Horváth Tivadar (SZDSZ)
HORVÁTH TIVADAR (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A közigazgatást illetően egy régi keletű adomában azt tartották, hogy akinek ád az Isten hivatalt, ád hozzávaló észt is. Tehát a parlagias gondolkodás szerint a közigazgatást nem szakmának, hanem a gyakorlati életben megtanulható dolognak vélték. De más, "tudományos köntösben" megfogalmazott elméleti és gyakorlati beállításokat is megismerhettünk a hazai tapasztalatokból, Lenin Állam és forradalom című műve után, amelyben a kapitalizmus központi hatalmára két intézményt látott a legjellemzőbbnek: a bürokráciát és a hivatásos hadsereget, mindkettőt a társadalom élősdijének nevezte, és azonnali eltörlésüket követelte.Azt gondolom, hogy ezeken a hibás szemléleteken már régen túl vagyunk, és az előttünk fekvő törvénytervezet is korszakos jelentőségű abban, hogy elismeri a köztisztviselői szolgálat különleges voltát, szakmaként kezeli, és lehetővé teszi azt, hogy életpályának és jó értelemben vett karriernek lehessen tekinteni.
Álláspontom szerint mindaddig nem beszélhetünk cselekvőképes önkormányzatokról sem, amíg nem áll rendelkezésre e célnak megfelelően egy olyan, lényegében depolitizált apparátus, amely az önkormányzati munkát segíti kiszolgálni és megvalósítani, amely a szakmát jól ismerő, magasan képzett, egyszerre innovatív és kezdeményezőkész, erkölcsi feddhetetlensége pedig kikezdhetetlen.
Az ebben a törvényjavaslatban felállított követelmények és garanciális normák ösztönzőek lehetnek ugyan, de ezzel egy időben úgy vélem, hogy helyre kell állítani e sajátos szakma vagy hivatás sajnálatosan nem létező társadalmi tekintélyét.
A kvalifikált szakembereknek a közigazgatásba való felvétele és megtartása a jelen időszakig bezáróan legtöbbször sikertelen próbálkozás maradt. Akik a mai napig megmaradtak a közigazgatásban, azokat vagy szakmai hivatástudatuk, vagy pedig a kedvezőbb elhelyezkedési lehetőségek hiánya marasztalta a helyükön.
A közigazgatás új korszakában a közszolgálat elnevezés végre elérkezhetne a szó szerinti tartalmához. A jelenlegi ellentmondásos és átmeneti helyzetben az apparátus személyes motivációi és mentalitása, de munkájának szervezeti keretei sem igazán alkalmasak. Jelenleg sok helyütt az a helyzet, hogy az apparátusok egy részének munkaideje kevésbé van kihasználva, míg van olyan részük is, amely a munkaterhek alatt roskadozik.
A közigazgatás jövőbeni eredményessége szempontjából fontos, az eredményességet illetően az adott szervezet tagjai együttműködésének lehet produktuma. Az egyén munkájának hatásfoka nagyban függ a szervezeti formáció jóságától, amelynek keretében dolgozik. Az alárendelt, a beosztott munkájának hatékonysága pedig a főnök vezetői kvalitásaitól és értékeitől. Közhely, hogy a hadseregben döntő szerepe van a vezérnek. A legkiválóbb hadsereg sem tud azonban győzni, ha tehetségtelen a vezére, viszont egy kiváló vezér kis csapattal is, túlerővel szemben is csodákat tud tenni. Ez a főnökök és a főnökök főnökeinek a kérdése, s egy vezető, aki nem ura saját apparátusának, politikai programját sem képes megvalósítani. Amíg a közigazgatásban és az önkormányzatoknál a feladatok és hatáskörök telepítése általánosan nem megy végbe, és nem körvonalazódnak a közigazgatási szervezetek funkciói, mindaddig meddő próbálkozás marad az új apparátusok összetételének, létszámának meghatározására tett minden kísérlet.
A valóban új minőségű ügyintézői típus kialakulását kell, hogy kísérje az igazgatási munkában alkalmazott jogszabályok teljes körű revíziója, melyek ma még legtöbbjében túl részletezők, túl biztosítottak, szellemükben sokszor életidegenek, vagy idejét múltak, emellett olykor lazák, hézagosak, pontatlanok, miközben alkalmazásuk akadékoskodást, vagy a reális élethelyzetekkel szembeni teljes közönyt ír elő.
Szükséges ezért a deregulációs munkálatok felgyorsítása, ha nem akarjuk, hogy a kívánt új szellemű apparátus tagjait továbbra is a bürokrácia lovagjai megbélyegzéssel illessük.
Az új minőségű apparátusokra az átformálódó viszonyrendszer is szükségképpen hatással lesz, amely az új önkormányzati képviselőtestületekkel és a választókkal, az ügyfelekkel való partneri jellegű függőségben jelentkezik majd.
Természetes, hogy az ehhez vezető úton a demokratikus és optimálisabb igazgatás feltételei között óriási szerepet tölthet be ez a törvény, még ha valódi értékei és fogyatékosságai a gyakorlatban jönnek majd a felszínre.
A képzettebb apparátust megcélzó szigorú képesítési feltételek előírása, például a jegyző kinevezésénél, önmagában azt hiszem, hogy nem fogja a jogász és az igazgatás-szervezői végzettségűek hadát zúdítani például a községi önkormányzatokhoz. Ha ilyen szigorú formában fogadnánk el a képesítési előírásokat, véleményem szerint az élet produkálta szükséghelyzetek lépnének túl rajta előbb vagy utóbb.
