Oláh Sándor (FKGP)

1991. február 4.

OLÁH SÁNDOR (FKGP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A koncepcióval kapcsolatos két-két párt szónoka között nyilvánvalóan kialakult valamilyen munkamegosztási elv. Én elárulom, hogy mi a Kisgazdapártnál úgy gondoltuk, hogy Torgyán doktor jogi érveléssel megtámadja ezt a törvényt mindabban, ami támadható, én pedig megpróbálom a Parlamenten belül a göröngyöket elsöpörni az útból, hogy a nemzeti konszenzus irányában minél nagyobb mértékű egyetértés alakulhasson ki. (Taps.) Még azt is számításba vettük, hogy esetleg nagyobb szakadékokat és repedéseket átjárható és biztonságosan átjárható hidakkal próbáljunk átívelni.Ebben a szándékban egy kicsit megzavart engem a két miniszter úr beszéde. Én magam elhatároztam, hogy most, szokatlanul, én próbálok kormánypártiként viselkedni (derültség) , és nem tudok. (Taps.) Balsai miniszter urat az ő előterjesztésében nem tudom, hogy minősítsem. Nekem az a gyerekjáték jut eszembe, amikor szaggattuk a virágszirmokat, hogy szeret, nem szeret, szívből, igazán. Biztosan a két utolsó szirmot nem szakította le. (Derültség.) Szóval valahogy szívből és igazán, mint miniszter, nem szereti ezt a törvényt. Nekem ez a benyomásom. Lehet, hogy Önök másként vélekednek.

Ha ezt a törvényt igazán szeretné, akkor nem ilyen formában ismertük volna meg. Én nem akarok most tizedikként arra hivatkozni, hogy ez mennyire fontos, mennyire korszakos, mennyire ennek a Parlamentnek az életében is az első igazán komoly törvényalkotás, amelyiket a nép érezni fog, hogy igen, változott a rendszer, hatásában a társadalmi mozgások indulnak meg, és a gazdaság alakul át. Ezzel mi mindannyian tisztában vagyunk. Én tehát ezt így csak aláhúzni tudnám, és újat nem mondanék.

Ha viszont ez ennyire fontos, akkor valahogyan több gondosság kellett volna az elfogadhatóság mértékének a megítélésében. Nem jogi szakmai, nem közgazdasági szempontból, a társadalmi elfogadhatóság megítélése szempontjából kellett volna több gondosság.

Hivatkozik a miniszter úr - és az érvrendszer hibájaként emlegetem fel ezeket a példákat - Athénre, illetve Görögországra, Spanyolországra, Portugáliára. Hát kérem, turistaként én is szeretném ezt a mediterrán övezetet. De az ő privatizációs problémájuk közel sem olyan strukturában - tulajdonstrukturában és társadalmi strukturában - zajlik, mint a mienk. A létező legrosszabb példa. Sokkal közelebb volnának példák: Csehszlovákia példája, Németország példája vagy a Szovjetunió példája.

Hadd mondjam azt, hogy Csehszlovákiában nem privatizálnak, amíg a tulajdonos igényt tart arra a tőle elvett tulajdonra. A napokban olvasom, hogy a prágai Moszkva étterem privatizációját, már kitűzött aukciót felfüggesztették, mert jelentkezett a volt tulajdonos. Németország példáját nem akarom elmondani, nagyon precíz előkészítéssel, nagyon gondos végrehajtással készülnek fel erre a feladatra. De hadd hivatkozzak a Szovjetunióra, ahol elnöki rendelet, Gorbacsov elnöki rendelete határozza meg, hogy a mezőgazdasági területek hasznosítását bérletben kell biztosítani, és a közeljövőben népszavazást írat ki a földtulajdon magántulajdonának kérdése eldöntésében. Ha már negyvenvalahány évig mindig követtük a nagy tanítómestert, akkor most miért nem tudunk egy kicsit odakacsintani.

