Torgyán József (FKGP)
TORGYÁN JÓZSEF (FKgP): Köszönöm a szót, Elnök Úr! Tisztelt Ház! Igen tisztelt Képviselőtársaim! Lényegében tíz község lakói kértek meg engem azzal kapcsolatban, hogy a Sasad Termelőszövetkezet március elsejére a kongresszusi palotában egy közgyűlést hirdetett meg, és itt a termelőszövetkezetet az elképzelések szerint részvénytársasággá kívánják átalakítani, amivel lényegében ennek a tíz községnek a megítélése szerint egy olyan helyzet keletkeznék, hogy kihúznák a lábuk alól a talajt, és miután mindenfajta módon próbálták az előzetes terveket megakadályozni, és ez nem sikerült, ezért kértek engem arra, hogy napirend előtti felszólalással hívjam fel az ország közvéleményének figyelmét, és próbáljam ezt megakadályozni.Miről van szó tulajdonképpen? Ugye, ahogy én jeleztem, a napirend előtti felszólalási kérelmemben az állami és a szövetkezeti vagyon elherdálásának megakadályozását szeretném elérni, mert hiszen az első időszakban valami olyan hihetetlen találékonysággal próbálják ezeket a vagyonokat a magyar állam és a magyar nép rendelkezése alól kivonni, ami a találékonyságot illetően minden eddigi ügyvédi csűrés-csavarást messze túlhalad; és hogy ez menynyire nem túlzás a részemről, hadd utaljak csak arra, hogy ugye, ismeretesek voltak a termelőszövetkezeti vagyon átmentésének azok a formái, amelyek a szakszövetkezetté alakítás, kft-vé történt alakítás vagy egész egyszerűen csak gépeknek a leértékelése és kilós áron történő eladása. Vevőként csodálatosképpen mindig a termelőszövetkezeti elnök vagy hozzátartozói köre jelentkezett, majd később ebből alakult egy ugyancsak vállalat, valamiféle vállalat, amely felvállalta - ezekkel az ócskavasnak vagy kilós árban eladott vasnak, valójában tökéletes gépeknek gépparkká fejlesztésével - azoknak a földeknek a szántását, vetését, amelyeket korábban műveltek ezek a gépek a termelőszövetkezeten belül.
Ezek az átjátszási formák ismertek. Sokkal veszedelmesebbnek tartom azonban a részvénytársasággá való átalakulást, mert gondolják el, Képviselőtársam, hogy mi tényleg erőnk megfeszítésével próbáljuk a tulajdoni viszonyokat rendezni, és azokat a jogszabályokat megalkotni, amelyek kivezethetnek minket abból a gazdasági csődhelyzetből, amibe az ország került. Vajon mi értelme van a mi munkánknak akkor, ha akár reggel 8-tól este 8-ig is tárgyalunk, meghozzuk a szükséges jogszabályokat, ha közben ellenerők is dolgoznak, és például kivágják az ország összes erdejét, amint az sajnos, ezekben a percekben is folyik, és hogy hirtelen a legutolsó napok eseményeiből két példát felsoroljak: az egyiket Velemér község polgárai egy jajkiáltásnak ható emlékeztetőben rögzítették, ahol lényegében egész Vas megyét érintő fakivágások sorsáról, fakivágások helyzetéről tájékoztatják az ország lakosságát. Lényegében arról van szó, hogy megkérik a termelőszövetkezetek a fakivágási engedélyt azzal, hogy sötétvágásról vagy egyéb, gazdaságilag hasznos tevékenységről van szó, és azután valójában letarolják az egész környéket, és mindent kiárusítanak.
