Zsupos Lajos (MDF)
ZSUPOS LAJOS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Engedjék meg, hogy az előttem szóló Kállay képviselőtársam után én is megpróbáljam megvédeni a Demokrata Fórum, illetve a Kormány által beterjesztett törvényjavaslatot. És teszem ezt, mint egy olyan egyéni képviselő, aki döntően mezőgazdasági eredésű lakosság köréből származik. Nevezetesen Balmazújváros, Hortobágy és Polgár térségéről van szó. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt mondom, hogy az eddigi felszólalások közül a koncepció jellemzőit alapvetően három csoportba lehet sorolni. Elsőül mint legmarkánsabbat a Független Kisgazdapárt Torgyán József által képviselt reprivatizációs elméletét említeném; a második csoportba a FIDESZ Orbán Viktor által tálalt, senkinek semmit megfogalmazású álláspontját teszem, amelyhez igen közel áll szerintem az SZDSZ Tardos Márton által említett mindenki jogosult koncepciójú kárpótlási javaslata. A közelállóságot azért mondom, mert ismert állítás az, hogy aki mindenkinek ad, senkinek nem ad. Legalábbis a sértett szempontjából igaz. Engedjék meg, hogy tömören elmondjam a véleményemet a három koncepcióról az igazságosság és a kivitelezhetőség vonatkozásában. Én úgy gondolom, nem tévedek, ha a Torgyán úr által képviselt elméletre azt mondom, hogy igazságos, de nem kivitelezhető. Ezzel szemben az Orbán Viktor által előadottak kivitelezhetők, de nem igazságosak, míg a Tardos úr által megfogalmazottak szerintem sem nem igazságosak, sem nem kivitelezhetőek - legalábbis az én véleményem szerint. A Torgyán úr által kévpiselt teljes reparáció koncepciójának a megvalósítását nemcsak azért tartom lehetetlennek, mert az ország jelenlegi helyzete - ahogy azt a miniszteri expozéból hallottuk - nem teszi lehetővé, de megvalósíthatatlan azért is, mert a károsultak köre felmérhetetlen, és a kár nagyságát még becsülni sem lehet. Engedjék meg, hogy néhány példát mondjak rá. Hogy lehet megállapítani a kárt, ahol a bolsevik elvekből következően kiszoríttattak az iskolákról, az egyetemekről egy tulajdonosi réteg gyermekei, akik születésüknél fogva már másodrendű állampolgárokká váltak? De milyen kárpótlást adjunk azoknak a szakembereknek, akik nem voltak hajlandók egymást túllihegve dicsőíteni az elmúlt rendszert, és ezért örökös erkölcsi és nem kevés anyagi veszteséget szenvedtek? De lehetne példát mondani a sport területéről is, az talán népszerű. Talán mindenki ismeri Papp Laci egykori történetét az elmaradt profi világbajnoki döntőről; és a többi élsportoló, akiktől jól megérdemelt, zsíros profiszerződéseket tagadott meg a rendszer. És most nem ritkán szegényen, elesetten, magukra hagyva élnek. Úgy gondolom, bármennyire igazságos volna visszahelyezni minden károsultat eredeti tulajdonába, be kell látni, ez lehetetlen. Mert újabb igazságtalanságokat eredményezne. Azontúl a most alakuló társadalmi rendet alapjaiban ásná alá. Az Orbán Viktor által képviselt elmélet úgy gondolom, nagyrészt megfelel az általa képviselt korosztály szellemének. Ők nem élték át sem azt a korszakot, amikor ezek a tulajdonok így létrejöttek, és nem ismerhetik azt a kort sem, amikor megtörtént a megfosztás gyakorlatilag a tulajdontól. Ebből eredően nem ismerhetik, hogy mibe került, milyen energiákat kellett befektetni azért az egy kataszteri hold föld megvásárlásáért, és hát azt sem, hogy mibe kerül az, amikor az embert a tulajdonától fosztják meg. Nem vetem természetesen a szemükre, nem tehetnek róla. Nem tudom elfogadni, bár logikusnak és ésszerűnek tartom a nézetüket, de szerintem nem igazságos. Nem tudom elfogadni az állampolgári jogon épülő kárpótlási elméletet sem, amit Tardos Márton javasolt. A károsultak körének ilyen mértékű kiterjesztése abból az alapelvből indul ki, hogy a negyven év alatt mindenki sérült. Ha másként nem, azáltal, hogy a hatalom minden fillért, ami a létfenntartáson felül volt, elvett és újra elosztott. A megállapítás igazsága szerintem nem teljes. Az érvelés több szempontból is támadható. Először is úgy vélem, nem kell bizonygatnom, hogy voltak az évtizedeknek, ezeknek az évtizedeknek haszonélvezői is. És nem is kevesen. Nemcsak azokra az apparátcsikokra gondolok, akik a bolsevik eszméktől felvértezve hirdették a rendszer magasabbrendűségét, cserébe ezért hűbéri jogokat kaptak, hanem azokra is, akik rájátszottak a rendszer gyengéire, mialatt a hatalomnak hódoltak, és fennen hírdették az önmegtartóztatás nemes eszményét, keményen megsarcolták az egyre szegényedő közös kasszát. Ezek