Békesi László (MSZP)

1990. november 11.

DR. BÉKESI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Időszerű az illetékekről szóló törvény megalkotása. Egyetértek államtitkár asszony expozéjának azon gondolataival, amelyek indokolják az illetéktörvény megalkotását, az egységes illetékkódex jóváhagyását. Az érvek közül egyre azért reagálnék. Nem vitatva a létjogosultságát, pusztán fölhíva a figyelmet arra, hogy az 1986 és 1990 között bekövetkezett értékviszonyok változása, mindenekelőtt az ingatlanok inflációs jellegű árnövekedése települési helytől függően legalább 100-200, esetleg még 300 százalékos is, és az érintett ingyenes vagyonátruházás esetében 30-40 százalékos mértékű ingatlankulcs-csökkentés a kettő közötti különbséget hangsúlyozza. Figyelembe véve azonban tényleg azokat az érdekeket, hogy ezek a bevételek az önkormányzatok bevételei, alapvetően és elvileg ezt az ollót, amely az árváltozások és az ingatlankulcsok csökkenése között meghúzódik, azt gondolom, mégsem lenne célszerű teljesen összezárni. Érdemes fölfigyelni arra a jelenségre, és ez szorosan összefügg a később tárgyalandó helyi adókról szóló törvényjavaslattal, hogy kialakul a vagyonadóztatás kétpólusú rendszere Magyarországon. Az egyik az ingatlanvagyon-állományhoz tartósan, permanensen kötődő közteherviselési kötelezettséget fogja jelenteni, amennyiben a Parlament a helyi adókról szóló törvényt és ezen belül az építmények és telkek után fizetendő adót elfogadja, és ezt az önkormányzatok alkalmazzák, a másik pedig a vagyongyarapodáshoz fűződő egyszeri vagyondézsma, egyszeri vagyonadó, amit az illetékek fejeznek ki ebben az illetéktörvényben. Itt nem egyszerűen elméletieskedő kérdés, hanem nagyon komoly gyakorlati konzekvenciái vannak annak, hogy ily módon a magyar illetéktörvény nem kizárólagos klasszikus funkcióját teljesíti, tehát az állam által nyújtott szolgáltatások ellenértékét téríti meg, miként azt az eljárási illetékek funkciója feltételezi, hanem bizony vagyonadóztatási szerepet is betölt, mégis azt mondom, hogy a vagyongyarapodás egyszeri terhelése, a közteherviselés vagyonokhoz igazodó változása indokolható, társadalmilag is, gazdaságilag is, közgazdaságilag is megalapozható, jó iránynak látszik. Azt gondolom, nagyon fontos elem, és alapos vizsgálat tárgyát kell, hogy képezze, a mostani illetékkódex kiküszöböli-e ebben a műfajban, tehát a vagyongyarapodás, illetve a vagyonadóztatás körében a kétszeres vagyonadóztatás ügyét. Elismerem azokat a lépéseket, amelyek ebben az ügyben bekövetkeztek, mégis azt mondom, a végeredmény még nem teljes körű! Gondoljanak a hagyatéki eljárási illetékre, amely valójában - noha most már limitált értékhatárhoz kötött - a 2 mellett 1000-től 50 ezer forintig terjed, de azért az 50 ezer forintos maximális mértéknél már aligha lehet azt mondani, hogy a hagyatéki eljárás költségeit téríttetjük meg a hagyatéki eljárási illetékben, ez bizony már - kőkemény vagyonadó jellegű! És itt egyszer van az örökösödési illeték és az ezt még kiegészítő, tulajdonképpen másodszor is vagyonadó jellegű terhelést érvényesítő hagyatéki eljárási illeték. Hogy módosító indítványunk mégsincs ebben a műfajban, annak egyetlen magyarázata van: vannak valóban olyan hagyatéki eljárások, amelyek sok póluson mennek át, évekig elhúzódnak, rendkívül sok bíróságot foglalkoztatnak. Ebben az esetben talán lehet racionális érvet találni arra, hogy magasabb mértékű eljárási illeték fizetésére is sor kerüljön. Rendkívül alapos vizsgálat tárgyát képezheti, hogy vajon az előttünk álló rendkívül nagy változások, mint amilyen a vagyonpolitikai irányelvek, a privatizációs törvény, a gazdaságban minden bizonynyal fölgyorsuló privatizációs folyamat, az új lakáskoncepció, a lakásfinanszírozás új rendszere - amely előbb-utóbb előttünk áll - nem fognak-e néhány, az illetéktörvényben most szabályozandó intézményt gyökeresen megváltoztatni. Azt gondolom, az összefüggések nagyon szorosak, és talán néhány koncepcionális módosítással meg lehetne előzni későbbi, az illetéktörvény permanens módosítási igényét ezeknek a változtatásoknak a kapcsán. Azt hiszem, ezekre érdemes odafigyelni. Az elévülés intézményéről itt nem szólnék, bár az a nagyon sajátos és groteszk helyzet alakult ki, hogy a háborús bűnökkel azonos rangra emelkedik a magyar illeték, hiszen csak ezeknél nincs elévülés+ De azt gondolom, ezt majd az adóeljárás rendjéről szóló törvényjavaslatnál meg tudjuk vitatni, nem kell most az időt vesztegetni. Frakciónk és magam is úgy látjuk, hogy ajánlani tudjuk a Parlamentnek az illetéktörvény elfogadását, néhány módosító indítvánnyal együtt. Módosító indítványaink egyébiránt ezt a célt szolgálják. A pontosításokra nem utalnék; ha kell, a részletes vitában erre