Hagelmayer István

1991. november 4.

DR. HAGELMAYER ISTVÁN, az Állami Számvevőszék elnöke: Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! Meggyőződésem, hogy az emberek túlnyomó többsége ma Magyarországon örülne, ha népünkhöz méltó világkiállítást rendeznénk 1996-ban és büszke lenne arra, ha az sikert hozna. Megvallom, én is közéjük tartozom. (Szórványos taps.) Megértem azokat a vállalkozókat is, akik a világkiállításban jó befektetési lehetőséget, növekvő megrendeléseket, üzletet látnak és mélyen átérzem azoknak az embereknek a gondjait, akik az őket fenyegető munkanélküliség helyett új munkalehetőségekben reménykednek. A világkiállítás megrendezése azonban nemcsak érzelmek és nemcsak egyes rétegérdekek kérdése. Olyan össznemzeti ügy, amely bátor, de megfontolt kezdeményezést, erőforrásainkat mozgósító összefogást, magas szintű együttműködési készséget és nem utolsó sorban a nemzetgazdaság realitásainak sokoldalú mérlegelését igényli. Magánemberként ezek az érzéseim. Ugyanakkor mint az Állami Számvevőszék elnöke, tudom, hogy az általam vezetett intézmény érzelmekkel nem foglalkozhat. A számvevőszékek politikai döntéseket általában nem minősítenek. Döntés után vizsgálják az állami pénzek törvényes, hatékony felhasználását. Nekünk azonban törvényben előírt kötelezettségünk, hogy véleményezzük a jelentős állami kötelezettségvállalással járó kormányprogramok tervezett költségeinek és azok finanszírozhatóságának megalapozottságát, az állami költségvetés valószínűsíthető kockázatvállalásainak határait. Az Expo-elképzelések véleményezése elől tehát az Állami Számvevőszék nem térhetett ki. Látásmódunkat pedig az állami költségvetés és a nemzetgazdaság érdekeinek, a döntés garanciális biztosítékainak szem előtt tartása jellemzi. Ilyen szmpontból kívánok néhány gondolatot fűzni a világkiállításról benyújtott törvényjavaslathoz, írásban tett véleményünkhöz. Mindenekelőtt tájékoztatom Önöket arról, hogy a világkiállítással kapcsolatos döntés-előkészítési munkát a Számvevőszék megalakulása óta figyelemmel kísértük. Ennek során a döntés-előkészítő anyagokban jelzett fejlesztési költségek realitására, a javasolt finanszírozási módok megalapozottságára és az állami költségvetésre háruló terhek feltárására koncentráltunk. A döntés-előkészítés korábbi szakaszaiban viszonylag zavartalanul végezhettük ezt a munkát. A világkiállítás programirodája általában megfelelő időben rendelkezésünkre bocsátotta a döntések megalapozását szolgáló dokumentumokat. Így lehetőségünk nyílt arra is, hogy az országgyűlési bizottság részére készített szakvélemények tervezeteit a javaslatok kidolgozásáért felelős szervekkel még a benyújtás előtt megismertessük, illetve az eltérő véleményeket ütköztessük, s ha mi tévedtünk, akkor korrigáltuk álláspontunkat. Gondolataink, észrevételeink közül jó néhány, mint például az előre nem látható úgynevezett vis maior helyzetekre való felkészülés igénye, úgy tűnik, meghallgatásra talált. Az egyeztetés lehetősége az Országgyűlésnek szeptember 30-án benyújtott törvényjavaslat esetében azonban nem volt meg. A törvénytervezetet és megalapozó dokumentációját annak benyújtása után kaptuk meg. Így két lehetőségünk maradt. Az egyik: tájékoztatjuk az Országgyűlést arról, hogy nem kaptunk módot a Számvevőszék törvényes kötelezettségének teljesítésére. A másik: megfeszített munkával áttekinteni a törvényjavaslat terjedelmes dokumentációját és közérthető, szöveges formába önteni azokat a többhónapos munka során kiérlelt és ma is időszerű gondolatokat, amelyeket az ügy szempontjából fontosnak tartunk. Mivel bennünket ebben az ország egésze számára nagy fontosságú ügyben a döntéshozók munkájának segítése és nem a felelősség áthárítása vezérelt, felelősen csak az utóbbi megoldást választhattuk. Megfogalmaztuk a döntés-előkészítés során szerzett tapasztalatainkat, a Világkiállítás finanszírozhatóságával kapcsolatos néhány kételyünket. Úgy gondolom, hogy az államháztartás jelenlegi helyzetét a kormányzati szervekhez hasonló módon értékeljük. Mint pénzügyi szakember, közgazdász, tisztában vagyok azzal, hogy a gazdasági-pénzügyi folyamatok prognosztizálása csak meglehetősen tág hibahatárok között lehetséges. Ez természetes. Az országgyűlési vita alapját képező dokumentációban azonban nem erről van szó, hanem inkább hitről vagy feltételezésekről. Ezek véleményem szerint nem közgazdasági kategóriák és nem képezhetik felelős döntés alapját. (Szórványos taps a FIDESZ és az