Botos Katalin (MDF)
DR. BOTOS KATALIN tárca nélküli miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Amint látják, ma dolgos napom van+ - de félre a tréfával+ (Zaj.) szeretném egy kicsit megindultan kezdeni ezt a száraz és szakmai törvényt, mert valóban megindító, hogy a Széchenyiről történő országgyűlési megemlékezés napján kell azokról a szakmai törvényekről beszélni önök előtt, amelyek a hitellel, az ország tőkeellátásának szervezésével, intézményi kereteivel foglalkoznak. 1982-ben született meg a kötvényről szóló tvr., amely megnyitotta az értékpapírpiac újraszerveződésének a lehetőségét. Az elmúlt időszakban több mint 350 fajta kötvény, vagyonjegy és mintegy 700 részvénytársaság részvényei jelentek meg a hazai értékpapírpiacon. Az 1990. évi VI. törvény - az úgynevezett értékpapír-törvény - meghatározta azokat a garanciális feltételeket, amelyek a befektetőket megfelelő információhoz juttatva a kisbefektetők jogi védelmét lehetővé teszik, s egyúttal módot adnak az értékpapír-tőzsde megszervezésére is. A papírokat azonban nemcsak eladni kell. Igen fontos az is, hogy a kínálati oldal mellett a keresleti oldal is hatékonyan működjék. A nyugati világ - egyáltalán, a világ - dinamikusan fejlődő piacain egyértelművé vált, hogy nem a kisbefektetők, hanem elsősorban az intézményi befektetők jelentik a potenciális kereslet túlnyomó részét. Az ezen az alapon szerveződő intézményi befektetők egyik fajtáját a befektetési társaságok jelentik. A befektetési társaságokról szóló törvényjavaslat kidolgozásához a Pénzügyminisztérium munkatársai körülbelül három évvel ezelőtt kezdtek hozzá, és gondosan tanulmányozták a külföldi befektetési alapok gyakorlatát. Felkértek nemzetközi szakértőket, így a francia Befektetési Alapok Egyesületét, a Nemzetközi Pénzügyi Társaság, az úgynevezett IFC szakértőit, valamint az Egyesült Államok értékpapír-felügyeletét arra, hogy véleményezze törvényjavaslatukat. Meg kell mondanom, hogy az önök előtt fekvő törvényjavaslat ezen vélemények figyelembevételével készült el. Tisztelt Ház! Tulajdonképpen mi a törvényjavaslat elsődleges célja, amit ez az intézményi keret szolgálni kíván? Ha szabad, azt helyezném elsősorban előtérbe, hogy az intézményi forma a kockázatmegosztást és a kockázatmegosztás révén a kockázat csökkentését célozza azok számára, akik önmagukban nem rendelkeznek elegendő szakértelemmel a kockázat megítélésére és így a befektetési döntések meghozatalára. A törvényjavaslat célja tehát, hogy az átlagosan kis pénzekkel rendelkező, értékpapírpiaci szakértelemmel pedig egyáltalán nem nagyon rendelkező, de jó befektetési lehetőségeket kereső pénztulajdonosokat, illetve azok pénzeit bevonjuk a gazdaság finanszírozásába. Ugyanakkor ezen kisbefektetők számára az ilyen befektetési alapokba történő invesztíció csökkenti azt a kockázatot, amiről az előbb említést tettem, így az átlagos piaci szintre mérsékli a rizikót. A befektetési alapokban lévő pénz, azáltal, hogy különböző típusú, különböző jövedelmezőségű és természetesen különböző kockázatú befektetések között oszlik meg, és az alapokat e törvény szabályai alapján dolgozó - és reményeink szerint jól képzett, valamint az összes piaci információ birtokában lévő - szakemberek kezelik, a befektető számára az átlagos, de az esetek többségében, a gyakorlat alapján, az átlagosnál valamivel magasabb jövedelmezőséget biztosíthat, tulajdonképpen csekély, átlagos vagy átlag alatti+ - hát, nem