Józsa Fábián (MDF)
DR. JÓZSA FÁBIÁN (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Budapest főváros sajátos helyzetéből adódóan kétszintű önkormányzat érvényesül benne. Ennek a kétszintű önkormányzatnak a fővárosi közgyűlés és a kerületi képviselő-testületek, kerületi önkormányzatok párhuzamos működésének a szabályait kell rendezni a fővárosi törvényjavaslatban. Ennek a rendezésnek a megoldására többféle javaslat is számításba jöhet. Egy ilyen alternatíva volna az erős fővárosi önkormányzat létesítése, széles önkormányzati jogosítványokkal, ugyanakkor egy jelentős önkormányzati jogosultságokat nélkülöző közigazgatási kerület létrehozásával. Egy másik, ezzel ellentétes lehetséges alternatíva az erős kerületi önkormányzatok létesítése, széles önkormányzati jogosítványokkal. Ezzel szemben valójában valódi önkormányzati jogok érvényesülése nélkül egy, pusztán az érdekegyeztető szerepet betöltő fővárosi önkormányzat léte és működtetése. Abban az esetben, ha az első változatot fogadjuk el, akkor jól üzemel a főváros, de a vezetés könynyen elszakad a polgároktól, megszűnnek a választók demokratikus érdekérvényesítésének a lehetőségei. Kiüresednek a helyi közös akaratnyilvánítás fórumai, a néprészvétel lehetősége megszűnik. Az utóbbi változat elfogadása esetén megmaradnak ugyan a demokratikus fórumok, mindenki kedvére vitatkozhat, de akadozni fog a város üzemelése, a tömegközlekedés, a kultúra, a művészet támogatása, a műemlékvédelme, a közterületekről való gondoskodás tekintetében pedig területenként, kerületenként, lakóövezetenként más-más koncepciók érvényesülnek. Azt gondolom, hogy egyik szélsőséges megoldás sem vezethet el bennünket az optimális és a kívánatos megoldáshoz. Valamiféle kompromisszumot kell találni. Ez a kompromisszumos megoldás abban fejeződhet ki, hogy a település egészét, a város lakóinak közösségét megillető jogokat racionálisan meg kell osztani a kerületek, mint az alapvető önkormányzati szint és a főváros, mint a kétmilliós népesség egészéért felelős területi önkormányzati egység között. Azt gondolom tehát, hogy funkcionális hatáskörmegosztásra van szükség, ahogyan ez az önkormányzati törvény megalkotása során a községi, illetve a települési önkormányzat és a megyei önkormányzat viszonyában is történt. Személy szerint magam az erős kerület és a relatíve erős fővárosi közgyűlés mellett tenném le a voksomat. Erős kerület, mely méreténél, hatásköreinél, gazdasági eszközeinél, pénzügyi lehetőségeinél fogva hajlandó, képes és alkalmas a területén élő választópolgárok érdekeinek megjelenítésére, a helyi közakaratnak megfelelő beruházások, fejlesztések elvégzésére, és szolgáltatások ellátására, a közigazgatási hatáskörök színvonalas gyakorlására. Relatíve erős főváros, mely a lakosság egészéért érzett felelősségtől áthatva valósítja meg azokat a közszolgáltatásokat, fenntartja azokat az oktatási, tudományos, szociális, egészségügyi intézményeket, melyek méretüknél, ellátási szerepkörüknél fogva több kerületet, esetleg a főváros egészét is túlnövő jelentőséggel bírnak. Relatíve erős főváros, mely feltárja, megtalálja a közös érdekeket a kerületek között, képes feloldani konfliktusaikat, és biztosítja a közlekedés, a kommunális ellátás, a vezetékes és egyéb infrastruktúra működtetését. Egy sánta hasonlattal élve a főváros testében sok kicsi szív és agyközpont működik és lüktet, de az egész külső megjelenését, a karaktert a fővárosi önkormányzatnak kell biztosítania. Két további érv is fölsorakoztatható emellett a kompromisszumos javaslat és