Mizsei Béla (FKGP)

1991. február 24.

DR. MIZSEI BÉLA (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Előljáróban, de nyomatékosan hangsúlyozni kívánom, hogy minden olyan tevékenységet, törekvést, amely arra irányul, hogy a parasztságnak adjuk vissza földjét, én elsősorban a termelés érdekében tartok fontosnak. Én ezt már régen hangoztatom is, sajnos, én sem tévé, sem sajtónyilvánosságot nem kaphattam, éppen ezért, hogy úgy mondjam, fölháborított az, hogy állandóan a sérelmek orvoslását meg rehabilitációt, meg egyebeket emlegettek. Szerintem ez a termelés érdekében a legfontosabb. Engedjék meg, hogy ezzel kapcsolatban néhány statisztikai adatot fölolvassak. Magyarországon a magyar szarvasmarha-állomány 1938-ban 1 862 452 volt. Tekintettel arra - majd erre később fogok kitérni -, hogy tejszövetkezetet szerveztek a gazdák, ez oda hatott, hogy 1942-ben már 2 363 043 szarvasmarha volt az országban. 1945-ben, nagyon jól tudjuk: 1 059 000-re leapadt - de most jön a többi. 1946-ban már 1 221 000 volt, 1948-ban már 1 991 000 volt, 1950-ben már - a téeszesítés előtt - 2 221 611 szarvasmarha volt az országban. Ez az, amikor magánkézben van a szarvasmarha-tenyésztés! Most nézzük azt, hogy a közösben hogyan szaporodnak a szarvasmarhák! 1970- ben már 1 911 340 volt a létszám, aztán, 1980-ban még ugyan 1 918 000 volt, de azután szépen fogyott, és jelenleg ott tartunk, 1989-ben 1 598 000 volt a szarvasmarha, pedig akkor még nem volt úgynevezett tejtúltermelés. Ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy elleneink azt mondják: igaz ugyan, hogy feleannyi szarvasmarha van, mint 1945-ben illetve 1950-ben, de ezek egyszer annyi tejet adnak. Az én válaszom erre az, hogy nem ad egyszer annyi trágyát, és nem ad egyszer annyi húst, és főleg, ami húst adnak a fekete- tarkák, az a hús a nemzetközi piacon nem kell. De hadd mondjak el még valami magyarázatot arra, hogy miért fogyott ennyire le a szarvasmarha-állomány. A Magyar Hírlap január 29-i számában Gádor Iván úr, miután gúnyolódik azon, hogy nyers tejet árusítanak a parasztok meg a téeszek - pedig a vevőközönség nagyon szereti, mert felforralja, és sokkal finomabb, mint a zacskós -, azt is mondja, hogy ettől nem fog csökkenni a magyar tehenészetek legnagyobb állat-egészségügyi gondja, a tejet apasztó és a tehén karrierjének túl korai vágóhidi végét okozó tőgygyulladás gyakorisága. Kérem, ezt a tőgygyulladást a kisgazdák nem ismerték soha. Az igen tisztelt újságíró úr, ha tudni akarja, honnan ered, kérdezze meg a téeszekben meg az állami gazdaságokban dolgozó fejőnőket, majd azok elmondják. De menjünk tovább! Hogy úgy mondjam, nagy vihart kavart föl a mi földprogramunk, és közel egy éve egyebet sem hallunk, csak azt, hogy támadnak bennünket. De többek között itt van például a Kapaszkodó 1990. júniusi száma, amelyben azért elismerik, hogy a hústermelésben a kisgazdaságok, a háztáji szerepe sokkal nagyobb, mondhatni: meghatározó, de ezek jelentős része a termelőszövetkezetek által biztosított takarmány felhasználásával tart jószágot. Hát, kérem, azok az állattartók, akik arra számítva állították be a tenyészanyagot, hogy majd vesznek takarmányt, azok az idén nagyon csúfosan ráfizettek. Azt hiszem, ez az év tanulság arra, hogy