csekély, de átlagos vagy átlag alatti kockázattal. Szeretném felhívni a figyelmüket ennek a törvényjavaslatnak néhány technikai elemére, ahol tulajdonképpen ezt a célt a törvény szövege el kívánja érni. A 12. és 13. §-ban találják képviselőtársaim mindazokat a szabályokat, amelyek elmondják, hogy egy adott kibocsátónak ugyanazon értékpapírjába az alap csak saját tőkéjének 5%-át fektetheti be; ugyanazon kibocsátó különböző fajtájú értékpapírjainak legfeljebb 20%-át vásárolhatja meg; a tőzsdére be nem vezetett értékpapírok értéke a vásárláskor maximum az alap saját tőkéjének egytizedét érheti el - ily módon tehát a létrehozandó alapok 90%-át tőzsdére bevezetett értékpapírokba kell fektetni. Ez egy nagyon fontos mozzanat, tisztelt Képviselőtársaim, amire külön felhívnám a figyelmüket, hiszen maga a tőzsdére történő bevezetés már egyfajta megmérettetését jelenti az értékpapíroknak, így tehát kettős szűrőn megy keresztül a befektetési alap befektetője: a tőzsdén már megmérettetett az az értékpapír, amibe az alapkezelők a befektetési döntéseket a befektetők javára meghozzák. A tőzsdére be nem vezetett papírok vásárlásánál további korlátozás, hogy egy kibocsátó az összes ilyen, említett, be nem vezetett értékpapír megvásárlását csak az alaptőkéjének 2%-áig teheti. Minden eszközzel megpróbáljuk minimalizálni a koncentrált befektetésből eredő veszélyeket, és különösen a rizikós papírokba történő befektetések veszélyét. Ehhez tartozik még az a figyelemre méltó szabály is, hogy a más befektetési alapok által kibocsátott befektetési jegyek vásárlását ugyancsak az alap saját tőkéjének 10%-ában határozza meg a törvény, nehogy egy körkörös lánc jöjjön létre, ahol egymásba fektetnek be az alapok. Egy másik fontos mozzanata ennek a részletes szabályozásnak az, hogy az alapkezelő az általa kezelt befektetési alapra kibocsátott befektetési jegyeket az általa kezelt más értékpapír alapokba nem helyezi el, mert - majd később erre vissza fogok térni, hiszen minden mindennel összefügg, és nagyon nehéz egy törvényt értelmesen, összefüggően és röviden előadni - egy alapkezlő kezelhet más alapokat is, az viszont korlátozott, hogy az általa kezelt befektetési alapra kibocsátott jegyet saját magánál helyezze el. Ezek mind azoknak a kockázatoknak a mérséklését szolgálják, ahol a belső információk birtokában elsősorban saját érdeküket szolgálhatnák az alapkezelők, nem a befektetőkét. Az alapkezelő az általa kezelt értékpapír-alap részére ugyancsak nem vásárolhat a letétkezelő - ismét egy előrehozott fogalom: egy bank, amelynél az alapkezlő tulajdonképpen tartja a pénzt - által kibocsátott értékpapírt. Ismét az a helyzet, hogy túl közel vannak egymáshoz az információbirtokosok, és felmerül a belső kereskedés gondolata. Kizárt az is, hogy az alapkezlő, mint elkülönült szervezet, saját tulajdonában lévő értékpapírokat az általa kezelt alapba helyezhesse, illetve onnan vásárolhasson. Azt hiszem, ez a legexplicitebb formája a korlátozásnak: az önmagukba való beruházás korlátozásának. Hasonló korlátozások állnak fenn abban az esetben is, ha maga a befektetési alap ingatlanba történő befektetést irányozott elő. Így legalább tíz ingatlanból kell állnia az ingatlanalapoknak, hogy egy ingatlan értékesítési kockázata ne legyen túlságosan nagy; egyetlen ingatlan értéke sem haladhatja meg a vásárláskor az ingatlanalap saját tőkéjének a 15%-át, és azt is korlátozza az alap, hogy mennyi lehet a befektetés alatt álló