Ehhez tartozik az is, hogy a közigazgatási alapképzés megváltoztatásától kiindulva párhuzamosan sokasítani kellene a köztisztviselők képzési formáit és ennek fokozatait. A legújabb kutatások is azt igazolják, hogy a hivatalnok teljesítménye és általános tehetsége között szorosabb az összefüggés, mint a teljesítmény és a szaktudás között. Ezért van szükség a számtalan továbbképzési formára, hogy a jelöltek az állás betöltéséhez szükséges szaktudást megszerezzék.
Az alap- és szakvizsgarendszer működésbe hozásánál előfeltétel a szervezeti és a tartalmi keretek meghatározása. A törvény a tisztviselői kar zárt rendszerét alakítja ki, melyben félő, hogy nem lesz lehetőség az ismeretek gyakorlati felfrissítésére, s egy lélek nélküli, szürke, sablonos ügyintézői szemlélet fog kialakulni.
Egy ilyen szűk látókörű ügyintézői szemlélet kialakulását megakadályozná, ha a gyakornokok a szervezetnél előforduló valamennyi érdemi ügyintézői munkakörben bizonyos ideig dolgozhatnának a gyakorlati idejük alatt. Nem találkozom ma még azzal az elképzeléssel sem, amely célként tűzné ki a közigazgatási dolgozók térbeli mobilitását, tehát azt, hogy az igazgatás minden szintjén, minden ágazatát megismerve mélyíthessék el a tudásukat. A nagy igazgatási kultúrájú országokban, például Angliában, a továbbképzésnek a legfőbb formája más grófságba, városba való áthelyezés, ahol sajátos igazgatási gyakorlatot, vezetési ismereteket lehet elsajátítani.
Ehhez kapcsolódóan felmerülhet a köztisztviselőkkel kapcsolatos egységes személyzeti politika kidolgozása, tartalmi és szervezeti keretek kialakításával. A régi, erősen központosított államigazgatásnál az volt a sajátosság, hogy a személyzeti politika meglehetősen széttagolt volt, attól függően, hogy milyen ágazatokat is találtunk meg.
A közszolgálati előmeneteli rendszerből a beszámítható szolgálati időnél sajnálatosan mellőzésre került a választott polgármester, illetve az Országgyűlési képviselői tisztségnek az időtartama. Örülök az ezt pótló képviselői módosító indítványoknak is, amelyeket támogatni kívánok.
A többi közalkalmazotti réteg helyzetét is átfogóan rendező törvény hiányának tudhatók be a gyakorlatban előforduló olyan egyértelmű összeférhetetlenségi zavarok, hogy például egy községi, társadalmi megbízatású polgármester választott pozíciójában munkahelyi főnökének, az iskolaigazgatónak kerülhet fölébe. A többi állami közalkalmazotti réteg helyzetét és előmenetelét átfogóan rendező törvénykonstrukció hiánya ahhoz vezethet, hogy a pedagógusok, az egészségügyi, postai alkalmazottak körében meglévő bérfeszültségeket kiélezheti, és bennük azt az érzetet keltené, mintha kevesebb figyelmet fordítana rájuk a kormányzat.
A magas szakmai követelményeket szolgáló bérfeltételek is csak több év után valósulnak meg. És ez semmi biztosítékot nem fog adni arra, hogy a kvalifikált szakemberek megrohamozzák a polgármesteri és a különböző állami hivatalokat.
A törvényjavaslat 23. §-a értelmében a köztisztviselőket a törvényi előfeltételek teljesülése esetén a közszolgálati jogviszonyban eltöltött idejüknek és iskolai végzettségüknek megfelelően kell besorolni. A javaslat lehetőséget teremt a kívülről érkező, nem pályakezdő szakemberek besorolásához de a köztisztviselői szolgálatot megelőző munkaviszonyban eltöltött idő beszámítási lehetőségére nem utal.
Mivel az előmeneteli táblázat kimondottan az eltöltött szolgálati időn és az iskolai végzettségen alapszik, ezért csak egy átlagos munkateljesítményt képes honorálni. Nem tesz különbséget az egyes tevékenységi körök nehézségi foka között. A kimagasló felkészültségű, átlagon felüli teljesítményt nyújtó vagy nehéz munkaterületen dolgozó köztisztviselő számára nem lehet eléggé motiváló az esetenkénti várakozási idő egy évvel történő csökkentése, továbbá a különböző címeknek az adományozása.
A közszolgálatban dolgozókkal kapcsolatban fontosnak tartom a jogon túlmutató, a társadalom számára elfogadható alapelveket, amelyek eligazíthatnak a közszolgálat első vonalában tevékenykedők magatartásának elvi alapokon történő megítéléséhez. Ezért én egy közszolgálati etikai kódex kidolgozását is fontosnak tartanám, amely meghatározná a szakmában dolgozókkal szembeni etikai követelményeket. Meggyőződéssel vallom, hogy erre a törvényre nélkülözhetetlenül szükség van, nemcsak a tisztviselői karnak, hanem végső soron az ő munkájukra igényt formáló társadalomnak is.
Be kell lássuk ugyanis, hogy nem a jól fizetett köztisztviselő a drága, nem a technikailag jól felszerelt és jól szervezett közhivatal, hanem az olcsó hivatalnok, a nem működő hivatali telefon, irodagép, az értelmes munka helyett a lázas semmittevés. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)