Tamás Gáspár Miklós (SZDSZ)
TAMÁS GÁSPÁR MIKLÓS (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mécs Imre képviselőtársunk nincs jelen, de annyit azért el kell mondanom - nagyon szelíden -, hogy azt hiszem, Zimányi képviselőtársam félreértette Mécs Imre szavait. Mécs Imre nem azt akarta mondani, amit régi barátja ilyen módon értett. Én most viszont erről a törvényjavaslatról egy más szempontból szeretnék beszélni, és kérem a Ház türelmét, szeretném némileg részletesebben kifejteni a véleményemet. A Magyar Demokrata Fórumnak van egy albizottsága, amely az igazságtételekkel foglalkozik, ennek van egy elnöke, akit Varga Istvánnak hívnak, aki július 14-én a következőt mondotta egy nyilatkozatában: "A Zétényi-féle javaslatra+" - mondotta Varga István - "+ éppen hogy a jogállamiság miatt van szükség, nehogy olyan justizmord fordulhasson elő, mint például a nürnbergi per, ahol valójában utólag konstruált jogcímek alapján ítéltek halálra például Wehrmacht-tiszteket, holott azok csak parancsot teljesítettek." Azt akarom mondani - talán meglepetést fog okozni némelyeknek, hogy habár a nürnbergi pert nem lehet justizmordnak nevezni, hiszen az nem vonható kétségbe, hogy a náci főbűnösök elkövették a nekik fölrótt bűnöket, én a nürnbergi típusú ítélkezést, a különleges ítélkezést nem tartom jónak, és erről szeretnék néhány szót szólni, hogy miért nem. Egyrészt a nürnbergi pör és azok a népbírósági pörök, amelyeket például Magyarországon is lefolytattak, megszegik azt a hagyományos jogelvet, amely úgy szól, hogy illetékes bírája elől senkit nem szabad elvonni. De ennek a jogelvnek a megsértésén túl van a dolognak egy morális és politikai oldala, amelyet szeretnék kifejteni, és amelyet rendkívül fontosnak és relevánsnak tartok ebben a kérdésben, hiszen hasonló dolgokról van szó: népellenes bűntettekről. Ebben egyetértünk, hogy népellenes bűntettekről van szó. Ezeknek a különleges ítélkezéseknek - nürnbergi pörnek, népbírósági ítéleteknek stb. - ugye, az volt a természete, hogy egy leckét kívántak nyújtani a világnak. Csak ez a lecke rosszul sikerült. Tekintve, hogy itt egy nagy előadást rendeztek a náci Németországgal szemben győztes hatalmak, bemutatták, hogy milyen szörnyű bűnök ellen küzdöttek is ők, és ezzel utólag bizonyították az általuk vívott háború igazságos és erkölcsös voltát. Ugyanakkor azonban nem kerülhették el azt a látszatot -, hogy itt egész egyszerűen a győztesek ítélkeznek a vesztesek fölött. Nem is csak arról van szó, hogy jogi formaságokat, formai követelményeket nem tartottak be maradéktalanul ezekben a pörökben - holott ez is igaz! -, hanem arról, hogy nem rendes bíróságok ítélkeztek ezekben a dolgokban, nem a jog rendes folyamata volt az, amelyben ezek a népellenes bűntettek, háborús bűntettek stb. elnyerték méltó büntetésüket. Ebből az következett nagyon sok ember számára, hogy ugyan természetesen becsületes emberek nem mentegethették ezeket a szörnyű dolgokat, amiket elkövettek a tengelyhatalmak különféle képviselői, vezetői és beosztottaik a második világháború alatt, ugyanakkor azonban azt mondták, hogy miféle ítélkezés az, ahol a győztesek a maguk katonai egyenruháikban ott ülnek, másrészt pedig, ugye, olyanok is ülnek a bíróság tagjai között, akiknek a jogérzékéhez, az egészséges jogérzékéhez szó fér, hiszen a Szovjetunió képviselői is ott