Félek, hogy a kezdő forradalmi lendületünk dacára az utolsók közt fogunk kullogni a középkeleti térségben. És van az érv közt egy másik is, hogy azonos elvet és azonos kárpótlási módot alkalmaz ez a törvény a teljesen eltérő tulajdonságú vagyontárgyaknál. Erről megint az jut az eszembe, hogy én egy levesből és főtt tésztából álló egyszerű menűt ha eszem, akkor nem mindegy, milyen egy darab evőeszközt kapok. Ha kanalat kapok, azzal a levest is meg tudom enni meg a tésztát is, de ha villát kapok, azzal a levest nem tudom megenni. Itt most csodálatos módon a menű, amely egyéb vagyon és földtulajdon kérdése, azt az evőeszközt, azt az eszcájgot - ahogy mondtuk valamikor - kapta meg, amelyik jó az egyéb tulajdonhoz a kárpótlás kérdésében. De nem jó a földtulajdonhoz egész más természete miatt.

És sajnos az érvrendszerben az is zavaró, hogy elhangzik olyan példa, hogy milyen tömegű per, jogvita várható a tulajdon-, a kárrendezés és a kárpótlás során, mert hát hogy volt az a második világháború után a lovak tulajdonának elbírálásában. Kérem, kalapos királyunk óta a világon csodált telekkönyvi rendszerünk van. Valamivel többet ér, mint a lópasszus. Szeretném felhívni minden aggályoskodó ember figyelmét arra, hogy Magyarországon a tulajdonjogra, ingatlan tulajdonjog elbírálására megbízható adatok vannak, nem szükséges lópasszus értékű papírokra alapozni magának a törvénynek a koncepcióját. (Szórványos taps.)

Kupa Mihály úr műsoron kívül lépett be ebbe a vitába most. Én nagyon sajnálom, hogy a Kormány idő előtt lövi el puskaporát. Jobb lett volna Kupa Mihálynak az ilyen megrázó érveit későbbre hagyni. Így még a vita meg fogja cáfolni, mint ahogy köszönöm Tardos Mártonnak, hogy máris az érvek nagy részében cáfolattal szolgált.

Na most, hogy mi a Kisgazdapártnak az álláspontja, azt szeretném egy-egy esetben hozzáfűzni ahhoz a gondolatkörhöz, amit a tegnapi nap folyamán elhangzott hozzászólások tartalmaztak.

Én megmondom őszintén, napok óta nagy várakozással tekintünk a Magyar Demokrata Fórum állásfoglalása elé, és örülök annak, hogy Kónya Imre frakcióvezető úr tegnapi beszéde sok olyan kérdésben nyitva hagyta a kaput, amelyik talán a közeljövő napok reményteljes megoldásait hozhatja magával. Én úgy érzem, a Magyar Demokrata Fórum elnöksége többre hozott határozatot, mint amennyit itt most Kónya úr megemlített, de hát bocsánatos bűn egy politikusnál, ha az alku mozgásterére tart valamennyit még fenn.

Azt hiszem azonban, hogy most már ez a kérdés eléggé abban a stádiumban van, hogy se itt egymást ne irritáljuk fölöslegesen, se pedig a magyar közvéleményt ne idegesítsük fölöslegesen. Próbáljuk gyorsan, határozottan megkeresni, van-e megoldási lehetőség, vagy nincs, és ebben az esetben nyugodtabb mederben zajlik talán majd ez a vita is.

Ezzel összefüggő az, amit Szabó Iván kedves barátom és tisztelt képviselőtársam esetében tudnék mondani, akinél sajnálatos, hogy azt hiszem, Torgyán doktor érvelési szándékát nem pontosan értette meg, és ezért kifogásolt talán valamit abból, ami elhangzott. Én igazán nagy megnyugvással és örömmel fogadtam azt a nagyon mértéktartó, higgadt, és nagyon szakszerűségre törekvő, de az adott helyzetben óhatatlanul szükséges nagyon kritikus észrevételt, amit tegnap itt a Parlament tagjai Torgyán doktor előadásában végighallgathattak.

A Szabad Demokraták Szövetsége viszonyulásában: örömmel tapasztalható az, hogy egy bizonyos vitakészség a tegnapi és a mai felszólalásokban egyaránt érezhető. Sajnáljuk, hogy Tardos Márton úr kifutott az időből ahhoz, hogy alaposabban kifejthette volna, hogy mit is ért ő a föld, mint egy vagyonfajta különleges helyzete alatt, és mit ért az alatt, hogy ezt milyen formában lenne célszerű külön kezelni.

