Kupa Mihály

1991. február 4.

KUPA MIHÁLY (pénzügyminiszter): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm az ismételt szót. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Az asztalukon lévő törvényjavaslat néhány gazdasági összefüggését, korlátját és lehetőségét szeretném bemutatni Önöknek. Először szeretném azt elmondani, amit Önök ugyanolyan jól tudnak, mint én, hogy bármilyen kárpótlással, akár a részleges kárpótlással, akár a németek kárpótlásával kapcsolatos vitának négy vetülete van: politikai, etikai, jogi és gazdasági. Mindegyik vetületre találtunk példát a tegnapi felszólalásokban. Úgy vélem, hogy ez alapvetően politikai kérdés. Magam egyetértek és jogosnak tartom a kárpótlást, de csak a gazdasági lehetőségekről, korlátokról és hatásokról kívánok szólni.Magyarország gazdasági helyzete nagyon jól ismert Önök előtt. Nemrég vitattuk az 1991. évi költségvetést, amelynek hiánya 79 milliárd forint, és amelyben egyetlen fillért sem irányoztunk elő kárpótlásra. Nehézségek árán megszereztük az 1991. év külföldi kötelezettségeihez szükséges finanszírozási forrásokat. Figyelembe véve mindezt, valamint a lakosság leterhelését, a 21 milliárd dolláros külföldi és a 1400 milliárd forintos belföldi adósságot, valamint az inflációs hatásokat, csak olyan mértékű kárpótlást tartok finanszírozhatónak, függetlenül a kárpótlás politikai megoldásától, és a kárpótlásban részesülők körétől, amely nem haladja meg a 70-90 milliárd forintot. Itt egyetértek a Nyers Rezső úr által elmondottakkal.

Itt mindjárt kitérhetek arra a felfogásra, hogy tekintsük a mostani törvényjavaslatot első ütemnek, maga a törvényjavaslat is így fogalmaz, és később legyen további üteme a kárpótlásnak. Ezt lehet politikailag, etikailag vagy jogilag így értelmezni, de szakmai tisztességem nem engedi meg, hogy azzal áltassam Önöket, hogy erre az elkövetkező 1-2 évben újabb szabad forrásunk lesz. Ezen az összegen lehet és gondolom, hogy kell konszenzusra jutni. Nem determinálhatjuk a következő évek gazdaságpolitikáját, nem terhelhetjük a fiatal generációt sem kárpótlási jegy, sem vagyonjegy formájában.

Végül szeretném elmondani, hogy a gazdaságpolitikában figyelembe kell vennem ezt a keresleti többletet, mert ez az, az inflációs hatásaival együtt, amelyek egyelőre nagyon nehezen becsülhetők, a nemzetközi pénzügyi szervezetekben és a külföldi hitelezőknek pedig el kell magyaráznom, hogy nem az ő pénzüket költjük keresletélénkítésre és kárpótlásra. Ezt meg fogják kérdezni. E gazdasági korlátok miatt, amelyek az ország összeomlása nélkül nem hághatók át, nem tudom elfogadni sem az SZDSZ javaslatát a vagyonjegyről, sem a Kisgazdapárt emelt tétjeit. 2-300 milliárd forintokat nem lehet bepumpálni úgy a gazdaságba, hogy az ne omoljon össze. (Mozgolódás az SZDSZ és a Független Kisgazdapárt soraiban.)

Az országért felelős gazdasági szakember nem vállalhat el ilyen kockázatot. Miből kárpótolhatunk? Természetesen az állami vagyonból. Az állami vagyon, az állami vállalatok vagyona mintegy 1800 milliárd forintra becsülhető. Ez a szám teljesen bizonytalan, hiszen ez a könyv szerinti érték, lehet több, de valószínűleg kevesebb. Ebből a könyv szerinti 1800 milliárd forintból 300 milliárd forint az önkormányzatokat illeti meg, a vagyonpolitikai irányelvek pedig újabb 100 milliárd forintot a társadalombiztosításra akarnak bízni. A fennmaradó 1400 milliárd forinttal szemben ugyanekkora összegű államadósság áll fenn. Ez azt jelenti, hogy nincs pénz. És akkor még nem beszéltem az állami vállalatok dolgozóinak juttatandó kedvezményes részvényekről. Itt egyetértek Nyers úrral, de csak úgy értek egyet, hogy a privatizáció ütemében és átalakuláskor kaphatnak ilyet, és ezt nem tudom állampolgári jogon mindenkinek biztosítani. Az erre vonatkozó törvényjavaslat egyébként előkészítés alatt áll - vagy nem számoltunk azzal, hogy a hatályos törvények szerint a vállalatok tulajdonában maradó, a bevételek 20%-át kitevő részvények a vállalatot illetik meg.