igenis, azt az irányzatot kövessük, hogy az állattartó saját maga termelhesse meg a takarmányt, mert úgy a legolcsóbb. Tagadom a nagyüzemek abszolút termelési fölényét a mezőgazdasági termelésben. A kisgazdaságok költségtényezői egészen mások. A kisgazda nagyobbrészt családjával műveli földjét, neveli állatait, és ha netán túltermelés következik be, legfeljebb azt mondja, hogy olcsóbban adom, most olcsóbbért dolgoztam, majd legközelebb kijön. De a nagyüzem ezt nem tudja megtenni. A nagyüzem kénytelen tartani az árakat, mert ő bért fizetett ki. És itt van most ez a legújabb: a húsüzemnek ez egy manővere, hogy jó, most nagyképűen leengedi a húsárakat, ugyanakkor lenyomja a termelői árakat egészen valami 57 forintos átadásra. Nehezen, de ki fogják bírni ezt a kisgazdák is, abban a reményben, hogy a földjüket visszakapják, és akkor majd megtermelik a takarmányt. Mert ha az állattenyésztés olcsóbb kisüzemben, akkor olcsóbb lesz a takarmánytermesztés is kisüzemben. És ebben látom én a kibontakozás nehéz útját. Tudom, nem ez a perspektíva. A perspektíva az, hogy mindenki mindenkor megkaphassa azt a munkadíjat, és azt a tisztes hasznot, amiért megdolgozott. De jelenleg, az országnak ebben a nehéz állapotában, fogadjuk el a parasztságnak azt az ajándékát, mert ajándék az, amikor például három- és négykilós élő libát 150 forintért felkínálnak, mert nem tudják másképp eladni, ebből ráadásul 30a közvetítő ÁFÉSZ-t illeti. De gyerünk tovább! Azzal támadtak bennünket állandóan - és ez soha sem maradt ki a cikkekből -, igaz ugyan, hogy jelenleg majd jóllakunk, ha a kisgazdák megkapják a földjüket, de a Közös Piacban majd nem tudunk részt venni. Hát, ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy a Közös Piacnak nem elsősorban fekete-tarka borjúkra, nem búzára, árpára meg nagyüzemben könnyen megtermeszthető cikkekre, hanem elsősorban gyümölcsre, zöldségfélékre van szüksége. És ezzel kapcsolatban hadd mondjam el azt, hogy például a jászbolsai fekete homokról 1959-ig 40-45 mázsa meggyet szállítottak el a kereskedők. Utána megalakult a téesz, és munkaigényes lévén a gyümölcs, nem tudott vele mit kezdeni: kiszedték a fákat, és - a kisgazdák könnye hullatására - feltüzelték. Azóta rájöttek egyes okosok arra, hogy a szalmából lehet csinálni brikettet is, és - Isten bocsá+ - brikettet csinálnak a szalmából, hogy a tüzelőgondot megoldják. Csak az a kérdés, drága magyar föld, mikor kapod vissza azt a szerves anyagot, amelyet leszedtek rólad. De továbbmegyek. Itt van például az állattenyésztéssel kapcsolatban még: jelenlegi húszholdas kisgazda az újságban, Kisújszálláson. Valahogy meg tudta őrizni 20 hold földjét. A következő állatállománnyal rendelkezik. Van rajta 2 anyakanca, nóniusz, párját ritkító, minden évben lead egy-egy csikót; van rajta 3 tehén, 2 növendék bika, 10 anyasertés egy apaállattal, 40 darab anyajuh, 50-60 darab süldő, 400 darab tojóhibrid, és leadott az idén 40 darab hízót. A téeszeknek, ő azt mondja, 500 holdon sincs ennyi állatuk. De még arra hadd mutassak rá, a kisgazdák nagyszerű, hogy úgy mondjam, kombinatív készségére: ha ez az ember most csak 20 tehenet tartana, semmi mást, szaladhatna a tévéhez panaszra, meg csinálhatná a jelenetet, hogy kiönti a tejet. Egyébként, a