Gál Zoltán (MSZP)
DR. GÁL ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm, Elnök Úr! Örülök annak a megjegyzésének, hogy a frakcióvezetők soronkívüliséget élveznek. Valóban arról van szó, hogy a Parlamentnek ez egy olyan állandó gyakorlata, amelyet szinte a megelőző, a szünet előtti pillanatig eddig nem nagyon szegtünk meg. Amit mondani akarok, az két dolog. Én is Kónya Imre szavaira szeretnék először reagálni, mégpedig arra, amikor ő arról beszélt, hogy a törvények uralmát kell megvalósítani. Ezzel messzemenően egyetértek, csak szeretném őt emlékeztetni, és Zétényi képviselőtársamat is, akivel együtt koptattuk az egyetem padjait, és már akkor is úgy tanították a jogi egyetemen, hogy a törvények uralma az önmagában nem mond sokat, hiszen minden rendszernek vannak törvényei. Az európai gondolkodás már több száz éve azon munkálkodik, hogy ezeknek a törvényeknek a tartalmát alakítsa, és azt hiszem, ebben a században jutottunk el odáig, hogy összeállt a az standard eleme a törvénynek, amely minősíti a törvényeket, amelynek alapján demokratikusnak, vagy nem demokratikusnak lehet minősíteni egyes rendszereket. Tehát itt nem erről van szó, hogy legyenek-e törvények és azokat ki hozza, hanem azoknak mi a tartalma. Márpedig azok a törvénytervezetek, amelyekről itt most vitatkozunk, és a sokat emlegetett ún. Zétényi-Takács-féle törvény tartalma megítélésünk szerint nem felel meg azoknak a kritériumoknak, amelyek valóban törvénnyé, európai értelemben vett törvénnyé tesznek egy jogszabályt. A másik: Engedjék meg, itt több szubjektív megjegyzés hangzott el, én is hadd mondjam el, hogy a véletlen folytán kerülvén ugyanoda, de mégis milyen szándékokkal vettem részt ezeken a bizonyos háromoldalú tanácskozásokon. Az én fejemben akkor az volt, hogy világossá vált, hogy az a modernizációs kísérlet, amely szocializmusnak mondta magát, kimerült, befellegzett, vége. A nemzet felemelkedését már nem biztosította. Az én szándékom az volt, hogy olyan valaminek a kialakításában vegyek részt, amely képes a nemzetet gazdasági, politikai és kulturális értelemben valóban a felemelkedés útjára terelni, és ebben egy elem a szabad választás. És ahogy célja is volt a háromoldalú kerekasztal-tanácskozásoknak a szabad választás, úgy az én felfogásom szerint eszköz is. Eszköz, hogy elindítsa a nemzetet ennek a felemelkedésnek az útján. És benne volt akkor abban, azt hiszem - legalábbis én úgy feltételeztem akkor -, hogy ennek a felemelkedésnek a feltétele a nemzeti megbékélés. És szeretném emlékeztetni a tisztelt Országgyűlést, hogy a magyar történelemben mindig akkor indult el a nemzet egyfajta felemelkedés útjára, amikor valamifajta tisztességes kompromisszum született a politikai porondon lévők között. Így volt ez tulajdonképpen a szatmári békétől kezdve a kiegyezéseken keresztül, egészen a kádári kiegyezésig. Ezeket a kiegyezéseket minden esetben tulajdonképpen kényszer szülte, hol a belső kényszer, hol a külső kényszer. Most olyan helyzetben van ez az ország véleményem szerint, amelyben ezt a kompromisszumot, ezt a megbékélést nem kényszer kellene, hogy szülje, hanem a magunk felismerése. Megítélésünk szerint nem mondhatunk le arról a felhajtóerőről, amelyet ez a megegyezés és ez a megbékélés teremtene ebben az országban. A mi gondunk pontosan az, hogy ezek a törvényjavaslatok és törvények ezt a megbékélést vágják keresztbe, és ezzel elveszíti az ország azt a felhajtóerőt, amelyet egy ilyen tisztességes megbékélés teremthetne. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiból.)