Kuncze Gábor (SZDSZ)

1991. november 4.

KUNCZE GÁBOR (SZDSZ): Folytatnám tehát. Az önkormányzatok ezért kényszerülnek a helyi adók kivetésére, mert nincs biztosítva számukra a működésükhöz elengedhetetlenül szükséges anyagi feltételrendszer. Tulajdonképpen ha most a finanszírozás kérdéseiről beszélünk, akkor itt meg kell állapítanunk, hogy jelentős ellentétek vannak a két tábor között. Az egyik tábor azt mondja, hogy itt egy nyereséges vállalkozásról van szó - jelentős bevételek származhatnak a dolog végrehajtásából -, a másik tábor azt mondja, hogy ez egy nagyon kockázatos vállalkozás, amely jelentős terheket ró bukás esetén a lakosságra. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy itt éppen az áthidalhatatlannak tűnő nézetkülönbség lehet a konszenzus alapja. Az élesen ellentétes nézetekből valójában ugyanaz következik. Ha ugyanis az Expo-ban egy átlagos, sem különösebben jó, sem különösebben rossz vállalkozást látnánk, akkor érdemes azon gondolkodni, hogy mennyi állami hozzájárulást adjunk rá. Átlagosnak azonban - az imént mondtam - ezt senki nem tekinti. Mi egy nagyon kockázatos vállalkozást látunk benne, amiből természetesen az következik, hogy nem szívesen áldoznánk ezekre adókból több forintot. Ilyen célra nem szabad adót szednie sem a Kormánynak, sem a fővárosnak. Ugyanez következik viszont az Expo-t támogatók álláspontjából is, hiszen abban az esetben, ha ez egy óriási üzlet, akkor az adók növelésével való finanszírozása egész egyszerűen érthetetlen és fölösleges. Az Országgyűlésben - még a régi, tavaly március előtti Országgyűlésben - az SZDSZ képviselője, Rózsa Edit vetette fel, hogy Kornai János ismert, az indulatos röpíratban leírt javaslatára hivatkozva, az Expo személyes anyagi kockázatvállalással összekapcsolt finanszírozását oldjuk meg. Eszerint azok, akik az Expo gondolatát kidolgozzák, javasolják, tegyék fel az Expo gazdasági sikerére magánvagyonukat. Nem olyan régen a Heti Világgazdaság a magánjellegű finanszírozás kiszélesítését, általánossá tételét javasolta az előbbi elgondolás továbbfejlesztésével. Ha a Kormány valóban úgy gondolja, hogy az Expo jó üzlet, akkor azt is kell gondolnia, hogy erről a pénzüket jól befektetni vágyó bel- és külföldi megtakarítók is meggyőzhetők. Akkor pedig az adókból való finanszírozás terheitől és korlátaitól is meg lehet szabadulni. Terhektől, amennyiben az adók csökkenthetők, elkerülhető például a lakosságirritáló gépjárm súlyadó bevezetése, ugyanakkor a magánfinanszírozás az Expo-t megszabadítja az adókból való finanszírozás korlátaitól is. Hiszen azokból erre a jövő évben alig néhány milliárd forint lenne fordítható. Ezzel szemben a lakossági megtakarítások növekedése az idén közel 150-200 milliárd forint értékű. Ha a jövő évi, nagyságrendileg nyilván ugyanekkora megtakarításnak csak egy csekély részét hajlandók lennének a polgárok az Expo- ba fektetni, akkor lényegesen több pénz állna rendelkezésre, mint amennyi adókból beszedhető, nem is szólva a külföldi befektetőktől kapható eszközökről. Hangsúlyozni szeretném: mi nem hisszük, hogy a befektetők valóban számottevő mértékben beszállnának az Expo finanszírozásába, ha azt a mai tervek szerint kívánják megvalósítani. Ezt mi nem is tanácsolnánk nekik, de ők nem is bennünket kérdeznének, mint ahogy a Kormányt sem. Befektetési ügyekben befektetési tanácsadókhoz szokás fordulni tanácsért, nem pedig politikusokhoz. Javaslatunknak éppen ez a lényege: a finanszírozással kapcsolatos döntést, amely az Expo-döntés legfontosabb, legsúlyosabb eleme, a politika területéről át kell vinni az üzleti élet területére. Aki valóban meg van győződve arról, hogy az Expo jó üzlet, az fektesse be Expo-kötvénybe a pénzét. Aki ezt nem gondolja, az ne kényszerüljön nagyobb adóval maga is beszállni a finanszírozásba. Palotás János úr e tiszteletre méltó harcát nem a politika színterén kényszerülne megküzdeni ebben az esetben, és ezzel a polgárok adóterheinek növeléséhez