Magyarul: a mobilizálható magyar nemzeti vagyon teljes privatizálása esetén a bevétel lekötött, minden ezen felüli elígérkezés az államadósságot növeli. Ilyen tétel ez a kárpótlás is, és itt egyetértek a FIDESZ vezérszónokával, hogy kérem, ezt a kárpótlást a társadalom fogja megfizetni. Az államnak erre nincs forrása. Tehát itt mérlegelnünk kell a gazdasági lehetőséget és a társadalom tűrőképességét. (Közbeszólás: Vonják vissza!)

Mit is jelent a törvényjavaslatban beterjesztett kárpótlási jegy? A kárpótlás a tulajdonos személyétől és a tulajdon tárgyától függetlenül azonos elvek és módszerek alkalmazásával a kárpótlási jegy formájában történnék. A kárpótlási jegy forgatható értékpapír, amely az állammal szemben fennálló követelést testesít meg, tehát én erre az állami vagyonra kibocsátok egy kárpótlási jegyet és garantálom, hogy ezt a kárpótlási jegyet át lehet váltani névértékben állami vagyonra. A kibocsátott kárpótlási jegy az államadósság mindenkori kamatával, idén 9%-kal, a törvény hatályba lépésétől, de a felhasználás ösztönzése céljából csak 3 évig kamatozik.

Az államadósság kamata közelíti meg leginkább a termelő tőkejavak értéknövekedését, és ezzel a később felhasznált kárpótlási jegyek tulajdonosa is olyan helyzetbe kerül, mint aki a kárpótlási jegyet már korábban befektette. A kárpótlási jegy a birtokosát nem készpénzben, hanem az állami vagyon megvásárlására, privatizációjára jogosítja fel az Állami Vagyonügynökség által a vagyonérték 5-20%-a között meghatározott százalékos érték erejéig. Meghatározott feltételek esetén a kárpótlásra jogosult termőföldet is szerezhet.

A kárpótlási jegyek felhasználási lehetőségét az állam garantálja. Teljesen egyetértek, hogy az Állami Vagyonügynökség 5-20%-os limitjét még vizsgálni kell, mert az attól is függ, hogy mekkora privatizációs vagyon áll majd készen is rendelkezésre.

A kárpótlás - hangsúlyozom - átlagos értéke a termőföldek esetében közel 80%-os, a lakásoknál 30% körüli, míg az iparvállalatoknál 10%-ot alig meghaladó lehet. Nem tagadható, hogy e számítások mögött számos bizonytalanság húzódik meg. Nem tudjuk megbecsülni az igényjogosultak körét, a jelentkezők körét, és azt sem, hogy a jogvitákban milyen értékek fognak kialakulni. Az A változat szerint körülbelül 70 milliárd forint kárpótlási jegyre lesz szükség, de lehet, hogy többre. Annyi azonban bizonyos, hogy a kárpótlás nagyságrendje és a kárpótlási arányok eltérése az előbbi tendenciáknak megfelelnek.

Milyen gazdasági kockázatok vannak azonkívül, amit elmondtam? Az államadósságról már volt szó. Elvileg az állami vagyon privatizálása lehetőséget teremt az államadósságtól való megszabadulásra. A kárpótlással azonban újabb államadósság jelenik meg, hiszen ezt az állami vagyonrészt ingyen adom oda, jogosan ingyen adom oda, nem ezt vitatom (zaj) de az erre az állami vagyonra eső adósság ott marad az állam kasszájában, és azt nekem adóból, bármi másból meg kell fizetnem. (Zaj.)

