Mécs Imre (SZDSZ)
MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Dr. Török Ferenccel Rákospalota, Újpalota, Pestújhely és Újpest képviselői vagyunk - Újpest egy részének képviselői -, e minőségünkben kívánunk hozzászólni és felszólalni a törvényjavaslathoz, tekintettel arra, hogy ehhez a törvényjavaslathoz igen nemes veretű idézetekkel szóltak eddig hozzá, Kölcsey és Széchenyi idézettel, én mint a József körúton felnevelkedett urbánus csemete egy másik urbánus nagy világhírű írónak a mondásával kezdeném, aki ott lakott nem messze tőlünk, igaz, hogy 50 évvel korábban. Molnár Ferencről van szó, aki azt mondta, hogy "Be szép város ez a Pest, kár, hogy Pesten van." Úgy gondolom, hogy rendkívül becses a fővárosunk, nagyon vigyázzunk rá, és nagyon fontos, hogy az ország fővárosa valóban szép legyen, egységes legyen és a közös érdekei artikulálódjanak. De ugyanúgy rendkívül értéket jelent a lokálpatriotizmus, rendkívüli értéket jelent Budapestet alkotó egykori városok, nagyközségek önálló életet élő kerületeknek az önállósága, az, amely olyan felhajtó erőt jelent, amelyről nem mondhatunk le, különösen most, ezekben a nehéz időkben. Úgy gondoljuk, hogy a kerületek önállóságának a biztosítása mellett kompromisszumra kell jutni, hogy a fővárosi tudat is artikulálódjon, de ezt nagyon pontosan és jól le kell rögzítenünk a törvényben, mert ahogy a római jogi közmondás is mondja, hogy "Bona pacta clara amititia", ha jól rögzítjük, ha megfelelő paktum lesz a kerületek, az egyköri önálló városok és nagyközségek, valamint a főváros igazgatása között és önkormányzata között, akkor a főváros jól fog működni, és jól fogjuk magunkat érezni a kerületeiben. Sajnos a beterjesztett törvényjavaslat igen sok tekintetben nem szolgálja ezt a nemes célt. Az Alkotmány IX. fejezetének 43. § (1) bekezdése világosan rögzíti, hogy a helyi önkormányzatok alapjogai egyenlőek. De sajnos a fővárosi és a fővárosi kerületi önkormányzatokról szóló törvényjavaslatban nem ez van, mivel a tervezet rögtön így kezdődik: Budapest főváros kétszintű önkormányzata. Ezzel rögtön hierarchikusan rangsorolódtak is az önkormányzatok. Ma is zavaros a helyzet Budapest vonatkozásában, hiszen az átmeneti szabályozással konzervált kétszintű rendszerben az Alkotmány 44/A §-a alapján az önkormányzati tulajdon továbbra is tisztázatlan kérdés marad. Az önkormányzati törvény 107. §-a alapján a volt tanácsi IKV szervek kezelésében lévő állami bérlakások 1990. szeptember 30-ától a helyi önkormányzatok tulajdonába kerültek. A probléma csak az, hogy melyikébe - a főváros vagy a kerületek tulajdonába? A látszólagos evidencia ellenére a fővárosi törvényjavaslat a bérlakás- gazdálkodást fővárosi feladatnak tekinti, miközben az Alkotmány 44/A § b) pontja szerint a helyi önkormányzat önállóan gyakorolja a tulajdonost megillető jogokat. A fővárosban gyakorlatilag új állami lakás nincs, tehát egy véges számú állományról van szó, ahol ezek szerint továbbra is rendezetlen marad az a tény, hogy a tulajdonnal szabadon rendelkezhetnek az önkormányzatok, és ezt nem korlátozhatja senki - a törvény szerint. Nem elég, hogy a lakhatás állampolgári joga és a lakás tulajdonjoga ma sincs különválasztva, és a bérleti jog kvázi tulajdonjogként működik, amin például a lakásprivatizáció sem segít, ugyanakkor a fővárosi szabályozású bérlakás-gazdálkodás mellett a kerületeknél továbbra is több tízezer rászoruló ostromolja a helyi lakásosztályokat, s ha nem akarjuk az embereket becsapni, akkor tovább kellene irányítani a várakozókat, és becsületesen ki kellene jelenteni, hogy a kerületek jelentős részénél nincs lakáskiutalásra lehetőség. Gondoljunk csak arra, hogy az új lakótelepek építésével a meggondolatlan utalások következtében hogy szétzúzták azokat a közösségeket, amelyek a