hozzájárulni esetleg bukás esetén, hanem gyűjthetne kötvényjegyzéseket is. Ha az Expo valóban jó üzlet lesz, hadd nyerjen rajta az, aki ebben előre bízott. És itt hadd szóljak néhány szót a népszavazási kezdeményezésről. Népszavazást tartani finanszírozási kérdésekről elég nehézkes dolog, hiszen ki tudja megítélni a finanszírozását mindenféle háttéranyagok nélkül ennek a dolognak? Ugyanakkor viszont, ha összegyűlik a százezer aláírás - nyilvánvalóan össze fog gyűlni, hiszen ilyen kérdésekre temészetesen igennel lehet szavazni -, akkor meg kell tartanunk mindenképpen a népszavazást, ebben az esetben törekedni kell arra, hogy a lakosságot felvilágosítsuk a lehetséges nyereményekről, de felvilágosítsuk arról is, hogy ha nem üt be az üzlet, akkor milyen kockázatokat kell vállalnia. Fel kell világosítanunk arról is, hogy a hasznok többnyire 1996 után jelentkeznek abban az esetben, hogyha sikeres volt a világkiállítás, ugyanakkor viszont a terhek nagyobbik része mindenképpen az elkövetkezendő években fog bekövetkezni, akkor is, ha egyébként +96 után az Expo sikeres lesz. Ha mindezek tudatában a lakosság úgy dönt, hogy rendezzünk mégis világkiállítást, egy elképzelhető szebb jövő érdekében hajlandó az esetleges bukás kockázatait felvállalni, hajlandó még szorosabbra fogni úgymond a nadrágszíjat, és ezért igennel szavaz a világkiállításra, természetesen meg lehet rendezni a világkiállítást, ebben az esetben megvan az a társadalmi támogatottság, ami egy ilyen léptékű, ilyen horderejű lépéshez szükséges. Ugyanakkor viszont gondoljunk bele, hogy mi van akkor, ha nincs Expo? Mi történt akkor? Összeomlott az ország? Nem omlott össze. Nincs jövőnk? Miért ne lenne? Abban az esetben, hogyha az összes, erre a célra fordítható összeget az önkormányzatok véleményének meghallgatásával, az ország fejlesztésére fordítanánk, nemcsak egy pontjának a fejlesztésére, hanem az ország arányos fejlesztésére, egy olyan terv alapján, amelyben mindnyájan egyetértettünk, akkor akkor is fellendülést hozhat ez az akció, hogyha nem kötjük egyetlen, nagyon kockázatos, bizonytalan, minden valószínűség szerint illúziónak minősíthető akció megvalósításához, ha erről képesek lennénk tárgyalni. Vagy esetleg figyelembe véve a Számvevőszék imént elhangzott javaslatait, beszélnénk erről a dologról, vagy esetleg olyan előterjesztés lenne előttünk, amelyről Kádár Béla miniszter úr az imént beszélt, de amelyet nem nyújtott be a kormányzat, ha esetleg figyelembe vennénk a főváros igényeit, és arra törekednének, hogy egy megegyezés jöhessen létre a Kormány és a főváros között, mindezekben az esetekben békét köthetnénk a dologban és valamilyen formában közösen munkálkodhatnánk hazánk felvirágoztatásán. Ezt a törvényjavaslatot viszont a rendelkezésemre álló információk szerint a budapesti kerületek döntő többsége elvetette. Hadd ismertessem a kerületek véleményét: Négy kerület arra a kérdésre, hogy akar-e Expo-t a fővárosban 1996-ban, nem válaszolt. Egy kerület, ez az említett XVI. kerület, támogatta az Expo-t és azt mondta, hogy a módosító indítványaikat majd Palotás János képviselő úr fogja benyújtani. Egy nem foglalt állást. Öt elveti ugyan ezt a törvényjavaslatot, de egyébként azt mondja, hogy az Expo mellett van, tehát a törvényjavaslat nem, Expo igen. Három nem kívánt foglalkozni vele, három egyáltalán nem is tárgyalta, egy pedig azt mondta, hogy november 10-ig tanulmányozza, akkor fog döntést hozni. A kerületek álláspontja nem egyértelmű a kérdésben. Az ország lakosságának álláspontja nem egyértelmű a kérdésben, szélsőséges nézetek vannak, óriási viták folynak a lakosságon belül, az önkormányzatokon belül, Parlamenten belül. Ezek után előttünk fekszik egy olyan törvényjavaslat, amely ráadásul a résztvevő szereplők szerint alkalmatlan arra, hogy ennek alapján 1996-ban Budapesten Világkiállítást rendezzenek, ezért frakciónk ennek a törvényjavaslatnak az elutasítását javasolja. Köszönöm a figyelmüket. (Taps.)