ingatlanok értékének aránya, hiszen egy forgalmi érték meghatározása azért +a nóta végén+ dől el. A befektetési alapok különös előnye tehát a jelenlegi gazdasági helyzetben, hogy már a nagyon kis megtakarításokat is ebben a formában, a tartós befektetés formájában dolgoztatni lehet, olyan kis pénzeket is, amelyek önmagukban nem alkalmasak arra, hogy a tulajdonosuk részvényt, kötvényt vagy értékpapírt vegyen - akkor is, ha tudná, hogy mit szeretne venni. A törvényjavaslat által megfogalmazott szabályok alapján működő befektetési alapok tehát nem a nagy kockázatú befektetések finanszírozására szolgálnak. Erre külön fölhívnám képviselőtársaim figyelmét, ugyanis gyakran fölvetődik a kérdés, hogy az átlagosnál nagyobb kockázattal rendelkező befektetéseket is lehessen ezen intézményi forma keretében megvalósítani, annál is inkább, mert ugyan felsoroltam az előbb, hogy hány részvénytársaság jött létre, meg hogy vannak már nyilvános kibocsátású értékpapírjaink, de ezeknek a köre még mindig elég szűk. Nagyon sok olyan, befektetésre váró társaság, vállalat van, amely vállalatrészt szívesen eladna befektetőnek, itt azonban a kockázat - éppen az előbb említett megmérettetés hiányában - nagy. Az, hogy van egy intézményi formánk, nem jelentheti azt, hogy olyan célra is felhasználjuk, amelyre ez az intézményi forma önmagában nem alkalmas. Erre majd az úgynevezett kockázati tőketársaságokról szóló törvény vonatkozhat. Szeretném elmondani, hogy a két típusú befektetési alap között lényeges különbség, hogy a kockázati tőketársaságoknál a beleszólás, a szakmai tanácsadás fontos szerepet játszik; látni fogják azonban, ezen befektetési alapoknak nem a céljuk, hogy kitalálják, a gyógyszeripar, a gépipar, a mechanika vagy milyen más ágazat területén jelentkezik különleges, realizálható műszaki-gazdasági erő. Nem elsődlegesen a technikai, szakmai hozzáértést, hanem csak a pénzügy-technikai hozzáértést igényli a befektetési alap működtetése. A jelenleg tárgyalt javaslat rendelkezései tehát arra a tevékenységre vonatkoznak, amikor egy megfelelő szakértelemmel rendelkező befektető cég, értékpapírok, befektetési jegyek kibocsátásával tőkét gyűjt össze, amelyet nyilvánosan kibocsátott értékpapírokba vagy ingatlanokba fektet. Ez a tőke azonban nem kerül az alapkezelő tulajdonába, hanem a befektetők megbízása alapján kezeli, meghatározott díjazás fejében. Az alapkezelő ebből él. A befektetési alap tőkéjének tulajdonosai a befektetési jegyek tulajdonosai tulajdonképpen, akik ebből a közös tulajdonból befektetési jegyeik részaránya mértékében részesednek, és a hozamot is ebben az értelemben ilyen arányban kapják meg. Azonban mivel egy különleges formáról van szó, mint említettem, sok különféle értékpapírtípus keveredik, ezért a befektetőknek alapvető joguk tájékozódni, hogy áll a helyzet az alapban. A befektetési alap helyzetéről az alapkezelőnek rendszeresen - sűrűbben, mint az értékpapír- törvényben előírt - tájékoztatást kell adni az alap tulajdonosai számára. Az alapkezelőnek tehát nemcsak a befektetési jegyek kibocsátásakor, hanem rendszeresen, félévente be kell számolni a befektetőknek az általa végzett tevékenységről és az általa kezelt befektetési alapok helyzetéről, hozamáról. Felvetődött a kérdés korábban már, hogy ezen alapok, befektetési jegyek tulajdonosai tulajdonképpen az alap tulajdonosai, de - amint említettem - ezeknek a kis tulajdonosoknak gyakorlatilag nincs szakmai hozzáértésük, még