Palkovics Imre (MDF)
PALKOVICS IMRE (MDF):Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Engedjék meg, hogy előterjesztésemet egy évszázad próbáját kiálló idézettel kezdjem, mely XIII. Leó pápa enciklikájaként 1891. május 15-én kelt és a munkások helyzetéről szól. Az idézet: "A társadalom kormányzásának célja kezdettől fogva nem azoknak a java, kikre kormányzás bízva van, hanem azoké, kiknek gondozása reájuk bízatott. Ha tehát a közjót, akár az egyes osztályok érdekeit valamely baj érte, vagy fenyegeti, mely másképp el nem hárítható, szükséges, hogy a nyilvános hatalom közbelépjen. Márpedig valamint a közjónak, úgy az egyeseknek is érdekükben fekszik, hogy a dolgok állapota békés és rendezett legyen. S a határokat ugyanezen ok jelöli meg, mely a törvényhozás segítségét sürgeti, illetve a törvény többre ki ne terjedjen és tovább ne menjen, mint ezt a bajok orvoslása, a veszélyek elhárítása követeli." Az idézet vége. Ahogyan tapasztalhatják tisztelt képviselőtársaim, akik figyelmesen olvassák a törvényt, minden ellenkező híreszteléssel szemben a törvénytervezet e céloknak megfelel. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A törvénytervezet, melyhez a témát ismerő két képviselőtársam: dr. Matyi László és Rockenbauer Zoltán csatlakozott, az idézett célokat figyelembe véve kívánja a szakszervezetek egyenlőtlen és méltatlan vitáját rendezni. A szabad szakszervezeti szervezkedés és ezen keresztül az alulról, a munkavállalók szabad akaratából létrejövő, valóban szabad szakszervezetek megerősödése érdekében. Ezen okból a törvényhozás itt nem beavatkozik a szakszervezetek belügyeibe, hanem vélhető kötelességét teljesíti. Magam pedig az Országgyűlés előtt tett korábbi ígéretem alapján becsületbeli kötelességemnek teszek eleget. Rövid áttekintést engedjenek meg a közel két éve folyó vitáról és annak tárgyáról, a volt SZOT-vagyonról. Mint a tisztelt Ház tudja, 1988-ig, azaz a Liga tagszervezete, a TDDSZ megjelenéséig jószerével egyetlen transzmisszióként uniformizált szakszervezeti tömörülés létezhetett az országban. Amit tisztelt képviselőtársaim szintén tudnak, ez az úgynevezett szakszervezet nyílt és rafinált eszközökkel tartotta egyben tagsága jelentős részét. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy kényszertagsággal bíró szervezetről volt szó, de sajnos, az utódszövetségek sem mentesek bizonyos kényszerelemektől, amelyekről majd a következő törvénytervezet fog bővebben szólni. Az a tagdíj, amit tulajdonképpen adó gyanánt fizettek a dolgozók 98 %-os szervezettség mellett, feljogosít bennünket e vagyon megosztására. Másfelől ez a vagyon kiegészült még további összetevőkkel, ami az állam által juttatott, nem egyszer a '47 előtti, valóban szabad szakszervezetek államosított javaiból, és ennek utolsó soron, illetve nem utolsó soron a vállalatoktól átutalt, a munkavállalóktól kicsalt, ki nem fizetett bérekből létrehozott vagyon formájában jelent meg. Mindennek az óriási vagyontömegnek a haszonélvezője és kizárólagos kezelője a SZOT volt. Ennek ellenére a SZOT jogutód MSZOSZ mégis úgy kezeli ezt a szerény becslések szerint négy-ötmilliárdnyi vagyont, mint a sajátját. A részünkről forszírozott osztozkodás vezérelve szerint a történelmileg kialakult, tehát a pillanatnyi, csupán a bemondáson alapuló, és a szervezetek által a tagbevallást kölcsönösen nem firtató fantomlétszámok alapján juthatnának vagyonrészekhez az úgynevezett előzetes vagyonmegosztás keretében a különböző szervezetek. Így lehetne a jelenlegi torz erőviszonyokat konzerválni. Ezen elv szerint az összes, jogelőd nélkül létrejött szakszervezet mindössze a vagyon 8,5 %-át - hangsúlyozom, előzetes vagyonmegosztás keretében - kapná. Így a későbbi végleges megosztásra váró vagyon kezelésébe, sőt felmérésébe sem engedne semmilyen beleszólást, tehát betekintést sem óhajt engedélyezni az MSZOSZ, mondván, hogy az bonyolulttá tenné a vagyon kezelését, s tegyük hozzá, megosztását is. Ez a megoldás a munkástanácsok és a Liga részére természetesen elfogadhatatlan, mivel a jelenlegi taglétszámok korántsem azon a módon jöttek létre, hogy szabad szervezkedés volt Magyarországon, hanem masszív esélyegyenlőség alapján átörökölte egy antidemokratikus időszakból az MSZOSZ, míg a munkástanácsok és a független szervezetek az esélyegyenlőtlenség, azaz a vállalatoknál uralkodó feudális viszonyok miatt, illetve meg nem lévő esélyegyenlőség miatt csak vegetálnak, és szinte emberfeletti erőfeszítések árán képesek érdekeiket képviselni. Ma már a puszta létük forog kockán, vezetőik állandó zaklatása, az elbocsátások rutinszerű gyakorlata folytán. Ma éppen ezért azok léte forog veszélyben, akik komolyan vették a rendszerváltást, a szervezkedés hatékonyságát fokozó eszközöknek pedig pont az ő szervezeteik vannak híjával. E nyílt handicap alapján kialakult taglétszámok tehát nem lehetnek alapjai semmiféle méltányos felosztásnak. Szeretném felhívni mindazok figyelmét, akik