SZDSZ soraiban.) Elsősorban arra gondolok itt, hogy a korábbi előterjesztések egy országos és budapesti rendszerben kezelték az Expo ügyét, most viszont ezeket a kulcsfontosságú fejlesztéseket mint maguktól értetődőeket, gyakorlatilag kívül helyezték a megoldandó feladat körén. Írásos véleményünk megismétlése nélkül csak jelzésszerűen említem meg, hogy az előterjesztéshez csatolt háttéranyag nem tárja megfelelően a döntést hozók elé a leírt számok mögöttes tartalmát. Sok helyen hiányoznak a szükséges hivatkozások az elemző tanulmányok megállapításaira, a prognózisokra, a nemzetközi és magánjogi tárgyalások eredményeire. Ezekről a legkülönbözőbb sajtómegnyilvánulásokból, a kormánybiztos szóbeli hivatkozásaiból tudhatunk, s ez még akkor is kevés, ha a kormánybiztos mint érvet felemlíti: akit igazán érdekel a kérdés, az jöjjön el és tekintsen bele ezekbe a háttéranyagokba. Az Állami Számvevőszék munkatársai ezt természetesen megtették. Úgy vélem jogos igény, hogy az előterjesztéshez kapcsolódó dokumentum önmagában is megállja a helyét, és pontosan lehessen tudni, mit mire alapozva mond. Szeretném arra is felhívni a figyelmet, hogy az Expo szempontjából fontos jogi szabályozások egy része még hiányzik. Ezek közül meghatározó fontosságúnak tartom - azon kívül, amit Wekler Ferenc úr is említett - a koncessziós törvényhez tartozó ágazati szabályozások körét, mivel ezek hiányában nem várható el sem a külföldi, sem a belföldi vállalkozóktól, hogy mintegy vakrepülésként nyújtsanak be vállalkozói ajánlásokat. Az Állami Számvevőszék véleményének szakmai vitatását a magam részéről természetesnek veszem, talán csak az indulatos hangnem zavart kissé. Reméltem azonban, hogy észrevételeinkre választ keresnek, javítani akarnak, félreértéseket zárnak ki, egyszóval pontosan azt érjük el, mint ami a véleményünkkel a szándékunk: a döntés megalapozottságának javítását, a kockázat csökkentését. Az Országgyűlés költségvetési, adó- és pénzügyi, környezetvédelmi illetve gazdasági bizottságainak vitáiban szakmai megjegyzéseinkre szakmai cáfolat az előterjesztők részéről nem hangzott el, sőt felvetéseink jogosságát többnyire elfogadták. Sajnos, ennél sokkal több nem történt. Tisztelt Országgyűlés! A szakmai érveket nélkülöző megjegyzésekre itt Önök előtt sem kívánok reagálni. Úgy tűnik, nem szoktunk még hozzá, hogy az állami döntési mechanizmusban az előterjesztőké mellett megjelenik egy, nevezzük úgy, független szakmai vélemény is. A magam részéről az ilyen nagy horderejű és hosszú távra kiható gazdasági döntéseknél ezt fontosnak tartom, hiszen a tisztelt Országgyűlés így több oldalú megközelítést mérlegelve, nagyobb biztonsággal dönthet. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném megismételni, felfogásom szerint a világkiállítás ügye gazdasági, pénzügyi szempontból nem támogatás vagy ellenzés kérdése, hanem a realitásoké. A törvényjavaslathoz készített hozzászólásunkban mi a realitások számbavételének néhány gyenge pontját érintettük. Ezek a gyenge pontok tisztázhatók, megszüntethetők vagy tudomásul vehetők, ez azonban már nem a Számvevőszék hatásköre, mi csak ajánlásokat tehetünk. Úgy vélem, az utolsó órában vagyunk, hogy az Expo ügyében tiszta helyzet teremtődjék és felelős döntés születhessen. Talán még nem késő, ezért az Expo finaszírozhatóságának megítélhetősége érdekében tisztelettel javaslom a következőket: 1. A Kormány és személy szerint az illetékes miniszterek, valamint a fővárosi önkormányzat konkrétan megnevezve közösen nyilatkozzanak arról, mi az a minimális, nemcsak a délpesti térségre vonatkozó infrastrukturális fejlesztési igény, melynek megvalósítása esetén az Expo biztonsággal megrendezhető. 2. Erre építve sürgősen készüljön egy olyan pénzügyi összeállítás, amely az 1992-96 közötti időszakban, évekre bontva, bemutatja a szükséges kiadásokat és azok finanszírozási forrásait: költségvetés, önkormányzat, ingatlanértékesítés, hitel stb. 3. Végül pontosan rögzítsék, hogy milyen jogszabályokat és milyen ütemben kell kibocsátani ahhoz, hogy a törvényi háttér végre rendeződjön. Ha felelős előkészítő munka folyt, akkor mindez igen rövid idő alatt összeállítható és megnyugtató döntés hozható. Befejezésül mindössze annyit kérek, ne várja el senki az Állami Számvevőszéktől, hogy hallgasson akkor, amikor a legjobb lelkiismerete, tapasztalatokra épülő szakmai meggyőződése szerint szólnia kell és ráadásul az még törvényes kötelezettsége is. Köszönöm a figyelmet. (Taps.)