Kőszeg Ferenc (SZDSZ)
KŐSZEG FERENC (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvénynek a 36., a rendőrségről szóló szakaszához kívánok hozzászólni. Ez a törvényhely, ez a szakasz voltaképpen két részre oszlik, két, szorosan össze nem függő részre. Az egyik a rendőrség felső irányításával kapcsolatban tartalmaz jogszabályt, a másik rész pedig a rendőrség és az önkormányzat viszonyával kapcsolatos. Ami az eredetileg beterjesztett törvényhely első négy bekezdését illeti, ez voltaképpen nem tartozik ennek a törvénynek a tárgykörébe. Itt a törvény-előterjesztő olyasmit kíván szabályozni, ami nem tartozik ennek a törvények a hatáskörébe. Ezért értek egyet és értettem egyet eredetileg Szabó Erika képviselőtársam és Kövér László képviselőtársammal, akik ennek az egész szabálynak, az egész szakasznak az elhagyását javasolták. Ugyanakkor a bizottsági vita során felvetődött az, hogy a rendőrség felső szintű irányításában sok megoldatlanság van. Ez a felső szintű irányítás, amely a rendvédelmi szolgálatot elkülöníti a Belügyminisztériumtól, és az országos rendőrfőkapitány irányítása alá helyezi, ez - összhangban Verebélyi Imre jelenlegi közigazgatási államtitkárnak egy régebben kifejtett véleményével - megfelel az általános irányítási, Nyugat-Európában is szokásos irányítási gyakorlatnak. Verebélyi Imre így fogalmazott erről a kérdésről egy régebbi írásában: "A belügyminiszter és helyettese nem a szolgálat+" - itt a rendvédelmi szolgálatról, a rendőrségről van szó - "+folyamatos vezetője, hanem csak felügyelő, és rendkívüli esetben intézkedő közigazgatási szint." Verebélyi Imre ezt az írását a Belügyi Szemle 1989/5. számában jelentette meg. Ennek a szellemében készült az általa vezetett deregulációs törvény, amely elválasztja a rendvédelmi szolgálat vezetését a Belügyminisztériumtól. Ugyanakkor - és ez több korábbi nyilatkozatban is nyilvánvalóvá vált és a bizottsági vita során is meggyőző érvek hangzottak el e mellett az álláspont mellett - a kormányzati felelősség elvével nehezen egyeztethető össze, hogy a Kormány rendkívüli esetben se vonhassa - egy tagja - a belügyminiszter irányítása alá a rendvédelmi szolgálatot. Ezért a bizottsági vita meggyőzött arról, tekintettel arra, hogy a rendőrségi törvény előterjesztése és parlamenti vitája sajnálatos módon késik, a Kormány jelenleg is valamiféle szabályozást kíván a rendőrségi törvény parlamenti vitájáig és remélhető elfogadásáig is. Ezért módosítottam a saját eredeti indítványomat, és készítettem egy erre vonatkozó csatlakozó módosító javaslatot. Ugyanis a jelenlegi, tehát a Kormány által előterjesztett indítvány azt mondja, hogy a rendőrség visszaintegráltatik a Belügyminisztériumba, és tulajdonképpen az a szervezeti rend áll újból helyre, amely a pártállamra volt jellemző, és amely a pártállam utolsó korszakában, a pártállamot lebontó reformfolyamat során szűnt meg. Ehelyett én egy olyan megoldást javasoltam, amely lehetővé teszi, hogy a Kormány rendkívüli esetben, természetesen indoklással, kormányhatározattal, meghatározott időre a belügyminiszter közvetlen felügyelete alá helyezze, közvetlen hatáskörébe vonja a rendőrség irányítását. A törvényjavaslat második része a rendőrség és az önkormányzatok viszonyára vonatkozó bekezdéseket tartalmaz. Én azt hiszem - és ellentétben az előbb