Kőrösi Imre (MDF)

1991. november 24.

DR. KŐRÖSI IMRE (MDF): Elnök Úr! Tisztelt itt maradt Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, a törvényjavaslat ilyen tengeri kígyóra hasonlító vitája, annak színvonala mély nyomokat hagyott bennem, és néha visszasírtam a pár évvel ezelőtti falugyűléseket, mert talán azoknak a színvonala lényegesen magasabb volt. Valahogy úgy éreztem magam sokáig, hogy én itt egy álarcosbálban vagy egy maszkabálban vagyok, átöltözések, látszatmegbocsátások és egyebek, és valahogy ezek után elkezdtem azon gondolkodni, hogy volt-e már hasonló történelmi helyzetben parlamentünk. Aztán kiderült, hogy a mi történelmünkben már volt egy kiegyezés 1867-ben, akkor is bizonyos politikai következmények levonása megtörtént. Aztán megdöbbentem, hogy milyen nagy publicitást is kapott, milyen gyorsan döntött a kiegyezés után parlamentünk, és hogy milyen egyszerűen megtalálható ez jelenleg is az irodalmunkban, lexikon foglalkozik vele. És milyen következetes volt a kiegyezés utáni parlamentünk, amikor bizony az akkori rendszert, a megtorló rendszert, amely közel sem volt olyan véres, mint az +56-os szabadságharc után elhúzódó gyilkos terror, alattomos terror, milyen módon tette lehetetlenné+ (zaj)+ Megvárom, míg ott össze-vissza pakolgatnak. (Közbeszólás: Nem pakolnak!) Nem? Bocsánat. Tehát megdöbbentett az, hogy milyen gyorsan zártuk le 1867 után a történelmünknek ezt a szennyes korszakát, és bizony ott taccsra tették a Bach-huszárokat is, és nem lettek kiszolgálói az új, felépülő polgári demokráciánknak, amelynek dinamikus fejlődését azért nem hinném, hogy volna olyan ember, aki ma kérdőjelezné. Nem MDF-es párti és nem koalíciós párti boszorkányüldözésről beszélünk, amikor állítólag ez a törvényjavaslat félelmet kelt ugyanúgy, mint a Zétényi - Takács-féle elévülési törvény. Kérem tisztelettel, nem hiszem, voltam az elmúlt fél évben száz helyen nagygyűlésen vagy fogadóórán, és nem érzek félelmet. Érdekes módon van félelem a társadalomban, de pont azokkal a személyekkel szemben, a besúgókkal szemben, a - hogy mondjam - ki nem deríthető dezinformátorokkal szemben valóban van félelem. És ha még ezt megspékeljük, mert ennél a törvényjavaslatnál szóba kerülhet az is, van félelem a gazdasági hatalmasságokkal szemben, akiknek jelentős része ilyen módszerrel kerülhetett vezető beosztásba, mi pedig most jelenleg ezzel az elhúzódó lassú, körülményes törvényhozással kifejezetten megerősítjük pozícióikat. Kérem tisztelettel, a hatalomváltozás után még itt járunk, hogy megnevezhetjük-e ezeket az emberi kezdeményezéseket? Hát elnézést kérek, hát valami megdöbbentő, hogy félelemről beszélnek a másik oldalon. Én nem tudom például, hogy kinek kell megbocsátani. Nem tudom megbocsátani, mert nem jelentkezik. Egyetlenegy jelentkezett, a Horn Gyulában legalább volt annyi gerinc, neki isten bizony megbocsátok, hogy karhatalmista volt. Na de kérem tisztelettel, ma itt a szerecsenmosdatásban már nem is volt senki sem bűnös, viszont van nagyon nagy bűnös, van egy bűnös nép, és ez a bűnös nép micsoda. Ezt tanították az iskolában nekünk történelmünkben, hogy mi fasiszták voltunk meg nem tudom micsoda, most pedig kollaboránsok. Azért, mert véletlenül jogot végeztem levelező tanfolyamon? Hát borzalom ez a rosszul sikerült, apolitikus és döntésképtelen parlamenti vitánk. És ha most meghozzuk ezt a törvényünket, amelyiknél valóban erkölcsi kötelessége, hogy aki ilyen hernyó volt vagy besúgó volt, vagy egyéb, az tűnjön el a politikai palettáról, amellett, hogy én megbocsátok neki. Na de hát ezek után mi fog történni? Meghozzuk a törvényt, aztán ha éppen a köztársasági elnök urunknak - bocsánat, amit mondok - jól előkészítjük a magyarországi