Szentágothai János (MDF)
SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Most már azért nyilvánvaló, hogy az előttünk fekvő problémában jó megoldás nincs. És hát a legjobb, amire igyekezhetünk, az valami kisebbik rossz. Ezért én sem tehetek mást, mint javaslom, hogy gondolkozzunk el és lehetőleg elvont, szinte filozófiai szinten, éspedig egyszer pártkülönbség és pártideológia nélkül, vajon a teljes káosz állapotából, amihez közeledünk, való kilábaláshoz a legközvetlenebb és legbiztosabb egyenes út a jogászi gondolkodás túltengése - ne vegyék rossz néven, hogy ilyesmit mondok, nem a jogállammal van nekem bajom, én tudom, hogy az feltétlenül fontos. Fiat iustitia, pereat mundus - mondották a klasszikus kor rómaijai, elég sok római jogi idézetet hallottunk, nem tudom, hogy ez onnan származik-e, de észreveszszük-e, hogy ez egymaga is azért eléggé kétértelmű, kétélű kard, az egyik értelme egy magasztos eszme: inkább pusztuljon a világ, de ne szenvedjen a jog sérelmet. De lehet egy másik élt is figyelembe venni, és úgy fogalmazni: a világot a jog rideg betűjével akár el is lehet pusztítani. Ugyanez rövid és pregnáns, egy másik latin aforizma, nem tudom, hogy ez valóban klasszikus-e, de mindenesetre elég tömör: summum ius summa iniuria: azaz a jog maximális alkalmazása maximális jogtalanságot is okozhat. Ugyanezt a problémát más oldalról, valószínűleg még értelmesebben közelítette meg Orbán Viktor, amikor a jogszerűség és igazságosság és gazdaságosság problémáit vetette fel és elmélkedett rajta. Ezt a mélyen, szinte zsigereimből jövő kételyemet és aggályaimat próbáltam ebben a Parlamentben még eléggé az elején, a nemzeti kisebbségek parlamenti reprezentációjával kapcsolatban érzékeltetni, és majd a nemzetiségi törvény vitájánál újra megteszem. De talán még hangsúlyosabban és veszedelmesebben jelentkezik ez a dilemma a vagyonjogi kérdésekben, legyen az földtulajdon vagy akár bizonyos, különösen méltányos esetekben más ingatlan, gondoljunk az egyházaktól elvett karitatív oktatási és hitéleti célú intézményekre, bár nyilván nem földtulajdonra. Önmagában én is úgy érzem, miniszterelnökünk erre célzott, azt hiszem, eléggé egyértelműen, hogy a FIDESZ javaslata lenne a legegyszerűbb megoldás. Úgy érzem, hogy a javaslat koherens, konstruktív és a jövő szempontjából valószínűleg a legkevésbé kényes. Azonban hát ugye - és ez a bökkenő, az, hogy a színészek tudják, hogy ez a Hamlet- monológból való, Arany fordításában - a magyar parasztság idestova 500 éves jogfosztás után - én most nem tudom, létezik-e vagy sem, nem vagyok történész, az úgynevezett második jobbágyságnak a fogalmáról, számomra a Derkovits-féle fametszetek voltak az irányadó élmények. Egy rövid, 1945 utáni közjáték után, amikor fantasztikus hősiességgel ennek az országnak három év alatt ismét táplálékot adtak, ismét elvették tőlük a földet. Tragédiája ennek - és ebben sajnos a FIDESZ-nek van igaza -, hogy ebben az életkorban most talán még helyreállítható bizonyos fokig, de valószínűleg nem lesz a jövő életformája, valamiféle farmergazdálkodás, gazdaság lesz, hogy mi lesz, azt én nem tudom, és senki sem tudja, attól félek. Majd ráutalok, hogy miért szavazok mégis inkább a Kisgazdapárt által favorizált oldal felé, annak ellenére, hogy érzem, hogy itt a jövő szempontjából nem találunk egy végleges megoldást. Talán a legfőbb mércéül a méltányosságot és tisztességet kell vennünk, kicsit másként fejezte ki ezt Eörsi Mátyás, de lényegében ugyanazt a gondolatot. Ezek sajnos nem jogi kategóriák. Meg vagyok róla győződve, hogy a földtulajdon problémájának kezelésében a kettő jobb útmutató lenne, mint bármilyen csavaros jogi fogalmazás, mert ugyebár, ha valaki azért igényli vissza a jogtalanul elvett földjét, hogy mindjárt spekuláljon vele, az jogilag rendben lehet, de az ország mai helyzetében talán nem a legtisztességesebb. Bármennyire jogos a paraszti tulajdon visszaadása körül és minden tekintetben tisztességes a '49-es határidő, aligha lenne méltányos, ha eleve kizárnák az 1938-1945 között, majd 1945-1948 után újra, második menetben jogaitól és vagyonától megfosztott zsidóságot. Ezt azért helyesnek tartanám, tudom, hogy nem lehet mindent egy törvénybe beépíteni, azért itt legalább annyit javasolnék, hogy valahogy kerüljön bele a '45 előtti - nagyon kevésről lehet itt már szó gyakorlatilag - valamiféle nyugdíjkiegészítés és esetleg valami lehetőség a vagyonkárpótlásban is. Meg kell mondanom azonban, Daróczy Zoltán barátomnak egy megjegyzése nagyon nagy hatással van rám, amit ő mondott, hogy az NSZK-ban előbb vagy 8 évig nagyon keményen dolgoztak, és utána volt mód nagyon komoly kárpótlásra. Adtak kárpótlást a zsidóknak is, és