említett két képviselőtársammal, úgy gondoltam -, hogy ebben a törvényben, amely az önkormányzati hatáskörökkel foglalkozik, igenis fontos volna szabályozni a rendőrség és az önkormányzatok viszonyát. Annál is inkább fontos volna ez, mert hiszen az önkormányzati törvény 8. §-ának (1) bekezdésében olvasható, hogy a helyi önkormányzat felelős a közbiztonság fenntartásával kapcsolatos helyi problémákért. Hogyan tudja ezt a felelősséget ellátni, ha nincs befolyása a rendőrség munkájára? Ez a kérdés már régebben felvetődött, akkor, amikor az Országgyűlés a hivatásos állomány szolgálati viszonyáról szóló törvényt vitatta meg és fogadta el. Akkor egy kompromisszum eredményeképpen az a szabályozás jött létre, miszerint az önkormányzatoknak a rendőrfőkapitányok kinevezésével kapcsolatban csak véleményezési joguk, a rendőrkapitányok kinevezésekor azonban egyetértési, vagyis vétójoguk van. Ez a szabályozás véleményem szerint egy kompromisszum eredményeként jött létre, és úgy véltem, hogy a kérdésnek az újraszabályozása ebben a törvényben nagyon is esedékes. Két vonatkozásban gondoltam, véltem úgy, hogy szükség volna az újraszabályozásra. Nevezetesen arra gondoltam, hogy helyes kiterjeszteni a vétőjogot a rendőrkapitányokon kívül a rendőrfőkapitányokra is. A másik pedig az, hogy ezt a vétójogot, illetve az önkormányzatoknak az ellenőrzési jogát biztosítani kell mind a rendőrkapitányok esetleg a Kormány részéről, illetve magasabb szint részéről történő leváltásának esetére, mind pedig meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy a nem megfelelő munkát végző rendőrkapitány eltávolítását az önkormányzat kezdeményezze. Az első kérdésben ez csupán annyit jelent, hogy a vétójog kiterjeszthető, kiterjesztendő arra az esetre is, hogyha a rendőrkapitányt, illetve rendőrfőkapitányt a magasabb szint kezdeményezésére el akarják mozdítani a pozíciójából, természetesen kivéve azt az esetet, hogyha fegyelmi vagy büntetőjogi okból kerül erre az intézkedésre sor. Ebben az esetben véleményem szerint biztosítani kell - amint ahogy a kinevezési jognál biztosítva van az önkormányzat vétójoga -, tehát biztosítani kell az elmozdításnál is az önkormányzat vétójogát. A másik kérdés az önkormányzat ellenőrzési lehetőségének a megteremtése. Nagyon fontosnak véltem azt, hogy ne állhasson olyan helyzet elő, hogy valamiféle ad hoc ötletből, egy hirtelen személyes sértődésből kerülhessen sor egy ilyen kezdeményezésre. Tehát magam is úgy vélem, nagyon fontos az, hogy ez a joga az önkormányzatnak megfelelő garanciákkal, megfelelő szűréssel érvényesülhessen. Ezért azt javasoltam a csatlakozó módosító indítványomban, hogy a rendőri vezető legyen köteles évente jelentést tenni a működési területén lévő önkormányzatoknak a munkájáról. Ezt az önkormányzatok vitassák meg és többségi szavazással fogadják el, vagy vessék el. Amennyiben az utóbbira kerül sor, akkor az a feladatuk, hogy megindokolják ezt a döntésüket, és kiegészítést, újabb javaslatokat kérnek a rendőri vezetőtől. Hogyha a rendőri vezetőnek ezt a második írását sem fogadja el az önkormányzatok többsége, akkor viszont a rendőri vezetőnek kérnie kell, be kell nyújtania a lemondását. Tehát ez egy két-, vagy inkább háromhónapos folyamat, ami kiszűri azt a lehetőséget, hogy itt személyes indulatok érvényesüljenek, és