Herczeg János (KDNP)
HERCZEG JÁNOS (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Többször elgondolkodtam azon, akik itt ülünk körben ebben a Házban, tulajdonképpen megszállott emberek vagyunk. Megszállottai annak a fanatikus gondolatnak, hogy egy romhalmaz után, a múlt rendszer által gazdaságilag, erkölcsileg romba döntött Magyarország után egy új Magyarországot akarunk építeni. Megszállottai, fanatikus hívői vagyunk. Vállaljuk népünk előtt a népszerűtlenséget is azért, mert a múlt rendszer által ácsolt keresztet felvesszük és visszük. Visszük a keresztet zokszó nélkül vagy hittel, akarással, azt a keresztet, amelyet előttünk ácsoltak nekünk azok, akik igyekeztek a nép életszínvonalát úgy megtartani, hogy most a nép egy része az áremelések miatt siratja a régi rendet. Mi kénytelenek vagyunk árat emelni, azt a rosszat is viselni, vinni, amit örököltünk. Fanatikus hittel hiszünk mégis abban, hogy itt lesz egy új Magyarország, a romhalmazon, a gazdasági csődön, gazdasági válságon keresztül egyszer eljutunk oda, hogy mégiscsak megindul egy normális élet. Rettentő nehéz helyzetben vagyunk. Visszük a keresztet, ugyanakkor sokan hálátlanok ebben az országban, szidnak, minket köpködnek le, azokat, akik visszük a keresztet és nem azt, aki csinálta a keresztet. Elérkeztünk nagy hitünk, nagy akarásunk jelentős állomásához, a gazdasági rendszerváltáshoz. Eddig alkotmányos rendszerváltás volt, alkotmányos dolgokat műveltünk, most azonban már hozzányúlunk a gazdasági élet komolyan megoldásához. Az ország szekere kátyúban van, sajnos nagy kátyúban. Engedjék meg nekem, hogy egy kicsit aggodalommal nézzem, ahogyan nekigyürkőzünk a kátyúból való kiemelésnek. Miért? Ahhoz, hogy jogszerűen valamit eredményesen véghezvigyünk, ahhoz átgondoltság kell, megfelelő nekikészülés kell. Mi nem ezt csináljuk. Jó, igaz, mentségünkre szolgáljon az, hogy az idő sürget, törvények halmaza áll előttünk, amit meg kellene hoznunk, meg kellene teremtenünk, azonban mégsem fogadható el igazán ez a mentség. Nem lett volna szabad ilyen két nagy horderejű kérdést, mint kárpótlás kérdése és a földkérdés, egyszerre, együtt tárgyalni. Két komoly dolog, ami két külön tárgyalási vonalat követel. Mit csinálhatunk? Itt van egy törvénytervezet ezzel a két nagy komoly problémával elénk rakva. Vessük el, utasítsuk el, ne szavazzuk meg? Mi történik, mikor lesz itt újból egy ehhez hasonló törvénytervezet beterjesztve? Közben a parasztság várja a földet, foglalja el a földeket. Tárgyalnunk kell, elő kell vennünk, véleményem szerint azt kellett volna csinálnunk, hogy fontossági sorrendet tegyünk a két nagy kérdés között. Én nem tehetek róla, de mindig külön gondolkozom a kettőről, a kárpótlás és a földkérdés helyretételéről. Fontossági sorrend szerint véleményem szerint először a földkérdést kellett volna előrevenni, mivel a magyar mezőgazdaság ilyen bizonytalanságban nem tartható tovább. A termelőszövetkezetek, a gazdaságok nem tudják, hogy mit csináljanak, szántsanak, vessenek, mi lesz velük, hogy tervezzenek, nem beszélve a parasztságról, amelyik várja a földet. Immár egy év eltelt a rendszerváltás óta, és nem érti meg, hogy miért nem oldjuk meg ezt a kérdést, hiszen szántani, vetni kellene, mert pár hét múlva itt a tavasz. Fontossági sorrendben ezt kellett volna először tárgyalnunk, tehát a földkérdést, kapcsolva a szövetkezési törvénnyel és az általános gazdasági hitel kérdésével. Ha azonban itt van ez az összetett törvényjavaslat, próbáljuk meg úgy csinálni, alakítani, formálni a javaslataink folyamán, hogy az elfogadható legyen. Ez össze van csapva a kárpótlási törvénnyel, azzal egybe van véve. Amikor a kárpótlási törvényre gondolok, engedjék meg képviselőtársaim, hogy elsősorban megemlítsem - mint ahogy Zimányi Tibor barátom javasolta -, azok, akik börtönben voltak, internáltak voltak, egy kicsit többet érdemelnének, mint aki ezt nem szenvedte végig. Ezeket az embereket a régi rendszer kiemelten sújtotta, ezeknek az ügyét nekünk is kiemeltebben kell kezelni az általános ügynél, abból kiindulva, hogy ezen emberek jórésze már sírban van, akik pedig még élnek, azok életük túlnyomó részét kórházakban töltik, alig van valami hátra a számukra. Adjuk meg nekik azt az érzést, a kárpótlást, ha őket kiemelten sújtotta a régi rendszer, akkor mi próbáljuk egy kicsit kiemelten kezelni az ő kárpótlási ügyüket. Ezt feltétlenül a figyelmükbe ajánlom a tisztelt képviselőtársaimnak. Másik oldala a dolognak, amit az előbb is hangsúlyoztam: a kárpótlási törvénynek ez a kárpótlási része bennem mindig így él: kezeljük őket kiemeltebben, mint a közönséges kárpótlás. A dolog másik oldala: a gazdasági oldal, a mezőgazdaság kérdését helyretenni nagyon sürgősen, pár héten belül vetni kellene. Sürgősen talaj kell a magyar parasztság lába alá, várja, hogy a saját földjére tegye rá a lábát, mert az az övé volt, övének akarja tudni a jövőben. Nem lehet bizonytalanságban hagyni a parasztságot, az egész országot. Magyarország agrárállam, nekünk ipari nyersanyagunk nincs, iparunk mondvacsinált lehet bármikor is - eddig is az volt. A mi kincsünk, aranyunk, nyersanyagunk a föld, azt ilyen bizonytalanságban nem tarthatjuk, mert amíg helyre nem tesszük, addig az ország nem áll stabil lábakon. Vissza kell adni a parasztnak a földet, ahol lehet, amelyik az övé volt, a tanyáját, amely az övé volt, igyekezzünk úgy igazítani ezt a kárpótlási törvényt, hogy minél előbb és minél gyorsabban végrehajthassuk. Ha már itt van ez a javaslat, akkor ne dobjuk el, próbáljuk úgy csiszolni, formálni gondolatainkkal, javaslatainkkal, hogy elfogadható legyen, mert mire újabb javaslatot adnánk be - ha ezt elutasítjuk -, akkorra már nyár vagy ősz lesz, Isten őrizz, nem is merek belegondolni. Javaslom, hogy adjuk hozzá a javaslatainkat, fogadjuk el, mert ez a jövő útja. Köszönöm szépen. (Jobb oldalon taps.)