Itt kell megemlítenem, hogy a Kisgazdapárt véleménye szerint a föld egyik oldalt egy pozitív diszkriminációt érdemel, és ennek ellentételeként a másik oldalt az egyéb vagyontárgyak közül szeretnénk ugyanígy pozitív diszkrimináció alá soroltatni, az egyházi egyéb vagyonokat, a társadalombiztosítás egyéb vagyonait, az önkormányzat egyéb vagyonait és társulatok, egyesületek ingatlan vagyonait.

Úgy érezzük, hogy az a bizonyos alkotmánybírósági határozat, amelyik korlátozza egyrészt a földtulajdon önálló rendezésének lehetőségét, tartalmaz pozitív elemeket is, épp ez az alkotmánybírósági határozat hívja fel a figyelmet erre, és ebben külön megköszönöm a jogban nálam sokkal-sokkal járatosabb Füzessy Tibor úr tegnapi hozzászólását. Az alkotmánybírósági határozat olyan elemeket is tartalmaz, amiket itt most a kárpótlás és tulajdonrendezési törvény kapcsán hasznosíthatunk. Meg kell, hogy mondjuk, abban a felfogásban, amit már a módosított törvénytervezet tartalmaz, és ahogy ez még kiegészült bizonyos megállapításokkal, mi a lebonyolítás technikai eszközeként megfelelőnek tudnánk elfogadni a kárpótlásjegyet mint vagyonjegyet azzal a feltétellel, hogy a föld esetében a forintértéken kívül tatalmazza a jogtalanul elvett földterület aranykorona-értékét mint egy stabil értékmutatót. Ez az aranykorona-érték lehessen majd a naturális kárpótlás alapja. A pozitív diszkrimináció nem képzelhető el másként, mint föld, és kiemelt vagyontárgyak esetében a naturális kárpótlás esetével zajlódjon le.

A Magyar Szocialista Pár részéről Nyers Rezső úr nagyon megfontolandó néhány gondolatot vetett föl. Az egyik, hogy a termőföld kivételével a végleges kárpótlási érték egy második menetben kerüljön meghatározásra, kárpótlási vagyonjegyen keresztül realizálásra és kibocsátásra. Miért nagyon célszerű és praktikus gondolat és javaslat ez? Azért, mert elmulasztódott a tényleges kárigény előzetes felmérése. Ma Kormány és Parlament, pártok és érdekképviseleti szervek egyaránt egy teljes bizonytalanságban mozognak, hogy egyes vagyontárgyanként mi lenne a kárigény, mert hiszen felelős kormányzat a kárigény ismeretében tudná megmondani, hogy a kárpótlást milyen mértékben, milyen ütemben, milyen realizálási módon tudja garantáltan biztosítani. Tehát ebben a gondolatkörben, hogy a kárpótlás és tulajdonrendezési törvény tegye meg a kár felmérését bejelentés alapján minden vagyontárgyban, de esetleg már úgy módosuljon, hogy ingóságoknál talán minden esetben, egyéb ingatlannál pedig a föld kivételével országos mértékű felmérések, bejelentések után kerüljön rendezésre.

Azt hiszem, a pénzügyminiszter úr is megnyugtatóbban tudna nyilatkozni, és a Parlament is felelősebben tudna gondolkodni egy ilyen szituációban. Teljesen indokoltnak érezzük és tartjuk azt a törekvést, hogy a termelőszövetkezetek a tőlük kiadott földért megkapott vagyonjegyet elsősorban és jogszabályilag is biztosítottan, az élelmiszeripar privatizálásában használhassák föl. Ezzel, azt hiszem, nagy lépést lehetne tenni az árkartellek szétzúzása, megtörése irányában. Az integrált feldolgozás, mezőgazdasági alapanyagtól kész élelmiszeripari termékig, ha egy ágazat kezében van, sőt egy tulajdonoskör kezében van, akkor azt hiszem, nagyon sok felesleges költséget, felesleges vitát lehet kiküszöbölni, és főképp a ma teljesen monopolizált helyzetből fellépő egyes élelmiszeripari ágak monopolhelyzetét meg lehet törni.