ültek, akik, ugye, szintén egy-két népirtásban elmarasztalhatók voltak. (Közbeszólás: Így van!) Ez az egyik dolog. A másik, ha egy kicsit mélyebbre megyünk ebben az ügyben, az a következő. Bizonyára önök közül - a legfiatalabbak kivételével - mindenki emlékszik az Eichmann-pörre. Az Eichmann-pörben én nem azt látom jelentősnek, hogy az izraeli titkosszolgálat elrabolta Eichmannt és bíróság elé állították Izraelben - ezt egyébként Magyarország sokkal nagyobb indokkal megtehette volna, hiszen Eichmann nem izraeli, hanem magyar állampolgárokat gyilkoltatott le százezerszámra -, hanem a legfontosabb eseménye ennek a pörnek az volt, hogy a pör hallgatóságának soraiban ott ült egy nagy gondolkodó, Hanna Arend, aki végigülte ezt a pört, és írt róla egy könyvet, amelynek szerintem nagyon komoly tanulságai vannak ránk nézve. Ennek a könyvnek az a címe, hogy "A gonosz banalitásáról". Ugyanis ebben a pörben Hanna Arend és mindenki, aki odafigyelt, láthatta, hogy a vádlottak padján megjelent, ugye, úgyszólván maga a Sátán - egy ember, aki több gyilkosságban volt bűnrészes, mint bárki, akiről tudunk a történelemben, hogy személyesen bűnrészes lett volna -, ugye, maga a tömeggyilkos Eichmann. És mit látott Hanna Arend, mit látott a közönség? Látott egy unalmas kishivatalnokot, aki motyogott mindenféléket menetrendekről meg adminisztrációról+ Kiderült az az igen szomorú, emberi nemünkre nézve szomorú dolog, hogy a gonosz az nem romantikus, az nem vadregényes, az nem fekete - a gonosz az unalmas, semmilyen, buta. És ez a lecke, amit az Eichmann-pör és az összes hasonló pörök fölmutattak - mindjárt fogok itt önöknek egy idézetet fölolvasni -, az az volt, hogy van valami komikus irrelevancia abban, amikor az erkölcs, valamennyiünk erkölcsi meggyőződése a vádlottak padjára egy normális jogi procedúra keretében - vagy nem normális jogi procedúra keretében - a Gonoszt kívánja tetemre hívni. Ez egy kicsit illuzórikus. És engedjék meg, hogy fejtegetések helyett egy idézettel éljek, amely meg fogja mutatni önöknek, hogy milyen tragikomikus egy ilyen pör. A Szálasi-pörből fogok fölolvasni néhány részletet. "Elnök+- mondja, mármint a bíróság elnöke - "Hogy folytassam ezt a dolgot, az ön vallomásához csatolt mellékletben szerepel egy érdekes adat. Itt foglaltatik az, hogy 44. november 17-én Szálasi a Várban egy értekezletet tartott, amelyen kijelentette, hogy a zsidókérdést lezárja, arról nem akar többé hallani. (Szálasihoz:) Ez igaz? Szálasi: Amikor ezt az irányvonalnak tekintendő utasítást összeállítottam, megmondottam az összes miniszternek, hogy én a mai naptól kezdődően a zsidókérdéssel foglalkozni nem akarok, hanem ennek a kérdésnek teljhatalmú elintézését a megfelelő szakminiszterekre bízom, és ha jól tudom, a belügyminiszternek, a külügy-, a honvédelmi és a totális mozgósítási miniszternek adtam oda. Elnök: A november 17-i értekezleten merült föl a panasz, hogy Óbudán több zsidó pár napon át temetetlenül feküdt az utcán. Vajna kérdésére a fővárosból az a válasz érkezett, hogy a holttestek elszállítása azért megy nehezen, mert a sok légitámadás folytán nem tudnak az egyetlen rendelkezésre álló hullaszállító lovas szekérrel minden halottat egyszerre és azonnal elszállítani. Vajna Hódosival kivizsgáltatta az ügyet. Azt a jelentést kapta, hogy a halottak egy része öngyilkosságból, egy része légitámadásból, más