peremkerületekben, szanálásra ítélt peremkerületekben voltak, és teljesen atomizált, új alvóvárosokat hoztak létre. Az egységes és működő fővárost mint célt mindenki elfogadja. Csak azt is tisztán kell látni a törvénytervezet egyes fejezeteinél, miszerint a fővárosi és a kerületi tulajdon tekintetében a fenti tény állandó összeütközést jelent. Például egy kerületben van egy 10 ezer vagy egy 1000 négyzetméteres állami helyiség, fizikailag egy adott területen van, de ugyanakkor a bérlőkijelölés joga a fővárost illeti meg. De hasonló gond lehet a főváros részéről, ha például metróépítést folytat, és az ehhez kapcsolódó területek tulajdonlására van szüksége. A gazdálkodás csak olyan szabályok alapján lehetséges, melyek az egyenlő alapjogokat nem sértik a főváros és a kerületek között, azok vonatkozásában. Ez a fővárosi koncepció a kerületi önkormányzatok önállóságát már alapvetően veszélyezteti, és autonóm mozgásterületük annyira beszűkül, hogy működésük igen korlátozódik, helyenként lehetetlenné is válik. Ilyen körülmények között a gazdálkodásban továbbra is a csökkenő állami költségvetésből befolyó támogatások maradnak a meghatározóak, pedig az elosztási rendszer fenti konzerválása alapvetően idegen a kialakuló piaci környezettől. Lényeges gondnak tekintjük azt is, hogy a törvényjavaslatnál hiányoznak az egyenlő alapjogokból eredő, feltétlenül szükséges kölcsönös garanciák, azaz vagy a fővárosnál van a jog, és a kerületeknél az egyeztetés és a garanciák joga, vagy fordítva. Ebben a tervezetben nincs a kerületeknek olyan tényleges garanciális lehetősége, amivel valóban érvényesíteni tudnák saját érdekeiket, mivel a tényleges érdekegyeztetés látható hiányát egyáltalán nem képes pótolni a szövegben előforduló, igen tágan értelmezhető bevonás, amely valamiféle meghallgatást jelent, de hogy mi történik utána, arról nem tud senki semmit. Ugyanilyen óriási probléma, hogy a javaslat nem rendelkezik a jelenlegi fővárosi rendeletek érvényességéről, hatályáról, hiszen ezek jelentős része jelenleg is súlyosan szembenáll a szabadon választott önkormányzatok alkotmányos alapjogaival. Ezért a tulajdonviszonyok rendezése kapcsán ezzel kapcsolatos módosító javaslatokat kívánunk tenni. Ugyanis, ha nem gondoskodunk erről, akkor a törvény erejénél fogva továbbra is hatályban maradnának ezek az önkormányzati törvényt és az Alkotmányt sértő rendelkezések. Ez a tervezet szinte nyíltan átveszi a kétszintű tanácsi rendszert, számos, szinte korlátlanul értelmezhető fővárosi jogkört megtartva és biztosítva. Lehet ezt is, hiszen ez csak politikai kérdés, politikai döntés kérdése, de akkor legyünk konzekvensek, mivel ezzel együtt következésképpen módosítani kellene az Alkotmányt is. Mi a választási kampány során azt hirdettük, hogy önálló, erős kerületek lesznek, és így például Újpesten, Rákospalotán, Csepelen, Lipótvárosban vagy Pestszentlőrincen ismét beindulhatna a rég áhított területi önfejlődés, annál is inkább, mivel a központi fejlesztési lehetőségek egyre szűkülnek, és ezen keresztül valósulhatna meg egy igazán működőképes, nem vízfejű főváros. Sajnálattal kell végül leszögeznünk, hogy ez a várva várt fővárosi törvény, mely a 22 fővárosi önkormányzat helyzetét hivatott rendezni egy zavartalanul működő főváros érdekében, biztosítva ezáltal a területi önfejlődést, autonómiát és az alkotmányos alapjogok tiszteletben tartását, ismételten rossznak bizonyul, és beláthatatlan veszélyeket rejt magában. A javaslatban leírt feladatok és hatáskörök, valamint a hozzárendelt vagyon és gazdálkodás koncepciója alapján a rendszerváltás és az új fővárosi modell helyett csak annyit lehet mondani a törvénytervezetről, hogy az bizony összeütközik az Alkotmánnyal, és törvényben rögzíti a régi, erősen központosító és újraelosztó szisztémát. Köszönöm. (Taps.)