Kis Zoltán (SZDSZ)
KIS ZOLTÁN (SZDSZ): Semmi probléma, Elnök Úr! (Derültség, zaj.) Ha már ilyen mesébe illő kezdete van ennek az interpellációnak, akkor stílszerűen talán kezdeném úgy: egyszer volt, hol nem volt, volt egy gazdaságos és nyereséges vállalat, a Jászberényi Hűtőgépgyár, amely az elmúlt évben 850 millió forint nyereség után adózott a magyar állam kasszájába. Ezt a vállalatot minta értékű privatizáció keretében... (Zaj.) ... Nem értem a lelkesedést, még nem vagyunk a poénnál. (Derültség. - Közbeszólások.) Igen, ez is kultúra. (Derültség.) Minta értékű privatizáció keretében hirdették meg azzal, hogy itt a dolgozók elérik majd a "paradicsomot", a Kánaánt, jelentős tőkebevonásra kerül sor, dolgozói részvényeket fognak osztani, újabb munkahelyeket teremtenek, új termékszerkezetet alakítanak ki, valamint elképzelhető az is, hogy nyugati mércével is igen tisztességes bért fognak kapni.Ezen sajtótájékoztató után a szakszervezetek nyugodtan hajthatták álomra fejüket, és szinte a dolgozók beleegyezésével már azt várták, hogy mikor kerül rá a pecsét a szerződésre.
Tavaly ősszel az Állami Vagyonügynökség államigazgatási felügyelet alá vonta a vállalatot, s ettől kezdve a privatizációs folyamat már a saját törvényei szerint folyt. A vásárló, a svéd Elektrolux vállalat kijelentette, immáron 100%-os részesedést kíván a vállalattól, nyilvánvalóan ezzel megszűnik a dolgozói részvények kilátásba helyezett lehetősége, a tőkebővítésre nem kerül sor, de garanciát vállalt arra, hogy változatlan feltételekkel foglalkoztatja a vállalat dolgozóit, már ami a létszámot illeti. Természetesen azt senki nem várta és gondolta, hogy mindenkinek a munkahelye stabilan megmarad, hiszen itt volt olyan elképzelés, ami az adminisztratív létszám leépítésére irányult.
Ez a vállalat elkelt, megvették a svédek, a dolgozók végkielégítési rendszerét kollektív szerződésben rögzítették, amely 30-40 ezer forintos végkielégítési összegnek felel meg, vezetői szintenként ez természetesen változik, már a középvezetőknél ennek ötszöröse, míg a felső vezetésnél kétévi átlagkeresetnek megfelelő összeggel egyenlő. Nem is ez lenne a probléma, hanem az, hogy bejelentették, miszerint ebben az évben mintegy ötszáz embert, a jövő év elején ezeregyszáz embert küldenek az utcára - remélhetőleg csak átmenetileg -, amíg a termékszerkezet kialakítására sor nem kerül, ugyanis az európai piac felvevőképessége némiképpen megváltozott. Bizonyos termékek gyártását be kell fejezni, a klasszikus hűtőszekrény termelés egyes volumeneit le kell állítani.
A dolgozók joggal kérdezték és kérdezik, a szakszervezetek többször leveleztek a Vagyonügynökséggel, mi lesz a sorsuk, milyen garanciákat kapnak, valamint van-e arra mód, hogy az általuk létrehozott olyan szociális létesítményekből részesüljenek, amelyek a gyár vagyonának igen jelentős részét képezték, és természetszerűen ezek is svéd tulajdonba kerültek. Ilyen a műjégpálya, a fedett sportcsarnok, a strand, a fedett uszoda, a teniszpályák, sportpályák és egy állatkert is, amelyről a svédek viccesen jegyezték meg: sok minden vásároltak már, de állatkertet még nem.
Az oly sokszor átkozott kommunista műszakok és társadalmi munkák kimutatásai itt vannak, amelyek folyó áron, biztosan állíthatom, hogy több tízmillió forintot tennének ki, ha nem közelebb lenne már a százmillióhoz, amit a dolgozók annak érdekében vállaltak és végeztek el, hogy olyan környezetben tölthessék el szabadidejüket, amelyre egy picikét büszkék lehetnek, és amely megnyugvást is ad számukra. Ez úgy tűnik, megszűnni látszik, ugyanis a svédek ezen intézmények fenntartását vállalják ugyan, de hosszú távra nem gondolkodhatnak ilyen szociális biztonságban, üzleti szempontjaik nem ilyenek.
Ezek után kérdezném, nemcsak erre a példára, hanem - azt hiszem - az országban általánosan jelentkező példa értékű privatizációkra is, a tisztelt miniszterelnök úr távollétében a miniszter urat, hogy a Kormány felügyelete alatt működő Állami Vagyonügynökség tevékenységét megfelelően ellenőrzik-e abból a szempontból, hogy a korábban meghirdetett feltételek garanciálisan érvényesülhetnek-e egy-egy vállalat teljes körű értékesítése esetén.
Szándékában áll-e a Kormánynak a privatizációs bevételek egy részének átcsoportosítása azon területek munkahelyteremtő beruházásainak elősegítésére, ahol a jászberényihez hasonló arányú munkaerő elbocsátásra kerül sor?
Tervezi-e a Kormány az állami privatizációs bevételek terhére célirányos átképzési rendszer kiépítését?
Milyen szankciókkal él - vagy élhet - az Állami Vagyonügynökség a korábbi ígéretek megtartására, annak érdekében, hogy a beígért paradicsomból ne legyen pokoljárás?
Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)