Kóródi Mária (SZDSZ)

1991. április 28.

DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Vegyes érzésekkel olvastam ezt a törvényjavaslatot, amely a költségvetési törvényt végső soron az önkormányzatok érdekében módosítja. Egyszerre éreztem örömet, elégedetlenséget és bizalmatlanságot. Örömet éreztem azon puszta tény miatt, hogy a súlyos gondokkal küszködő önkormányzataink az állami költségvetés tartalékkeretéből további másfélmilliárd forint támogatáshoz jutnak. Örömet éreztem, mert annak ellenére, hogy a rendszerváltás meghirdetett önkormányzati elvei ebben a Parlamentben ténylegesen nem tudtak és alig tudnak érvényesülni, mégis ez a törvény azt sugallja számomra, hogy a Kormány valamit megértett. Megértette, hogy a társadalmi-gazdasági válság színterét nem lehet egyszerűen az önkormányzatokhoz telepíteni. Megértett valamit abból, hogy ma már nem alkalmazható az a hazánkban nem példa nélküli gyakorlat, hogy a központi irányítás egy-egy kezelhetetlen probléma megoldására anyagi eszközök biztosítása nélkül kirendeli az önkormányzatokat, majd mossa kezeit mondván, hogy ott lent nem megy a végrehajtás, pedig micsoda önállóságot kaptak a megoldáshoz. Azt hiszem, valamennyi ellenzéki és kormánypárti képviselő tudta azt, amit az államtitkár úr az expozéjában is elmondott, már a költségvetési törvény elfogadásakor is, hogy a felemelt hiteltörlesztéssel kapcsolatosan jelentkező szociális és pszichikai nyomás nem vezethető le az önkormányzatokra való mutogatással. Örülök tehát ennek a felismerésnek. Örülök, hogy ez az apró jel talán a megvilágosodás egy szikrája, amelyik még nem gyújt ugyan igazi világosságot, de azt biztosan megmutatja, hogy nem lehet a felelősség elől elzárkózni, hogy ami az önkormányzatokat érinti, az nemcsak az önkormányzatok, hanem az ország ügye is. Elégedetlenségem oka nem egyszerűen abban rejlik, hogy keveslem az önkormányzatoknak juttatott összeget. Sokkal inkább abban, hogy máig sem jutottunk el sok-sok parlamenti és parlamenten kívüli vita ellenére néhány elvi jelentőségű alaptétel megfogalmazásáig, azok felvállalásáig és érvényesítéséig. Egy ilyen tételnek gondolom a társadalom, az abban élő egyes emberek és az állam közötti viszony tisztázását, és azt, hogy amennyiben az elmúlt 40 évben az e tételre alkalmazott elvek számunkra nem elfogadhatóak, miként próbáljuk meg a lehető legkisebb megrázkódtatással, feszültséggel, az új elveket bevezetni, az új elveket érvényre juttatni. Miért éppen ennél a törvényjavaslatnál vetem fel ezt a kérdést? Ezt nem akarom elsősorban a kamatadó ellen indult és számomra érthetetlenül és elfogadhatatlanul formális okokból visszautasított népi kezdeményezéssel magyarázni, hanem két másik felvetésből, amely felvetések ebben a Házban már elhangzottak. Az egyik a közműfejlesztési hitelek, a másik a természeti katasztrófák miatt felvetett hitelek ügye. A közműfejlesztési hitelekről nemcsak azt kell tudnunk, hogy miután a magát gondoskodónak kikiáltó állam vállalt feladatainak nem tudott eleget tenni, azt elvégeztette az arra rákényszerülő polgáraival, ráadásul oly módon, hogy miután elkészültek a közművek, ezek mindjárt állami tulajdonba is kerültek. Azt is tudnunk kell, hogy például a víz- és csatornaépítés ma is állami feladat, önkormányzati feladat. Kérdésem tehát az, hogy milyen viszonyba tud kerülni az az állam a polgáraival, amelyik az általa is elismerten