érvelés mellett. Nevezetesen: Budapest város története, ahol már az 1893. évi kerületi önkormányzatokról szóló szabályozásban is nemcsak az elöljáróság mint közigazgatási egység jelent meg, hanem igenis megjelentek a kerületi választmányok is, amelyek már az önkormányzati jogosítványok csíráit magukban hordozták, és ez fönnmaradt a két világháború között is mindvégig. Hadd hozzak egy olyan történelmi példát, amit ma népszerűen előhozni nem lehet, de tudomásul kell vennünk, hogy a tanácsrendszer minden kötöttségével, demokratikus centralizmusával, személyzeti, utasítási jogkörével és mindennel együtt a fővárosi kerületek számára gyakorlatilag ugyanolyan jogállást és önállóságot, "szabadságot" biztosított, mint amilyet a megyei jogú városok bírtak. A másik lehetséges érv a kompromisszumos javaslat és megoldás mellett az európai városfejlődési tendenciák, illetőleg a világ nagyvárosainak és agglomerációs térségeinek a viszonya. Elhangzott az, hogy sokkal kevésbé decentralizált megoldások érvényesülnek Európa nagyvárosaiban. Sok vonatkozásban akceptálni tudom ezt az érvelést, azonban hadd mondjam el, hogy teljesen más példák is vannak. Elég, ha az angol közigazgatás 1986. évi reformjára gondolok, amikor a Great London Councilt, a Nagy Londoni Tanácsot megszüntették, és a hatásköreit felparcellázták a city és az önállósuló countryk, bizonyos önkormányzati társulások és minisztériumi államigazgatási szervek között. Tehát a világban tapasztalhatók ellenkező példák is. Ezeket tucatszám lehetne sorolni. Ebbe most ne menjünk bele. Azt gondolom azonban, hogy az általam vázolni igyekezett optimális megoldásnak az előttünk álló, a Kormány által előterjesztett törvényjavaslat nem minden részében, nem minden pontban felel meg. Az egyik ilyen rendkívül problematikus kérdés a főváros rendeletalkotási jogköre. A törvényjavaslat 24. §-a azt mondja, hogy törvény határozza meg, hogy végrehajtására a két önkormányzati szint közül a fővárosi közgyűlés, vagy a kerületi képviselő- testület alkot-e rendeletet. Azt hiszem, a dolognak ez a része tiszta, hogyha a törvény konkrét felhatalmazást ad valamennyi önkormányzat számára, és ezt a tisztelt képviselőház teszi, akkor ezzel nincs min tovább vitatkozni. A (2) bekezdés azonban úgy rendelkezik, hogy a főváros egészét vagy nagy részét érintő, törvényben nem szabályozott társadalmi viszonyok rendezésére a fővárosi közgyűlés rendeletet alkothat, a (3) bekezdés pedig: A kerületi képviselő- testület törvényben vagy a közgyűlés rendeletében nem szabályzott helyi társadalmi viszonyok rendezésére is rendeletet alkothat. Ebből a szövegezésből pedig az tűnik ki, hogy az előttünk fekvő tervezet a kerületi önkormányzatok rendeletalkotási jogkörét a fővárosi önkormányzat ilyen jogosítványaihoz képest csak mintegy szinguláris jellegűnek, mintegy kiegészítő jellegűnek kezeli és fogja fel. A magam részéről azt gondolom, hogy egy ilyen felfogása a kerületek szabadságának, amelynek egyik legfontosabb megnyilvánulása a rendelet- és statutumalkotási jog, ez ellentétes az önkormányzati törvény szellemével leszűkítő és ezért valami közbülső, valami jobb megoldást kell erre találni. Azt gondolom, hogy ennek a lehetséges útja a főváros rendeletalkotási jogkörének egy ésszerű, racionális körülírása, körüljárása, korlátozása. A magam részéről ezt két ponton tenném meg. Egyrészt teljes egészében, szövegszerűen is egyetértve Török Ferenc képviselőtársunknak a módosító indítványával azt gondolom, hogy a fővárosnak a városfejlesztési programjára és az általános