Ugrin Emese (FKGP)

1991. december 1.

DR. UGRIN EMESE (FKgP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Elnézést kérek, én nem akartam eredetileg hozzászólni ehhez a vitához, de miután az eltelt napokat azzal töltöttem, hogy megpróbáltam végignézni az általános vita során elmondott, világkiállítás mellett és ellen felhozott érveket, az volt a benyomásom, nagyon racionális kérdésekre általában politikai válaszokat próbáltunk adni. És ezért talán nem veszik sértésnek azt, hogy én megkerestem olyan szakembereket, akik politikai állásfoglalásukban teljesen függetlenek, de talán gazdasági, kereskedelmi és egyéb ügyekhez egy picit jobban értenek, mint én. Én megpróbáltam az ő véleményüket kikérni, hazai és külföldi szakemberekét egyaránt. Meg kell vallanom, hogy ezeknek a konzultációknak a során túl nagy véleménnyel nem voltak ők sem a mi érveinkről és a mi munkamódszerünkről, de néhány olyan gondolatot vetettek fel, amelyet úgy érzem, hogy ha már módosító indítványként esetleg nem lesz mód beadni, azért érdemes lenne elgondolkodni néhány kérdésen. A következő megállapításokat tenném, mielőtt a javaslatomat elmondanám. Az egyik legfontosabb gondolat, amely szintén nem hazai, hanem külföldi szájakból hangzott el, az volt, hogy Magyarországnak nem kell Európába mennie, mert Magyarország itt van, nekünk azt kellene egyszer végre tudatnunk a világgal, hogy itt vagyunk, mert a világ nem tud róla. Ez az egyik oldala. A másik az, hogy az egész világ amikor gazdaságilag Magyarországot megítéli, akkor mindig egy térségen belül helyez el bennünket, éppen ezért egy olyan hídszerep felvállalását, amelyről nagyon sokat beszélünk, várják el tőlünk, amelyet az ő véleményük szerint érdemes lenne beépíteni a mi világkiállítási koncepciónkba is. A kérdés tehát nem úgy merül föl, hogy a hat hónapos világkiállítás megrendezése meglesz-e vagy sem, hanem úgy, hogy ennek a hatalmas beruházásnak milyen utóhasznosítása lesz. Ha az utóhasznosítás beleilleszkedik egy nagy koncepcióba, akkor minden gazdasági szakember véleménye az volt, hogy ez a világkiállítás egy jövőorientált reklám lehet. A kérdés az, hogy milyen utóhasznosításra lehet fölhasználni ezt a világkiállítást és az infrastruktúrával ellátott területet. Nagyon sok olyan lehetőséget vázoltak ők, amelyben fantáziát látnak, amely a külföldi tőkét Magyarországra nemcsak idecsalná, hanem komoly részvételt is jelentene a számukra. Többek között én egyet emelnék ki, amelyre, úgy gondolom, hogy talán még javaslat formájában a törvénytervezethez egy paragrafus hozzákapcsolásával lehetne utalni. Ők azt javasolják, hogy a két kijelölt terület közül, hogyha a b) változatot - a Csepel-sziget északi részének a fejlesztését - fogadnánk el, akkor ez a későbbiek folyamán egy szabadkereskedelmi terület kialakítására lenne alkalmas. Ez Magyarországnak nemcsak a jövőbeni szerepét határozná meg, hanem tényleg centrumként jelölhetné ki Budapestet is, és a felvázolt elképzelések alapján nyugodtan mondhatjuk azt is, hogy nemcsak Budapest, hanem az egész ország fejlesztésére is fontos hatást gyakorolhatna. A következő érveket mondanám el pontokba szedve azok közül, amelyeket nekem felsoroltak, és amelyek számomra elfogadhatóak, sőt a világkiállítás hívévé is tettek az elmúlt napokban. Az első érv az, hogy Magyarországot földrajzi elhelyezkedése teszi alkalmassá arra, hogy létrehozzon egy olyan közép-európai gazdasági és kereskedelmi központot, amely adottságainál fogva vonzó hatást tud gyakorolni akár a kereskedelmi, akár pedig a finánctőke számára. A második érv: a kelet-európai változások folyamatában Magyarország viszonylag a legstabilabb politikai helyzetet mutatja, s ez a tőke biztonsága szempontjából vonzó alternatívát jelent a potenciális befektetők számára. A harmadik érv: a magyar gazdaság piacgazdasággá való átalakításában bár élen járunk kelet-európai tekintetben, de még nem annyira, hogy az ilyen lehetőségeket kihasználó és beáramló működő tőkével együtt a piaci menedzsment ne tudna kedvező hatást gyakorolni a piacgazdasággá való átalakulás érdekében. A negyedik érv pedig az, hogy magát a világkiállítás megrendezésének propagandisztikus hatását egybevetve a kiállítás utóhasznosításának lehetőségével, lehetőségünk nyílna arra, hogy a finanszírozási problémák megoldására is választ kapjunk. Itt szeretném megjegyezni azt, hogy ezeken a konzultációkon ezeket a koncepciókat vázolva és ezekről beszélgetve szót ejtettünk olyan komoly pénzcsoportokkal - nemcsak európai, hanem világszínvonal-értelemben is komoly pénzcsoporttal -, amelyek már jelen vannak Magyarországon, és több száz milliós nagyságrendű dollárhitelekről tárgyalnak jelen pillanatban is. Mikor meghallották ezt a gondolatot, ők maguk jegyezték meg, hogy egy ilyen típusú, a kérdésnek ilyen típusú felvetése egyértelműen érdekli nemcsak őket, hanem a hozzájuk kapcsolódó más tőkés csoportokat is. Én úgy gondolom, hogy ezekkel a kérdésekkel érdemes lenne foglalkozni, és természetesen hogyha ez nyitott kapukra talál, akkor én a magam eszközeivel mindent elkövetek annak érdekében, hogy ilyen tárgyalások a továbbiakban elindulhassanak. Éppen ennek a gondolatnak a jegyében én egy olyan módosítást szeretnék elmondani - megmondom őszintén, nem tudom, hogy most még be lehet-e adni egy módosító indítványt, vagy sem -, amely egyetlen paragrafus hozzácsatolásából állna, ez pedig úgy hangzana, hogy "A magyar állam a világkiállítás bezárása után a területen szabadkereskedelmi központot fog létrehozni, az ehhez tartozó gazdasági és jogi szabályozásokat pedig külön törvényben terjesztené be.+ Itt még egyet szeretnék hangsúlyozni. A mi csoportunk mindenképpen támogatja a világkiállítás megrendezését, ilyen perspektívában képzeljük el ennek megvalósítását, és hogy ez az elképzelés lehetőséget kapjon, ezért a törvényjavaslat b) változatát, tehát a terület kijelölésének a b) változatát szeretnénk támogatni. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps.)