Kapitány Ferenc (FKGP)
KAPITÁNY FERENC (FKgP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A politikai és egyéb érdemekért szerzett nyugdíjkiegészítések jelenlegi rendszerét a társadalom joggal bírálja, és tartja elfogadhatatlannak. Többen, több oldalról közelítették meg ezt a problémát, amely már akuttá vált. Dr. Székelyhidi és több társam után egy más látószögből szeretném ezt megvilágítani. De mert nem tudom, hogy például Darvas Iván művész úr a frakciója nevében beszélt-e, én előre kimondom, hogy saját nevemben beszélek, de abban bízom, hogy frakciótársaim is ezzel egyetértenék. Észrevételeimet zömmel a nemzeti ellenállási mozgalomban és a németellenes szabadságharcban szerzett érdemekért kitüntetettek fogalomkörében meghatározott kérdésekre kívánom összpontosítani.Elöljáróban szeretném mindjárt leszögezni, hogy a törvénytervezetből idézett németellenes kifejezést náciellenesre vagy fasizmusellenesre javaslom kicserélni. Ugyanis a németellenes meghatározás úgy is felfogható, mintha a német néppel szemben történt volna a támadás, holott köztudott, hogy a német nép is áldozata lett a nácizmusnak.
Az elmúlt rendszerben az ellenállási tevékenységek elismerése, illetve el nem ismerése nem a tényeken alapult, hanem az állampárt politikai hatalmasságainak vagy a kérdéses legitimációjú Partizánszövetség és más hasonló jellegű szervek vezetőinek véleményén. Ennek súlyát több mint négy évtizeden keresztül másként érzékeltek, és ezért menet közben más-más rendeleteket, belső utasításokat szültek. Gondolok elsősorban a 7000/1945. miniszterelnöki, a 13 241/1947. számú kormány- és a 79/1989. számú minisztertanácsi rendeletekre.
Az alaprendeleten történt változások ugyan igazolják, hogy a szóban forgó elismeréseknek a politikai megítélése időközönként változott, másként ítélték meg az ellenállási mozgalom fogalmát, de egyben következetesek voltak: csak olyan személynél ismerték el, aki hűséges volt a Magyar Kommunista Párthoz, és kiszolgálója maradt a szovjet érdekeknek. Nagyon sok esetben még ellenállónak sem kellett lenni azért, hogy valakit kizárólag az előnyök biztosítása végett annak nyilvánítsanak.
Ma már gyökeresen megváltoztak a politikai és társadalmi viszonyok, és természetszerű, hogy tarthatatlanná vált a pártállami értékrend, és ezért felül kell vizsgálnunk, hogy kiket illet meg valóban nyugdíjpótlék.
De nemcsak a nyugdíjpótlék kérdésében szükséges a felülvizsgálat. Ugyanis egyes kitüntetésekhez lakásjuttatások is jártak. Ezt az egy héttel ezelőtt megismert vagy húsz, eddig titkosan kezelt iratok egyikéből ismerem. Engedjék meg, hogy ebből a rendeletből idézzek.
A címe a Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 3466/1971. számú határozata, Fock Jenő aláírásával. Címe: A Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetés tulajdonosai lakáshelyzetének megvitatásáról. Ebből részleteket mondok.
A kitüntetések jogos lakásigényét, ideértve a minőségi lakáscsereigényt kérelmükre ki kell elégíteni. A kitüntetettek lakásigényét tanácsi bérlakás kiutalásával kell megoldani. A tanácsi bérlakások kiutalásánál és tanácsi értékesítésű lakásjuttatásnál a kitüntetettek jövedelmi, illetve vagyoni viszonyait nem kell figyelembe venni. Budapesti kerületi végrehajtó bizottságok javaslatára a Kivételes Ellátások Bizottsága - így hívták azok egyikét, amelynél bárkinek az egyéb adottságai címén állapíthatták meg a nyugdíját - a megállapított lakáshasználatba-vételi díj vagy lakásépítési hozzájárulás megfizetéséhez szükséges összeget a kitüntetett részére segélyként folyósítsa.