része gyilkosságból származik. Tehát? Vajna: Származhatik mindezekből+" stb. "+ Szóval Ön hallott erről? Vajna: De azonnal intézkedtem." "Vajna: Származhattak ezek a halottak gyilkosságból, öngyilkosságból, vagy légitámadásból, amit nehéz megállapítani. Önöknek olyan primitív volt a rendőrségük - kérdi a bíró -, hogy azt, hogy a halottak gyilkosságból származnak-e, vagy nem, csak ilyen lehetőség formájában tudták megállapítani? Hiszen agyonlőtt hullák voltak nyilván, amelyekről kétségtelenül meg lehetett állapítani, hogy öngyilkosság, vagy gyilkosság következtében lelték halálukat. A kinyomozás - mondja Vajna - a rendőrség feladata. Azt a parancsot a rendőrségnek kiadtam. Miért nem volt erről semmi hír? Hiszen ostromállapot volt - mondja Vajna -, Budapestet bombázták, mindenféle súlyos problémák voltak, nem tudtam ezerfelé szakadni, amikor 24 órából huszonkettőt dolgoztam.+ És így tovább. Nos, mi tűnik ki mindezekből, amit fölolvastam? Kitűnik az, hogy Magyarország történetének egyik legszörnyűbb tragédiája egy ostoba, bár bűnös - gondolom, bűnös - köztisztviselőnek a kifejtésében egyszerűen komédiává válik, hogy nem tudta megállapítani, hogy néhány tízezer ember kivégzésével mi volt a helyzet, amit a saját pártja intézett. Na, most mindebből az következik, tisztelt Országgyűlés: megfontolásra kell ajánlanom azt, hogy voltaképpen mi a szándékunk - az átfogó politikai és morális szándékunk - ezekkel az igazságtételekkel. Elérheti-e a morális célját az igazságtétel, amikor láthatólag nem érte el a célját az összes hasonló pörökben? Mit ér ez el? Mit érhet ez el? Elérheti azt, amit gondolom, senki nem akar, hiszen szükségképpen ezek a pörök szelektívek lesznek. Elérheti azt, hogy létrejön az országban egy olyan hangulat, egy olyan politikai légkör, egy olyan szociális hangulat, amelyben a bizonytalanság, a félelem, és éppen az az erkölcsi relativizmus uralkodik, amelyet az igazságtétel szándéka kíván megakadályozni. Az elévülés - tisztelt Országgyűlés - azon az eszmén alapszik, hogy hosszú idő múltán az emberek meg tudnak változni. És éppen ezért egyéniségük nagymértékben mássá válik, éppen ezért nehéz fölöttük már ítélkezni. És hogy ez mennyire így van, és hogy mennyire megváltozhatnak emberek, hadd idézzek erre egy példát. A Magyar Demokrata Fórum elnöke, az ország miniszterelnöke amikor önök megnyerték a választást, akkor a televízióban bejelentette a győzelmet, szerényen félrehúzódott, és a győzelmi beszédet nem ő mondta el, hanem fölkérésére a Román Kommunista Párt Politikai Bizottságának volt tagja, Király Károly. Miért volt ez lehetséges? Nyilvánvalóan azért, mert Király Károly immár nem volt a Román Kommunista Párt egyik vezetője, hanem az erdélyi magyar ellenállás egyik szimbóluma, holott kommunista pártfunkcionárius volt annak előtte. Ezek a változások nem biztos, hogy lezajlottak azokban az emberekben, akik bűnösök az 56-os megtorlásokban. De az elévülés elve egyszerűen azon az ősrégi emberi fölismerésen alapszik, hogy az ember nem inherensen bűnös, hogy létezik megtérés, létezik változás, létezik a dolgok irrelevánssá válása. Éppen ezért én általában nem pusztán ezeket az igazságtételeket ellenzem, hanem ellenzem mindazokat az igazságtételeket, amelyekkel a világban nagyon sokan próbálkoznak. Ez minden esetben erkölcsi zavart okoz, tisztelt Országgyűlés. Minden