Magyar Bálint (SZDSZ)

1990. augusztus 27.

MAGYAR BÁLINT (SZDSZ): Köszönöm szépen Elnök Úr - még ha nem is Bálint gazdaként egyelőre. Miniszter Úr! Hölgyeim és Uraim! Azt hiszem egyetérthetünk abban, hogy mezőgazdaságunk válságban van. Ennek a válságnak különbözőek a gyökerei; a legfontosabb természetesen - mindnyájan tudjuk - a termelőszövetkezet és az állami gazdasági rendszernek a válsága, a föld monopóliumára épülő, erősen hierarchizált és egyéb más kereskedelmi és termelési monopóliumokkal körülbástyázott rendszernek a válsága. Ehhez az idén jött még két másik tényező is, az egyik az aszály, amiről nem tehetünk, ami többé-kevésbé elkerülhetetlen volt. (Újra vizet kap.) Köszönöm szépen, már kaptam, úgy látszik ebből is kettő jár. (Derültség. Közbeszólások: Az aszály miatt.) Igen. Az aszály miatt.Elmaradtak azok az intézkedések is, amelyek az aszály következményeit enyhítették volna.

A harmadik ok, amiről mi tehetünk mindnyájan, hogy mezőgazdaságunknak nincs határozott jövőképe és a mezőgazdaság szereplői bizonytalanságban élnek. (Zaj.) Nem tudják, hogy mit hoz számukra a jövő, milyen módon fogja ez a Ház szabályozni azokat a viszonyokat, amelyek között az elkövetkező időben cselekedhetnek és termelhetnek. Ez a bizonytalanság olyan mértékű, hogy jelenleg a mezőgazdaságunkban nemcsak a befektetések zuhantak radikálisan, hanem úgy néz ki, hogy talán ősszel ennek a bizonytalanságnak az eredményeképpen az alapvető mezőgazdasági munkák elvégzése sincs biztosítva. (Zaj.)

Megint úgy érzem, mindnyájan egyetérthetünk abban - és ebben köztünk nincs nagy vita -, hogy a magántulajdonon alapuló mezőgazdaságra van szükség, és hogy az egykori tulajdonosok, illetve az örökösök meghatározott köre vagy földre vagy valamilyen kártérítésre igényt tarthat.

A kérdés az, hogy, hogyan szabályozhatjuk ezt az egész problémakört. Úgy érzem, hogy az úgynevezett földtörvény, amely valójában nem földtörvény, hanem a földtulajdon egyes kérdéseivel foglalkozó tervezet, amelynek számos verziójával már mi is találkozhattunk, és amelynek a legutóbbi verzióját, az augusztus 15-it a Kormány visszaadta a Földművelésügyi Minisztériumnak kidolgozásra, ugyanabban a hibában szenved, mint számos más, ilyen vagy olyan többséggel elfogadott törvénytervezet: kiragad egy-egy kérdést anélkül, hogy az általános vonatkozásait, összefüggéseit megvizsgálná és szabályozná.

Véleményünk szerint a földtulajdon egyes kérdései nem rendezhetőek, ha nincs a Kormánynak világos képe, és a Parlament ennek alapján nem tud világos képet kialakítani a rehabilitáció általános kérdésköréről, illetve maga a földtulajdon kérdése sem vethető fel egy általános földtörvény és egy szövetkezeti törvényi szabályozás nélkül. Azok a kérdések, amelyeket most csokorba gyűjtve bátorkodtunk a miniszter úrnak interpellációként beterjeszteni, azokat a főbb problémákat tartalmazzák, amelyekre adandó válasz szerintünk elkerülhetetlen ahhoz, hogy ezt a törvényt meg lehessen alkotni.

A kezünkbe került korábbi törvénytervezetek arról tanúskodnak, hogy ezekre a kérdésekre, amelyeket feltettünk, nincs világos válasz, illetve mögöttes válaszok a törvénytervezetekből kiolvashatók, de a mögöttes válaszok számunkra nem kielégítőek. Ezért összegezném és feltenném a kérdéseket.

Először tisztelettel kérdezzük a miniszter urat: a Kormány többször kinyilvánította azt a szándékát, hogy erkölcsi és részben anyagi kárpótlásban részesíti azokat, akiknek tulajdonát az elmúlt rendszer államosította - mi a kormányzat elképzelése szerinti viszony a volt tulajdonosok egésze és a földtulajdonosok között a kárpótlás szempontjából?