úgy ítélik meg, hogy a szakszervezetek csak a koncon marakodnak, miközben a munkavállalók érdekei súlyos csorbát szenvednek. Szenteljenek egy kis figyelmet arra is, hogy mi a vita mélyebb oka. Az, hogy az MSZOSZ megalázó és elfogadhatatlan ajánlatokat tesz a jogelőd nélkül létrejött szakszervezeteknek, még önmagában elviselhető lenne. De már az több mint furcsa, hogy egész propaganda-gépezetével széltében-hosszában azt sugallja, hogy ébredjen már bűntudatra az a néhány szakszervezeti vezető, akinek kompromisszumképtelensége akadályozza meg az MSZOSZ régi, kipróbált bürokráciáját, hogy elhozza a megváltást végre a magyar munkásságnak. Az MSZOSZ, leánykori nevén a SZOT vezérkara (derültség, taps) felismerte, hogy a konkurencia még gyenge, mert semmilyen támogatást nem kapott a rendszerváltás után sem, és így gazdaságilag kifáraszthatók, és felszámolhatók a lehetséges vetélytársak. Az MSZOSZ politikai és parlamenti szövetségesei szerint a szakszervezetek közötti választások és a választások eredményeképpen alakuló vagyonmegosztás, valamint a szakszervezeti vagyon átmeneti zárolása a szakszervezeti mozgalom szétverését célozza. Ez kérem szépen, kifordított logika, amíg csupán és csakis a helyzet tisztázásáról van szó, és lehet is szó. Az elfogadhatatlan, fonák logika további jellemző momentumára hadd hívjam fel képviselőtársaim figyelmét, amelyből sugárzik az MSZOSZ egész vagyonmegosztási szándékának cinizmusa. Az MSZOSZ javaslatában jelentős hányadot tesz ki a felajánlott vagyonrész, azon belül az ingatlanhányad. A korábbi változatban olyan ingatlant ajánlott fel az MSZOSZ, amely nem is volt a tulajdonában, és ez jutott volna a munkástanácsok és a Liga részeként. Azután egy olyan ingatlant ajánlottak, mely ugyan már némi jóindulattal szakszervezeti tulajdonnak mondható, itt viszont az a hiba, hogy rendeltetését tekintve egy bölcsőde céljára létesített gyermekintézmény, mellékesen ez az ország egyik legkorszerűbb ilyen létesítménye, amelyet tudomásom szerint már hónapok óta nem üzemeltet az MSZOSZ, és amit az önkormányzat többször kért, hogy bocsássák eredeti funkciójának megfelelően rendelkezésükre. Ezek után bocsánatot kérek, de legyen egy olyan bugyuta szakszervezet, amelyik beköltözik, és magára vonja az indulatát és jogos indulatait mindazon édesanyáknak, akik gyermekeiket itt szerették volna elhelyezni. Több érdekes részlettel majd az általános és részletes vita során még szolgálnék. Most csak még egy szempontra hadd hívjam fel a figyelmet. Az MSZOSZ, mitagadás, ügyesen igyekszik az ismertetett részletek ellenére elhitetni a közvéleménnyel, hogy méltányos, gyors, igazságos, sőt egyedül igazságos rendezést akar, amiből persze az egészből csupán a "gyors" állja meg jelenleg a helyét, aminek pedig az az oka, hogy bankot, szakszervezeti bankot óhajt alapítani, ami önmagában véve egy remek dolog. Amivel nem tudunk egyetérteni, az az, hogy szakszervezetek vagyonából, illetve munkavállalók vagyonából létrehozandó intézmény irányításában részt venni semmilyen lehetősége nem lenne a többi szakszervezeteknek. Úgy, ahogy semmilyen beleszólást nem engedett az MSZOSZ szűkebb szócsöveként működő Népszava privatizációjába sem, amely szintén a szakszervezetek közös vagyonrésze, és amelynek a fejlécén is olvasható a szakszervezetek lapja titulus. Ezt pedig csak azért nem vettették le a többi szakszervezetek, mert még van humorérzékük. A munkástanácsok és a Liga szervezetei és tagsága mindezek ismeretében egy év türelmi időt kivárva fordultak a Parlamenthez, méghozzá azzal a céllal, hogy végre rendeződjék ez a lehetetlen helyzet, és valóban teremtődjék meg törvénnyel a különböző szakszervezeteket megosztó vita lezárásának megnyugtató lehetősége. Ezen keresztül megteremtődhet az esély, hogy az érdekvédelmi szervezetek megerősödjenek, anyagi bázisuk megteremtődjön, és a munkahelyeken ütőképes, konkrét érdekvédelmi tényezőkké válhassanak. Legyen e törvény az irányban is ösztönző erő, hogy a régi szakszervezetek megreformálódhassanak, átalakuljanak, mert ha ez nem történik meg, a munkahelyeken a munkásoknak teljes marad a kiszolgáltatottsága és nem történhet meg az oly sokszor emlegetett, és már nagyon régen várt rendszerváltás. Képviselőtársaimmal annak reményében ajánljuk a tisztelt képviselőháznak a törvény megtárgyalását, hogy hozzájárulhatunk egy, a munkavállalók szempontjából, az egész fiatal magyar demokrácia szempontjából káros patthelyzet feloldásához, olyan helyzetet kívánunk teremteni, amelyben a ma létező szakszervezetek és munkástanácsok egyenlő jogok és lehetőségek alapján, valamennyi munkavállaló döntését figyelembe véve, és azt elfogadva láthatják el a pótolhatatlan feladataikat. Kérem a tisztelt Országgyűlést, segítsen ezen az ügyön. Adjuk vissza a hit egy szikráját a munkavállalóknak, hogy méltók voltunk 1990 tavaszán a bizalmukra. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a jobb oldalon és jobbközépen.)