Mádl Ferenc
DR. MÁDL FERENC tárca nélküli miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A Kormány az előprivatizációt a tulajdonviszonyok átalakítása, a piac javítása, fejlesztése érdekében változatlanul fontos stratégiai célnak tekinti. Ehhez képest az előprivatizációról a múlt év szeptemberében született törvény végrehajtását is különleges figyelemmel kíséri. (Közbeszólás bal oldalról: még szerencse.) Már akkor is tudta mindenki, hogy ez nem fog nehézség nélkül menni. Nem akarok társadalomfilozófiai fejtegetésekbe bocsátkozni, de olyan törvény, amely a gazdaság, a társadalom szerkezetének átalakítását célozza, a vállalatok százait, jogalanyok tízezreit érinti. Egy ilyen törvény végrehajtása a végrehajtás menetében kiváltja mindazokat a nehézségeket, amelyek a társadalmi szerkezet, a gazdasági szerkezet átalakításával járnak. Ezt majdnem természetesnek kell felfogni. Ennek ellenére a türelmetlenség jogos, bár azt hiszem, hogy azt mondani, ami eddig történt az teljes sikertelenség, hogy az előprivatizáció megéri a következő évezredet is, és ezáltal lejáratjuk magát a privatizációt, mint az egyik centrális stratégiai elképzelését politikai, társadalmi rendszerünknek, túlzott megállapítás, ugyanis az előprivatizáció jelenlegi helyzetét és eredményeit csak az elvégzett munka függvényében és összefüggésében, többek között a törvényi kötöttség függvényében kell vizsgálni. A törvény a vállalatok számára előírta, hogy bejelenteni tartoznak az üzleteiket. Ennek a határideje 30 nap volt, és adott még további 30 napos határidőt. Hónapokig tartott, amíg a vállalatoktól be lehetett hajtani a bejelentéseket. Az idén áprilisban volt tájékozott a Vagyonügynökség a vállalatoktól. Minden érintett vállalattal - 366-ról van szó - megkötötte a megállapodást, amelynek menetében az előprivatizáció lebonyolítására sor fog kerülni. Kidolgozta az okmányokat, az árverés rendszerét, mechanizmusát, amelyek mellett az értékesítés lebonyolítható lesz. Ennek során kiderült például, hogy a feltehetően 10 ezres nagyságrendű bolt, kereskedelmi egység közül 2000 nem privatizálható, a törvény maga zárja ki, mivel az ingatlan magántulajdonban van. További 3000-ről kiderült, hogy 1992-ig a törvény értelmében nem privatizálható, mert szerződéses üzletről van szó, és a törvény szerint szerződéses üzlet a szerződő fél hozzájárulása nélkül csak 1992 után privatizálható. A lényeg az, hogy a felmérés, a feldolgozás során világossá vált, hogy 1991-92-ben évenként 2500-3000 boltot kell privatizálni. Ez is egy óriási szám. Az első árverések után világossá vált, hogy a vásárlóerő szűkössége folytán a megfelelő hitelkonstrukció nélkül lényeges, komoly eredmény nem érhető el. Ezért volt kényszerhelyzet, meg kellett várni az egzisztenciahitelre vonatkozó rendelkezéseket, ennek érdekében a Vagyonügynökségnek egy olyan döntését, hogy a bérben használt üzletek - amelyek tekintetében bérleti jogot fog privatizálni a Vagyonügynökség, feladatot kapott, hogy a bérleti jog tekintetében a kereskedelmi bankok javára, akik a hitelkonstrukcióban a hitelt adják, megfelelő garanciát biztosít a kérdéses vevő esetleges fizetésképtelensége vagy csődje esetén. Ez is egy komoly intézkedéssorozatot tesz szükségessé. Sorolhatnám még azokat a nehézségeket, amelyek a szerkezeti átalakítás során felmerültek. Most néhány tényt az eddigi eredményekről. A mai napig mégis 1500 üzlet vagyonértékelésére került sor, 800 árverési hirdetmény megjelent, 30 napon belül 600 üzlet árverésére kerül sor. Május 24-ig az én adataim szerint 260 üzletet elárvereztek, úgyhogy Csepi Lajosnak a mai újságban tett közlése valamilyen tévedésen alapulhat - ha nem nyomdai elírás, a nyomda ördöge folytán. (Derültség a bal oldalon.) A gyorsulásra csak jellemzőként mondhatnám, hogy május 15-e és 24-e között 56 üzlet kelt el. A bevétel az elmúlt két hónap alatt megduplázódott+ (derültség a bal oldalon)+, ma 600 milliónál tart az eddigi bevétel. Összességében tehát úgy ítélem meg a számok és tények függvényében - utalva a nehézségekre is, amelyek késleltették az egész folyamatot -, hogy jelentős mértékben, intenzíven megindult a privatizáció, és amit néhány hónap alatt még lehetett tenni, az megtétetett. Nem akarom untatni az Országgyűlést azokkal a nehézségekkel, amelyek változatlanul fennállnak, amelyek nem mindegyike mérhető fel - például az egzisztenciahitel és a hitelkonstrukciók mellet annak a körnek a vásárlóképessége, amelyet meg kívánunk célozni, az egyik. További nehézség a vállalatoknak az a törekvése, hogy kimentsék az üzleteiket a privatizációból. Ami a Vagyonügynökség igazgató tanácsa ismételt állásfoglalását teszi szükségessé, hogy indokolt-e, célszerű-e megtartani az egész üzleti hálózatot egy vállalatként, és úgy privatizálni. Egy másik komoly nehézség - és vitatható kérdés is - az önkormányzatok törekvése, hogy az üzletek átalakítása, átszervezése, más célú felhasználása, és végül is a jövedelemnek a helyi önkormányzat céljára való hasznosítása érdekében az üzletek egy részének a Vagyonügynökség által történő privatizálását nehezíti. (Az elnök jelzi az idő lejártát.) Ez is nehézség. Nyilván hosszan lehetne még sorolni a több mint tízezer üzlet kapcsán jelentkező több tízezer egyedi problémát - de ezt már nem folytatom. Azt gondolom, a tények alapján azt el lehet mondani: ha van is lemaradás az elképzelt eredeti program mellett, most már sikeresen és ütemesen folyik - a tények és számok függvényében láthatóan - a privatizáció. Mint mondtam, 600- 800-as nagyságrendben kerülnek, kerültek meghirdetésre még ebben az évben a kérdéses üzletek. Ez alapján én látok reményt arra, hogy az évi 2500 üzlet privatizálása megvalósítható. Ennek egy akadálya lehet, nagyon kemély akadálya: ha a dolog folyamatában a vásárlókészség, -képesség, -erő tekintetében nehézségek lépnek fel. Úgy látom, a kormányzat részéről a szükséges lépések megtétettek, ha a vagyonügynökség ütemesen folytatja a privatizációt. Az a reménytelen helyzet, amit Lotz Károly képviselő úr vázolt, talán információhiányból fakad, és nem is olyan reménytelen+