Másodszor: a földtulajdon egyes kérdéseit rendezni kívánó törvény előkészítése során készített-e a Kormány számszerű felméréseket vagy becsléseket a törvények által érintett terület várható nagyságáról, az igényjogosultak köréről, illetve társadalmi és földrajzi megoszlásukról. Számos interjúban elhangzott azoknak a száma, akik már eddig visszaigényelték a földet, illetve a terület nagysága - ha jól tudom, a legutolsó álláspont szerint - körülbelül 400-410 ezer hektár körül mozog. A kormányzó pártok részéről általában azzal szoktak érvelni, hogy ez nem egy magas szám, nem veszélyezteti a mezőgazdaság egészét, nem tartja bizonytalanságban az egész rendszert. Szeretnénk megjegyezni, hogy ezt a számot mi rendkívül nagynak tartjuk egy olyan időszakban, amikor végül is még nincs törvény arról, hogy kik, milyen feltételek között igényelhetik vissza a földjüket. Az emberek nagy része azt sem tudja, hogy hol jelentkezhet a földigényével, s akkor ez a szám igenis nagyon jelentős. A Szabad Demokraták Szövetségének becslései szerint körülbelül 2 millió hektár lehet az, amelyet érinthet az a földtulajdon-rendezési törvénytervezet, amelyet a Kormány még nem fogadott el, és e tulajdonhoz tartozó tulajdonosok kétharmad része, háromnegyede távol lévő tulajdonos, döntő többségében városi lakos.

A harmadik kérdésünk az, hogy a termelőszövetkezetek tulajdonát a kormányzat szövetkezeti vagy állami tulajdonnak tekinti-e. Természetes, hogy a tisztelt Ház hozhat törvényt arról, hogy a termelőszövetkezetek földtulajdonából egy részt kárpótlásként bizonyos feltételekkel a tulajdonosok vagy örökösök meghatározott körének visszajuttat, de akkor is határozott képnek kell lennie arról, hogy a maradék földet minek tekinti: szövetkezeti tulajdonnak vagy olyan tulajdonnak, amelyből újabb és újabb feltételek révén bárki vásárolhat, ezzel a termelőszövetkezetet jelentéktelen kis szigetre korlátozva. Ha elfogadja az elkövetkezendő törvénykezés azt a feltételezést, amely minden eddigi törvénytervezetben szerepelt, miszerint a távol lévő tulajdonosok, távol lévő örökösök is földhöz juthatnak, plusz fenntartja a kedvezményes vásárlás lehetőségét, harmadrészt pedig a termelőszövetkezetek által felhalmozott terhek alól mentesíti a szétosztandó földet - ami egyébként egy nemes gondolat -, akkor a termelőszövetkezetek tömeges csődjével kell számolnunk; nem teljesülhet az a feltétel, hogy a mezőgazdaságunk átstrukturálódása, tulajdoni viszonyainak megváltozása katasztrófák nélkül következzék be.

Negyedszer: meg kívánjuk kérdezni, hogy miből kívánja a kormányzat pótolni a tönkremenő termelőszövetkezetek nyugdíjasainak háztájiját, illetve egyéb takarmányjuttatásait. Tudjuk, hogy termelőszövetkezeteink jelentős részében a nyugdíjasok jóval meghaladják az aktív tagok számát, mégis ezekre a termelőszövetkezetekre hárul a háztájik biztosítása, másrészt - amennyiben a háztájival nem élnek, nem kívánják művelni, akkor - annak a 25 mázsa gabonának vagy más szolgáltatásnak biztosítása, ami a falusi nyugdíjas réteg végleges elszegényedését kívánja megakadályozni.

Ötödször: mit tervez a kormányzat a nagyüzemek pénzügyi nehézségei és csődjei miatt várható mezőgazdasági munkanélküliséggel. Amikor a Kisgazdapárt a földprogramja mellett érvelt, akkor többször elhangzott, hogy a városi munkanélküliség jelentős részét le tudja csapolni az, ha a földet visszaadják olyanoknak, akik hajlandók vállalkozni, s azok falura mehetnek. Ezzel szemben úgy érezzük, hogy Magyarországon jelenleg is körülbelül 10 százalék azoknak az aránya az aktív lakosság köréből, aki mezőgazdasági nagyüzemekben főfoglalkozásúként dolgozik, és nyugat-európai mintákat. (Közbeszólások a Kisgazdapárt részéről. Ez propaganda-beszéd! Letelt az idő ! Az elnök csenget.)