Rott Nándor (KDNP)
DR. ROTT NÁNDOR (KDNP): Igen tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az államháztartásról szóló törvény nagyban és egészében lerögzíti és körvonalazza azokat a kereteket, amelyek között egy jogállam államháztartásának a vitele folyhat. Az, hogy egyértelművé teszi bizonyos korlátok és határok között az államháztartás egyes alrendszereinek a szerepét, kijelöli helyét, ezzel tisztává és áttekinthetővé teszi bizonyos mértékig az államháztartás eddigi, eléggé kusza rendszerét vagy rendszetelenségét. Mindez azonban távolról sem jelenti azt, hogy ne lelhetnénk fel ebben az államháztartási törvényben olyan hiányosságokat, amelyeknek a kiküszöbölésére nélkülözhetetlenül szükség lesz, ha egy stabilabb, áttekinthetőbb, egy rendszerezettebb államháztartást kívánunk. A teljesség igénye nélkül itt most csak két olyan kérdést szeretnék kiemelni vagy hangsúlyozni, amelyet az egész szempontjából rendkívül fontosnak tartok; majd a részletes vita során, azt hiszem, módunk lesz más és kisebb problémákra is rámutatni. Az egyik az, hogy sok nyugat-európai, észak-amerikai ország államháztartási rendszerétől eltérően, ez a törvény nem különíti el eléggé határozottan a folyó kiadásoknak és a tőkekiadásoknak, valamint az ezek eredményeként megvalósuló kincstári vagy állami vagyonnak a beszámoltatását és a nyilvántartását. Különösen a kincstári vagyon tekintetében látok én olyan bizonytalansági elemeket, amelyeket ki lehetne küszöbölni, s szilárdabb alapokra lehetne helyezni a kincstári vagyonnak, az állami vagyonnak a nyilvántartását, számbavételét és kezelését. Anélkül, hogy a Pénzügyminisztériumnak az egész államháztartással kapcsolatos szerepét csökkenteni kívánnám, annyit azért kétségtelenül meg lehet állapítani, hogy a legtöbb nyugat-európai országban külön szervezet foglalkozik a kincstári vagyonnal, és ez nem a Pénzügyminsztérium ügykörébe tartozik. Nagyon furcsának tűnne, hogy az a szervezet, amely végső soron a pénzek kiutalásáról, elosztásáról valamilyen formában gondolkodik, végül is a megvalósuló vagyonnal is ugyanez a szervezet részben gazdálkodna, részben pedig ez tartozna érte felelősséggel. Én azt hiszem, megnyugtatóbb lenne, ha a kincstári vagyon kezelése és a kincstári vagyonról szóló beszámolás és annak az egész nyilvántartási rendszere egy külön szervezetre hárulna és nem a pénzügyi kormányzat felelősségi körébe tartozna. Ezt az is alátámasztja, hogy a folyó kiadások úgyis akkora terhet és felelősséget rónak a pénzügyi kormányzatra, hogy azt hiszem, a kincstári vagyont nem is igen igazságos ugyanerre a szervezetre terhelni. Egyébként ennek a kincstári vagyonnak a kérdésében maga a törvény eléggé határozatlan. Először is nem szól arról, hogy a kincstári vagyonról egy külön törvényt kellene megalkotni, mert azon túl, hogy itt a fogalmát definiálja - jó, hogy rosszul, illetve hát elég határozatlanul -, a kincstári vagyonnak a státuszáról, a kezeléséről maga ez a törvény úgyszólván semmit nem rendelkezik. Hasonlóképpen nagyon sommásan szól csak a kincstári vagyon értékben való és leltárszerű nyilvántartásáról. A gazdaságilag fejlett országokban a kincstári vagyont ugyanúgy, mint a vállalati vagyont vagy mint a magánvagyont a vállalati mérlegekben értékelni kell. Pillanatnyilag nincs reális értéken nyilvántartva a kincstári vagyon. A könyv szerinti értékek teljesen irreálisak. Most nagy kérdés elé kerülünk: vagy visszatérünk egy naturálgazdálkodásra, ami körülbelül megfelel az előző rendszer gyakorlatának, vagy valóban piacgazdaságra és pénzgazdálkodásra kívánunk áttérni, és akkor azért ehhez nélkülözhetetlen feltétel, hogy a kincstári vagyont is értékben tartsuk nyilván, mégpedig reális értékben. Mint mindenütt a világon, ahol van kincstári vagyon, ezt a kincstári vagyont külső értékbecslő szervekkel rendszeresen fölértékeltetik és auditálják az erről szóló kimutatást. Ez abból a szempontból is nélkülözhetetlen, hogy az állam egyáltalán tudja, hogy mekkora az a vagyoni érték, amit a kincstári vagyon képez. Ha ennek nincsenek biztosítva a processzuális és az értékbecslési feltételei, akkor egy teljesen áttekinthetetlen masszává válik a kincstári