rendezési tervre vonatkozó koncepcióját rendeletben kell megalkotnia, és ezt a rendeletet az érintett kerületi, illetőleg valamennyi kerületi képviselőtestület többségének az egyetértésével lehet csak hatályba lépettnek tekinteni. Ez egy olyan forma, amely garanciát jelent, védi a kerületi önkormányzatoknak a saját kerületükre vonatkozó elképzeléseit, koncepcióit, hiszen egy ilyen megoldás érvényesülése esetén a fővárosi önkormányzatnak valamennyi kerülettel külön-külön konszenzusra kellene jutnia. A másik fontos terület, ahol a főváros rendeletalkotási jogkörét a magam részéről korlátoznám, ez pedig a főváros hatásköreinek az átruházási lehetősége a kerületi önkormányzat számára. Itt egy olyan szabályozás érvényesül, amely gyakorlatilag a fővárosi önkormányzatot semmilyen tekintetben nem köti, tehát tulajdonképpen saját belátására bízza azt, hogy mikor kinek, milyen hatáskört ruház át, ugyanakkor a kerületi önkormányzat számára nem biztosítja a védekezés lehetőségét, ugyanis a törvénybe beépített fék, nevezetesen az, hogy a kerületi önkormányzat ezt a hatáskör-átruházást megtagadhatja, visszautasíthatja abban az esetben, ha bizonyítani tudja, hogy ennek ellátása a törvényben kötelezően előírt feladatainak ellátását veszélyezteti. Ez egy rendkívül szűk lehetőség, azt hiszem, hogy ezt bizonyítani szinte lehetetlen. Azt gondolom, hogy ezt a kockázatot a kerületi önkormányzatok a nagy fővárosi önkormányzattal szemben nem is fogják tudni majd felvállalni. Tehát azt gondolom, hogy ezen a területen ésszerű körülhatárolás szükséges, és ezt majd a részletes vitában ismertetett módosítási indítványunkkal kívánjuk megteremteni. További centralizációs törekvéseket mutatnak a törvényjavaslatnak azok a pontjai, amelyek a fővárosi közgyűlés előzetes véleményezését követően kerültek be a törvényjavaslatba, és a törvényjavaslat szövegében mint alternatív megoldások, B-változatok szerepelnek. Az egyik ilyen az, amelyik azt mondja, hogy a magánszemélyek jövedelemadójából, az egyéb megosztott adókból, valamint az illetékekből a fővárost és a fővárosi kerületeket megosztottan megillető bevételek felosztását a fővárosi képviselőtestület és a kerületi képviselőtestület között a fővárosi közgyűlés rendeletében állapítsa meg. Azt gondolom, hogy ez nagyon problematikus, a kerületek gazdasági alapjogosítványairól, alapvető bevételeiről ne a fővárosi közgyűlés döntsön, hanem normatív módon a pénz felosztásáról rendelkező, a pénzt odatelepítő jogszabály hozza meg a maga döntését, hozza meg a maga érvényes határozatát. A másik ilyen javaslat, ami a helyi adókról szóló és az Országgyűlés által már korábban elfogadott törvény módosítását kívánná meg, azt mondja, hogy a helyi adók bevezetéséről, az adók mértékének meghatározásáról, a kedvezmények és a mentességek köréről szintén a fővárosi közgyűlés dönt a rendeletében. A helyi adókról szóló törvényjavaslatban - mint ez ismeretes - azt a megoldást választottuk, hogy az adott adónem bevezetését a főváros egészére nézve a fővárosi közgyűlés határozza meg, azonban a kivetését, annak a konkrét szabályait, a mentességek, kedvezményezettek körét már a kerületi önkormányzat határozza meg rendeletével, tehát egy ilyen típusú megoldás is veszélyezteti ezt a gazdasági szabadságot és önállóságát, amiről már beszéltem. Azt gondolom, hogy ezeknek a szabályoknak az elfogadása és törvényerőre emelkedése a kerületi önkormányzatokat tulajdonképpen a főváros játékszerévé, bábjaivá tenné, ezért nem támogathatom. Ugyancsak a fővárosi közgyűlés javasolta a