További részből: "Ha a kitüntetett lakásbérleti jogviszonya megszűnik, a lakásügyi hatóság a lakás kiutalása esetén a segély összegét a bizottság részére köteles visszautalni." Még véletlenül sem a lakáshivatal részére!
Joggal háborgott a társadalmi igazságérzet a már dr. Kelemen András államtitkár úr által még az elmúlt nyáron ismertetett adatokon. Ebből csak egypárat engedjék meg, hogy a fölfrissítésért elmondjak: partizán címen 1312 fő kapott havi átlag 2000 forint kiegészítést; Szocialista Hazáért Érdemrend címén 6181 fő kapott havi 2142 forintot; a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem - ezek között vannak az 56-os szabadságharcosok vérbe fojtói - címen 5758 havi 1250 forint kiegészítést; és nem kívánom részletezni a Szocialista Munka Hőse, Harci Érdemekért Emlékérem, Magyar Népköztársaság Emlékérem, a Magyar Népköztársaság Zászlórendje I-III. fokozat, a Munka Vörös Zászló Érdemrendje, a Vörös Csillag Érdemrend, a Magyar Népköztársaság Babérkoszorúval Ékesített Zászlórendje, a Magyar Népköztársaság Rubinokkal Ékesített Zászlórendje vagy akár a szovjet Lenin-rend, a Szovjetunió Hőse, Aranycsillag kitüntetés, Vörös Zászló Érdemrend vagy Vörös Csillag Érdemrend, és talán még mindig folytathatnám. tulajdonosainak nem kis összegű pótléka. Inkább - mint elöljáróban mondottam - megmaradok a németellenes vagy a számomra már elfogadható kifejezéssel élve: náciellenes magatartások megítélésénél.
Nem állítom azt, hogy a kitüntetettek közül nem voltak olyanok, akik valóban ellenállók voltak, művész úr is erre vonatkozólag utalást adott. Szinte személyenként kellett elbírálni a jogosultságot! A tavalyi megvonások általánosításába becsúszott hibákat is a most születő törvénynek helyre kell tennie.
Emlékeim között szabadon válogatva szeretnék kirívó példákat felhozni, ami bizonyítja, hogy az elismerés nem volt más, mint a kommunizmushoz tartozás hűségbérének bizonyos formája!
Az áldozatok sorával kezdem, akiknek az ellenállásban kifejtett kimagasló teljesítményük ellenére, de mert nem tekintsék a magyar moszkoviták párthűnek őket, elismerés helyett a meghurcolás, a halál volt jutalmuk. Közismert neveket említek: Ries Istvánra gondolok, az első koalíciós kormány szociáldemokrata igazságügyi miniszterére, akit bebörtönöztek, halálra kínoztak, gerincét hét helyen eltörték. Vagy akár gondolhatok Demény Pálra, az általam is nagyra becsült hithű kommunistára, aki fájdalmunkra szemünk láttára távozott az élők sorából, őt, a kommunisták háború alatti magyarországi vezérét, az ellenállót a szovjet hatóságok bevonulásuk első napján letartóztatták, és hosszú-hosszú éveken át börtönben tartották.
Hosszan sorolhatnék ismert és ismeretlen neveket; számos civilt és katonát említhetnék, akiket bebörtönöztek, megöltek. Tudatosan nem hozok föl a Független Kisgazdapárt áldozataiból, pedig megérdemelnék, hogy itt is elhangozzék nevük.
Általánosítás helyett konkrétan a szoros környezetemből egy példával kívánok szolgálni. Gondolok a sárszentlőrinci Földes János bácsira, aki ugyan a Partizán Emlékérmet mint a Nógrádi-csoport egyik tagja megkapta - ugyanis kényszer SS-katonának kívánták besorozni, de sikerült neki a magyar hadsereghez átszökni -, de mert német származása mellett nem sodródott a kommunisták táborába, minden vagyonából kifosztották, a többi svábokkal együtt falujából kiüldözték, földönfutóvá tették saját hazájában!
