Vass István (SZDSZ)
VASS ISTVÁN (SZDSZ): Köszönöm, Elnök Úr! Tisztelt Ház és tisztelt kijelölt válaszadó a Kormány részéről! Interpellációm egyrészt annyira személyhez kötődne "a Magyar Népköztársaság miniszterelnökének+" - (derültség), bocsánat legalább van ok egy kis derültségre, jobb ezen derülni - tehát kötődik a Népköztársaság miniszterelnökének (derültség) személyéhez..., akkor a népet felejtsük el! (Felkiáltások a jobboldalról: Nem!) Na, ugye? Másrészt valóban interpellációm kötődik a néphez, vagyis a munkavállalók széles tömegeihez, annak minden rétegéhez, ezen belül a magyar munkássághoz. Sajnos, annyira fontos és annyira sürgős ez a téma, amit érint, hogy nem tudok eltekinteni az előadásától akkor sem, ha a megszólított nincs jelen. Antall József miniszterelnök úr a napokban, 27-én, itt a Parlamentben fogadta René Felbert svájci külügyminisztert, és a megbeszélések során szót ejtett a magyar szakszervezeti mozgalomról, ezenközben tett olyan kijelentéseket, amelyek véleményem szerint meggondolatlanok és elfogadhatatlanok. Többek között ezt mondta: neki annyi dolga van, hogy nem tudja már magára vállalni azt, hogy a munkavállalóknak tényleges szakszervezeteket hozzon létre, hiszen jelenleg a régi szakszervezetek hitelüket vesztették, az újak pedig politikai jellegűek, értelmiségi társulások. Várhatóan a nagyüzemi munkásság kerül olyan szorításba szociális vonalon, hogy szüksége lenne a szervezettségre, de itt a leggyengébb ez a szervezettség. Nos, a miniszterelnök úr kijelentéseinek vannak helytálló pontjai. Helytálló például az, amit a miniszterelnök úr a SZOT utódszervezeteiről mondott, és ennek nem mond ellene az sem, amikor Nagy Sándorék a többmilliós tagságra hivatkoznak, hiszen ez a tagság csak fiktív, passzív tagság. Bizalma a szovjet típusú rendszert kiszolgáló, magukat most átmenteni igyekvő szakszervezeti vezetőkben csak azért nem rendült meg, mert ez valójában soha nem is létezett. A fantom csak azért áll meg ebben a formában, mert az 1989. évi II. törvény ellenére a mai napig nincsenek meg a szabad szakszervezeti szerveződés gyakorlati, és a gyakorlatot rendező törvényes feltételei. Abban is igaza van a miniszterelnök úrnak, ha gyengének tartja tehát a nagyipari munkásság érdekvédelmi szerveződését. Nem lehet ezen csodálkozni, amikor a vállalatok munkahelyi vezetésében is, és az ott megbúvó, a volt állampárti szakszervezeti maradványokban is változatlanul ott vannak a volt rendszer kiszolgálói. Egyelőre - csakúgy, mint eddig - kényükre-kedvükre rendelkeznek a nekik kiszolgáltatott és sokszor megalázóan szorult helyzetben lévő munkásokkal, a szervezkedőket akár el is bocsáthatják. Ebben a helyzetben a munkavállalók viszonyai, a magyar munkásság valóságos helyzete a Kormány látókörének csak perifériáján van. A felső gazdaságirányítás szereplőinek megmérettetéséről jól-rosszul már szó esik, ám a közép- és alsó szintű termelésirányításig, a közvetlen munkahelyi vezetésig és az itt beágyazódott úgynevezett szakszervezeti funkcionáriusokig a Kormány el sem lát! Törvények által garantált lehetőségek híján a magyar munkásságnak máig csak kis része talált el valóban független demokratikus szakszervezetekbe. Elvárható lenne, hogy a Kormány kellő elismerésben részesítse az új szakszervezeteket. Érthetetlen például, hogy a vállalati tanácsok újjáválasztásakor a Kormány elfelejtette kikérni véleményüket, pedig nekik is érdekük, a Kormánynak is érdeke, hogy a tárgyalóasztalnál találkozzanak a szervezett munkásság képviselőivel, ne az utcán, szervezetlen tömegekkel, fellázítva azokat a köztársaság ellenségeitől szociális és politikai demagógiával. Ennyit feltétlenül hozzá kellett fűznöm a miniszterelnök úr igazságaihoz. Elfogadhatatlanok ugyanakkor azok a sommás megjegyzések, amelyekkel a miniszterelnök úr valójában a mai demokratikus szakszervezeti szerveződés létét tagadja, jelentőségét kérdőjelezi meg, félretájékoztatva hazánk viszonyai iránt érdeklődő magasrangú külföldi vendéget, - kijelentve, hogy a szabad szakszervezetek politikai jellegűek, értelmiségi társulások. Tudnia kellene a miniszterelnök úrnak, hogy ezek a szervezetek már a rendszerváltás kezdetén sem voltak értelmiségiek. Azóta jelentős munkástömegek csatlakoztak hozzájuk. E szakszervezetek