Rudics Róbert (MDF)
RUDICS RÓBERT (MDF): Elnök Úr! Mélyen Tisztelt Képviselőtársaim! Több, mint egy évvel ezelőtt a kormányprogram parlamenti vitájában több kormánypárti képviselő szájából is elhangzott az a kérés, hogy történjen meg a vállalati vezetők pályázatok útján történő megmérettetése. Ez sajnos - véleményem szerint - a Kormány hibájából elmaradt, illetve egy felemás megoldás született, melynek révén a volt állampárti káderek jelentős része átmenthette magát. Alapvetően ez okozza véleményem szerint azt, hogy a dolgozók az üzemekben ma jobban kiszolgáltatottak, mint annak idején, a pártállam idején, és jobban félnek, mint akkor. Nem Kósáné dr. Kovács Magdának kell, úgy gondolom, e törvényjavaslattól félnie. Géczi képviselőtársam nem tartja valószínűnek, hogy a dolgozók valóban félnek, pedig ez egyszerűen tény. Ma, amikor a munkanélküliség soha nem látott számokat ér el, és az úgynevezett érdekvédelmi szervezetek az én véleményem szerint nem igazából érdekvédelmi tevékenységet, hanem önigazoló tevékenységet végeznek, akkor a munkás még inkább kiszolgáltatott. Az is elhangzott Géczi képviselő úrtól, hogy ezek a szakszervezetek megtanulták már az érdekvédelmi tevékenységet a 80-as évek végén. Igen, megtanultak sok mindent. Megtanulták már saját érdekeik védelmét annak idején. Emlékezzünk a húsáremeléssel kapcsolatos figyelmeztető sztrájkra. Én akkor léptem ki a szakszervezetből, mert rádöbbentem arra - amit tulajdonképpen addig is tudtam, csak ez adta meg a döntő lökést -, hogy ez a szakszervezet nem engem, nem a munkavállalót akarja képviselni, hanem saját érdekeit. Én tehát azt hiszem, szó sincs arról, hogy a törvényjavaslat beterjesztői, illetve annak támogatói annak a 2,7 vagy 3,7 millió embernek az okosságát, a józan helyzetfelmérő képességét vonnák kétségbe, hanem egyszerűen tudomásul veszik azt, hogy milyen helyzetben vannak ők ma, és éppen ezért szükséges ennek a lépésnek a megtétele. Talán hihetetlennek tűnik, de megtörtént, nem is oly régen, másfél-két hónappal ezelőtt, hogy a frissen felvett dolgozót automatikusan, megkérdezése nélkül az MSZOSZ ágazati szervezeteihez beigazolták, leigazolták, és levonták a tagdíját anélkül, hogy megkérdezték volna. Hangsúlyozom: ezt úgy, hogy azon a bizonyos munkahelyen több szakszervezet működik egymás mellett. Ez még inkább indokolttá teszi azt a törvényjavaslatot kísérő másikat a tagdíjfizetés önkéntességéről. Én azt hiszem, érthető az, hogy az MSZOSZ fél a szabad szakszervezeti választásoktól, mint ördög a tömjénfüsttől. Fél, mert nem tudja azt, hogy tagjainak a száma jelentősen csökkenhet. De Uraim! Az a lehetőség is adott, hogy a taglétszámot növeljük. A versenypályán mindenkinek egyenlő esélyt kínál majd a törvény. Befejezésül csak egyetlen gondolatot engedjenek meg nekem! Számomra van valami különös bája annak, hogy éppen az a Kósáné dr. Kovács Magda okít bennünket a szakszervezeti pluralizmusra, aki nem is oly régen, mintegy három évvel ezelőtt, az első független szakszervezetek megjelenése idején mindezt sanda szándéknak minősítette. Köszönöm figyelmüket. (Nagy taps.)