Kónya Imre (MDF)
DR. KÓNYA IMRE (MDF): Horn Gyulához szeretnék szólni, illetőleg reflektálni, miután ő előrebocsátotta, hogy tisztel engem, hozzátette, mint jogászt. Én nem tudom, hogy milyen minőségben szólhatnék most Horn Gyulához vissza. Én nem hiszem, hogy más vagyok, mint jogász, más vagyok, mint politikus, más vagyok, mint ember, más a múltam, más a jelenem, és remélem, hogy a jövőm se fog változni ahhoz képest, amilyen voltam civil életemben, a kerekasztal- tárgyalásokon, és amilyen vagyok - meggyőződésem szerint - most is. Nem kell, hogy megosszam magam, de csúsztatni nem csúsztattam annak idején sem, és most sem teszem azt. Én úgy hiszem, hogy az egész felszólalásnak a lényege sugallta azt az összemosási szándékot, amit én úgy értékeltem, hogy nem kíván különbséget tenni gyilkos és áldozat, egyszerű együttműködő és felső szinten a rendszert működtető között, és változatlanul fenntartom. A felszólalásnak a törekvése az volt bizonyos okokból, amelyeket én nem kívánok találgatni, de amelyeket megértek: Horn Gyula egyenlőségjelet tesz valahol azok között, akik eltűrői voltak ennek a rendszernek, és azok között, akik csinálták ezt a rendszert. Ezt megerősítette, és köszönöm szépen az elnök úrnak, alelnök úrnak, aki vezeti ezt a tárgyalást, hogy nem mindjárt adott szót, hogy Gál Zoltán is megerősítette ezt, mert azt mondta nekem, hogy rájöttek 89-ben arra, hogy a nemzet felemelkedését nem biztosította már az a szocialista rendszer. Hát mi arra jöttünk rá, hogy ez soha az életben nem biztosította. . . (Nagy taps a kormánypártok odaláról)+ Ez sajnos egy olyan zsákutcája volt a magyar történelemnek, amire ráadásul nem a saját akaratából tért rá ez a nép, hanem kívülről erőszakolták rá. Nekünk nem kellett ezt későn belátni, mi ezt mindig is tudtuk. Azt hiszem, ez óriási nagy különbség, ami most valóban megnehezíti, hogy ugyanazokat a tényeket egyformán lássuk. Ez tulajdonképpen érthető dolog. Köszönöm szépen. (Taps.)