Soós Károly Attila (SZDSZ)
SOÓS KÁROLY ATTILA, az SZDSZ képviselőcsoportjának vezérszónoka: Köszönöm, elnök úr. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Először is azt szeretném mondani, hogy egy ilyen jelentőségű ügy tárgyalásánál, mint a költségvetés, meg a gazdaságpolitika, tulajdonképpen ha múlt századi normákat veszünk, akkor egy vezérszónoknak legalább egy órát kellene beszélni, én megígérem, hogy ehhez képest igyekszem lassú lenni és figyelembe venni a törvényhozás és az élet mai tempóját. Hát azzal kezdeném, hogy ami a gazdasági helyzetet illeti, az természetesen, mint mindig, most is ellentmondásos, ami persze önmagában véve még semmit se mond. Azért kezdeném azzal, hogy a gazdasági életben most mutatkoznak bizonyos pozitív jelek is. Én itt azt húznám alá, hogy a gazdaság stabilizálódásának mutatkoznak bizonyos jelei. Utalnék elsősorban a külső fizetési helyzetünkre, a fizetési mérleg alakulására, a valutatartalékok jelentős megnövekedésére, Magyarország hitelképességének érezhető javulására, és részben ugyancsak az előb említett jelenségekhez kapcsolódóan, a külföldi tőke fokozódó beáramlására. A stabilizálódás egy másik, sokkal bizonytalanabb területe ott látható, hogy vannak olyan jelek is - most olyan jelek is -, amelyek az infláció lassulására - valamelyest lassulására - utalnak, bár ezek távolról se olyan egyértelműek a mi megítéléseink szerint, mint ahogy ez az előterjesztésben és a Kormány legutóbbi nyilatkozataiban olvasható. Ugyanakkor - tisztelt hölgyeim és uraim - nem szabad megfeledkezni arról, hogy a gazdaságban rendkívül kedvezőtlen tendenciák is mutatkoznak, a gazdasági helyzet bizonyos szempontokból tulajdonképpen katasztrofálisnak mondható. Ezt mindig szem előtt kell tartanunk. Az ipari termelés január- augusztus között az elmúlt év január-augusztusához képest a mérhető területeken, tehát ott, ahol a statisztika ezt méri, 18kal csökkent. A lakosság reáljövedelme 7-8kal csökkent. A munkanélküliek száma 300 000 körül van, és erősen emelkedő irányzatú. A beruházások tavaly is és az idén is közel 10kal csökkentek, és ehhez azért azt is hozzá kell tenni, hogy a beruházások 1978 óta csak két évben nem csökkentek Magyarországon, ami a jövő megalapozása, a jövő gazdasági, műszaki fejlődésének a megalapozása szempontjából is nagyon kedvezőtlen dolog. Ebben a helyzetben nyilvánvaló, hogy a gazdaságpolitika feladatai rendkívül bonyolultak. Egy ilyen súlyos recesszióban, amilyenben most mi vagyunk, a pénzhígítással való élénkítés, aminek a gondolata föl-fölröppen sok irányból, nyilvánvaló inflációs robbanáshoz vezethetne, és ez az út nem járható. De ugyanakkor azt is szeretném aláhúzni, hogy a stagnálás sem tartható. A kínálat oldal ösztönzésére van a szabad demokrata képviselőcsoport meggyőződése szerint szükség: gyorsabb privatizálásra, vállalkozások ösztönzésére, ami elősegíti a munkanélküliség aktív kezelését, a gazdálkodás adminisztratív korlátainak leépítésére, a szociálpolitika intézményrendszerének megfelelő kialakítására. Így a teendők most sokkal bonyolultabbak, mint az, amire a Kormány eddigi gazdaságpolitikája korlátozódott. A gazdaságpolitika ugyanis eddig lényegében arra korlátozódott, hogy fenntartotta a Németh-kormány által majdnem pontosan két évvel ezelőtt bevezetett restriktív gazdaságpolitikát, és engedte működni a privatizáció ugyancsak akkor kialakított eléggé problematikus mechanizmusát. Eddig ez a tulajdonképpeni mozdulatlanság nem vezetett végzetes, helyrehozhatatlan bajokhoz, most