parasztok soha nem öntöttek ki tejet a harmincas években. A harmincas években is volt tejmizéria, éppen úgy, mint most, tisztelt Ház. 1935-ben, 1936-ban 6 és 8 fillérért adtak egy liter tejet a tejpiacon. A parasztasszonyok, a tanyai parasztasszonyok úgy segítettek magukon, hogy sajtot nyomtak a tanyán, hogy ne kelljen a savót becipelni a városba. A savót odaadták a malacnak, a sajtot 10-20 kilójával bevitték a tejpiacra, letették az asztalra, adták amennyiért vették, egy dekát vissza nem vittek, egy dekát fel nem halmoztak és a szegény ember is hozzájuthatott az olcsó tejtermékhez. Ezt a nagyüzem nem tudja megcsinálni. (Juhász Pál közbeszólása.) Nem baj kérem, ez igaz, az előbb is rámutattam arra, hogy ezt a paraszti nyomort azután a B. Szabó István-ok enyhítették azzal - jó, hogy közbeszólt Juhász képviselőtársam -, hogy tejszövetkezeteket szerveztek, a tejszövetkezetek folytán gyönyörűen megszabadultak a parasztasszonyok a nyomorúságtól, de a Rákosi-rendszer azt elvette tőlük, és most ott tartunk, hogy elölről kell kezdeni, de elölről fogják kezdeni. A paraszti nyomor nem ott volt, hanem ott, amikor petróleumos rongyot csavartak Jászboldogházán egy parasztgazda lába ujjára, amikor holtra verték és azzal jött magához, hogy meggyújtották a petróleumos rongyot. Nagyon jó, hogy közbeszólt igen tisztelt Juhász képviselőtársam, mert legalább elmondom - különben elfelejtettem volna -, az, hogy mindenki egyformán szenvedett, ez hazugság. Annak nem csavartak a lábára petróleumos rongyot, aki így mond, és nem ült a halálzárkán négy hónapig, mint jómagam. Lebecsülése - aki ilyet mond, hogy mindenki egyformán szenvedett - azoknak a szenvedéseknek, akik valóban komolyan szenvedtek. (A Kisgazdák és az MDF padsoraiban taps.) Igen tisztelt Füzessy képviselőtársammal nagyon egyetértek abban, amikor azt mondta, hogy az Alkotmánybíróság több kérdést nyitva hagyott. Hadd olvassak fel néhány sort az indokolásából: "Ha igazolni lehet, hogy a volt tulajdonosok kedvezményezésével az állami tulajdon lebontásának társadalmi összeredménye kedvezőbb lesz, mint egyenlő elbánás esetén, és ha a tényekből egyértelműen következik, hogy más, a nem tulajdonosokat nem diszkrimináló eljárás ezt az eredményt meg sem közelítené, akkor a nem tulajdonosok nem hivatkozhatnak arra, hogy az Alkotmány 76/6. §-ában biztosított jogokat megsértették." De továbbmegyek: azt mondja az igen tisztelt Alkotmánybíróság indokolása: "ki kell mutatni ebből kifolyóan, hogy mi a volt tulajdonosok közötti különbségtételnek az objektív alapja." Ezzel kapcsolatban hadd mondjak el saját életemből egy epizódot. Tekintettel arra, hogy 56-os múltam miatt ügyvéd nem lehettem 1963 után, így a szolnoki Kertészeti Vállalatnál helyezkedtem el, mint segédmunkás, de ezért nem kívánok külön kárpótlást. A szomszédunkban dolgozott egy bolgárkertész, aki nagyszerű kertész volt. Egymáshoz jártunk tapasztalatcserére. Egyszer azt vettem észre, hogy az én kertész barátom felcsapott zöldségkereskedőnek. Azt láttam, hogy amíg kertészkedett, addig egy rossz lova volt, amikor kereskedett, egymás után vette az autókat. Egyszer megkérdeztem az én kedves kertész barátomat: mondja, melyiket volt jobb csinálni, kertészkedni vagy kereskedni? Azt válaszolta: én