esetben az erkölcsi felelősségre vonásnak, az erkölcsi felelősség fogalmának magának a nevetségessé, relatívvá, szánalmassá tételét eredményezi. Hogyha mi valóban azt kívánjuk, hogy a magyar közvélemény, a gyermekeink, mi magunk világosan lássuk, hogy milyen tragédiák történtek ebben a magyar történelemben, hogy milyen bűnöket követtek el az ország ellen, hogy milyen megtorlások, milyen kínzások, milyen aljasságok történtek olyan emberek ellen, akiket mi tiszteltünk mint olyanokat, akik szabadságunkért harcoltak, akkor nekünk nem szabad a bűnöket nevetségessé, banálissá tevő procedúrákkal kísérleteznünk. Ugyanis szeretném hangsúlyozni, hogy az emberek valóban változnak. Nemrég ünnepelte az ország - mint emlékeznek rá - október 23-át. Sok ember szólalt meg október 23-án, többek között olyan emberek is, akik 56 hősei voltak, és akiknek a neve, az emléke sokunkban tartotta a lelket, amikor arra gondoltunk, hogy talán még lehetséges a diktatúrával szemben ellenállás. Ezek az emberek 1956-ban a pluralista demokráciáért, a szólásszabadságért, többek között a magyar függetlenségért harcoltak, s abból, amit most mondtak 1991. október 23-án, kiderült, hogy nézeteik megváltoztak, véleményük a pluralista demokráciáról és a sajtószabadságról nem olyan pozitív, mint annak előtte. Mindenki megváltozik - tisztelt Országgyűlés -, mindenki számára a konverzió, a dolgok elmúlása valóban egy realitás. Ezen alapszik morális szempontból az elévülés intézménye. És itt nem pusztán a humanizmus, nem pusztán a megbocsátás, nem pusztán a tolerancia szelleme beszél belőlünk, hanem annak az igénye, hogy fönntarthassuk világosan annak a lehetőségét, hogy kimondhassuk, hogy mi a gonosz és mi a jó. Mert hogyha a gonoszt banalizáljuk, ha az 56-ot követő bűnöket banális perekkel közönségessé és relatívvá tesszük, soha többet nem foghatjuk föl azt, hogy milyen iszonyat történt itt ezzel az országgal. Ezért a Zétényi-Takács-javaslat önlegyőző, nem éri el a célját. Én nem vonom kétségbe az előterjesztők jó szándékát, bizonyos vagyok benne, hogy Zétényi Zsolt természetesen nem ezt kívánta javaslatával elérni. Ebben bizonyos vagyok. De azt hiszem, hogy ezt a célt ezzel a törvényjavaslattal nem lehet elérni. Én tudom azt, hogy a kormánypártok, melyek többségben vannak természetszerűen a Parlamentben, tudtommal támogatják ezt a törvényjavaslatot, amelynek komoly esélye van az elfogadásra. Azt is tudom, hogy aligha vagyok abban a helyzetben, hogy kormánypárti képviselőket meggyőzzek arról, hogy az egyik képviselőtársuk által előterjesztett, számukra emócionálisan sokat jelentő törvényjavaslat ellen szavazzanak. Csak azt kérem, higgyék el nekem, hogy az önök által javasolt célok ilyen módon nem érhetők el, és ezért javasolnám azt, hogy még egyszer gondolják meg, hogy célszerű-e a Zétényi- Takács-féle törvényjavaslatot törvényerőre emelniük egy olyan helyzetben, amikor láthatjuk, hogy a környező országokban a hasonló igazságtételi eljárások tönkreteszik a politikai társadalmat, egy olyan barbárságba sülylyesztik le például a szomszédos Csehszlovákia politikai kultúráját, amelyet nekünk nem követnünk kell, hanem lehetőleg elkerülnünk, és remélem, hogy Magyarország, szemben azzal, amit a szomszédban láthatunk, a civilizáció, a meggondoltság, a jó ízlés szigete lesz, mi legalábbis ezt szeretnénk. Köszönöm szépen. (Taps.)