az a pénzügytechnikai ismeret se, amire szintén kitértem, hogy tulajdonképpen mibe kellene az eszközeiket befektetni. Ennek, a hazai befektetési kultúra hiányának a következtében a törvényjavaslat az úgynevezett passzív befektetési alapok létrehozására és működésére ad elsősorban lehetőséget és szabályokat, vagyis gyakorlatilag nem teszi lehetővé a befektetési alap tulajdonosainak, hogy a befektetési döntésekbe ténylegesen beleszólhassanak. Nem úgy működik egy befektetési alap, mint egy részvénytársaság, ahol a tulajdonosok a közgyűlésen döntenek a stratégiai intézkedésekről. Itt a stratégiai döntés az, hogy tulajdonképpen mibe fektetjük be. Ebben az alapkezelő döntése az elhatározó. A törvényjavaslat előkészítése, valamint a különböző szakemberekkel történt megtárgyalása kapcsán kétségkívül felmerült javaslatként, hogy ne csak ilyen alapok legyenek, hanem aktív alapok is, amelyeknél ezen jegyek megvásárlói beleszólást kapnának az alapkezelők tevékenységébe. Mivel azonban a magyar értékpapírpiac alig egy-két éves múltra tekint vissza, és hát íly módon nemigen alakulhatott ki az a fajta piaci szakértelem, amely a polgárok széles körének birtokában lenne, ezért éppen az a célunk, hogy a kisemberek olyan szakértőkre bízzák a pénzüket, akik megfelelő és kellőképpen szigorú, ellenőrizhető szabályok keretei között ezeket a pénzeket az értékpapírpiacon befektetik és a vásárolt papírokat a nagyobb haszon elérése érdekében forgatják. Szükséges megjegyezni azt is azonban, hogy a törvény nem zárja ki teljességgel az aktív alapok létrehozását, bár kétségkívül nem bocsát számukra túl nagy teret rendelkezésre. Az úgynevezett zárt alapok, amelyek csak kevés tulajdonos kezében vannak, illetve a százmillió forintos összeghatárt nem érik el, működhetnek olyan szabályok szerint, amelyeket az alapítók maguk határoznak el. Ezen törvényjavaslat szabályai nem vonatkoznak ezekre az alapokra, és így akár aktív módon is működhetnek az alapítók közvetlen befolyása és irányítása alatt. Sőt, azt is elképzelhetőnek tartom, hogy néhány év múlva, amikor nagyobb tapasztalatokkal rendelkezünk, az értékpapírpiaci szabályok, törvényszerűségek, mozgások szempontjából a befektetési kultúra egy kicsit fejlődik, akkor általánosabban mód lesz szélesebb körben is az aktív alapok működtetésére. Még egy gondolatot a Mibe fektet be az alap? kérdésnek a megvilágítására. A befektető biztonsága megkívánja, hogy az értékpapíralap esetében az alaptőkét csak olyan nyilvánosan kibocsátott értékpapírba fektessük - amire már utaltam -, amely a nettó eszközérték megállapítására alkalmas árfolyammal rendelkezik. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez technikainak tűnő kérdés, de azért ha a szabályokat figyelmesen elolvasták, akkor bizony felvetődik joggal az a kérdés, hogy tulajdonképpen milyen értéken is történik ezen befektetési jegyek forgalmazása, illetve milyen értéket vesznek számításba a kibocsátott értékpapíroknál: hogy honnan tudom én, tulajdonképpen mit ér egy nominális értékű értékpapír, nem ment-e el közben, vagy nem emelkedett-e nagyon az árfolyama. Ezt honnan tudom meg? Ezt meg kell tudnom, csak akkor érdemes bele fektetnem, így tudom csak realizálni az eredményemet is. Ilyen értékpapír mindenekelőtt az, amelyet tőzsdére bevezettek, de megfelel ennek a követelménynek az az értékpapír is, amellyel ugyan a tőzsdén még nem kereskednek, de amelyre az alap tulajdonába kerülést megelőzően