiváltó megjegyzéseink nem merevítenék meg az álláspontokat, s nem alakulna ki egyfajta parlamenti állóháború, miként az önkormányzati törvénytervezet vitája során történt. Ezzel hangsúlyozottan kivételesen az ellenzék egyik legjelentősebb fegyveréről, a plenáris ülések nyilvánosságáról mondunk le azért, hogy gyors kompromisszum születhessen. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)