nyilvánvalóan változtatni kell. Most lenne szükség egy Kormányprogramra, és sajnálatos, hogy a kormányban az egymással élesen ellentétes gazdaságpolitikai elképzelések vitája máig sem jutott nyugvópontra. A követendő gazdaságpolitikai vonal néhány fő eleméről már szóltam, most térek rá a költségvetési politikára. Az irányelvekben lévő költségvetés fő sajátossága, hogy továbbra is túl nagy. Minekünk ez az alapvető véleményünk erről a költségvetésről, amely itt kibontakozik az irányelvekben. A 3000 milliárd forintos ún. GDP, tehát az összes belföldi jövedelem- és állóeszköz-amortizáció közel egyharmadát öleli fel ez a költségvetés, az államháztartás más területei további közel egyharmadot osztanak el újra. És így végül is ott tartunk, hogy minden három forintunkból majdnem kettőt az állam költ el. Ez a túlzott állami újraelosztás az elmúlt rendszer olyan sajátossága volt, amelyet a választások előtt a mai kormánypártok is élesen bíráltak. Akkor ebben egyetértettünk, bár az olcsó áram megteremtésére irányuló törekvést már akkor sem éreztük igazán meggyőzőnek, megalapozottnak az MDF programjában. Sajnos, ma azt kell látnunk, hogy az új Kormány megőrizte a régi rendszernek a gazdaságra rátelepedő, azt túladóztató, újraelosztó filozófiáját. Némi reménysugár csillant fel ebből a szempontból akkor, amikor tavaly december 29-én az akkor vadonatúj pénzügyminiszter, Kupa Mihály azt mondta itt, ebben a teremben, hogy még egy ilyen költségvetéssel nem fog az ország elé állni. Nos, ahogy nézzük ezt a költségvetést, nem látjuk a különbséget. Nem látunk semmi lényeges különbséget az elmúlt évi vagy bármely korábbi évi költségvetéshez képest. A túlméretezett költségvetés egyik fontos következménye a magas költségvetési hiány. Ez a határozati javaslatban 60-80, a számítási anyagban 74 milliárd forint, az idei költségvetéssel összehasonlítható szerkezetben 94 milliárd forint, mert a bevételek közé bekerült 20 milliárd forint privatizációs bevétel. Ez a sajátos ötlet, hogy a folyó költségvetésbe bekerül 20 milliárd forint privatizációs bevétel, nem problémamentes, sokat fogunk még beszélni róla, itt idő híján nem térnék ki rá részletesen. Magának ennek a bizonyos 74 milliárd forint hiánynak a finanszírozása komoly gondokat okozhat. Itt azt szeretném elsősorban hangsúlyozni, hogy egy ilyen magas hiány és ennek a finanszírozása mindenképp vállalkozásellenes dolog. Ha a költségvetés ennyit elvon a hitelforrásokból, akkor a vállalkozásoknak ennyivel kevesebb hitel jut. Ezzel a jelentős hitelfelvételével a kamatszínvonalat is fölveri a költségvetés, és természetesen vállalkozási szempontból ez is problematikus. A hiány finanszírozási forrásairól a 15. oldalon lévő hitelmérlegben kapunk eligazítást. Ez a mérleg azonban ellentmondásos adatokat tartalmaz. Feltételezi, hogy jövőre a gazdaság hiteligénye a tervbe vett gazdasági élénkülés ellenére jelentősen csökken, a külföldről való hitelfelvétel olyan magas szinten marad, amilyen - tudjuk - már az idén sem lesz, továbbá a lakosság megtakarításai és ebben rejlő, ebből következő hitelnyújtása az idei magas és közgazdaságilag megmagyarázatlan, egyszerűen érthetetlen szint közelében marad. Egy egyszeri és megmagyarázhatatlan jelenség megismétlődésére építeni soha semmilyen szakmában, így a makrogazdasági tervezésben sem szabad. Ha az ismétlődés elmarad, akkor az infláció felgyorsulásával vagy a külföldi eladósodás újbóli növekedésével kell számolni, így a hiány a költségvetés egyik fő neuralgikus pontja.