Király Zoltán (független)
KIRÁLY ZOLTÁN (független): Tisztelt Ház! Legyen szabad azzal kezdenem, abból kiindulnom, amit már mások is tulajdonképpen megtettek, hogy magam is úgy tartom, és mi is úgy tartjuk, hogy az önkormányzatok számára ez a céltámogatás az önkormányzati törvényben és a költségvetési törvényben meghatározottak alapján alanyi jogon jár. Ily módon tehát ez az előterjesztés nem felel meg az előbb említett törvényekben támasztott követelményeknek. A már eddig elhangzott kritikák mellett hadd soroljak még föl néhányat, elismerve azt a nagyon tiszteletre méltó munkát, amelyet a Belügyminisztérium munkatársai erre a pályázati anyagra, a beérkezett pályázatok áttekintésére, szelektálására fordítottak. Mégis azt kell mondanom, hogy a Belügyminisztériumnak nem volt felhatalmazása arra, hogy a beérkezett pályázatok között rangsort állítson föl, vagyis úgy gondolom, hogy csak pályázati körbe bele nem illő célokat, pályázatokat szelektálhatott volna ki. Mindenképpen szóvá kell tennem azt is, hogy a Belügyminisztérium által kiadott anyagban a javaslatkialakítás főbb szempontjai között a pályázat elnyerését például olyan kitételekhez is kötötték, amelyek sem a törvényben, sem annak mellékletében, sem pedig a kiadott közleményben nem szerepeltek. Ilyen volt például elfogadott költségvetés megléte vagy vállalási nyilatkozat megtétele; vagy a vízgazdálkodási ágazatban a jogos igények egy részét is elutasítani javasolták, mondván, hogy a rendelkezésre álló keret igen szűkös, és azzal tették meg ezen elutasító döntésüket, hogy a feladat megoldása egy- két év halasztást is elbírhat. Ám úgy gondolom, hogy a pályázatok elbírálására rendelkezésre álló rövid idő nem adott módot a Belügyminisztériumnak arra, hogy valóban részletes és konkrét helyi információkhoz jusson a beruházások halaszthatóságának megítélésében, így az a véleményem, hogy az elutasításra javasolt jogos igények kiválasztása esetlegessé, véletlenszerűvé vált. Így fordulhatott elő például, hogy a víz- és csatornagyűjtő-hálózat fejlesztésére beadott jogos igények többségét nem is javasolták támogatásra, holott a pályázati feltételek között a gyűjtőhálózatok nem szerepeltek kivételként. Nem kívánom sorolni, hiszen elmondták már mások is a kritikát, inkább valóban csak néhány pontba szedve és némileg másokkal is hasonlóan gondolkodva a jövőre nézve néhány szempontot szeretnék felmutatni. Az egyik: úgy gondoljuk, hogy a támogatásra javasolt célokat sokkal pontosabban és időben is korábban - ahogy azt Becker Pál már elmondta - kellene meghatározni, és ezeken utólag változtatást adni vagy változtatást tenni ne lehessen. Másrészt: mivel a fejlesztések, a beruházások átfutási ideje általában több év, jó lenne, ha igazodna ehhez a pályázat céltámogatási kiírása is, tehát hogy több évre lehessen támogatást igényelni. Harmadrészt: ha a felhasználható források nagysága ezt indokolja, akkor érdemes és szükséges is talán szűkíteni a céltámogatások körét, ám a kiírási feltételeknek megfelelő pályázatok mindegyikét részesítsék az előre rögzített százalékos arányú támogatásban. S végezetül: fontosnak tartjuk, hogy legyen egy olyan kidolgozott rendszer, ellenőrzési rendszer, amely a céltámogatók felhasználását is ellenőrizni képes. Ezen általános gondolatok után, amely a pályázati rendszert illeti, hadd térjek ki azért - miután a kivételes eljárás keretében nincs mód külön részletes vitára is - a módosító javaslatokra, amelyeket benyújtott az adó- és költségvetési bizottság. Magam azzal értek egyet, amit Békesi László elmondott már, hogy nem fogadható el a Kormány garanciavállalása arra, hogy 1992-ben mindezek a támogatások megvalósulhatnak, és erre garanciát vállal a Kormány. Most kell döntenie a Parlamentnek, és ennek szükségességét mások előttem már bőségesen indokolták. Én azonban úgy gondolom, amellett, hogy