valamely értékpapír-forgalmazó cég hosszabb időn keresztül árfolyamot közöl. És talán nem mellékes kérdés - különösen a pénzügyminiszter úr számára -, hogy idetartoznak az állampapírok is. A hazai tőkepiac, illetve értékpapírpiac jelenlegi fejlettségi szintjére, valamint az ingatlanpiac helyzetére és az ott esetleg felmerülhető bizonytalanságokra tekintettel átmeneti időre piackonform módon úgy véltük, hogy korlátozni szükséges a megtakarításoknak az ingatlanba történő túlzott beáramlását. Ezért tiltja a javalsat az értékpapír és az ingatlanalap összemosását, és úgy rendelkezik, hogy 1994. december 31-éig ingatlanalap csak úgynevezett zárt végű alapként szervezhető legyen; mindjárt kitérek a fogalom magyarázatára. Úgy ítéljük meg, hogy erre azért is szükség van, mert ingatlanalapok létrehozásához és működéséhez a szükséges szakismeret és szakembergárda még kevésbé áll rendelkezésre, mint amit már előbb az értékpapírpiacról elmondottam. Hát mit is jelent valójában, hogy nyílt és zárt végű egy alap? A befektetési alapot akkor nevezzük zárt végű alapnak, ha előre meghatározott tőkével, a befektetési jegyek nyilvános forgalomba hozásával jön létre. Az alaptőkéje ez esetben fennállása során nem változik, a befektetési jegyek visszaváltására nincs mód. A tőkekivonás csak a másodlagos értékpapírpiacon történhet. A befektetési jegyek megfelelő likviditásának biztosítása érdekében - magyarán mondva annak érdekében, hogy mégis ki lehessen belőle mászni - a javaslat előírja, hogy az alapkezelő köteles kezdeményezni a zárt végű befektetési jegyek tőzsdei bevezetését, mert hát ez azért nagyobb biztonsággal teszi majd lehetővé a másodlagos piacon a mozgást. A nyílt végű befektetési alap létrehozása esetén a befektetési jegyek száma, és ezzel az alap tőkéjének összege naponta változhat. Az alapkezelő egyrészről új befektetési jegyeket hozhat forgalomba, másrészről a visszaváltott befektetési jegyeket értékesítheti. Látják, tisztelt képviselőtársaim, már itt van az a szó, hogy visszaválthatnak; milyen árfolyamon fogja majd visszavenni, ez egy érdekes probléma lesz. Egyes befektetők visszaváltják befektetési jegyeiket, ezáltal csökkentik az alap tőkéjét, mások ugyanakkor a befektetési jegyeket megvásárolva növelik az alap tőkéjét. A nyílt végű befektetési alap létrehozása esetén alapvető követlemény, hogy az alapkezelő a nettó eszközértékkel legyen köteles a befektetési jegyeket visszavásárolni. Ez volt az a gondolat, amire már az előbbiekben is utaltam. Ha szabad, elmondanám ennek a definícióját, mert fontosnak találom, talán a törvény hozása szempontjából, meg hát az élet szempontjából is. Remélhetőleg mindnyájan találkozni fogunk majd ezzel a befektetési formával, ha lesz mit megtakarítanunk. A befektetési jegy adott napra érvényes nettó eszközértékét a letétkezelő a befektetési alap tőkéjét terhelő kötelezettségek - például hiteltartozás - levonása után határozza meg oly módon, hogy a nettó tőkét elosztja a forgalomban lévő befektetési jegyek számával. Elnézést, hogy egy ilyen iskolás példát is elmondtam képviselőtársaimnak. Hallottunk már itt ilyen kifejezéseket az eddigi előterjesztés során, hogy letétkezelő, alapkezelő. Tulajdonképpen kikről is van itt szó? Ki kell fejtenünk, hogy ki ennek a törvénynek az értékpapírpiacon a szereplője. A törvényjavaslat a befektetési alapok működése szempontjából külön definiálja a befektetési alapkezelő feladatát és kötelezettségeit, valamint az