adtak kárpótlást azoknak a németeknek, akik innen, meg sok más területről kerültek ki. De vajon méltányos lenne-e itt, Magyarország legnagyobb kisebbségét, a cigányságot kizárni, akik sem 1945-ben, sem '47-ben még álmukban sem gondolhattak érdemleges földjuttatásra? Nem tudom, hogy hányan lehetnek, akik esetleg vállalkozhatnának a föld megművelésére, azonban lehet-e például azzal kizárni őket, hogy tőlük nem vettek el semmit, legfeljebb Auschwitzban az életüket, egyszerűen mert nem volt mit elvenni. Úgy hallom a cigányok képviselőitől, hogy bizonyos legeltetési jog lehetőségével lehetne azért, tulajdonképpen nagyon kis és nagyon organikus mechanizmussal segíteni és rejtett tartalékukat feltárni. Tessék megnézni Erdélyt, Erdélyben jó egynéhány székely faluban már a fenyegető Ceausescu-féle politika elől is a falvakból kimenekültek helyét magyarul beszélő cigányok foglalták el, és azok bizony művelik a földet rendkívül nehéz körülmények között. Végül a kollektív felelősség értelmében a német nemzetiségieket is azért meg lehet említeni. Kérem, Wekler Ferenc képviselő úr megmondta, már elmondotta, tudom, hogy nem lehet most mindent egybe belevenni, azonban én kérem, átéltem ezt. Én kórházvonattal '45 legelején hagytam el az országot súlyos sebesültekkel, és szerencsésen, nagyon jó erősen nyugati területre telepítették a kórházunkat, majd '46 elején megint kórházvonattal jöttem vissza, és akkor találkoztam a kitelepítő vonatokkal. Hát kérem, azért az a látvány: jó, csereberéltünk velük, mert akkor ugye, magyar pénzt tudtunk, és nekik tudtunk abból a vacak, amerikaiak által rendszeresített hadipénzből adni, ők is jól jártak. Kérem, még ennél szörnyűbb dolgokat is láttunk, de most nem akarom a Parlamentet itten zavarni, különben túl hosszúra nyúlna hozzászólásom. Jogász barátaimtól hallottam, hogy a jó és maradandó jogalkotás az, ami egy társadalomban magától kialakult és jónak bizonyult magatartási formákat tesz normává. Na most, ez nyilvánvaló, ezúttal lehetetlen. Ezért talán a társadalom legnagyobb ereje, a spontán önszerveződés érvényesülésének kellene itt némi teret engednünk. Az élettelen és az élő világban - tudjuk - az önszervezés a legbiztosabb szerveződési mechanizmus, a káoszból bármi, ami lett, az önszervezéssel lesz. Ugyanezt csinálja a mi agyunk, nem akarok itt szakmai előadásba átmenni, hogy ez hogy történik, mert erről valamit tudok, tudunk azért. A piacgazdaság, amelynek mindannyian elkötelezettjei vagyunk, döntően önszervezés, és belőle a spontán elemet kiiktatni rosszabb, mint bűn, Talleyrand szerint, az ő értelmezésében, az pedig hiba lenne, talán megfordítottam a szokást. Az önszervezés. Sok mindent talán a helyi hatóságokra lehetne bízni, amelyek jobban ismerik a viszonyokat. Mert azért is okos, mert a kaotikus viszonyaink között és ebben azért a Kisgazdáknak bizonyos értelemben igazat kell adnom, Kisgazda hozzászólóknak, hogy itt azért az élelmezés körül egykönnyen lehet hamar baj, és itt azért akkor, hogyha itt egy bizonyos földjuttatás történik, akkor azért talán ezekből a bajokból ezeken, legalább átmenetileg, még ha nem is a jövő útja, és nem marad meg, akkor is talán valamit segít. Én egészben véve ezt a törvényjavaslatot nem önmagában, de a rengeteg módosításával azért alapnak el tudnám fogadni. Persze menjünk majd a részletes vitában végig ezeken, rengeteg, igen hasznos módosító javaslat van, ezzel együtt valami azért azt hiszem, ki tud kerekedni. Nem tudom, hogy a legjobb mód-e az, ahogy mi itten csináljuk ezzel a kotkodácsolással, ami itt a Parlamentben történt. Bocsánatot kérek, megkövetem már előre a Parlament egészét, hogy ilyen csúnya kifejezést használtam. Kérem, nem rossz dolog tanulni olyan szomszédoktól, akik esetleg az embert nem olyan borzasztóan szeretik. Kérem, a román nyelv: miután a román egyik kis kisebbség Magyarországon, ezért a román nyelven is talán valaki majd megszólal ebben a Parlamentben. Engedjék meg, hogy ezt megelőlegezzem három szó erejéig. Ennél többet tudok, de három szót igen: Tace si face! Hallgass és csináld! Kérem, itt valamivel többet kell. Kérem, nekünk ez 300 évig nagyon jól bejött, akkor is, mikor nem erőszakkal. Volt erőszak persze, a Horia- és Closca-lázadás, és ugye volt 1848-49-ben, majd aztán utána később, hát 1918 után jött a haddelhadd, de addig kérem, általában elég békésen csinálták, és kérem, nagyon-nagyon eredményesen. Tehát én javasolnám, hogy egy kicsit ezt a szempontot is vegyük figyelembe Daróczy barátomnak az értelmében, hogy előbb nagyon dolgozzunk, és akkor tényleg építsük be formálisan is, lehetőleg maximálisan, már amennyire ez reálisan keresztülvihető, a kárpótlást is. Köszönöm szépen. (Gyér taps.)