Kuncze Gábor (SZDSZ)
KUNCZE GÁBOR, az SZDSZ vezérszónoka: Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Több dologban egyetértek Kádár Béla miniszter úrral, aki az expozét ismertette velünk. Egyetértek például abban, hogy hálával tartozunk a főváros és az ország akkori vezetőinek, amiért a millenium emlékére, igaz, hogy az eredetileg tervezetthez képest egy évvel később, de mégiscsak egy olyan fővárost hagytak maguk után, amelyre valóban büszkék lehetünk. A miniszter úr ugyan elfelejtette megemlíteni, bizonyára nem tartotta lényegesnek, hogy a millenium megünneplésének idején is felmerült annak a gondolata, hogy ezt kössük össze egy világkiállítással, akkor azonban az akkori kormányzat, mint nagyon kockázatos vállalkozást, ezt az ötletet elvetette. Kádár Béla miniszter úr nem említette meg azt sem - nyilván azért, mert mindnyájan tudjuk -, hogy a millenium idején a rendszerváltás után majdnem 30 évvel voltunk, a magyarországi kapitalizmus fellendülési szakaszának a csúcsán. Akkor vállalkozott az ország a főváros átépítésére. Jelenleg a politikai rendszerváltás alapjait rakosgatjuk le egyébként ezekkel a törvényekkel, amelyek a közeljövőben a Ház előtt fognak szerepelni. A miniszter úr és más hozzászólás is tulajdonképpen utal arra, hogy itt valójában nem a világkiállításról vitatkozunk. igazán nem arról vitatkozunk, hogy hazánk képes-e 1996-ban egy B-kategóriás szakvilágkiállítást megrendezni. Ilyen B-kategóriás szakvilágkiállítás a nyolcvanas években öt volt. Jövőre lesz ilyen Genovában, két év múlva pedig lesz ilyen Dél-Koreában. A hetvenes években Magyarországon is rendeztünk vadászati világkiállítást, ami szintén egy B-kategóriás világkiállítás volt. Ennyiben ez nem hasonlítható a sevillai világkiállításhoz, amely egy általános, úgynevezett A-kategóriás világkiállítás. A vita valójában arról folyik, arról kell hogy folyjon, hogy képesek vagyunk-e 1996-ra Budapesten egy új városnegyedet felépíteni a hozzátartozó horribilis infrastruktúrával együtt, képesek vagyunk-e a fővárost 19696-ra 15- 20 millió, egyes becslések szerint 25 millió látogató fogadására fogadóképessé tenni. A vita arról kell hogy folyjon, hogy mit kell tennünk ennek érdekében, melyek azok az infrastrukturális létesítmények, amelyeket erre az időre el kell készíteni, ezek mibe kerülnek, és ehhez képest milyen finanszírozási lehetőségeink vannak az elkövetkezendő négy évben, mert 1995 végére gyakorlatilag készen kell lennünk. Ez volt az a kérdés, amelyben a főváros és a Kormány nyáron több alkalommal egyeztetett. Ezek a kérdések merültek fel a szeptember 16-i, a Kormány és a főváros közötti tárgyaláson, ezekben a kérdésekben történt jelentős előrehaladás a megegyezés területén. A Kormány képviselői a főváros több észrevételét elfogadhatónak ítélték, és ezeknek a kérdéseknek a további megtárgyalásában állapodtak meg ezen a bizonyos szeptember 16-i tárgyaláson. Ezek után következett szeptember 26-án a Kormány ülése, ahol ezt az előttünk fekvő törvényjavaslatot megtárgyalta, és ahol gyakorlatilag döntés született arról, hogy ezt a törvényjavaslatot benyújtják a Parlament elé. Ez a törvényjavaslat viszont nem tartalmazza azokat a peremfeltételeket, amelyekben korábban már egyetértettek, illetve nem jelenik meg benne a főváros véleménye. Ez okozta azt, hogy ezt a törvényjavaslatot a főváros nem tartotta alkalmasnak arra, hogy világkiállítást rendezzünk az 1966. évben. Nekünk