esetleg komolytalan legyen a döntés. Tehát mindent összefoglalva, itt a nevemmel kapcsolatban a bizottsági előterjesztésben három számon szerepel ez a javaslat: 89-es, 90-es és 91-es számon. A 89-es szám voltaképpen az eredeti javaslat, amelyet a csatlakozó indítvánnyal megváltoztattam, tehát nyilvánvalóan érvénytelen. Ezt a 89-es számon előterjesztett javaslatot visszavontnak tekintem. A 90-es számon szereplő javaslat azonban - amelyet most itt az előbb előadtam - a teljes körű és teljes értékű javaslat. Én ennek az elfogadását ajánlom, ennek az elfogadására kérem a tisztelt Házat. Szerepel azonban a jelentésben egy 91-es számon felsorolt javaslat is, az önkormányzati bizottság módosító indítványa, amellyel kapcsolatban a szöveg megemlíti, hogy ez az én javaslatom alapján készült. Nos, ezzel kapcsolatban hadd mondjam el, az történt, hogy az önkormányzati bizottság vitáján előadtam lényegében azt, amit most itt a plenáris ülésen is előadni szerencsém van, és a Kormány jelenlévő képviselői ezeket a gondolatokat figyelemre méltónak találták, és azt mondták, hogy szívesen tárgyalnának ezekről. Meghívtak a minisztériumba egy megbeszélésre, ahol először azt a javaslatot tették, hogy a Kormány is visszavonja az egész szakaszt, vonjam vissza én is a módosító indítványomat. Én akkor átadtam a még be sem nyújtott csatlakozó módosító indítványomat, és azt javasoltam, hogy ebben már felhasználtam a bizottsági vita során részben a Kormány képviselői által ajánlott, vélelmezett gondolatokat, és próbáljuk meg ezt megvitatni. Erre azonban nem került sor, mert a legközelebbi alkalommal, amikor az alkotmányügyi bizottság foglalkozott a dologgal, akkor a Kormány képviselői halasztást kértek, mondván, hogy a kérdést még nem tudták a Kormánnyal megvitatni. Utána néhány percet beszéltünk erről, és én is jeleztem, hogy természetesen a frakciómmal egyeztetni fogom az álláspontomat, és szeretném, hogyha az önkormányzati bizottságban az érdemi vitára olyan körülmények között kerülne sor, amikor módom van újból megvédeni az álláspontomat. És egyúttal jeleztem, hogy a következő bizottsági ülésen külföldi utam miatt nem tudok részt venni. Legnagyobb meglepetésemre a legközelebbi alkalommal megtudtam azt, hogy a bizottsági vita már lezajlott, sőt valahogy ott mintha úgy hangzott volna el, hogy az én indítványom az a csekélység, ami a voltaképpeni indítványomból benne maradt a bizottsági előterjesztésben. Nos, szeretném itt kijelenteni, hogy bár valóban ez a néhány mondat az én szövegezésemből került át a bizottsági módosító indítványba, ennek azonban így, a módosító indítvány teljes szövege nélkül semmi értelme nincs, és ezért ezt magam - akárhogy is hivatkoznak rám - nem tudom elfogadni, és az Országgyűlésnek sem javaslom elfogadásra. Szabó Iván képviselőtársam szívesen ékesíti felszólalásait egy-egy latin idézettel. Meg kell hogy mondjam, hogy akkor, amikor a bizottságban történtekről, a távollétemben történtekről értesültem, akkor nekem is egy latin mondat jutott az eszembe. Livius írja Hannibál jellemzésében, hogy plus quam punica perfidia - tehát így jellemezte a pun hadvezért. Azt jelenti ez, hogy álnoksága túltett a szokásos pun álnokságon. Nos, úgy éreztem, hogy valami hasonlót tapasztaltam a Kormány részéről. (Zaj, pfujolás a jobb oldalon, taps a bal oldalon.)