az emberek harácsolásuk révén már felépítették a kommunizmust - legalábbis saját maguk számára. Továbbá az állampolgári jogon adott kárpótlás térítésmentes. Úgy gondolom, hogy az ingyen osztogatott kárpótlási jegyek nem érnék el a kívánt hatást, csupán a spekulációnak kedveznének. Azt hiszem, nem mondok újat azzal, ha azt mondom, hogy az ingyen, térítésmentesen kapott javakat az emberek nem tudják értékelni. Erre az elmúlt évtizedekben a példák sokasága volt. Az ajándék kárpótlási jegyekkel ugyan a privatizációt lehetne segíteni, de a volt tulajdonosok nem éreznék a kárpótlási szándékot, míg azok, akiknek tulajdona nem volt, legfeljebb váratlan ajándékot látnának benne. Támadható ez az érvelés, illetve ez a koncepció abból a szempontból is, hogy feltételezi, hogy a túlzott központosítás révén a mai állam rendelkezik azzal a vagyonnal, amit elvontak. Ez szerintem alapvető tévedés, mert nem számol azzal a mértéktelen pazarlással, ami az országban végbement. Csak épp érintőlegesen mondjam a beruházás területéből: a nehézipar mértéktelen fejlesztése, Bős-Nagymaros, Jamburg, eocénprogram - a sort lehetne folytatni a kiszolgáltatott, egyoldalú kereskedelemmel, a semmittévő bürokratikus pártintézményekkel vagy a vendég- és vadászházak kiépített hálózatával. A többletelvonás ezekre szolgált fedezetül. Meg kell mondani nyíltan, hogy a központosított pénzeket részben az úgynevezett szocialista gazdaságpolitika feneketlen zsákja nyelte le, másrészt a hatalmat szolgáló bürokrata apparátus mohó étvágya emésztette el. Ezek után ezt a réteget még kárpótlásban is részesíteni - úgymond állampolgári jogon, ahogy ezt a koncepció mondja - nem lenne igazságos, azon túl, hogy reális számítások szerint kivihetetlen is. Fel kell tenni a kérdést: mi hát a törvényjavaslat célja? Én úgy fogalmaznám meg, hogy a gazdaság működőképességének megőrzése mellett részleges kárpótlást nyújtani a volt tulajdonosi körnek, illetve leszármazottainak, és ezen keresztül megnövelni e réteg lehetőségeit arra, hogy a társadalomban egykor elfoglalt helyüket és szerepüket visszaszerezhessék. Tekintettel a kárpótlás részleges voltára és szűkös körére, a magam részéről csak azokat vonnám e körbe, akik a kár elszenvedésekor magyar állampolgárok voltak és állampolgárságukat azóta is fenntartották. Mint egyéni képviselő választóim nagy többsége nevében is mondhatom, el tudják fogadni azt a tényt, hogy a föld vonatkozásában gyakorlatilag 98-99át úgyszólván, vagy 99ában hiánytalanul visszakapják az általuk elvett földet. Egyébként is a magyar ember, úgy gondolom, hozzászokott ahhoz a nehéz körülményekhez, ami évtizedek, de évszázadok óta ér bennünket. És azt hiszem, hogy az ember ebben az országban hozzászokott a veszteségekhez is - kénytelen volt. Ennek ellenére nem akar a magyar paraszt véres összetűzéseket, újabb atrocitásokat és legkevésbé patakokban folyó vért. Ha ezek az emberek méltányos kárpótlást kapnak a számukra elvesztett vagyonért, az elveszett vagyonrészt úgy tekintik, mint azt az árat, amit az új társadalmi rendért fizetnek. A közügyek iránt érdeklődő ember tudja és ismeri az ország jelenlegi helyzetét. Az emberek többsége érzi, hogy teljesítőképességük egy nagy betegségből épp lábadozó ember teljesítőképességéhez hasonlatos. A túlterhelés itt katasztrófaveszéllyel jár. Én úgy tapasztalom, az emberek türelmetlenül várják a kárpótlási törvényt, de ugyanakkor azt is elvárják tőlünk, hogy mielőbb teremtsünk olyan feltételeket az országban, hogy aki dolgozni akar, legyen az tulajdonos vagy tulajdon nélküli, dolgozhasson, munkája után legyen biztos megélhetése. Tisztelt Ház! Amikor kárpótlásról beszélünk, akkor a múltról szólunk. De a jövő mindennél fontosabb. Ahhoz, hogy a mostani, az ország történelme során oly ritkán adódó lehetőséggel élni tudjunk, az átalakulás folyamatát tragikus veszteségek nélkül kell megérjük.Ehhez az szükséges, hogy reálisan vessünk számot erőinkkel, a cél érdekében energiánk java részét megőrizve a kibontakozást, a gazdasági válságból való kijutást kell segíteni. A múlt: a történelem. Visszacsinálni már nem lehet. A jövő viszont a kezünkben van. Ha felelősséggel cselekszünk, a velünk szimpatizálók segítsége sem marad el. Ha nem így teszünk, magunkra maradhatunk. Én azt hiszem, a Parlament józan többsége a törvényjavaslat koncepciójának elfogadása mellett szavaz, és a viták során a konstruktív módosításokkal a választópolgárok számára reális, józan alapokon nyugvó kárpótlási törvény születik. Köszönöm. (Taps.)