Solt Ottilia (SZDSZ)

1991. augusztus 25.

SOLT OTTILIA (SZDSZ): Ez esetben vázolom a Szabad Demokraták Szövetsége álláspontjának sarkpontjait azzal az igénnyel, hogy az általános vita még folytatódik, és álláspontunkat részletesebben kifejthetjük. Ebben az esetben először arra reflektálnék, amit az MDF képviselőcsoportja nevében Kulin képviselőtársam elmondott az önkormányzati képviselők megválasztásának vagy kijelölésének a módjáról. Természetesen a bizottságon belül és a szakértői csoportokon belül - aminek a felállítását a FIDESZ javasolta, és amivel a magunk részéről feltétlenül élni kívánunk - nyilván fogunk még erről vitatkozni és egyeztetni, tehát nem az utolsó szó, ami itt elhangzik. A mi előzetes álláspontunk e kérdés kapcsán az volt, sőt az egész törekvésünk az eddigi vitájában a társadalombiztosítás kérdéseinek, hogy ne szűkítsük, hanem szélesítsük azoknak a testületeknek, csoportoknak a körét, akik a társadalombiztosítás döntéseiben részt vesznek. Azért vetettük el vagy azért támogattuk nagyon, sőt, mondhatnám, "nyomtuk+ az önkormányzat felállításának kérdését, hogy ez a kör szélesedjék, és hogy ne a Parlament legyen az a végső választott szerv, az a népképviseleti testület, amelyik a társadalombiztosítás kérdéseiben dönt, mert azt mondtuk, hogy a társadalombiztosítás kérdései az érdekek más pályáit, más metszéseit érintik, mint a politikai intézményesülés, tehát a pártpolitika, és az a célszerű, ha ez az összes érdekcsoport a maguk markáns és természetes tagozódásában megjelenik itt a döntéshozási folyamatban. Az egyik fontos és egyenrangú szereplő a társadalombiztosítási önkormányzat, a másik fontos és egyenrangú szereplő a Parlament a maga politikai akaratképzéseivel, és a harmadik a Kormány, amely végül is felelős az ország és ezen belül a társadalombiztosítási rendszer működőképességéért. Ezt szűkíteni azon a módon, ahogy az MDF javaslata most elhangzott, ez bizonyos mértékig nagyon idegen az eddigi elképzeléseinktől, hiszen itt, úgymond, feltölti ezt a döntéshozói kontingenst a koncepció azzal a már megválasztott testülettel, amely alapvetően politikai, pártpolitikai alapon jött létre. Ezt ruházza föl ismét azzal a funkcióval, amit mi szerettünk volna más érdekcsoportok bevonásával elosztani. De, mondom, ez még nem az utolsó szó, ezen még vitatkozhatunk. A mi álláspontunk eredetileg az volt, hogy két alternatívát tartunk elfogadhatónak. Az egyik a delegálás akkor, hogyha megvoltak az általános szakszervezetek közötti választások, tehát semmiképpen sem a korábbi tagdíjfizetés arányában, hanem az általános szakszervezeti választások eredményének arányában. Nem tudom, hogy igazából ez az utolsó szó-e ebben a kérdésben, amit Kulin képviselőtársam mondott, hogy ezekre a választásokra csak a jövő évben kerülhet sor. A mi szakértőinkkel konzultálva én úgy vélem, nem irreális, hogy ebben az évben a szakszervezetek közötti választások lebonyolódhassanak. Ehhez csak a mi akaratunk kell, mármint a képviselőház akarata, hiszen ez egy törvény elfogadásának kérdése. Erről kell majd egymással a parlamenti pártoknak beszélni, hogy reális vagy irreális ez az elképzelés. Ha reális, akkor fenntartjuk azt az indítványunkat, hogy delegáljuk az önkormányzati képviselőket ebben a periódusban, tehát az első önkormányzati periódusban, mégpedig olyan arányok szerint, ami a szakszervezetek közötti választások során kisül. A Parlament által megszabott delegációs arányokat nem tartom elég legitimnek. Itt egy nagyon nehéz konfliktusokat kezelő testület létrehozásáról van szó, amelynek a nehéz helyzetét csak az tudja enyhíteni, hogyha a legitimitása nagy. Tudjuk, hogy a mi saját legitimitásunk, bizony, eléggé megtépázódott, tehát nagyon szerencsétlen megoldás lenne a saját politikai terheinket tovább terhelni ennek az önkormányzat-felállításnak az ódiumával. Ha lehetséges, akkor meg kellene találni a módját, hogy ez ne a Parlament döntési körétől függjön, hanem a szakszervezetek közötti erőviszonyoktól, ennek minden kockázatával együtt. Ha nem lehetséges a szakszervezeti