úgynevezett letétkezelő feladatait és felelősségét. Az alapkezelő egy olyan társaság, amely az alapok kezelését kizárólagos tevékenységként végzi. Ez azt jelenti, hogy ezen a tevékenységen kívül más típusú gazdasági tevékenységet nem végez, nem végezhet. Ennek a rendkívül szigorú szabálynak az oka az, hogy a társaság által működtetett alapokban rendkívül sok pénz gyűlhet össze, akár többmilliárdos nagyságrendben is. S ilyen összegű pénzek kezelését csak olyan társaságra és alkalmazottaira lehet bízni, akik teljes felelősséggel, nem holmi melléktevékenységként végzik ezt a feladatot. Ez a szabály azt is szolgálja, hogy az alapkezelő kényszerítve legyen arra, hogy ebből a tevékenységből éljen meg. Tevékenységét tehát úgy végezze, úgy szervezze, hogy ügyfelei elégedettek legyenek munkájával és az általa elért eredménnyel. Az alapkezelő tehát egzisztenciálisan a tevékenységtől függ, és ez a legfontosabb garancia az ő részéről, hogy igyekszik jól csinálni a rábízott feladatot. Emellett tulajdonképpen ezzel a módszerrel kizárjuk lehetőség szerint a bennfentes kereskedelmet is. Az alapkezelő a befektetési alapkezelést kizárólagos tevékenységként végzi, ugyanakkor több alapot egymástól függetlenül azért kezelhet, tehát nem azt jelenti, hogy valaki az életét egyetlen alapra teszi rá - több alapot kezelhet, de a rögzített befektetési szabályok figyelembevételével, elkülönítetten, ingatlanalapokba, illetve értékpapírokba fektethető, fektető alapot szervezhet. Tehát, amint említettem, a kettőt nem moshatja össze, több alapot azonban kezelhet. A befektetésialap-kezelés engedélyhez kötött tevékenység, amely engedélyt legalább 5 millió befizetett törzstőkével rendelkező kft-k, illetve 10 millió forint befizetett alaptőkével rendelkező részvénytársaságok szerezhetnek meg abban az esetben, ha megfelelő tárgyi, technikai feltételekkel rendelkeznek, illetve a tisztségviselők, az üzletkötők tekintetében a rögzített személyi, szakmai feltételeknek eleget tesznek. Itt említem meg, hogy ez bizony sok kérdésre adott okot, de a törvényjavaslat a tevékenységet végzőkkel szemben pénzintézeti szakmai gyakorlat meglétét írta elő. Az a feltételezésünk, hogy a banki szakmai gyakorlat az, amely leginkább közel áll az e tevékenységi kör által megkívánt szakmai ismeretanyaghoz. A törvényjavaslat külön definiálja a letétkezelő feladatait, amely röviden úgy foglalható össze, hogy ők kezelik a befektetési alapokba befolyó pénzeket, az alap által vásárolt értékpapírokat, természetesen az alapkezelők megbízásából és utasításainak megfelelően. A letétkezelő tehát technikai lebonyolítását végzi az üzletnek, törvényi felhatalmazásánál fogva egyben ellátja az alapkezelő elsődleges ellenőrzését is annyiban, hogy az alapkezelő az általa meghirdetett elveknek és befektetési szabályoknak megfelelően jár-e el, illetve a törvény szabályait betartja-e. A feladatok ilyen megoszlása egyfajta, a törvénybe beépített garanciaként értelmezhető, amely ismét csak azt, amit említettem - a kisbefektetők -, a legfontosabb szempontot, a kisbefektetők érdekeit védi. Ezáltal elhatárolja a feladatokat és kontrollt teremt. Már csak azért is célszerű és érdemes az alapkezelő és a letétkezelő funkciókat szervezetileg szétválasztani, mivel az alapkezelő egy kis létszámú, igen operatív társaság, amely önmagában nem lenne képes a lebonyolítással járó feladatokat végrehajtani. A törvényjavaslat letétkezelőként a pénzintézeteket jelöli