Kuncze Gábor (SZDSZ)
KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen. Ha a Magyar Nemzeti Banknak, az Állami Számvevőszéknek, a Pénzügyminisztériumnak, a Világkiállítások Nemzetközi Irodájának és magának Kupa Mihály pénzügyminiszternek a véleménye nem szakmai vélemény, akkor nem tudom, önök mit tekintenek annak+ (Taps az SZDSZ és a FIDESZ padsoraiban.) Nem tudom, a Kormány miért nem ezen szakmai vélemények meghallgatása után vette fontolóra a részvételt a világkiállításon, miért várt a főváros döntésére ez ügyben, ami egyébként ugyanezen szakmai ellenérvek alapján született meg. Végül is meg kell állapítanunk - éppen az iménti felszólalás alapján -, hogy a politikai játszma most kezdődik el. Most érkeztünk el ahhoz a pillanathoz, hogy miután a Kormánynak sikerült visszalépnie a világkiállítás illuziójától, rá tudja fogni ezt az ellenzéki fővárosra, rá tudja fogni az ellenzékre, és a továbbiakban hivatkozhat arra, hogy Magyarországon azért nő a munkanélküliség, azért nem halad a privatizáció, mert az ellenzék megakadályozta egy illuzió végrehajtását, megakadályozta azt, hogy belehajszolják az országot ebbe a kilátástalan kalandba. Végül is nem világos számunkra egyébként a Kormány álláspontja sem. Nem világos, hogy Kádár Béla miniszter úr véleményét teszi-e magáévá, aki azt mondta: a főváros döntésének napja gyásznap a nemzet történelmében (közbeszólás: Így van!)+ igen, köszönjük+, vagy pedig esetleg Kupa Mihály miniszter úrét, aki azt mondta, hogy a világkiállítás illúzió, amely finanszírozhatatlan, és ezért ha a főváros nem mond nemet, akkor a Kormánynak kell nemet mondania. A kérdés: egységes-e az ügyben a Kormány, vagy pedig a Kormányon belüli ellentéteknek a Parlament előtti nyilvános meg nem jelenésével állunk-e vajon szemben? Világossá kell tenni, hogy a vita soha nem akörül forgott, hogy kerítésen belül lehet-e egy kiállítást rendezni, akár vállalkozói alapon is. A vita mindig akörül forgott, mit kell megépíteni annak érdekében - és az mennyibe kerül -, hogy az országot, ezen belül a fővárost fogadóképessé tehessük. A Kormány a költségvetésben erre a célra 30 milliárd forintot kívánt szánni. A főváros szakembereinek számításai szerint ennek az összegnek mintegy háromszorosára van szükség. Csak megjegyzem, hogy Sevillában 10 milliárd dollárt fordítottak erre a célra, ennek mintegy egytizede volt vállalkozói tőke, a többi részben a spanyol költségvetésből - ugyanis ők egy fejlődési pálya csúcsán vannak -, részben pedig az Európai Közösség regionális fejlesztési forrásaiból állt rendelkezésre. Kádár Béla miniszter úr egy nyilatkozatában közölte, hogy az expo megvalósításához másfél-két milliárd dollárnyi infrastruktúra megépítésére van szükség. Ez nem 30 milliárd forint - sajnos. Ha viszont a 30 milliárdon felüli összegre nem jelentkeznek kellő számban a vállalkozók, akkor a fővárosnak - miután a fogadóképességhez 15-20 millió ember mozgatását, elhelyezését itt biztosítania kell - nincsen más lehetősége, mint helyi adók jelentős kivetésével a lakosságtól beszedni ezeket a pénzeket. Ez nyilvánvalóan képtelenség. Más részről fölvehetne hiteleket, ha lenne olyan, aki még nekünk hiteleket ad ilyen mennyiségben. Nyilvánvaló, az ország hitelállománya tovább már nem nőhet. Ebben az esetben pedig nem marad más megoldás, mint a költségvetéshez fordulni. A költségvetés azonban - kimondja az elénk tárt törvényjavaslat - nem áldoz erre a célra többet 30 milliárd forintnál. Ez az a kérdés, ami a Programiroda anyagaiban is megoldhatatlan volt; ez az a kérdés, amelyet kifogásolt a Magyar Nemzeti Bank, az Állami Számvevőszék, a Pénzügyminisztérium; ez az a kérdés, amelynek megoldatlansága miatt a főváros nemet mondott. Nincs a döntés mögött semmilyen politikai szándék, és nem+ (Zúgolódás a kormánypárti padsorokban.) Ráérünk, tessék, nyugodtan+