Ilyen esetek tömkelegét tudnám említeni. Amit a sasadiak és a környékbeli községek, nevezetesen: Diósd, Törökbálint, Sóskút, Budaörs, Érd, Tárnok, Pusztazámor és egyes budapesti kerületekhez tartozó sasadi területeken dolgozó tsz-tagok közölnek a részvénytársasággá alakítással kapcsolatban, az valóban megdöbbentő, ugyanis arról van szó, hogy a termelőszövetkezetet március 1-jén részvénytársasági működés kereteire akarják átalakítani, a nevesíthető termelőszövetkezeti vagyonból vagyonjegyeket fognak alkotni, és azokat szét fogják osztani. Mi dolgozhatunk reggeltől estig - amint az előbb arra már utaltam -, mert végül is meghozhatjuk ezt a jogszabályt, de mire ez a jogszabály életbe lép - itt nemcsak a kárpótlási törvénytervezetre gondolok, hanem például a szövetkezeti törvényre -, közben nem lesz már olyan föld, nem lesz olyan vagyon, amelyről mi valójában rendelkezni tudnánk. Ezek a vagyonok a részvénytársasági formában egészen más területre vándorolhatnak át. Olyan helyzet keletkezhet, hogy tömegesen fognak kenyér nélkül maradni az emberek.
Ha ehhez még az igen tisztelt képviselőtársaim
figyelembe veszik azt a tényt, hogy jelenleg az én legjobb tudomásom szerint - ezt a földművelésügyi miniszter úr ellenőrizheti, közölheti, hogy az helyes vagy helytelen - négyszáz olyan termelőszövetkezetet tartanak nyilván, amelyek lényegében a teljes összeomlás határán vannak, és amelyek a csődeljárást nem fogják tudni elkerülni. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy családtagokkal együtt hozzávetőlegesen egymillió ember fog a csőd szélére kerülni. Ha a részvénytársasággá való alakulás a szövetkezeti törvény megalkotása előtt keresztülvihető és lehetséges, akkor ez azt fogja jelenteni, hogy a földeken kívül minden vagyon részjeggyé fog átalakulni, és a részjegy kapcsán átkerül a gazdagabb vidékek vagy gazdagabb pénzügyi egységek tulajdonába, mert ezekkel a részjegyekkel a tulajdonosok jelentős része nem fog tudni mit kezdeni. Ez megint csak azzal lesz azonos, hogy a meglévő szegény területek teljesen elszegényednek.
Egész egyszerűen nincs mód megakadályozni ezeket a részvénytársasággá alakulásokat, mert a termelőszövetkezetek felkészült vezérkara olyan módon tudja levezényelni ezeket a közgyűléseket, hogy a jogban járatlan, egyszerű tsz-dolgozóknak nem lesz lehetőségük ezt megakadályozni, pláne Sasad esetében. Hadd utaljak arra, hogy ott forgatókönyvszerűen elkészítették az egész eljárás lebonyolítását egészen addig, hogy igen jelentős személyiségeket kívánnak díszvendégként meghívni, hogy már eleve ne is legyen lehetősége a termelőszövetkezet tagjainak arra, hogy ezt az eljárást megakadályozzák. Ez az egyik napirendi pont előtti felszólalásom, ami miatt szót kértem.
A másik - igen röviden kívánom csak ismertetni - tulajdonképpen első hallásra lerágott csontnak tűnik; a társadalmi szervezetek kezelői jogának felhasználásával keletkezett szerződések, adásvételi szerződések, ajándékozási szerződések, látszat-adásvételi szerződések, 100 forintos vételár mellett, melyeket 1989-ben a KISZ és jogutódja, a DEMISZ bonyolítottak le. Ezek azért látszanak lerágott csontnak, mert ha jól emlékszem, Becker képviselő úrnak is volt részben ezt érintő interpellációja vagy kérdése, arra már nem emlékszem pontosan. Nem is fogadta el a Ház az ezzel kapcsolatos választ.
Amiért most mégis a tisztelt Ház elé hozom sürgősséggel, az abból fakadó gondom, hogy ezekkel az ingatlanokkal kapcsolatban, amelyek annak idején oly módon nyertek elbírálást, hogy szabályos volt a rájuk kötött ügylet - akár ajándékozás, akár adásvétel volt -, a Legfőbb Ügyészség folytatta le a vizsgálatot, és megállapította, hogy törvényszerű volt ezeknek az ingatlanoknak a tulajdonosváltozása, mert hiszen ingyenes ügylettel át lehetett ruházni ezeknek az ingatlanoknak a tulajdonát, ezért a 100 forintos vételár kikötésére nem is volt szükség. Ezeknek az ingatlanoknak a további sorsa akként alakult, hogy a legkülönbözőbb továbbgördítése történt ezeknek az érintett ingatlanoknak, és így lassan el fog fogyni az állami tulajdon, ha a tisztelt Ház időben egy vizsgálóbizottságot nem fog felállítani azzal a rendeltetéssel, hogy pörgesse vissza ezeknek az állami tulajdonban volt ingatlanoknak a jogi sorsát, hogyan alakultak ezek át, hogyan mentődtek át, hogyan kerültek ki a magyar állam, a magyar nép rendelkezése alól.