A kárpótlás nagysága a költségvetés pozícióját közvetlenül is és áttételesen is nehezíti. Közvetlenül úgy, hogy a kárpótlás miatt nem csökkenthető államadósság mindenkori kamata a költségvetést terheli, közvetve és közvetlenül úgy, hogy ez az idén 9%-os kamat természetesen az államot terheli, tehát ezt is valahonnan finanszírozni kell.

Nem felhőtlenebb a helyzet az éppen csak formálódó értékpapírpiacra gyakorolt hatása miatt sem. Jelenleg az értékpapírpiac forgalma mintegy 30-40 milliárd forint évente, és erre zúdul rá mintegy 20-30 milliárd forint nagyságú évi kárpótlási jegy. Ez részben azzal a veszéllyel jár, amit itt említettek többen is: hogy maguknak a kárpótlási jegyeknek az árfolyama esik nyilvánvalóan, másrészt ugyanez nem zárható ki a többi értékpapír esetében sem.

Itt megfontolandó az, hogy ezt az értékpapírt tőzsdén jegyzett értékpapírokká tegyük, hogy a lakosság - hiszen másfél millió emberről van szó - tudjon tájékozódni arról, hogyan jegyzik ezt, milyen az ára ennek a kárpótlási jegynek a tőzsdén, és megfontolandó, hogy megfelelő korlátozásokkal az elkerülhetetlen spekulációt mérsékeljük.

A lakosság esetében nyilvánvalóan lesz egy olyan hatás, hogy azonnal át akarja váltani készpénzre a kárpótlási jegyet. Ez csökkenti a pénzmegtakarításokat, vásárlóerőként jelenik meg a piacon, és valószínűleg, aki így is csinál, nagyon rosszul fog járni. Az jár jól, aki megpróbálja más forgatható értékpapírra, részvényre, állami tulajdonra átváltani, mert hosszú távon a mögött már reália van és nem papír.

A legnagyobb problémát azonban a privatizációs ügyekkel kapcsolatban látom. Ehhez az összegű kárpótlási jegyhez hatalmas összegű, azonnal rendelkezésre álló privatizáció vagy privatizálandó vagyonra van szükség, és végső soron a kárpótlási jegy értékét pontosan az fogja megszabni, hogy rendelkezésre áll-e ez a vagyon azonnal, vagy nem áll rendelkezésre!

Én magam egyetértek azzal, hogy erősíteni és gyorsítani kell a privatizációs folyamatot, de ez egy jelentős feladatot ró a Kormányra. Amint láthatták, jelentős bizonytalanság, kockázat, indulat, politikai feszültség, minden van emögött a kárpótlási javaslat mögött, mégis szeretném elmondani, hogy:

1. Azért is értek egyet a kárpótlási javaslattal és azért értek egyet a föld ilyen kiemelt kezelésével, mert a föld esetében nemcsak a tulajdontól fosztották meg az embereket, hanem az életterüktől fosztották meg, és ez nagy különbség!

2. Mindaddig, amíg nem rendezzük az alapvető tulajdonviszonyt, márpedig a földet addig se a hazai vállalkozó, se a külföldi vállalkozó, se senki nem hajlandó idejönni befektetni, hiszen az a bizonytalan, ami éppen áll, ül vagy épít.

Végül azt szeretném elmondani, hogy ez a ma reggel is úgy kezdődött, hogy egy kicsit indulatos viták alakultak ki. Ez a kárpótlási törvény is tulajdonképpen indulatokat, sérelmeket tükröz azoknak az oldaláról, akiket nem tudunk kárpótolni, de sérelmeket tükröz azoknak az oldaláról, akik azt mondják, hogy ők nem vettek már részt ezekben a folyamatokban, és mégis fizetni kell. Úgy gondolom, hogy az indulat nagyon jó a társadalomban, de ezt az indulatot egészséges indulattá kellene átalakítani, önmagunkkal kellene végre kiegyezni, s ez a kárpótlási törvény egy remek alkalom arra, mert előre kell haladnunk. Köszönöm a figyelmet. (Erőteljes taps a jobb oldalon.)