Boross Péter
DR. BOROSS PÉTER belügyminiszter: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Igaza van a tisztelt képviselő úrnak, nincs mindenkiről pontos, részletes adat. Sok irányú és hosszú időt igénybe vevő irattári azonosító, kutatómunka szükséges egy-egy adat kiderítéséhez. Ez a munka azonban folyik a Belügyminisztériumban, és a hivatalos megkereséseknek rendszeresen eleget teszünk, ha tudunk. Az utóbbi években a Belügyminisztérium igen nagy számban bocsátott adatokat, részben azok részére, akik személyesen kérték, részben a Kártérítési Hivatalon keresztül. Ezek az igazolások főleg munkajogi jellegűek és társadalombiztosítással kapcsolatosak voltak. Ugyancsak a Belügyminisztérium nyilvántartásainak segítségével sikerült összeállítani névsorokat, temetési helyek adatait. Így vált lehetővé, hogy igen sokan méltó végső nyughelyre kerüljenek, akik életüket vesztették egy rossz emlékű korszak áldozataként. A +45-től +63-ig terjedő idő politikai áldozatainak exhumálásával, azonosításával és újratemetésével kapcsolatban a korábbi kormány 1989. március 13. napján tartott ülésén hozott első ízben határozatot arról, hogy akiket az +56-os események miatt, az +56-os szabadságharc eseményei miatt politikai okokból kivégeztek, azonos elbírálásban részesüljenek másokkal. Eszerint a kérelmező családtagoknak meg kell adni az exhumálási engedélyt, az állam viselje az exhumálási és azonosítási költségeket, végül a Pénzügyminisztérium a Fővárosi Tanács részére pótlólagos forrásként biztosítsa az exhumálások költségeit. A kabinet 1990 januárjában hozott határozatát kiegészítette azzal, hogy +56 előtt politikai okokból kivégzetteket illetően is hasonló módon kell eljárni. A kihantolás, azonosítás, visszatemetés költségei ugyancsak az államot terheljék. 1990. december hónapjával bezárólag 250 politikai okból kivégzett személy kihantolása történt meg. 1991-re főleg a +45-+56 közötti időszakban politikai okokból kivégzettek hozzátartozóinak kihantolási kérelmei várhatók. Az exhumálási engedélyek kiadása ma már nem igényel külön intézkedést, mert a büntetés-végrehajtás országos parancsnoka a múlt év első felében általános érvényű engedélyt juttatott el a temetkezési intézetekhez. A tényállás teljessége érdekében megemlítem, hogy a feladatok teljesítését szinte lehetetlenné teszi az, hogy nemcsak a kivégzett, hanem a börtönben meghalt személyeket is jeltelen sírban temették el. A mosonmagyaróvári perben kivégzett Tihanyi Árpád, Zsigmond Imre, Gulyás Lajos, valamint Földes Gábor földi maradványait például a sopronkőhidai rabtemetővel szomszédos ingatlanon, szintén jeltelen sírban földelték el. A kivégzettek nyughelyére vonatkozóan semmiféle nyilvántartási adat nem állt rendelkezésre, az állítólagos szemtanúk sem tudtak értékelhető adatokat szolgáltatni, ezért a kutatás hosszú ideig eredménytelen maradt. Kizárólag az ásatásokat irányító Bajnóczki István orvosszakértő és Tomka Péter régész áldozatos munkájának volt köszönhető, hogy a feltárás és azonosítás végül eredményesen végződött. A külföldön élő hozzátartozók részéről is érkeztek kérelmek, de a sírhely megtalálására irányuló kutatások - a már hivatkozott okból - részben eredménytelenek maradtak. Jelenleg folyamatban van a Kerepesi temetőben a 298. parcella feltárása és az ebben a parcellában jeltelenül elhantoltak azonosítása. Több kivégzett személy vonatkozásában az azonosítás eredményes volt. Teljes mértékben tudatában vagyunk a határainkon kívül elhunyt magyarok emléke iránti felelősségnek, és az érintett országokkal fenntartott hivatalos érintkezésben is folyamatosan napirenden tartjuk a kérdést. A most készülő magyar-szovjet alapegyezmény szándékaink szerint tartalmazni fog olyan pontot, amely e kötelezettség teljesítéséhez is kellő feltételeket teremt. A szovjet, illetve ukrán illetékesekkel folytatott megbeszélések alapján úgy tűnik, megértésünkre talál kérésünk az Ukrajna területén elhunyt magyarok emlékhelyének létesítése ügyében. A megbeszélések már a konkrét helyszín kijelöléséről, technikai részletekről szólnak. Ismeretes, hogy Kárpátalján az onnan elhurcolt magyarok szintén létrehoztak méltó emlékhelyet a táborokban elhunyt halottaiknak. Ami a jugoszláviai repressziók áldozatait illeti, abból indulunk ki, hogy megfelelő emlékhelyek létesítése, a végtisztesség megadása itt is a kölcsönös megbecsülés, a humanizmus, a megértés építését szolgálja. Ilyen értelemben, megfelelő tárgyalási fórumokon több ízben is tettünk kezdeményező lépéseket. Az ügy történelmi értékelését a létező, működő történész vegyesbizottság keretében kell és lehet megteremteni. Kérem, hogy ebben a kérdésben ennél részletesebb választ ne igényeljenek tőlem. Ez nem jelenti azt, hogy törekvéseink során az áldozatok iránti kegyelet nem vezérli lépéseinket. Engedjék meg, hogy visszatérően példát hozzak az iratok sorsára. +45-+49 között működött a debreceni hadifogoly-átvevő bizottság. Ennek iratanyaga nem a Belügyminisztériumban, hanem az új magyar Központi Levéltárban van. Ezt is érdemes kutatni. De működött egy hazahozatali kormánybizottság is, amelynek feladata a hadifoglyok felkutatása és hazahozatala volt. Ennek iratanyagai 1956-ban, az Országos Levéltár más irataival egyetemben elégtek. Intézkedéseket tettem, hogy a minisztérium irattári szinten lévő dokumentumanyaga átfogó, levéltári szakmai szempontokat kielégítő módon rendezésre kerüljön. A szakmai segítséget minden hivatott szervezet részéről előre is köszönöm. Mélyen egyetértek azzal, hogy az emlékmű vagy emlékművek őrizzék azok neveit, akik életüket vesztették a hazáért - bárhol is nyugszanak jeltelen sírokban. Erre már számtalan szép példa volt az elmúlt években, községi, megyei összefogással. Ígérem Zimányi képviselő úrnak s mindenkinek, hogy ehhez a fájdalmas, utólagos kegyeleti gesztushoz a minisztérium minden segítséget megad. Hölgyeim és Uraim! Tájékoztatásul még annyit, hogy mikor beosztásomat átvettem, mintegy 200 kérelem volt a Belügyminisztériumban, irattári kutatás érdekében. Ezeknek jelentős része - alapos gyanúm szerint - inkább politikai ponyvaregényírás célját szolgálta. Ezért Kosáry Domokos akadémikus úrral megállapodtam abban, hogy minden kutató kérelmét az Akadémia létrehozott bizottsága abból a szempontból elbírálja, hogy megfelel-e a kutató és a kutatás szakmai, személyi feltételeinek, és vajon a cél valóban e szomorú tények feltárása-e. Minden segítség, szervezeti segítség ezen az úton, amely akadémiai elbírálás szempontjából is megfelelőnek találtatik, nálam készséges fogadásra talál. Kérem válaszom elfogadását. (Taps a jobb oldalon.)