is most erről a törvényjavaslatról kell vitatkoznunk. Kádár Béla miniszter úr az expozéjában utalt arra, hogy itt szükség lehet az önkormányzati törvény módosítására. Ebből valószínűleg következik, hogy szükség lehet az Alkotmány módosítására is, hiszen az Alkotmány tartalmazza azokat a lényeges pontokat, amelyeket az önkormányzati törvényben aztán kirészleteztünk. Ugyanakkor viszont még mindig azt kell mondanom, hogy az előttünk fekvő törvényjavaslatról kell vitatkoznunk, hiszen itt vita volt arról, hogy ügyrendi javaslatot írásban vagy szóban kell tenni. De az biztos, hogy kormányjavaslatot írásban kell tenni. Ilyen javaslatok előttünk pedig jelen pillanatban nem fekszenek, nyilvánvalóan a Kormány a saját javaslatához módosító indítványt nem nyújthat be. Akkor viszont van előttünk egy törvényjavaslat, amelyben nincs utalás arra, hogy itt önkormányzati törvényt kellene módosítani, nincs utalás arra, hogy itt kétharmados szavazással kellene dönteni. Márpedig ez a törvényjavaslat olyan önkormányzati alapjogokat sért halmozottan - az Alkotmányt sem tartva tiszteletben -, amelyek már nemcsak a jogállamhoz szervesen kapcsolódó jogbiztonság alkotmányos alapelvét sértik, hanem méltatlanok azokhoz az erőfeszítésekhez, amelyeket valamennyi parlamenti párt tett és tesz a demokratikus jogállam megteremtéséért. Tekintettel arra, hogy a miniszter úr expozéjában erre utalás történt, én is csak néhányat említenék meg ezek közül. Például sérti az Alkotmány 44/A. § b. pontját, mely szerint az önkormányzat a bevételeivel szabadon, önállóan gazdálkodik. A törvényjavaslat 4. §-a, amely azt mondja, hogy a költségvetés által nem finanszírozott infrastruktúra-fejlesztéseket a főváros a bevételeiből köteles finanszírozni. Ugyancsak sérti azAlkotmány paragrafusait, hogy olyan feladatokat ruház ez a törvényjavaslat a fővárosra, amely feladatokkal arányban álló állami támogatásban viszont nem részesíti. Olyan terheket hárít a fővárosra, amely lehetetlenné teszi, hogy az önkormányzat saját vállalatai által kezelt ingatlanok értékesítéseiből származó bevételekkel szabadon rendelkezzen. Nyilvánvalóan a későbbiek során képviselőtársaink majd kitérnek részletesebben ezekre az észrevételekre. Ha ez a törvényjavaslat így elfogadásra kerül, akkor nem történik más, mint a korábbi szocialista állami nagyberuházásokat fogjuk megismételni ebben az esetben is. Itt megint egyet kell értenem Kádár Béla miniszter úrral, a történelem valóban az élet tanítómestere. Gondoljunk az eocénprogramra, a péti Nntrogénműre, a bős- nagymarosi vízierőműre. Hosszasan lehetne sorolni ezeket. Tartok tőle azonban, hogy ilyen vetületben az ismétlés valószínűleg nem a tudásnak lenne az anyja. (Mozgás.) A tárgyalások során - amelyeket a főváros a kormányzattal folytatott - felsorolta azokat az infrastruktúra-igényeket, amelyeket véleménye szerint elengedhetetlenül el kell készíteni ahhoz, hogy a főváros fogadóképes legyen 1996-ban. Szemben az iménti állítással, ezek nem 1990. évi áron tettek ki százmilliárd forintot, hanem folyó áron tettek ki százmilliárd forintot. Így állíthatók szembe a Kormány által a költségvetésből ráfordítani szándékozott szintén folyóáras 30 milliárd forinttal. Hogy csak néhány tételt említsek azok közül, amelyek a fővárosi önkormányzat előterjesztésében szerepelnek, ugyanakkor viszont nem szerepelnek az előttünk fekvő törvényjavaslat 30 milliárd forintos keretében, például nincsen