általánosan elfogadható a teljes összeg megszavazása a Parlament által és ennek mostani eldöntése; ha erre mégsem kerülne sor, akkor azt is fontosnak tartom, hogy a költségvetési bizottság által javasolt, legalább a bizottság tagjainak egyharmados arányát elérő támogatottsági javaslatokat mindenképpen szavazza meg a Parlament, tehát legalább ezekkel ne várjuk meg már az Állami Számvevőszék augusztusi vizsgálatát. Tehát ezek a pályázatok támogatottak legyenek, kapják meg a pénzt. Ez összességében 305 millió forintot jelentene a Szalay Gáborék által most benyújtott módosító javaslattal együtt. Úgy gondolom, hogy ezt a Kormány saját hatáskörében, tehát költségvetési törvény módosítása nélkül megteheti, utólagos beszámolási kötelezettséggel. De ha mégis augusztusig is előretekintek, akkor az augusztusi döntéssel egyetemben kezelhető lenne ez a mostani 305 millió is. Hadd mondjam el, hogy ezek a módosító anyagok, amelyek a költségvetési bizottság jelentésében szerepelnek, gyakorlatilag azokat a településeket érintik, amelyek minden tekintetben a legelmaradottabb, leghátrányosabb települések. Hogy csak néhányat említsek, hiszen ha jól emlékszem, 14 vagy 15 ilyen javaslat van, szerepel az anyagban: Homrogd, Medgyesegyháza, Fehérgyarmat, Karcag és Karcag környéke, az ottani Berekfürdő, a Jászberény melletti Pórtelek; és bár vannak nagy városok is, mint péládul Nyíregyháza, de ha csak azt tekintem, hogy a Kormány most kihelyezett ülést tartott Nyíregyházán éppen a térség hátrányos helyzete miatt, akkor bővebben nem kellene érvelnem mellette. És ahogy Mádi László mondotta, itt sokkal inkább a környező kistelepülésekről, az ottani ivóvíz hiányáról van szó, amelyekhez támogatást kérnek. De Hódmezővásárhely esetében - amely szintén szerepel az anyagban - vagy Szeged esetében, amely megyeszékhely, nem magáról a városról van szó. Bár Hódmezővásárhelyt illetően - amely, talán tudják, hogy Csongrád megye Pol Pot- megyeként volt számon tartva, legalábbis a mi köreinkben otthon, de azt hiszem, a megyehatárokon kívül is -, tehát Hódmezővásárhelyt illetően is, meg Szeged külterületeit illetően is bizony a napfényes Szeged belváros mellett az árnyas területeit jelentették ezek a peremkerületek, és a pártállam hatalma nem is igen szívelte ezeket, sem Hódmezővásárhelyt, sem pedig Szeged- Alsóvárost, Hattyas-telepet, Ságvári-telepet, mert nemigen illettek bele a maguk elképzeléseibe. Nem magáról a nagyvárosokról van tehát szó, hanem azok legelmaradottabb területrészeiről, településrészeiről, ahova óhatatlanul odakívánkozik még egy érv. Ezek a kistelepülések az ország bármely részében, és a nagyvárosok tanácsi beruházásokkal, közművesítéssel nem segített területrészein a polgárok mindig maguk, a saját pénzükből építkeztek. A saját házuk után fizettek adót, a saját pénzükből újították föl ezeket a lakóházakat, a saját pénzükből csináltak veteményest vagy virágágyásokat az utcafronton, a saját pénzükből hozzájárultak, hogy csatornázzanak, hogy utakat építsenek; miközben a nagy lakóterületekre - tessenek csak belegondolni - mindig beköltözhettek az emberek, előre közművesített területre, komfortos kényelembe, és lakbért fizettek. Ezek a területek tehát mindig igazi lakossági áldozatvállalással fejlődhettek csak, amennyire persze ezt az anyagi erő bírta. Én ezeket szeretném az önök figyelmébe ajánlani akkor, amikor a költségvetési bizottság által benyújtott és támogatott, részben vagy egyharmados arányban legalább támogatott, ámbár elutasításra javasolt módosító indítványokról szavaz a Parlament, kérve azt, hogy fogadják el részben a 2,3 milliárd forintnak a címzetlen tartalékból történő átcsoportosítását, részben pedig itt és most közvetlenül is a költségvetési és adóügyi bizottság által beterjesztett módosító javaslatokat konkrétan is. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)