Zimányi Tibor (MDF)

1991. október 28.

DR. ZIMÁNYI TIBOR (MDF): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vannak kérdések, amelyeknél a társadalom joggal várhatja el, hogy minden egyén - egyébként jogosan fennálló - pártérdeke fölé tudjon emelkedni. Ez a követelmény még erősebben jelentkezik az országgyűlési képviselőkkel szemben. Ha van valami, ami pártérdekek fölé emelkedik, akkor ez az igazságtétel kérdése. Az igazságtételnek kétirányúnak kell lennie: egyrészt fel kell ölelnie az áldozatok helyzetének rendezését, erkölcsi-politikai és anyagi területen, másrészt rendeznie kell a jog- és törvénysértők helyzetét. Mindkét irányú lépést a társadalomban erőteljesen jelen levő, az emberek természetes igazságérzetén alapuló igényeknek megfelelően kell megoldani. Az előttünk fekvő törvényjavaslat előterjesztése minden szempontból elősegíti ennek az igénynek legalább részben történő kielégítését. Csak a legsúlyosabb bűncselekményekre terjed ki, mint gyilkosság, emberölés és hazaárulás. És mi a célja? Csak annyi, hogy teljesen törvényes keretek között kivizsgálják az elmúlt évtizedeknek azokat a bűncselekményeit, amelyek feltehetően az előbb említett körben történtek, de a hivatásos bűnüldöző szervek nem üldözték annak ellenére, hogy hivatalból üldözendő bűncselekmények voltak az elkövetés időpontjában is. A büntetés pedig, az elkövetők személyének megnevezésén kívül, lényegében jelképes. Ez az a törvényjavaslat, ami miatt az ellenzék és a sajtónak a hozzájuk csatlakozó része, valamint a Rádió egyes, kiemelt időben jelentkező, rendszeres műsorai bosz-szúállásról, megtorlásról beszélnek. Nem az én feladatom, hogy írással, illetve közszerepléssel foglalkozó személyeknek megmagyarázzam, hogy mi a bosszúállás, és mi a megtorlás. Jelentős kampány bontakozott ki ennek a törvényjavaslatnak a tárgyalása kapcsán. Csak úgy csepeg a sajtó egy része a jogállamiságtól, a törvényességtől - és érdekes módon mindig csak a törvénysértők oldaláról, a törvénysértők érdekében. Akit kivégeztek, akit agyonvertek, akit a szentesi kórházi ágyon szitává lőttek, akiket Gyömrőn tettek el láb alól, az ötvenhatos sortüzek áldozatai+ - ezekért nem szól a harang, nem dobog a szív, a jogállamiság rájuk nem vonatkozik? A tíz - és százezrek, akiknek úgy tört derékba az életük, hogy a mai napig is változatlanul szenvedik az internálás, a kitelepítés, a jogtalan elítélések, a Szovjetunióba hurcolások bélyegét, megromlott egészségükben, egy egész életen át tartó mellőzöttségükben+ - érdekes módon, ezekért nem emel szót senki. Csak leszámolásról beszélnek. Hát kiknek az érdekeit képviselik ezek az urak és hölgyek? Mécs Imre képviselőtársam legalább elismeri, hogy bűnözőkről van szó, és tulajdonképpen megérdemelnék a felelősségrevonást, de a lakosság fele meghalt időközben - és ha a lakosság fele meghalt, akkor ez mentességet nyújt az életben maradottaknak? Elég sajátos, mondhatnám: újszerű érvelés. Tehát a ma élőkre nem vonatkoznak az erkölcsök alapvető szabályai. Az áldozatok még nagyobb számban haltak meg, hiszen életkörülményeik összehasonlíthatatlanul rosszabbak voltak. De a véletlenül életben maradt, megöregedett ember hogyan nézzen szembe a fiával, aki ma megkérdezi tőle: "Apám, hát érdemes volt neked kiállnod, vagy bármit is tenned, amikor az a rezsim, amelyikért megszenvedtél, rád se fütyül, és ugyanakkor az ávósok, a karhatalmisták, a függetlenített pártemberek ma is, változatlanul, a napfényes oldalon vannak: a nyugdíjuk, a jövedelmük három-négyszerese a tiédnek+"Akárhogy is, ha nem is ideális, de végül is így fogalmazódnak meg az alapvető kérdések, és ezzel szembe kell néznünk. Nagy Attila képviselőtársam már egyenesen magát a demokráciát félti; visszasírja a társadalmi vitára bocsátás rendszerét - hiszen olyan jól lehetett manipulálni ezzel a módszerrel -, vagy fájlalja a képviselők visszahívhatóságának eltörlését, nehogy négy éven át stabil parlament legyen. Vagy ha esetleg felfüggeszti a Parlament azt az elévülést, amiről jól tudjuk, hogy el sem kezdődhetett, akkor már rögtön "történelmi szemétdomb"-ot kell emlegetni? Mintha talán nem a törvényesen megválasztott Országgyűlésnek