vagyon. Ad absurdum az is előfordulhat - ismétlem, ez egy abszurd példa -, az is előfordulhat, hogy harminc éven keresztül a kincstári vagyon karbantartására egy fillért nem költenek, a kincstári vagyon teljesen leromlik, mint ahogy ez körülbelül az elmúlt évtizedekben történt is, és ez valahogy értékben egyáltalán nem jut kifejezésre az államháztartás keretei között. Nagyon szeretném, ha az igen tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim majd a részletek tárgyalása során a kincstári vagyon kérdésének nagyobb figyelmet szentelnének, mint amit pillanatnyilag az előttünk fekvő törvényjavaslat szentel ezeknek. A másik ilyen, megítélésünk szerint nagyon fontos kérdés, a költségvetés szerkezeti struktúrája, amelyet tulajdonképpen ennek a törvénynek azért pontosabban kellene definiálnia, és ebből a törvényjavaslatból az is hiányzik. Ha visszaemlékeznek - igen tisztelt képviselőtársaim - az 1991. évi költségvetési törvényre, valamennyien átlapoztuk, netán át is tanulmányoztuk annak egyes fejezeteit, jól emlékezhetünk mindnyájan arra, hogy az egyes tárcák között mekkora különbségek voltak, például a címek szerinti tagolásban. Volt olyan tárca, amelyik egy cím alatt a legheterogénebb tevékenységeket és a tárca költségvetésének 20-30%-át is besűrítette, és ugyanakkor voltak olyan címek, amelyek teljesen jelentéktelenek voltak ugyanannak a tárcának a fejezetében. Következésképp ennek a törvénynek valamilyen módon - akár arányok, akár igazgatási ágak, vagy funkciók szerint, de - körvonalazni kellene, hogy a címek tagolásában hogyan osztja meg a fejezeteken belül az előirányzatokat, és ez nem formai kérdés, ez tartalmi kérdés is, mert az átcsoportosítási lehetőségek rosszul definiált vagy nem kellőképpen körülhatárolt címek között olyan - túlzott - lehetőséget biztosítanak a Kormánynak és annyira megnehezítik az Állami Számvevőszék ellenjegyzésében kifejeződő kontroll szerepét, hogy a költségvetés végrehajtása ebből a szempontból rendkívül labilissá válik. Hozzá kell tennem, hogy a törvénynek az a szabálya, amely szerint implicite a törvény úgy szól, hogy korlátlanul lehet fejezeten belül a címek között átcsoportosítani a Kormánynak. Megítélésem szerint ez olyan tág lehetőséget nyújt, amelyet az általam ismert nyugat-európai vagy észak-amerikai költségvetések ilyen mértékben nem tesznek lehetővé. Azt még elképzelhetőnek tartom, hogy az egyes címek között 10-20% erejéig lehetséges legyen - az államháztartási törvény értelmében - az átcsoportosítás. De hogy korlátlanul lehessen címek között átcsoportosítani, ez olyan nagy játékteret és annyira ellenőrizhetetlen folyamatokat tesz lehetővé, amelyek az egész költségvetésnek legalábbis egyik alapját illuzórikussá teszik. Ismételem, hogy ez nemcsak formai kérdés, hanem e mögött nagyon súlyos tartalmi összefüggések is meghúzódnak. Végül, még egy kérdésre ki kell térnem, a jelenlegi jogunknak az egyik nagy hiányossága, hogy míg egyfelől bizonyos szabályokat alkotunk, és alkottak korábban is az Országgyűlésben a költségvetésről, és most az államháztartásról, ugyanakkor ezeknek a jogszabályoknak a büntetőjogi védelme hiányzik. Nagyon közvetetten lehet csak a költségvetési törvénnyel szembeni mulasztásokat, netán tudatosan elkövetett cselekményeket büntetőjogilag vagy bíróilag rendkívül nehéz szankcionálni, és a felelősségre vonás is úgyszólván lehetetlen. Én azt hiszem, hogy egy költségvetési törvényhez nagyon szigorúan hozzátartoznának azok a jogszabályok is, amelyek polgári jogilag is, de elsősorban büntetőjogilag azokat a cselekményeket, amelyek valóban megsértik a törvény szabályait, szankcionálják. Kétségtelen, hogy van a törvénynek egy politikai biztosítéka, de ez nem pótolhatja azokat az adminisztratív és jogi eszközöket, amelyek nem politikai síkon elkövetett cselekményekre, hanem konkrét olyan hibáknak, vagy netán bűnöknek a retorziójára szolgálnak, amelyeket egyes emberek elkövethetnek az államháztartás terhére. Tehát mindenképp nélkülözhetetlennek tartom, hogy teremtsük meg az államháztartási törvénynek ezt a szankcionált hátterét is, mert enélkül ez csak jámbor óhaj marad egy csomó vonatkozásban. Köszönöm figyelmüket. (Taps.)