állami feladatok valamikori állampolgári ellátásáért nemcsak, hogy köszönetet nem mond az áldozatot vállalóknak, hanem újabb tehervállalásra kényszeríti őket. A természeti csapások kárainak elhárítása megítélésem szerint nemcsak egyszerűen elvégzendő állami feladat, de sokkal több annál: az államnak ilyenkor magasrendű kötelessége, azt gondolom, hogy saját érdeke is, hogy a társadalmi szolidaritást kifejezésre juttassa, és a maga eszközeivel még jobban elősegítse. Nem tartom elegendőnek e vonatkozásban a törvény indokolásában és az államtitkár úr expozéjában kifejtetteket, miszerint a módszer, amit a törvényjavaslat tartalmaz, hogy a támogatásra jutó összeget a hiteltartozások száma szerint osztjuk szét, lehetővé teszi azok megsegítését is, akik ilyen okból kényszerültek hitelfelvételre. Kérdésem tehát az, hogy milyen állampolgári támogatottságra tarthat igényt az az állam, amelyik nem él jól a társadalmi szolidaritásban rejlő lehetőségekkel. Az általános megközelítésen túl elégedetlenséget, sőt egyet nem értést váltott ki belőlem az a kormányzati technika, ahogyan ezt az új támogatást az önkormányzatok felé nyújtja. Álláspontom szerint nincs arra lehetőség, hogy az önkormányzatoknak biztosított normatív hozzájárulást a költségvetési törvény elfogadása után címekre bontottan kezeljük, és annak egyik címét, esetünkben a kommunális fejkvótát gumicímnek használva belemagyarázzunk eredetileg nem kikötött célokat. Ezt még meg is erősítjük azzal, hogy célhoz kötött belső átcsoportosítást hajtunk végre, illetve hajtatunk végre az önkormányzatokkal. Ez még akkor is igaz álláspontom szerint, ha az összeg ténylegesen nem változik, és a törvény kimondja, hogy az önkormányzatokat nem terheli felhasználási kötöttség. Valamennyien tudjuk ugyanis, hogy a törvényi cimkézés miatt olyan társadalmi elvárás zúdul az önkormányzatokhoz, hogy lehetetlenné válik a törvény tényleges érvényre juttatása. Hölgyeim és Uraim! Azt gondolom, nem váratlan és nem természetellenes, hogy egy ellenzéki képviselő még a némi örömre okot adó törvényjavaslatot is bizalmatlanul kezeli. Különösen akkor nem, ha a klasszikus ellenzéki szerepen túl e bizalmatlanságra egyéb súlyos okai is vannak. Hosszan sorolhatnám az okokat, az önkormányzati törvény szellemével és betűjével ütköző egyszerű többséggel hozott döntéseket. Most mégis inkább csak a számomra legmegrázóbb kifejezésre utalnék, ami e falak között hangzott el, miszerint az önkormányzatok potyán jutottak a társadalom vagyonának egy részéhez. Ahol ez a kifejezés elhangozhat, kormánypárti oldalon, az alkotmányügyi bizottság alelnökétől, ott azt hiszem, bizalomra nem sok ok van. Ezért nyújtottam be módosító indítványomat, amely azt a kitételt emelné a törvény rendelkező részébe, hogy az önkormányzatoktól a támogatás nem vonható el. Én nem vonom kétségbe az államtitkár úr szavait, és elhiszem, hogy ez az elvonás nem is állt az előterjesztők szándékában, elhiszem azt is, hogy a szövegből sem feltétlenül következik az elvonás lehetősége, de nem tudom mire vélni, hogy ha szándékaink megegyeznek, annak miért csak a törvény indokolásában, és nem annak rendelkező részében kell megjelennie. Módosító indítványom elfogadása vagy elutasítása éppen ezért számomra arra ad majd választ, hogy szándékaink vajon tényleg egybeesnek-e. Köszönöm figyelmüket. (Taps a bal oldalon és egy képviselőtől a jobb oldalon.)