létszáma ma már százezres nagyságrendű. Ez valóban elégtelen a munkavállalók létszámához képest, ám jelentős az eltelt rövid időre való tekintettel és a nehézségekre való tekintettel. Azt is tudnia kell a tisztelt miniszterelnök úrnak, hogy a demokratikus szakszervezetek függetlenek a politikai pártoktól és a függetlenséget alapvető jelentőségűnek tekintik. Nem igaz tehát az, hogy e szervezetek értelmiségi társulások, mint ahogy az sem, hogy politikai jellegűek! Két példát említek. A Független Szakszervezetek Demokratikus Ligájának mára már százezres nagyságú tagsága van, és a tagságnak 70-80 százaléka fizikai munkás. A másik példa, amivel bizonyítani kívánom ellen-állításaimat: hogy Bajtay József úr az MDF munkásvédelmi tagozatának ügyvivői tisztjéről azonnal lemondott, amikor a Munkástanácsok Országos Szövetségének társelnökévé választották, tehát vigyáznak ezek a szervezetek arra, hogy ne legyenek egyetlen politikai párt befolyása alatt, bár történnek erre kísérletek - nem a Szabad Demokraták Szövetsége részéről. (Derültség a baloldalon.) Nem várja senki a miniszterelnök úrtól azt, hogy maga hozzon létre - ahogy ő mondja - tényleges szakszervezeteket a munkavállalók részére. Ám az annál inkább elvárható lenne, hogy megfelelő módon tájékozódjon a mai szakszervezeti mozgalmat illetően, és ismerje meg a létező és minden nehézség ellenére egyre eredményesebben működő független demokratikus szakszervezeteket. A Kormány ne becsülje le, hanem támogassa az új, demokratikus Magyarországhoz és a születő piacgazdasághoz illő és nélkülözhetetlen, erős, szabad szakszervezetek kialakulását. Meg kell kérdeznem ezért a miniszterelnök urat, mikor áll a Kormány szándékában, hogy a munkavállalók jogait biztosító, érdekeik védelmének hatékony lehetőségét garantáló törvényjavaslatokat terjeszt a Parlament elé. Utalnom kell itt Balsai István igazságügy-miniszter úrnak a 100 napról mondott összesítésére. Ebben a 100 napban nyoma sincs az ilyen kezdeményezéseknek a Kormány részéről, de ehhez kapcsolódva az elkövetkezendő jogszabály-alkotási szándékokban sincs nyoma az ilyen kezdeményezéseknek. Lesz-e például új munkatörvény? Itt eszembe jut Bethlen István úrnak egy kijelentése, amelyet igen tanulságos közszereplései során a sajtó nyilvánossága előtt tett, hogy Magyarországon nincs szükség munkatörvényre, itt munkástanács-törvény lesz! Ugyanakkor most, a polgármesterek jogállásáról szóló vitában sűrűn hivatkoztak a Munka Törvénykönyvére, mégpedig nem valami új, használhatóra, hanem a régi paragrafushalmazra, erre a minősíthetetlen dzsungelre. Lesz-e érdekvédelmi törvény? Ezzel kapcsolatban is nagyon megoszlanak a vélemények. Vannak, akik tagadják ennek szükségességét, utalva arra, hogy a demokratikus államokban nincs ennek gyakorlata. Mások viszont azt állítják, hogy nálunk még korántsem olyan fejlett a demokrácia, hogy erre hagyatkozhatnánk. Lesz-e elfogadható - a politikai sztrájkot sem kizáró - sztrájktörvény? Ha visszaemlékszünk, akkor ezért ugyancsak harcoltunk az általam tévesen idézett úgynevezett Népköztársaságban, és nem hiszem, hogy ezek az igények a Köztársaság viszonyai között már jelentőségüket vesztették volna. Hozzájárul-e a Kormány ahhoz, hogy a Parlament által kezdeményezett, a SZOT utódszervezeteinek monopóliumaival foglalkozó törvény, illetve országgyűlési határozati javaslatok kiemelt kormánytámogatással még szeptember 15-e előtt a Parlament elé kerüljenek, tekintettel a szakszervezeti vagyonra való manipulációk felgyorsulására, fokozódására? Hamarosan eljutnak ugyanis abba a visszafordíthatatlan jogi állapotba azok az alapítvány- és részvénytársaság- kísérletek, amiket az MSZOSZ Nagy Sándor vezényletével mindenáron keresztül akar hajszolni a szakszervezeti vagyonnal való intézkedései, rendelkezései közben. Ezt tekintsék kérésnek is. Azt szeretném, ha a parlamenti bizottságok sürgősen megtárgyalnák ezeket a parlamenti kezdeményezéseket, és ez kormánytámogatással kerülne ide a plénum elé. Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Válaszadó! A megnyugtató válasz reményében kérem Önt az esélyegyenlőségen alapuló szabad szakszervezeti szerveződés támogatására, ami mind a munkavállalóknak, mind a Kormánynak, mind az egész országnak érdeke lenne. Köszönöm. (Taps.)