lenne feladva a kérdés, hogy döntsön ezeknek a főbenjáró bűnöknek a büntethetőségében. Aki megkérdőjelezi a Parlament jogát, hogy ilyen súlyos kérdésekben dönthet, tulajdonképpen miért vesz részt a Parlament munkájában. Nem az volt a szemétdomb, amikor egy ember dirigált élet-halál felett? De még ha maga dirigált volna! De még azt is külföldi hatalom embere döntötte el, hogy kit kell kivégezni: A Rajk-pertől egészen az 56-os megtorlásokig közvetlenül idegen hatalom emberei mondták ki a végső szót. Nem kellett volna erről is néhány szót ejteni? De csodálatos módon, Mécs Imre szíve csak azon a "néhány szerencsétlen, részeges, öreg ávóson" esik meg, akiket attól félt, hogy majd megnevezik bűncselekményüket az akkor és most is egyaránt hatályos büntető törvénykönyv szerint. Ezeknek a részeges, öreg ávósoknak, úgy látszik, még mindig van annyi pénzük, hogy részegesek legyenek+ Vagy vegyük a bűnbakkeresést! Hallottuk már éppen eleget a magyar nép nagy tanítójától, hogy a magyarság az utolsó csatlós volt a második világháborúban. Egyértelmű volt a cél: a magyarság nemzeti öntudatát akarták megtörni, hogy könyebb legyen a függetlenségétől megfosztani. Ez volt egykor. De mit hallok a napokban a Rádió legsemlegesebb délutáni műsorában - és legnagyobb sajnálatomra Mécs Imre képviselőtársam szájából? Idézem: "Ez a társadalom, amely részt vett mindenben, amelynek széles rétegei hibásak, bűnösök vagy mulasztók voltak, azt mondja: nem mi csináltuk, ott van, ők csinálták, ő csinálta - ő a hibás!" Ezek az egykor halálra ítéltnek a szavai+ De még nincs vége, folytatom az idézetet: "Hogyan tudott tízmillió ember beállni a sorba? Hogyan tudott lemondani elemi emberi jogairól, szabadságáról, szellemi önállóságáról, hogyan tudott kispolgári sáncokba behúzódni?" Ez döbbenetes! Mintha éppen nem maga lett volna az egyik legtipikusabb példa! Hát elfelejtetted, kedves Mécs Imre barátom, hogy Haynaun legalább hússzorosan túltett a kádári megtorlás? Ha valami, akkor az aztán igazán megtorlás volt: legalább húszezer embert börtönöztek be, kétszázezret külföldre üldöztek. Mi történhetett, hogy néhány ezer, legsúlyosabb bűnt elkövető ember megmentése érdekében képes vagy újra azt elkövetni, amit eddig csak Rákosi követett el: a vádlottak padjára ülteted az egész itthon maradt magyarságot. Hát szabotálhat egy egész nemzet? Hát nem kellett átmenteni ezt a népet erre az időre, amikor szabadon fejtheti ki akaratát? Vagy nézzük a következőt! Nagy Attila képviselőtársam kijelentette, hogy véleménye szerint egészséges jogérzék nem létezik. Hallották mit idéztem: egészséges jogérzék nem létezik. Vagyis, egyszer lehet százezreket hamis váddal bebörtönözni, emberek százait még hamisabb vádak alapján kivégezni - egyszer meg nem. Aki ezt mondja, annak valóban szemernyi jogérzéke sincs. A gyilkosság, az emberölés, a hazaárulás, a kollaborálás bűn volt 44-ben a hitleri megszállók alatt, és bűn volt egyfolytában a sztálini megszállók alatt. A nemzet szempontjából semmi különbséget nem lehet tenni - amint ezt Dénes János független képviselő rendkívül tisztán megfogalmazta felszólalásában. Képviselőtársaim! Én egyszerűen nem akarom elhinni, hogy a pártok vezérszónokai szólaltak fel ilyen irányzattal. Képesek voltak Takács Pétert egy kritikáért elítélni, csak azért, hogy ezzel is az igazi bűnösöket megkíméljék egy kis kellemetlenségtől, mert hiszen, ha a Parlament jóváhagyja ezt a törvényjavaslatot, csak erről van szó, ahhoz képest, amit elkövettek. Bocsássák meg, ha az indulat elragadott, de általam nagyra becsült személyek tévutakra lépése, valamint az, hogy nem azt képviselték, amit egész életük reprezentál, mélységesen megdöbbentett. Ezek a megnyilatkozások teljesen szubjektívek voltak. Lehet, hogy a nagy személyes felelősség súlya alatt túlkompenzálták a kérdést, tekintettel arra, hogy személyükben is érintettek voltak, és még a látszatát is el akarták kerülni annak, hogy esetleg a bosszú vezérli őket. Kérem, hogy a jogászok által megerősített és kellően alátámasztott szakmai érvek alapján fogadják el a törvényjavaslatot. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a koalíciós pártok soraiban.)