benne a csepeli gerincút megépítése. Márpedig a világkiállítás - amennyiben lesz - legegyszerűbben az M nulláson keresztül egy ilyen gerincúton közelíthető meg. A Lágymányosi hídra ötmilliárd forint szerepel. Ebből az következik, hogy ebben az összegben nincsenek benne a hozzácsatlakozó utak, ennek a hídnak a megközelítéséhez pedig, ennek a biztosításához legalább ugyanilyen mennyiségű forintösszegű infrastruktúra kiépítésére van szükség. Nem szerepel például ebben a 30 milliárd forintos összegben a Hungária körút teljes kiépítése, pedig a budapesti közlekedés biztosításához erre elengedhetetlenül szükség lenne. Valószínűleg nem szerepel kellő mennyiségben ebben a 30 milliárd forintos összegben a budapesti közlekedés gépkocsiparkjának a cseréje. Ismerjük ezek állapotát, nyilván ez is szükséges lenne ebben az esetben. Ha viszont ezek az összegek nem biztosíthatók, akkor következik az, hogy a fővárosi önkormányzat ingatlanvállalkozásokból megkísérelheti ezeknek az összegeknek a biztosítását. Ez vagy sikerül, vagy nem. Hallottuk az Állami Számvevőszék előadásában erre vonatkozó utalásokat. Ha nem megy, akkor a fővárosi önkormányzat esetleg helyi adókat vethet ki a jelenleginél jelentősebb mértékben. Kérdés az, hogy megy-e ez egyáltalán. Ha így sem finanszírozható, akkor vehetne fel hiteleket külföldről természetesen. Növelhető-e az ország hitelállománya? Ha nem növelhető, akkor így sem tehetünk szert bevételre, akkor megintcsak nem marad más, mint a költségvetés. Hiszen ha ebbe a vállalkozásba belevágunk, ezt végig kell csinálnunk, csak költségvetésből lehet finanszírozni, márpedig - szemben a miniszter úr állításával - ez igenis adóemeléseket jelent. Örvendetes egyébként számunkra, hogy a kormányzat adócsökkentésekre törekszik. Fel szeretném azonban hívni azok figyelmét, akik most hirtelen elrohannának nehezebb gépkocsit vásárolni, hogy a gépkocsi súlyadót nem a Kormány fogja fizetni a gépkocsitulajdonosoknak, hanem a gépkocsitulajdonosoknak kell majd a költségvetésbe ezt befizetniük. Itt egy többletadóról van szó. Ugyancsak ismert... (közbeszólás) ... ha önök még nem hallottak volna róla, ez sajnos így lesz. (Derültség.) És ez egy új adófajta. (Taps.) És akkor itt már hadd említsem meg, hogy ráadásul ez az adó szolgálna az utak építéséhez, karbantartásához. A javaslat szerint ugyanakkor ennek a bevételnek mintegy ötven százalékát kívánja csak erre fordítani a kormányzat, a másik felét a költségvetés nagykalapja nyelné el. Például az útalapba a tervezett 9,8 milliárd forintos bevételből ötszázmillió forint jutna. Ide tartozik - biztos ismert ez is széles körben - a benzin fogyasztói adójának tervezett emelése a jövő évben. Megintcsak nem adócsökkentésről van szó. Ebbe a kategóriába tartozik az adókedvezményeket csökkentő rendelettervezet, amely szélesíti az adóalapot, ezzel szemben ugyan egyébként a személyi jövedelemadó- törvényben valóban léteznek csökkentések. Reagálnom kell a miniszter úr azon állítására, mely szerint a Kormány csökkenteni akarja az adókat, na erről most eddig beszéltem. Ha valakiknek többet kell fizetni helyi adó címén, akkor az nem a Kormány, hanem az önkormányzatok politikája. Itt tulajdonképpen megint azzal a törekvéssel találkozunk, amely szerint igyekszik a kormányzat az önkormányzatokra hárítani a felelősséget, (Józsa Fábián: Az SZDSZ kérte.) ... vagy hangosabban kiabálj - mert így nem értettem -, vagy pedig ne zavarja