tartózkodását, akkor majd nem fogja aláírni, elküldi az Alkotmánybíróságnak. Ha az nem tetsző döntést hoz, akkor nem írom alá, és akkor tovább maradunk abban az ex lex állapotban, hogy még egyetlenegy besúgót, egy vacak verőlegényt vagy nem tudom mit nem tudunk arrébb állítani. A következtetés pedig a következőféleképpen hangzik városokban, falvakban: Hát ezekkel még a demokratikus Parlament sem bírt el, hát ezek ott akkora urak. Hát kérem tisztelettel, kockára tesszük a saját parlamentáris demokráciánkat. Mit tettek ezzel szemben elődeink? Kérem tisztelettel, megtalálható: Magyar nemzet története. Nem MDF-es történészek írták, nem is ellenzéki történészek írták, hogy 1848 és 1867 között mi történt. Leírja, és tíz hosszú oldalon keresztül, nevekkel megnevezve, hogy ezeket a szemét, akármilyen embereket pedig a nemzet megvetése kísérje. Hát mi nem tudjuk, hogy kit vetünk meg! Lassan már odáig eljutottunk a kollektív felelősség viszonyában, hogy saját magunkat is megvetjük, mert kollaboránsak vagyunk. Megdöbbentő, hogy mindamellett, majdnem azt mondom, az év utolsó pillanataiban, amikor még 51 törvényt kellene megtárgyalnunk és törvényt hoznunk, ezzel a csodálatos tempóval talán hogyha 8 napot csinálunk egy hétből, akkor sem fogjuk meghozni, előttünk áll az összes gazdasági törvény, adótörvény, szövetkezeti törvény, szövetkezeti átalakulási törvény, és mi pedig ilyen pitiáner alakokról vitatkozunk, uraim és hölgyeim! Hát Isten megbocsássa nekem, mert amikor Metternichet nem találjuk meg, soha nem is fogjuk megtalálni ezzel a módszerrel. Nem is nevezzük meg. Eljutunk egy-két rissz-rossz altábornagyig, aki ezt a szervezetet látszólag felügyelte? Hát kérem tisztelettel, ezek ilyen kis porszemecskék, az egész rendszer mechanizmusát, az egész döntési mechanizmusát pedig azon az alapon, hogy mi lojálisak vagyunk és demokraták, így átlépjük. Sőt, már azt mondjuk, hogy eleve az ellenzéki kerekasztal tárgyalása során ezeknek mi menlevelet adtunk. Kérem tisztelettel, hát hogy adtunk volna menlevelet, hát ezt nem is köll elítélni, nem szeretem ezt a kifejezést. Én megbocsátok, bár rossz szó, hogy reformkommunista, mert ha kommunista, nem lehet reformer és fordítva. De bátor embereknek tartom azon padsorban ülőket is, akik belülről bontották szét ezt a kommunizmusnak vagy szocializmusnak csúfolt valamit, a másik oldalon pedig az ellenzék ostorozta ezt az egyébként is összeomló valamit. Na dehát kérem tisztelettel, aki egyszerűen egy ilyen diktatúrát a legaljasabb módszerrel, a legpiszkosabb és jogtalan módszerekkel, titkos határozatokkal irányítgatott, és minket mamelukoknak képzelt el, hát mit várunk utána? Nem világíthatjuk át, nem hozhatjuk nyilvánosságra? Vagy annak az erkölcsi értékére számítok, aki ebben a hernyó életben negyven évet leélt, és eszerint ítélt. Én arra kérném tisztelt képviselőtársaimat, habár azt hiszem, hogy most mindenki dicséretet érdemel, hogy ilyen késői órán is itt maradt még, zárjuk le minél hamarabb ezt az általános vitát, és a részletes vitában már érzésem szerint ki-ki a módosító javaslatát próbálja megtámogatni. De higgyék el, hála Istennek, hogy a televízió nem közvetít, lassan szégyenteljessé válik a parlamentünk a legjobb szándék mellett. Én elhiszem, hogy valamennyi képviselőtársam azt hiszi, lehet, hogy én is, hogyha én ezt nem mondom el, akkor valami kimarad a világtörténelemből, vagy a parlament történetéből, mert én olyan okosat fogok mondani. Na de a képviselőtársaim, nem óhajtom minősíteni a hozzászólásaikat, de nagy részben tárgyszerűtlenül, hozzá nem értően, állojálisan és elhúzódva beszéltek. Ahogy ránézek az órára, én is úgy csináltam. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)