meg, amelyek többnyire országos hálózattal rendelkeznek, és így automatikusan biztosított a pénzkezelés és az értékpapír-kezelés, számlakezelés megfelelő szintű bonyolítása, de - őszintén megvallom, képviselőtársaim, hogy - azért nem ártana, hogyha itt a gyorsaság, a sokszoros áttételeknél egy kicsit fokozható lenne. A befektetési alapokról szóló törvény alapján működő vállalkozások, alapkezelők törvényességi felügyeletét az értékpapírtörvény által létrehozott állami értékpapír-felügyelet látja el, tekintettel arra, hogy a befektetési jegyek és a nyilvános forgalombahozatalára és forgalmazására is az értékpapírtörvény érvényes, némi pontosbítással, fokozott tájékoztatási követelmény előírásával. A felügyelet funkciói természetesen nemcsak az értékpapírok forgalmazására, hanem a befektetési alapok létesítésére, kezelésére és felszámolására is kiterjednek. Adatnyilvántartási kötelessége és joga is van a felügyeletnek, ellenőrzési joga is, és ennek megfelelően természetesen szankcionálási joga is van. Tisztelt Ház! Azt hiszem, nem szükséges külön fejtegetni, amennyiben ezt a törvényt a Parlament elfogadja, akkor nem jelenti azt, hogy holnap már hatalmas fellendülés következik be az értékpapírpiacon. Ez egy intézményi keret, amely lehetőségeket ad, talán egyszer végre eljuthatunk oda is, hogy olyan törvényt fogadunk el, amely egy kicsit előrébb jár, mint a mai konkrét igények, illetve a konkrét gazdasági lehetőségek, de reméljük, hogy a visszahatásában pont ezen igényeket fogja kiváltani és a lehetőségeknek adja meg a teret, hogy érvényesüljenek. Egyértelműen mondhatjuk, hogy ennek a törvénynek a léte szükséges ahhoz, hogy az értékpapírpiacon megindult örvendetes fejlődés tovább folytatódjék, éppen azért, mert mint említettem, a nyugati világban is az intézményi befektetők a döntő befektetők. Módot ad egyébként ez a befektetési forma a külföldi befektetések ilyen formában történő becsalogatására is. Ilyen módon újabb lehetőséghez jutnak a befektetők, amely gazdagítja a választási lehetőséget, hogy megtakarított pénzüket a lehető legjobban fektessék be. Természetes, hogy ezen alapok betölthessék a nekik szánt funkciót, további lépésekre is szükség van. Így azt hiszem, nem lep meg senkit, ha én arra gondolok, hogy az előttünk álló adópolitikai koncepció és az ez évi költségvetéssel elfogadandó adószabályozás igen fontos lesz abból a szempontból, hogy az adózás milyen mértékben segíti elő az ilyen fajta befektetéseket. Szeretném hangsúlyozni, hogy már ez a törvényjavaslat is összhangban van a jelenleg hatályos jogszabályokkal, így lehetőséget ad arra, hogy a befektetési jegyek a magánszemélyek jövedelemadó-alapjából maximum 30%-os mértékig levonhatók legyenek, ily módon kedvezményes adózásúak. Ez gyakorlatilag egyenrangú elbírálást jelent a részvényekkel, vagyonjegyekkel, üzletrészekkel és egyéb befektetésekkel. Tisztelt Ház! Természetesen ezzel még nem ért véget az adózás terén lehetséges kedvezményezés. Ezt szeretnénk is elérni, hogy ebbe a befektetési formába tereljük az adófizetők pénzét, de azt is meg kell mondanom, hogy a másik fontos eleme és feltétele annak, hogy ez a törvény a vázolt célt elérhesse: a megfelelő információk rendelkezésre állása, amely egyrészt a piaci viszonyok általános fejlődésétől, másrészt a statisztikai adatszolgáltatás, információk szolgáltatásának a bővülésétől fog függeni. Köszönöm figyelmüket, és kérem, fogadják el a törvényjavaslatot. (Taps.)