szerettem kertészkedni, de ha azt az összeget, amit én a kereskedelemből saját tevékenységem folytán kapok, a kertészetből akarnám megkapni, akkor öt segédmunkást kellene alkalmaznom, akiket reggeltől estig hajtanék, de akkor rám fognák, hogy piszkos kizsákmányoló kulák vagyok. Így kereskedek, de azt mondja - a múltkor odaszólt nekem Szolnokon: Mizsei bácsi! okvetlenül szerezzék vissza a parasztoknak a földet, mert kereskedni csak úgy tudunk, ha lesz, aki termel. Hadd mutassak rá a különbségre a kereskedő és a földműves között, részben a szerepét, részben a lehetőségét illetően. A kereskedő szerepe az, hogy az árut a termelőtől a fogyasztóig közvetítse. Új árut nem állít elő, az inflációnak a megfékezésében így nem vesz részt. A mezőgazdasági termelő új árut termel, azonkívül a kereskedőnél a tőke egy hónapban kétszer is forog, a mezőgazda nem kereskedő, a mezőgazda termel, lehet, hogy egy év múlva a gyümölcstermelő majd hasznát látja annak, hogy befektetett. Ez a különbség a kereskedő és a kisgazda között igen tisztelt Eörsi képviselő úr - ez a válaszom. Helybenlakás: nagyon gyakran elhangzott éppen a Földművelésügyi Minisztérium felé, hogyan gondolja az elhagyott falvakat betelepíteni, a munkanélküliség hogyan oldódik meg, ha a tsz-ek netán felbomlanak. Először is a tsz-ek nem bomlanak fel, másodszor: ha a földet visszakapják a kulákunokák, akiket már úgy kellene telepíteni, hogy körülöttük a kisebb földesek kapnának tulajdont, és ha azok tanyát fognak építeni, márpedig fognak építeni, mert tervük, a vályogvetőtől kezdve a szobafestőig annyi iparos és segédmunkás kap munkát, hogy nem győzik a munkát elvállalni, ezt higgyék el nekem. A másik: az elhagyott falvakba ki tudja, hogy nem kíván-e visszamenni az, aki a városban kénytelen élni, mert nemcsak azért ment el a faluból, mert elüldözték, azért is elment, mert a tsz-féle termelési struktúra miatt nem volt számára munkalehetőség. Ne büntessük őket azzal, hogy elzárjuk őket attól, hogy a földjüket visszakaphassák. Van még egy nagyon fontos kérdés, ami amellett szól, hogy igenis vissza kell adni a parasztságnak a földet minél nagyobb terjedelemben, ez a biogazdálkodás. Véleményem szerint nyugati piacra elsősorban biotermékkel tudnánk betörni és a biotermékek előállításához a tanyás gazdaság a legalkalmasabb. De továbbmegyek. Mindig emlegetik újabban kormánypárti urak, ellenzékiek is a bizonyos hőn óhajtott farmergazdaságot. Nyugaton az a példa. Először is: az én véleményem szerint ez a kárpótlási törvényjavaslat, amennyiben pártunk módosító javaslatait megszavazza a tisztelt Ház, az első és egyetlen alkalmas lépés arra, hogy a farmergazdaság kialakulhason, mert a fiatalabbak majd az idősebbektől vagy életjáradék vagy tartás vagy készfizetés mellett meg fogják vásárolni lassan a földjüket. Az az út, amit az igen tisztelt ellenzék egyes képviselői mondanak - vidéken hallottam, Szolnokon -: majd vesznek fel milliókat valami gazdabankból a kisgazdák, majd megcsinálják a kisgazdák azt a valamiféle gazdabankot, ez már az ő dolguk. Hadd mondjam el, hogy Magyarországon olyan darab földet, amely biztosítja egy család megélhetését, ha csak abból él, sohasem vásároltak egyszerre. Ismertem nagybérlőket, kisbérlőket, főleg a nagybérlőkre