Zsebők Lajos (MDF)
ZSEBŐK LAJOS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Tisztelt Miniszter Urak! Interpellációmnak szomorú előtörténete van, amit el kell mondanom. Én Mórnak és környékének vagyok a képviselője, míg a szomszédos oroszlányi kerületnek Deák Sándor volt a képviselője. Mindkettőnk választói közül sokan bányászok. Mind Oroszlányban és Márkus-hegyen is, ahol az emlékezetes júliusi sztrájk volt, közösen kerestük azokat a megoldásokat, amiket saját eszközeinkkel támogatni tudunk, és az ügy mellett valamelyest ki tudunk állni. Legutóbb abban maradtunk, hogy talán egy közös interpelláció lenne az, ami pillanatnyilag kellő súlyt adna ennek a problémakörnek, amelyet mi igen nagynak látunk. Abban maradtunk, hogy én az interpelláció tervezetét megírom, majd pedig egyeztetjük, mérlegeljük politikailag, hogy mégis mit jelent ez, de erre az egyeztetésre már nem kerülhetett sor, Deák Sándor meghalt. Így most interpellációmat egyedül kell, hogy elmondjam. Ez év júliusában a Márkus-hegyi bányászok sztrájkoltak, és a megegyezésről emlékeztető született. Ez a megegyezés és a Kormány által még októberben beterjesztett, a szénbányászat szerkezetátalakításával foglalkozó országgyűlési határozattervezet interpellációm kiindulópontja. A szerkezetátalakítási programban fontos kérdések kerülnének napirendre, de az eddigiek azt mutatják, hogy valahogy mégsem tudtak napirendre kerülni. Az anyaggal kapcsolatban bennem sok kérdés merült fel: milyen módon lehet energiafüggőségünk növekedése mellett bányákat leállítani; hogyan lehet az energiahordozók világpiaci árának gyors és ilyen mértékű változása mellett megítélni az egyes bányaüzemek gazdaságtalan mivoltát; hogyan lehet önfinanszírozásról beszélni, amikor a fejlett országokban is támogatott a szénbányászat; hogyan lehet elvárni azoktól a vezetőktől a program végrehajtását, akik a jelenlegi helyzet kialakításában is jelentős szerepet játszottak; hogyan lehet csupán önátvilágításhoz kötni 30 milliárd forintnyi bányászati tartozás leírását, és mi ennek a fedezete? Miért hiszik azt, hogy a szénbányák regionális összevonásával, tehát a jobb képességű és a kevésbé jó bányák egy gazdasági szervezetté alakításával a piacgazdaság irányában mozdulunk el? Mi fogja az egyes bányaüzemeket és vezetőit arra ösztönözni, szorítani, hogy belső hibáikon is változtassanak? Kérdéseim azonban mégsem az eddigiekre vonatkoznak. A szerkezet-átalakítási program végén olvasható: ki kell dolgozni egy olyan nyugdíjbiztosítási rendszert, amelynek eredményeként a bányászok meghatározott földalatti műszakszám letöltése után nyugdíjszerű ellátásra válnak jogosulttá. Hogyan kell ezt értelmezni? Jelentheti-e azt, ami a Márkus-hegyi emlékeztetőben is szerepelt, és az összes bányász érdekképviseleti szerv is kért: 25 év földalatti szolgálat után teljes értékű nyugdíjat kapjanak a bányászok. Másik kérdésem a szénárral kapcsolatos. Tudjuk, hogy a szén árának az importszenek határparitásos árához való kötése áremelkedést jelent. Kérdésem, hogy a lakossági felhasználású szeneknél terveznek-e szociáis helyzettől függő fogyasztói ártámogatásokat. Tisztában vagyok azzal, hogy mindkét kérdésre a jó válaszhoz pénzre van szükség, amiből egyre kevesebb van. Véleményem szerint azonban a döntéshez egy egyeztetési folyamatra is szükség van, amelyet érdemben az Érdekegyeztető Tanács tud lefolytatni. Terveznek-e ilyen egyeztetést? Várom válaszukat. Köszönöm a figyelmet.