választások utáni delegáció, akkor pedig kénytelenek vagyunk kitartani az önkormányzati képviselők közvetlen választása mellett. Ez a jelenlegi álláspontunk. Azt hiszem, további egyeztetésekre van szükség a pártok között. Ami az önkormányzati törvényjavaslat egyéb részleteit illeti, a mi számunkra is döntően elfogadható a Kormány törvényjavaslata. A kormány- önkormányzat-parlament viszonyában apró, súlyos módosításokat látunk szükségesnek, ahol az önkormányzat hatáskörét növelnénk. Van azonban egy pont, ahol úgy tűnik, hogy éles lesz a vita, nevezetesen: egy önkormányzat vagy több önkormányzat. A saját szakértőink alapos véleménye alapján mi egy olyan módosító csomagot készítettünk el, amiből nemhogy kettő, hanem több önkormányzat bontakozik ki. Nevezetesen egy nyugdíjbiztosító önkormányzat, amely átmenetileg az összes pénzbeni ellátások fölött rendelkező önkormányzat szerepkörét töltené be. A betegbiztosítást, vagyis az egészségbiztosítást - hogy Kulin képviselő úr szavait pontosan és egyetértően adjam vissza - nem egy centrális önkormányzat, hanem regionális önkormányzatok felállításával gondoljuk megoldani, amelyek maguk hoznának létre egy Egészségbiztosítók Tanácsa nevű országos egyeztető és magas jogkörű szervet, de nem centrális és egy önkormányzat területi leképezésében gondolkodunk, hanem a fordított pályán. Remélhetőleg ez az álláspont nem áll olyan távol a többi pártok és az Érdekegyeztető Tanács álláspontjától, noha az aritmetika szabályai szerint távol áll, hiszen ők egyszer kimondták, hogy egy, mi pedig azt mondjuk, hogy több. A szándék azonos. A szándék az, hogy minél nagyobb ellenőrzés, minél szélesebb körű ellenőrzés legyen az egészségre fordítható közös befizetések fölött, és ezenkívül, hogy minél rugalmasabb rendszert hozzunk létre, amelyben van robbanásveszély nélküli játéktere a különböző megoldási formák kikísérletezésének. A prérin kell építkezni, hiszen egészségbiztosítás nincs. Nincs is igazából hagyománya, igazából sötétbe ugrás bárminemű finanszírozási szisztémának a bevezetése. S úgy véljük, hogyha ez regionálisan szerveződik és nem centrálisan, akkor több tere van a jó, rugalmas megoldások kidolgozásának és egymástól való átvételének, mint hogyha egyetlenegy centrum döntésétől függne az országos rendszer megindítása. Akkor óhatatlanul nincs mód arra, hogy alternatív finanszírozási rendszereket dolgozzanak ki az érdekeltek, hiszen borzasztó nagy energiákat igényel ennek az egy szem finanszírozási rendszernek a reparálása és működtetése. A regionális decentralizáció ezt lehetővé tenné. Mód van erre a regionális egység létrehozásra a jelenlegi szolgáltató hálózatnak a megléte folytán, hiszen az országban vannak olyan régiók, amelyek teljes vertikummal egészségi betegellátást tudnak nyújtani, tehát a legmagasabb szintű kórházi ellátásig bezáróan. Úgy képzeljük, hogy ezen létező régiók lennének az önálló egészségpénztárak, egészségbiztosítók határai, és az önkormányzatok, tehát választott vagy delegált önkormányzatok ezeken a szinteken állnának fel. A Regionális Egészségbiztosítók Országos Tanácsa, tehát az a laza csúcsönkormányzati szerv, amely összefogná az egészségpolitikánkat és az egészségügyi ellátást, ez kiegészülne olyan szereplőkkel, akik óhatatlanul nagy súllyal vannak jelen az egészségügyben és az egészségpolitikában; és kívánatosabb, hogyha a jelenlétük intézményesült, nyílt, és - hogy úgy mondjam - csatornába terelt, mint hogyha informális úton, lobbizás útján próbálják a befolyásukat kiterjeszteni. Itt, ebben az országos tanácsban vélünk szerepet juttatni például a szakma szervezeteinek és a Kormány kifejezetten egészségpolitikával foglalkozó fő hivatalnokainak is. Az álláspont részletezését a vita további folyamán szeretnénk előadni, hiszen ez egy annál - hogy is mondjam? - szerteágazóbb módosító indítványcsomag, mintsem hogy egy füst alatt az egészet el tudnám mondani. Igyekeztem jelezni azokat a pontokat, amelyek a továbbiakban az egyeztetés szempontjából a legfontosabbak. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)