volt jellemző, dehogy akarták ők a föld tulajdonát megszerezni. Nekik az volt a bolt, hogy gazdálkodtak rajta, a gazdasági év végén megfizették a bért, és ezzel el volt intézve. Kiskunmajsán hallottam Raskó György igen tisztelt államtitkár úrtól, hogy kezdetben nyugaton is nagyon sok farmer tönkrement. Hát én megnyugtatok mindenkit, hogyha itt úgy juttatnánk embereket földhöz, hogy hitelbe vásároljon, mondjuk 50 vagy 30 hektárt, az már az első évben tönkremenne. A föld nem bírja a kamatot. Még a 60s, 835156s kamatot sem. Egyébként erre szüleim, a saját családom a tanú, illetve lenne a tanú, ha élnének, de gyermekkorom keserves emléke volt, amikor egy hold földet meg kellett venni, mert közénk esett és adósságot vettek rá. Gyermekkoromnak minden negyedévében, amikor a váltót kellett újítani és nagyapám volt szegény a kezes, valóságos családi perpatvar színhelye volt otthonunk. 1938-ban tudtuk kifizetni, amikor már konjunktúra volt. (Mozgás.) Tehát még annyit: azt írja ez az igen tisztelt Gádor Iván úr, hogy a kisgazda politikusokkal a Kormány nem tud kormányozni, ezek csak tüntetést tudnak szervezni, az aszfaltra tejet locsolni, törvényt sértve földet osztani, izgalomba tudják hozni a parasztság izgékony részét. Először is a taxisblokádot mi nem szerveztük. (Taps középen.) A tejtüntetést sem mi szerveztük. Éppen most egy vidéki faluban járván hallottam, hogy meg volt szervezve a tsz-szállításvezető, egyik tsz-nek kiadta: te viszed a tehenet, te viszed a tejet stb. stb. Az, hogy voltak olyan földfoglalások is - amely tulajdonképpen a tagi tulajdonnak a címén a c) pont alapján visszajárna, de egyes tsz-elnökök ezt szabotálták - ez nem volt más, mint a magyar parasztság hűsége a földhöz. De hadd mondjam még el - tehát ezt írja az egyik újság, a Magyar Hírlap - de van itt egy másik újság nálam, a katolikus népfőiskolák újságja: Mozdul a föld, a következőket írja: "Szomorú, hogy ismét ügyvéd urak, »hivatásos politikusok« enyhén szólva is hozzá nem értő laikusok vindikálják maguknak a jogot, hogy megmondják, mi is a parasztság érdeke. Mikor veszik már észre magukat?" A következőkben még azt írja: "Ennyire világosan gazdaellenesen magyar parlamentben még nem mertek megszólalni. Most úgy beszélnek a gazda ellen, mintha a bölcsek kövét nyelték volna le a felszólalás előtt, mintha a parasztság életviszonyai az országnak közömbösek volnának. Van köztük közgazdász vagy más, akinek a diplomáján még nedves a pecsét, de indokolás és érvek nékül, bizonyítékok híján okoskodnak." Még annyit engedjenek meg, hogy elmondjam, hogy én nem csodálkozom igen tisztelt FIDESZ-képviselőtársaim magatartásán. Olvasom a zöld almanachban: jól képzett fiatalok, jó állásokban helyezkednek el, mellé a képviselőség, havonta olyan summához jutnak tudásuk folytán, hogy nekik az az összeg, ami abból a kis földecskéből jutna, nem hiányzik. De a magyar parasztoknak, akik úgy mentek nyugdíjba, hogy nem munkakönyvük volt, hanem beadási könyvük, jól jön az a kis nyugdíjkiegészítés azoknak a nagymamáknak, akik az unokákra szavaztak. (Taps középen.) Ezt kívántam elmondani, nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. Hadd mondjak még csak annyit: még kér a nép, most adjunk neki! (Taps a jobb oldalon és középen.)