Szabad György (MDF)

1991. május 28.

SZABAD GYÖRGY (MDF): Tisztelt Képviselőház! A világkiállítás mellett szeretnék szólni nagyon röviden érvelve. Ha külföldön megkérdezik, vagy külföldiek idelátogatnak, s azt kérik, hogy egy mondatban határozzuk meg, mi is a célunk, akkor ezt úgy szoktam megoldani, hogy azt mondom: célunk a parlamentáris demokrácián alapuló jogállam stabilizálása és keretei között a gazdaság és a társadalom dinamizálása. Ha megkérdezik azt, hogy ez utóbbi tekintetében mit tekintünk a legfontosabbnak, akkor azt mondjuk, hogy a vállalkozás bátorságának az ösztönzését. Nem akarok itt sem vitatkozni, sem helyeselve kapcsolódni az elmondottakhoz, tartalmilag teszem ezt meg. Úgy gondolom, hogy az egész Országgyűlés, amikor a vállalkozás szabadságát igyekszik garantálni, amikor törvényhozásával a vállalkozásra akar ösztönözni, helyesen jár el. A világkiállítás - ez elhangzott az előbb - egy nagy nemzeti vállalkozás. Nincsenek abszolút garanciái, nem is teremthetők meg, amint a piac és verseny viszonyai között nincs sem állam, sem párt, sem világhatalom, amelyik abszolút garanciákat nyújt. De ha mi egy fordulatot teszünk a vállalkozás élénkítésére, sőt primátusának elismertetésére, ha mi ösztönözzük a kisembert arra, hogy kockáztasson, és egzisztenciáját a kockáztatással egybekötve próbálja megteremteni, akkor bölcs mérlegelés alapján nem szabad, hogy bizonyos kockázatoktól visszariadjunk. Annyit jelent ez, hogy vabankot játszunk és kártyásként az ország, a gazdaság, a társadalom jövőjével játszunk? Erről semmi esetre sincs szó. De nincs szó arról, hogy a hajdani patronáló állam garanciáiban reménykedve visszariadjunk az igazi kockázatoktól. Olyanoktól, amelyekben valóban lehet veszíteni, de valóban lehet sokat a jövő számára megnyerni. Hol van az a biztonsági határ, amire viszont figyelnünk kell? Úgy gondolom, a méretekben van. Nem érzem, hogy egyetlen, a világkiállítás ellen szóló érv szakmailag kellően megalapozott lenne. De megalapozott lehet az, hogy óvjanak bennünket a világkiállításban a gigantomániától. Itt valóban indokolt számunkra mérlegelésen alapuló határokat felállítani. Legyen világkiállítás, mert ez kockázatokat jelent ugyan, de ha a mértékkel élünk, akkor veszélybe nem sodorja az országot, ugyanakkor nagy lehetőségeket nyit. Itt mérlegeljünk nagyon alaposan, hogy a kiszámítható takaró eddig ér, s addig nyújtózkodjunk. A kockázatot milyen mértékben lehet, indokolt és szükséges vállalni? Addig a mértékig és ne tovább. Csináljunk minőségi világkiállítást, legyünk nagyon igényesek minden tartalmi követelményével szemben, de a méretei tekintetében legyünk óvatosak. Úgy gondolom, így lehet a kockázatot reális kockázatvállalással váltani fel, így lehet a veszélyeket viszonylagosan kiküszöbölve vállalni azt, aminek az elmulasztása ugyancsak óriási felelősséget ró a mulasztást ajánlók számára. Nem azt mutatja a magyar történelem, hogy akkor volt felelőtlen a magyar, amikor vállalt valamit. Sokkal inkább akkor, amikor elkésett a vállalással, elmulasztott olyat vállalni, amit vállalnia indokolt lett volna a kellő időben. (Nagy taps a jobb oldalon.) Elhangzottak politikai próféciák. Sikamlós az út. De hadd mondjam azt - és remélem, a fejemre idézhető lesz, már olyan értelemben, hogy fejem lesz (derültség) -, hogy úgy gondolom, Magyarországnak lehet, hogy más kormánya lesz, lehet, hogy más pártösszetételű kormánya lesz 1996-ban, mint most, de aligha hiszem, hogy lesz olyan kormánya, amelyik nem merte vállalni a világkiállítás bölcsen mérlegelt méretű kockázatát. Köszönöm. (Nagy taps a jobb oldalon.)