Szabó János (FKGP)
DR. SZABÓ JÁNOS (FKgP): Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Ritkán adatik meg az embernek az, hogy az előtte szóló képviselőtárs ilyen szépen fölvezesse az általa előadott és beterjesztett módosító indítványt. Úgy gondolom, ezek után ebben a körben nekem már nem marad más, mint hogy megköszönjem Szigethy István kollégámnak ezt, és megkérjem a tisztelt Országgyűlést, hogy legyen szíves kedvezően állást foglalni ebben az ügyben. Ez az egyik. Van azonban még egy módosító indítványom, és szíveskedjenek megengedni, hogy röviden erről beszéljek. Nevezetesen a törvényjavaslat 15. § (2) bekezdés utolsó francia bekezdésének elhagyását javaslom, egyben a (3) bekezdés a) pontját kiegészíteni azzal, hog a Ptk. 237. § (4) bekezdés és a 361. § (3) bekezdés és az ezekhez párosuló, Polgári Törvénykönyvet életbe léptető, 1960. évi 11-es trv. 32., 33., 34., 35. és 36. §-ai is kerüljenek elhagyásra, illetőleg hatályon kívül helyezésre. Az indítványom az állam javára való marasztalás intézményéről rendelkezik, illetve azt célozza meg, hogy a jogrendünkből ez a jogintézmény kiiktatásra kerüljön. A korábbi jogalkotásunktól, de minden civil társadalom szerződéskötési szabadságától teljesen idegen, orosz mintára bevezetett beavatkozást jelent a szerződő felek jogviszonyába. Tipikus szocialista jogintézmény, amelyik lényegét tekintve nem is polgári, hanem büntetőjogi kategória: az elkobzáshoz hasonlítható leginkább. A bíróságokat szerepzavarra kárhoztatja - nevezetesen a polgári bíróságokat -, mert olyan ítéletet kell hozniuk, amely inkább büntetőjogi jellegű, mintsem polgári. A jogkövetkezménye az, hogy a büntetőjogi következmények mellett, ha megfelelő polgári jogi következményről, illetve szankcióról van szó, akkor szankcióhalmozást eredményezhet. E jogszabály Ptk.-ba való beiktatása után a Legfelsőbb Bíróság is foglalkozott ezzel a témakörrel, látván, hogy itt olyan problémák merültek föl, amelyeket valamilyen módon adjusztálni kell. A 7-es számú irányelvében próbálta valamilyen módon a kérdést a helyére tenni, azonban ez végül is nem más, mint egy bakugrás, mert végül is arra az elképzelésre kárhoztatja a polgári bíróságot, hogyha büntetőeljárásra kerül sor várhatóan, akkor függessze fel a saját eljárását, és majd csak a büntetőeljárás befejezése után folytassa ezt. Úgy gondolom, maga ez a körülmény, hogy ilyen módon adott útmutatást az alsó bíróságok részére a Legfelsőbb Bíróság, szintén mutatja ennek az intézménynek a tarthatatlanságát. Hivatkozni szeretnék még arra, hogy álláspontom szerint hamis az az indok, hogy ez a megoldás, tehát ennek az intézménynek a meghonosítása megszünteti azt a helyzetet, miszerint a polgári jogi szankciók erőtlensége a büntetőeljárás irányába terelte voltaképpen az oda nem tartozó ügyet. Arról nem is beszélve, hogy dogmatikailag is hibás a megoldás, ugyanis féloldalas helyzetet teremt, mert érvénytelenség esetén csak az egyik fél az, aki tulajdonképpen hátrányt szenved - gondoljunk a tipikus esetre, amikor a lakáslelépési díjat a bíróság az ügyész indítványára az állam javára ítéli meg, ugyanakkor a másik szerződő fél, aki, ha úgy tetszik, ugyanúgy ludas ebben az ügyben, végül is megtarthatja a lakás főbérleti jogát. Megítélésem szerint tehát ennek a jogintézménynek nincs semmi helye a polgári jogban, és azt kifogásolom, hogy a javaslat ahelyett, hogy kiiktatta volna ezt, igazában áramvonalasította, hozzáigazította a Polgári Törvénykönyv jelenlegi rendelkezéseihez. Én tisztelettel azt kérem a tisztelt Országgyűléstől, hogy szíveskedjék az indítványomat elfogadva, ezzel ellentétesen dönteni. Köszönöm szépen. (Kis taps.)