Az teszi aktuálissá még a kérdés felvetését, hogy a Legfőbb Ügyészség vizsgálata óta a Legfelsőbb Bíróság is egy konkrét ügyben állást foglalt. A Legfelsőbb Bíróság homlokegyenest ellenkezően foglalt állást, mint a Legfőbb Ügyészség. Konkrétan arról van sző, hogy a Legfőbb Ügyészség a földtörvényre hivatkozott, tehát az 1989 évi I. törvény 15. szakaszára, holott már 1969 óta érvényben volt a 32/1969. sz. minisztertanácsi rendelet, amely viszont szűkítőleg kimondta, hogy az állami tulajdonú ingatlanok, amelyek társadalmi szervek kezelésében voltak, milyen módon voltak átruházhatók. Két jogcímet jelölt meg ez a jogszabály, nevezetesen az adásvételt és a cserét mint kizárólagos jogcímeket, amelyek kapcsán ezek az állami tulajdonú ingatlanok továbbadhatók voltak. A Legfőbb Ügyészség vizsgálata tehát jogilag téves volt, mert a Legfőbb Ügyészség a földtörvény 15. szakaszára hivatkozott, holott a földtörvény 2. szakasz (2) bekezdése kimondta azt, hogy más alacsonyabb jogszabályok is irányadók a szóban forgó állami tulajdonú ingatlanok adásvételével, illetőleg tulajdonváltozásával kapcsolatban, de ezt a Legfőbb Ügyészség figyelmen kívül hagyta.
A Legfelsőbb Bíróság azonban az ún. Gerbeaud-ház kapcsán hozott jogerős bírói ítéletet felülvizsgálva rámutatott arra, hogy a Legfőbb Ügyészségnek a hivatkozott vizsgálatában foglalt jogszabály-értelmezés téves, ugyanis a 32/1969. sz. minisztertanácsi rendelet szerint kellett eljárni helyesen ebben az ügyben, ez pedig az adásvételt és a cserét írta elő mint olyan jogcímet, amelynek kapcsán az állami tulajdonok más tulajdonába átkerülhettek, és kimondotta a Legfelsőbb Bíróság, hogy egyedül és kizárólag valóságos vételár lehet a vételár, látszatvételár nem lehet, mert a látszatvételár nem felel meg a törvényi kellékeknek.
Ennek a legfelsőbb bírósági törvényességi határozatnak a következtében egyértelműen megállapítható (türelmetlen, gyér taps jobbról) , hogy tömegesen érvénytelenek, pontosabban semmisek voltak azok az ügyletek, amelyekkel az állami tulajdonban lévő ingatlanokat a KISZ a DEMISZ-re meg mit tudom én, milyen társadalmi szervezetek más kft-kre és vegyes vállalatokra ruháztak, tehát ahhoz, hogy mi ezeket az ingatlanokat most ki tudjuk emelni a névtelenség homályából, igenis egy parlamenti vizsgálóbizottságnak át kellene vizsgálnia, és a mindinkább eltűnő állami vagyont ekként megmenteni, amelyet az én megítélésem szerint a privatizálás során rendkívül előnyös módon fel lehetne használni az államadósság csökkentésére.
Kérem a tisztelt Házat, hogy a most előadottak alapján fontolja meg egy ilyen vizsgálóbizottság felállításának szükségességét, mert megítélésem szerint elherdálódik az állami és szövetkezeti vagyon, ha mi, a Parlament, a magyar nép Országgyűlése nem teszünk ebben haladéktalanul igen hatékony intézkedéseket. Elnézést, hogy ennyi ideig igénybe vettem a türelmüket. (Taps jobbról.)