A munkavállaló tulajdonának kérdésénél kanyarodnék vissza a társadalmi részvény gondolatára. Nem tudnék egyetérteni a magam részéről - nem frakcióálláspontot mondok - a lengyel tapasztalatok miatt a társadalmi részvény intézményével. Igenis megvalósítandó az, hogy a bérből és fizetésből élők, az alkalmazottak, a privatizálás során válhassanak résztulajdonossá. Nem De Gaulle szavait akarom visszaidézni. Közismert társadalompolitikai fogalom a résztulajdonosi viszony. Akár úgy, hogy a vállalatnál teljesített hűség honorálásaként váljanak részvényes tulajdonossá, akár úgy, hogy nagyon előnyös feltételek mellett vásárolhassanak részvényeket.

Azt hiszem, hogy nyomon követné ezt a törvényt a privatizáció irányelveire vonatkozó törvény, és ebben a törvényben feltétlenül, összhangban az itt kialakult nézetekkel, erre is gondot kellene fordítani.

Le kell, hogy rövidítsem a gondolataimat, mert két olyan témakörhöz érkeztem, amelyben nehezen tudom elgörgetni az útból az akadályokat. Egyik a Kereszténydemokrata Néppárt tegnapi állásfoglalása. Úgy említtetett, hogy aki ismeri a mi földtörvényünket. Én bevallom őszintén, nem ismerem, nem tudom, hogy hol lehetett olvasni ezt a földtörvényt, de amit tegnap hallottam, abban egy gondolati anarchiát láttam. Mit? Azt, hogy legyen a föld önkormányzati tulajdon, és majd az önkormányzatból bérbe megy a föld.

Kérem, elmondom a példákat, hogy hol csináltak ilyet. Kínában a kommunákat bérbe adták, mert évtizedekig éhezett a nép. Most térjünk oda vissza? Vagy ha ugyanezt még egy kis nacionalista, klerikális szósszal leöntjük, megszületne a magyar kibuc-rendszer. (Derültség.) Az se lenne rossz éppen! Vagy tovább mondhatnám, hogy mik alakulnának ki abból a felfogásból, hogy újra államosítsuk a földet; amit nem sikerült a kolhoztípusú szövetkezeten keresztül, azt csináljuk meg most az önkormányzatokon keresztül?

Arra csak külön hívom fel a figyelmet, hogy közel kétezer, most polgármesteri kacagányba öltözött tanácselnök lenne, aki dirigálná a földet. (Taps.) Kérem szépen, vannak megoldások, a fantázia széles körű, de ennek következményeivel számolni kell. Ha a kolhoztípusú szövetkezetben a tulajdonos által elvárható gondosság és e miatti hatékonyság nem valósult meg, miért valósulna meg önkormányzatba szervezett földtulajdonnál és onnan bérbeadott földeknél? Hát ennyit erről, nem többet.

Ami pedig a FIDESZ kérdése: (derültség) hát itt nagy bajban vagyok, mert még személy szerint is állandó ajánló és pártfogoló voltam a Parlamentben a FIDESZ-t illetően. Azon már a múltkorában is csodálkoztam, hogy idősb liberális testvérnek rá-rácsapnak a kezére néha (derültség és taps) , de azon, hogy a Kisgazdapárt példájából se tud tanulni a FIDESZ (derültség) , már csodálkoztam. Figyeljék meg, mi hallatlan nagy energiát fordítunk arra, hogy szétbontsuk azt a szekértábort, amelyikbe bebújtunk eleinket képviselni. Úgy érezzük, talán lassan ez a szekértábor körülöttünk feloszlik. A FIDESZ most húzza be az utolsó szekereket. (Derültség.) Most bújik be a saját táborába és képvisel olyan álláspontokat, hogy a nagymamák már elpártoltak tőle. (Derültség.)

Én utolsó baráti gesztusként mondanám: nem lehet a tagadás szelleméből élni! Jó volna valami konstruktívat mondani például a tulajdonrendezés kapcsán, mert itt a tagadás szelleme érvényesül csupán, amit én megértek fiatal embereknél, mert ők a kárt életükben istenigazában még át nem élték. De ha ellopnák az autóját, vagy kizavarnák az öröklakásából, amit esetleg megszerzett, vagy a diplomáját visszavonnák és nem engedélyeznék, hogy képzettségének megfelelő szakterületen dolgozzék tovább, ha valamit ismerne a kárból, amely az embert a társadalom igazságtalan magatartása vagy egy politika igazságtalan magatartása miatt éri, abban az esetben nem mondaná azt, hogy nincs szükség itt kárpótlásra. (Taps.) Ezzel be is fejeztem és köszönöm. (Taps.)