következő, számozás nélküli szakasznak a törvényjavaslatba való felvételét. Eszerint a főváros és kerületei, valamint az agglomerációs övezet önkormányzatai az összehangolt területfejlesztés és területrendezés érdekében regionális társulásokat hozhatnak létre. A regionális társulás döntene a részére nyújtott központi beruházási források és támogatások felhasználásáról, valamint az agglomeráció területfejlesztési közép- és hosszútávú programjáról, illetve területrendezéséről. E rendelkezéseknek a törvénybe való felvétele teljesen indokolatlan, sőt aggályos. Egyrészt az önkormányzati törvény részletesen foglalkozik a társulások szabályozásával, e kérdésnek a fővárosi törvénybe való ismételt, hangsúlyozott beemelése a javasolt társulási viszonyt szinte sulykolja és az agglomerációba tartozó önkormányzatokat ilyen jogviszony létesítésére készteti. Azt gondolom, hogy ez a megoldás veszélyes és nem kívánatos. Hosszú távon a főváros szárnyainak további kiterjesztését célozza meg, ami az agglomerációban élő önkormányzatok önállóságát és szabadságát veszélyezteti. Ha pedig ezen a címen a főváros újabb központi beruházási forrásokra kíván igényt támasztani - és úgy tudom, hogy éppen erről van szó -, a személyi jövedelemadónak az első körben fel nem osztott további 50 át igényelné meg az ilyen agglomerációs társulás, akkor ezzel kapcsolatban csak az a kérdésem, hogy mit fog majd ehhez szólni az ország további háromezer önkormányzata. Ne feledkezzünk meg az ő érdekeikről sem. Igen aggályosnak tartom azt a tartalmi ellentmondást, amely a törvényjavaslat 9. szakasza és a 12. szakasz (4) bekezdése között feszül. Eszerint a kerületi képviselőtestület működési területén, illetve a kerületi képviselőtestület egyike vagy a képviselőtestületek társulása több területre kiterjedően az érintett képviselőtestület egyetértésével átvállalhatja a fővárosi önkormányzat feladat- és hatáskörébe tartozó közszolgáltatások szervezését. A 12. § (4) bekezdése azonban azt mondja, hogy a fővárosi önkormányzat ezt az átadást, ezt az átvállalást megtagadhatja, ha úgy ítéli meg, hogy a kerületi önkormányzatnál hiányzik a közfeladat megfelelő színvonalú ellátásának képessége, sőt abban az esetben, ha mégis átadja, átruházza ezt a hatáskört, abban az esetben is ellenőrzési jogosítványokat állapít meg számára, utólagos kontrollt tesz lehetővé. Gondoljuk csak végig, vajon mit jelenthet ez a törvényszabályozás például a középiskolai oktatás terén. Ki fogja eldönteni a kerület és a főváros közötti jogvitát? Talán a bíróság? Nem kell-e attól tartanunk, hogy pártpolitikai szempontok fognak érvényesülni majd a helyi érdekek helyett, vállalja-e majd a kerületi önkormányzat azt, hogy beperelje a fővárosi közgyűlést? Azt gondolom, hogy ezek költői kérdések, nem valószínű, vagy nagyon kiélezett helyzetnek kell ahhoz lennie, hogy fölvállalja ezt a kerületi önkormányzat. Egyébként is az önálló települési önkormányzat és a kerületi önkormányzat ilyen tevékenységének gyakorlásával kapcsolatban bármilyen ellenőrzési jogosítványnak vagy felügyeleti jogkörnek más önkormányzathoz történő telepítése merőben ellentétes az önkormányzatokról vallott felfogásunkkal és az önkormányzati törvényben foglalt elképzeléseinkkel. Hangsúlyozni szeretném, hogy a kormánypárti képviselőcsoportok minden okos kompromisszumra hajlandók, és szeretnének egy jó, egy működő közigazgatást a fővárosban, és azt szeretnék, ha ebben közös hangot tudnánk találni a Ház valamennyi politikai tényezőjével. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)