Mádl Ferenc
MÁDL FERENC (TÁRCA NÉLKÜLI MINISZTER): Elnök Úr! A miniszterelnök úr mint a Kormány tagját és az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának elnökét engem kért fel, hogy a választ előterjesszem. Tessék ezt nekem megengedni! (Elnök: Tessék!)Tisztelt Ház! Tisztelt interpelláló Képviselő Asszony! A privatizáció általánosan vallottan országunk gazdasági fejlődésének záloga, ezért gazdaságpolitikánk döntő stratégiai eleme. Az e tétel elvi alapjául szolgáló megfontolás ismert. Az állami tulajdon túlsúlyán alapuló állami gazdálkodás történelmi csődje és a modern piacgazdaságú országok gazdasági fejlődésének történelmileg megvalósult hatákonysága világossá tette, hogy látszólag paradox módon, a szocializmus önmagában vonzó ígéretével szemben a dolgozó emberek anyagi felemelkedése is a döntően magántulajdonon és a gazdasági szabadságon alapuló szociális piacgazdaság útján valósítható meg.
Ez a történelmi lényege, és ezt szolgálja a privatizáció ma Magyarországon. Szerepe, fontossága akkor is objektív tendenciaértékű, ha tudjuk, hogy ez a folyamat, mint a kiépült piacgazdaság is - látható ez a fejlett tőkés országokban - ellentmondásokkal, társadalmi feszültségekkel is jár. A "szociális" jelzőnek ezért is kell különös hangsúlyt adni.
Nem vitás, olyan ügyről van szó, amely mindenkiért van, mindenkit érint, ezért mindenki szava fontos. Nemcsak az Országgyűlésé, nemcsak a Kormányé, nemcsak a minisztériumoké, nemcsak a vállalati tanácsoké, nemcsak az Állami Vagyonügynökségé, hanem az érdekképviseleti szerveké is. Látni kell azonban, hogy az értelmes cselekvés érdekében világos felelősségre és munkamegosztásra van szükség. Mert tartalmilag azt mondhatnám, a privatizációs stratégiánk lényegét az előbb felsorolt szervek és intézmények útján végül is az egész nép határozta és határozza meg. A Parlament, a törvényhozás az, amely döntő szerepében meghatározta és meghatározza nemcsak a privatizáció minden lényeges stratégiai elemét és eljárási elemét, hanem azt is, hogy ennek jegyében más szerveknek, a Kormánynak, a minisztériumoknak, a vállalatoknak, az Állami Vagyonügynökségnek és az érdekképviseleti és alkalmazotti szerveknek mi a jogköre és feladata a privatizáció mevalósításában.
Ami már most ebben az alkotmányos munkamegosztásban az érdekképviseleti szervek szerepét, lehetséges nagyobb szerepét illeti, különböztetni kell a mikroszféra és a makroszféra között. A makroszféra itt a privatizációra vonatkozó törvényhozást jelenti, a törvényhozás útján megjelölt kereteket. A Parlament szuverén szerepét természetesen e tekintetben senki és semmi sem veheti át. Ezzel viszont nincs ellentétben, sőt jó összhangban valósítható meg, hogy a jelentősebb törvénytervezeteket, illetőleg ezek koncepcióit a Kormány az érdekképviseleti szervekkel is konzultálva készítse elő, legyen figyelemmel szempontjaikra és javaslataikra, ahogy ezek a munkavállalói és a vállalati érdekképviselet legitim fórumain megfogalmazódnak. Erre már eddig is sor került.
Az Érdekegyeztető Tanács augusztus végén megkapta "A tulajdon és privatizáció" című kormány-előterjesztést. Megtárgyalására tudomásom szerint az Alkotmánybíróság ismert döntése után megfelelő módosításokkal ezután kerül azonban sor. Az Érdekegyeztető Tanács konzultálását tervezi a Kormány a privatizáció tárgykörében rövidesen napirendre kerülő törvénytervezetek és az új vagyonvédelmi irányelvek tervezete tekintetében is.
A privatizáció mikroszférája, ez a privatizáció végrehajtása, s ebben egyebek között - a kérdés is erre utal - a Kormány és az érdekképviseleti szervek viszonya. Amikor az Országgyűlés jóváhagyta az Állami Vagyonügynökségről szóló 1990. évi VII. törvény módosítását, a Kormány felelősségéről döntött. Egyértelművé tette, hogy a gazdaságpolitika sarkkövét képviselő privatizációs politika végrehajtása kormányzati feladat, aminek felelőse a Kormány.
Ennek jegyében az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsát a korábbi participációs megoldással szemben a kormányfő nevezi ki, egyértelmű felelősséget vállalva a privatizációs politika megvalósításáért. Ez a döntés kifejezésre juttatta, hogy a privatizációs folyamat egyértelmű, határozott, olykor súlyos következményekkel járó döntéseket követel, amelyeket felelős tulajdonos módjára akkor is meg kell hozni, amikor a döntés az érdekeltek, illetőleg az érdekeltek egy részének nemtetszését váltja ki.
Az Országgyűlés minden bizonnyal azért szavazott e megoldás mellett, mert világosan látta: a konfliktusok mindenáron való kerülése, a jogilag kötelező valamiféle kompromisszumpolitika általános elvárásként nem lehet alkalmas azon társadalmi és gazdasági hatások kiváltására, amelyet a privatizáció folyamatától olyannyira várunk. Könnyű belátni, hogy a vállalatvezetés nem mindig örül, ha vállalatát privatizálják, vagy a privatizációs eljárásban az Állami Vagyonügynökség az ország gazdasági érdekeit sértő elemet talál a privatizációs folyamatban, és ezért valamilyen intézkedést tesz, ad abszurdum vétót emel.
E megfontolások szellemében az Állami Vagyonügynökség igazgatótanácsának tevékenységét alapvetően a vállalati és ezáltal a nemzetgazdasági hatékonyság növelésének célzata hatja át. Annak érdekében, hogy e célzat egységes érvényesülése biztosítható legyen, a Vagyonügynökség igazgatótanácsában külön állandó munkavállalói, illetőleg munkaadói képviselet nincs. Ilyet a törvények sem irányoztak elő. Elmondhatom azonban, hogy az igazgatótanács - a Kormány célja szerint - a politikai és szakmai nézetek országosan jellemző gazdagságának szintézisében igyekszik dolgozni, és megítélésem szerint eddig jól dolgozott.