Szentágothai János (MDF)
SZENTÁGOTHAI JÁNOS (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Természetesen maximálisan egyetértek a kormánykoalíció ama határozatával, hogy annak érdekében, hogy ezt a már igazán túlhordott törvényjavaslatot valahogy tető alá hozzuk, ennek érdekében a rengeteg módosító javaslattól lehetőleg tekintsünk el. Elvi okokból én nem tudok visszalépni egy módosító javaslattól, ami talán az adminisztráció dzsungelében föl sem tűnt vagy elsikkadt, hogy Raj Tamás képviselőtársammal együtt egy olyan javaslatot tettünk, hogy az egész folyamatban - katasztrófafolyamatban -, amely most már több mint ötven éve zajlik hazánkban, abban az először és legegzisztenciálisabban kárt szenvedett zsidókat mintegy előre kiemeljük szimbolikusan - hiszen úgyis az egész kártalanítás reálisan nézve szimbolikus kell, hogy maradjon. Szimbolikusan, mintegy zálogként arra, hogy más, ide tényleg már reálisan be nem iktatható csoportoknak, a németeknek, a cigányoknak és a szabadságukat vesztetteknek a jogos kárpótlása egy következő törvényjavaslatban kerül tárgyalásra. Kérem, engedjék meg, hogy szubjektív indokaim között fölsoroljam azt, hogy itt a Ház messze túlnyomó többsége nem is élt akkor, amikor ezek a dolgok lezajlottak, vagy pedig gyermek volt. Én sajnos végigéltem, és ötven éve kell azzal a szégyennel élnem, hogy nem úgy viselkedtem, ahogy valamikor őskeresztény őseink viselkedtek a római keresztényüldözések során. Tudom, hogy mentegeti az ember magát, hogy a létfenntartási ösztön minden előtt preferenciát nyer, és ez jogilag is minden civilizált jogban meg van határozva, de én nem tudom magamat fölmenteni. Ezért kérem, értsék meg, hogy ezt a problémát, amely mint gennyes seb húzódik végig egész társadalmunkban azóta is, ezt kérném, hogy külön emeljék ki, hiszen sajnos idestova már alig élnek olyanok, akik ennek közvetlenül még hasznát láthatnák. Köszönöm. (Taps.)