visszatérek. De van öt nagy koncepcionális elem, amiről egy-két mondatot engedjen meg a tisztelt Ház, hogy szóljak. Az első, azt hiszem, nem indokolatlanul az az igény - s ez már összefügg azokkal az előttünk álló változásokkal, amelyekre utaltam -, hogy az illetéktörvény ne fékezze a privatizációs folyamatot. Konkrétan: a visszterhes ingatlanvagyon-átruházás illetékkötelezettsége, ami 6 százalékos mértékű, vonatkozik az állami tulajdon vásárlását lebonyolító magánszemélyekre is. Gondolják végig! Abban az esetben, ha mi azt akarjuk, hogy sok kis ember jusson hozzá az állami vagyon egy részéhez a privatizáció keretében, ehhez kedvezményes hitelkonstrukciókat, egzisztencialapot és így tovább képezünk, nem csekély erőforrással, akkor ennek az erőforrásnak egy részét, konkrétan 6 százalékát visszafizettetjük rögtön a visszterhes ingatlanvagyon-átruházási illeték fejében az államnak! Nem bölcs dolog, kifejezetten ellentétes hatást vált ki, rossz ösztönző erő, visszatartó erő! Nem állítom, hogy a privatizációs folyamat néhány esztendeje után nem kell majd ezt a fajta vagyongyarapodást is illetékterhelés alá vetni. De most azt gondolom, nem lenne szabad erre a körre kiterjeszteni az illetékfizetési kötelezettséget. A második ügy a megtakarítások kezelése. Itt nincs érdemi vitánk az illetéktörvénnyel, hiszen valóban illetékmentes az értékpapírok forgalma is és a takarékbetétek és más betétek forgalma is. Azt gondolom azonban, fontos szempont, jogi szempont a garanciális elem. A tárgyi illetékmentesség adhatná azt a biztonságot és garanciát, nem pedig az a fajta területi vagy illetékességi elv, hogy az illetéktörvény hatályán kívül kell kezelni ezeket a vagyongyarapodással együtt járó elemeket. Érdemes lenne megfontolni, éppen a garanciális elemek erősítése érdekében! A harmadik ügy: azt hiszem, a lakásüggyel külön kell foglalkozni. Bár tiszteletre méltó az a következetesség, amellyel a lakásszerzéssel kapcsolatos illetékterheket változatlanul mérsékelten kívánja hagyni a kódex, miután éppen az ingatlanforgalmon belül a lakások értéknövekedése a legnagyobb - bár területileg ez nyilván differenciált, de azért tagadhatatlan -, és miután azt hiszem, mindannyiunk számára eminens érdek az, hogy minden lehetséges eszközzel ösztönözzük a lakáspiacon a forgalmat, további preferenciák beépítését, további illetékkulcs-csökkentést tartunk lehetségesnek is és szükségesnek is. Nem kell attól félni, hogy itt a kulcscsökkentés óriási bevételkiesést okoz; fájdalom, az elkövetkező években ezen a területen az érték- és árnövekedés még mindig nagyon jelentős lesz, tehát alacsonyabb kulcsok is hozzák majd azt a bevételt, amire ebben a körben számítani lehet. Negyedik ügy: mélyen egyetértek Matyi László képviselőtársunkkal. Az ingyenes vagyongyarapodás esetében nem lehet egyenlőségjelet tenni az öröklés és az ajándékozás közé. Ő elmondta a jogi szempontot, legyen szabad nekem egy mondattal a közgazdasági szempontokra utalni! Aligha lehet azt az egyébként klasszikus pénzügyi érvet a családon belüli öröklés esetén fölhozni és kitartani mellette, hogy ebben az esetben az ingyenes vagyonszerzés mögött nincs valódi erőfeszítés. Nagyon nehéz azt mondani, hogy a családok birtokában lévő tulajdon - legyen az ingatlan vagy ingóság - nem a családok együttes erőfeszítésének eredményeként jött létre, amit egyébként teljes mértékben el lehet fogadni az ajándékozás esetében. Ez a magyarázata annak, hogy mi is egyértelműen az ajándékozási és az öröklési illetékkulcsok csökkentését ajánljuk. Van egy kör, ez a családon kívüli öröklés, ott nincs indoka ennek, ott elfogadom, hogy legyen az ajándékozási és az öröklési illeték kulcsa azonos. A következő dolog az ötödik elem: az ingóságok illetékezésének dolga. Itt nem egyszerűen értékhatárról van szó, hanem technikai kezelésről is. A hagyatéki eljárás ez alól kivétel, hiszen nyomon követhető alapja van az illetéknek. De tisztelt Ház, gondolják végig: miért akarunk ingóságok ajándékozása esetén illetékeztetni? Hát ki lesz az, aki egy ingóság ajándékozásáról okiratot állít ki és azt még be is mutatja az Illetékhivatalnak? Bár így lenne! Kétlem+ Értelmetlennek tartom tehát olyan szabály beépítését, amit eleve nincs esélyünk érvényre juttatni. Mindent összevetve: azok a módosító indítványok, amelyek ezen öt témakörben a részünkről születtek, összességükben nem fogják befolyásolni az illetékekből szerezhető bevételeket, minimálisak ezek. Sőt az értéknövekedés, az árnövekedés minden bizonnyal még pótolja is, ugyanakkor képesek lehetünk egy olyan összhangot teremteni a későbbi változtatásokkal, amely megelőzhetné évenként rendszeresen az illetéktörvény módosítását. Ezért ajánljuk Önöknek jó szívvel ezeket a módosításokat. Köszönöm. (Taps.)