Meg gondolok dr. Nagy István szekszárdi orvos barátomra, sajnos, ő már nincs az élők sorában, akinek a nácizmussal szembeni magatartását a Hadtörténeti Múzeum is elismerte, igazolta és nagyra értékelte. Nem vették fel az Ellenállók Szövetségébe. Akkor adott erre való jelentkezésre indíttatást, amikor már a Partizánszövetség átalakult Magyar Ellenállók Szövetségévé, és úgy jellemezték, hogy egy kicsit kinyitják a kaput a jelentkezők számára. Kérelmének visszautasítását Hajdú Jánosnak, Aczél György vejének, a volt svájci nagykövetnek dicstelen közreműködésével a megyei MSZMP első titkárától, Péter Szigfridtől kapta, aki lefasisztázta, mert az 56-os szabadságharcban kifejtett ténykedésért hatévi börtönre ítélték! És kifejtette, hogy maradjon a bőrében !
Bár a Partizánszövetség nevének megváltoztatásával egy új formát adott, tartalma nem változott. Én nem bízom ennek a szövetségnek mostani igazolásaiban sem! Említett barátaim nem kaphattak nyugdíjpótlékot, mert a jogosultság feltétele a szövetségi tagság volt, melyet - mint már korábban is jeleztem - csak kiváltságosok szerezhettek meg.
Gidófalvy Lajos alakulatának tagjait először bevették ugyan a Partizánszövetségbe, de később valamennyit kizárták, pedig hát ha valakik, akkor ők valóban ellenállók voltak! (Több helyről helyeslés.) Gidófalvy Lajos sorsa ismeretlen. Wallenberg segítőtársa volt, és feltételezhető, hogy Wallenberg sorsára jutott, és a bolsevizmus áldozatává vált.
Ma már közismert, hogy kegyként osztogatták egymásnak a letűnt rendszer urai a kiváltságokat, elismeréseket. Farkas Vladimir, a hírhedt ÁVO egykori vezéralakja soha nem volt ellenálló, hiszen gyerekként élt Moszkvában, és onnan érkezett apjával, a később honvédelmi miniszterré avanzsált sztálinista vezér Farkas Mihállyal. Farkas Vladimir a "Nincs mentség" című életrajzában, a nagy mosakodásában maga is kihangsúlyozta, hogy mentegetőzése ellenére háromszor is megkapta a Partizán Emlékérmet.
Ha ő nem tudná, mi tudjuk, hogy miért kapott ilyen irányban is többszörös elismerést.
Nem rendhagyó történelemórát kívánok tartani, hanem éreztetni kívánom azt a fonák helyzetet, ami a feltételek megítélése körül kialakult. Hozhatnám a példákat tovább vég nélkül, a történelemórát szabadegyetemmé fejleszthetném. De nem ez a célom! Azt kívánom, hogy aki valóban élete kockáztatásával részt vett a fasizmus felszámolásában, az valóban jusson pótlékhoz - de semmi esetre sem a társadalombiztosítás számlájára!
Erre vonatkozó törvénymódosításomat a részletes vitában kívánom ismertetni.
Soós Károly Attila az SZDSZ részéről elmondotta, hogy a Kormányt marasztalja el azért, mert mind ez ideig nem történt ebben rendezés, nem került a Parlament elé. Én ahogy ismerem a házszabályt, semmi akadálya nem lett volna akár egyéni képviselői indítványként vagy frakcióindítványként ezt a Ház elé terjeszteni. (Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Hát tessék! Miért nem tették meg?) De én arra gondolok, hogy dk is éppen olyan információhiányban szenvedtek, mint szenvedtünk valamennyien, akik ebben a Parlamentben ülünk. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a jobb oldalon és Dénes János független képviselő részéről.)